Új Dunántúli Napló, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-17 / 218. szám

2 JEGYZET Mennyit ér egy „Erzsébet”? bankjegyek helyett hama­rosan ropogós Erzsébet-utal­­ványokat tehetnek zsebre a segélyezettek, sőt később az is elképzelhető, hogy a csalá­di pótlékot is így fizetik ki. A szándék egyértelmű: az a cél, hogy a pénzt arra költ­sék az érintettek, amire szánja az állam. Élelemre, tanszerekre, meg amire a gyerekeknek szükségük van, így - elvben - nem fordulhatna elő, hogy az adó­forintokból kipréselt támoga­tások kocsmákban, játékgé­pekben vagy éppen az egyik pénzügyi szolgáltató hetente megjelenő ügynökeinél lan­doljanak, csakhogy a valóság me­rőben más. A kisebb fal­vakban az utalványok gyakorlatilag semmire sem jók. A boltban - ha egy­általán van - meglehetősen furcsán néz az eladó, ha meglobogtatjuk a nyom­tatványokat, vagyis a napi vásárlást lehetetlen azokat használva intézni, meg aztán a magyar meg­lehetősen leleményes. Anno a kárpótlási jegyek is sokak számára értéktelen, felhasz­­nálhatatlan fecnik voltak, mert egyszerűen nem voltak olyan helyzetben, hogy ar­ra tudták volna fordítani, amire kitalálták. Másoknak viszont nagyon is kellettek, így a kereslet-kínálat talál­kozott, s fél-, harmad áron lehetett túladni rajtuk. Tar­tok tőle, hogy a segély címén piacra kerülő Erzsébet-utal­­ványok egy része is így vég­zi majd: lesznek, akiknek megéri majd pár fröccsért vagy némi készpénzért túl­adni rajtuk, s persze olyanok is, akik ebből busás haszon­ra tesznek szert, persze, akik így járnak el, eddig sem tejre költötték a gyereknek szánt pénzt, s ha az új szisztéma be­vezetésével csak egy kicsit javul a helyzet, máris meg­érte. ÍRÁSUNK A 2. OLDALON MÁTÉ BALÁZS BARANYA Nem nőtt tovább az adósság egyetem Fegyelmezett munkával tartható lesz a gazdálkodás pécs A friss adatok alapján az egy évvel ezelőtti szint­hez képest jelentősen javult a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdasági helyzete. Fülöp Zoltán Az elmúlt évek súlyos prob­lémája volt, hogy a Pécsi Tu­dományegyetem (PTE) adós­ságállományát drasztikus nö­vekedés jellemezte: a kifize­tetlen szállítói számla tavaly novemberben közel 10 milli­árd forintos összegben csú­csosodott. Ebből a lejárt adós­ság 6839 millió forint volt, a közvetlen szállítói számlák­­összege 574 milliót tett ki. Ez a likviditási helyzet tavaly decemberben­­ az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kasszamaradványának ter­hére folyósított 856 millió fo­rint többletfinanszírozásnak, az egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére for­dítható 873 millió forint kon­szolidációs támogatásnak, valamint a 4 milliárd forint egyetemi adósságkonszolidá­ciós támogatásnak köszönhe­tően - valamelyest javult,­­ így az egyetem által pénzü­gyileg rendezendő szállítói kö­telezettség 3475 millió forintra csökkent - mondta el lapunk­nak Krutki Józsefné, a PTE gazdasági főigazgatója. - Az adósság újbóli kialakulásának megakadályozása érdekében az egyetem jelenleg is komoly erőfeszítéseket tesz, és így kor­dában tudja a tartozásállomány növekedését. A konszolidáció előtti időszak­ban a fizetési elmaradás horribi­lis méreteket öltött: szállítóknak jellemzően 6-8 hónapos késéssel fizették a számlákat. Ahogy a gazdasági főigazgatótól megtud­tuk, jelenleg az oktatási területen nincs két hónapnál régebbi szám­latartozásuk, s a klinikai részen is csak kis mértékben fordul elő, a legnagyobb szállítók felé. - Fegyelmezett munkával tervszinten tartható a PTE gaz­dálkodása - tette hozzá Krutki Józsefné. Krutki Józsefné szerint kérdés, hogy az egyetem képes-e versenyképes oktatási és gazdasági portfoliót felmutatni Beruházások, pályázatok a 2012-ES év első félévében az egyetemi beruházások összege közel négymilliárd forint volt. A finanszírozás több mint 90 százalékos arányban pályázati forrásból valósul meg. A közel­jövőben újabb beruházások vár­hatóak, hiszen aláírták a rehabi­litációs szolgáltatások fejleszté­sére benyújtott pályázat támoga­tási szerződést, valamint két TÁ­­MOP-pályázatot­­ 500 és 350 millió forint költségvetéssel. Kiélhetik kreativitásukat a gyerekek programok Kétszer egy éves képzést indítanak a kulturális intézmények komló­i Közösségek Háza, il­letve a Színház- és Hangver­senyterem 28,5 millió forint támogatást nyert a közelmúlt­ban az „5-let(t) Ház” című pá­lyázaton. Ennek köszönhetően öt kreatív területen (kézműves­ség, fotográfia, előadóművé­szet zenével és színjátszás­sal, valamint elektronikus sajtó) volt lehetőség képzési programok kidolgozására. Októberben hat gyermekcso­port kezdi meg munkáját a Közösségek Háza erre a cél­ra kialakítandó saját termé­ben, a Frank Eszter-terem ugyanis a jövőben az É­ let(t) Ház kreatív tevékenységei­nek otthona lesz. Emellett a színjátszók természetesen a színházat, az elektronikus sajtosok pedig az informati­ka termet is igénybe veszik. A kétszer egy éven keresztül folyó kompetenciafejlesztő so­rozatok során rendezvények­re, börzékre, workshopokra, kiállításokra, bemutatókra kerül sor, online- és papíra­lapú kiadványok készülnek, ahol a gyerekek bemutatják munkájukat. A támogatás­nak köszönhetően természe­tesen minden kreatív terület munkájához biztosítják az eszközöket, berendezéseket, szakmai anyagokat és a szak­mai megvalósítást szervező szakembereket is. Az első foglalkozás időpontjai októ­ber 3-a, délután három óra. ■ K. E. I. Darazsak a negyedben. Vespa-találkozót tartottak a hétvégén Pécsett és Orfűn, immár az ötödik alkalommal, a Vespaklub Pécs szer­vezésében, a Vespa Klub Magyarország tagjai részvételével. A kétna­pos rendezvényen a résztvevő mintegy huszonöt motoros több túrát is tartott Baranyában, de a Zsolnay Kulturális Negyedben, és Pécs belvá­rosában is felvonultak. A világ leghíresebb robogója, az olasz darázs szóról elnevezett Vespa, illetve az olasz életérzés szerelmesei évente egyszer, ősszel találkoznak Baranyában (bsa) 2012. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ PÉCS DR. LOVÁSZ ISTVÁN pécsi jegyző reagálva lapunk múlt keddi cikkére, amely a Zsol­­nay-negyedben felállított trianoni oszlopokról szólt, a következő kiegészítést fűzte nyilatkozatához. „Ellentét­ben a lapunk által - név nél­kül - megszólaltatott szak­értő véleményével, a jegyző álláspontja szerint nem volt szükség az önkormányzat részéről tulajdonosi hozzájá­rulásra a trianoni emlékmű felállítása előtt, méghozzá a pécsi önkormányzat vagyon­­rendelete, és a Zsolnay Kul­turális Negyedre a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-vel megkötött haszon­­bérleti szerződés rendelkezé­seinek egybevetése alapján. Baranya a hét minden nap­ján várják a véradókat Pé­csett a Regionális Vérellátó Központban hétfőn 7.30-17.00-ig, keddtől péntekig reggel fél nyolctól délután háromig. Komlón a területi vérellátóban hétfőn, szerdán és pénteken 8.00-11.30 óra között, Mohácson pedig hét­főn és szerdán 8.00-12.00 óra között várják a segíteni szándékozókat. (ház) PÉCS UHERKOVICH GÁBOR emlékére jubileumi megem­lékezést tartott a pécsi egye­tem Természettudományi Karának Növényrendszerta­ni, Geobotanikai Tanszéke. Uherkovics Gábor a Pécsi Tanárképző Főiskola növény­tani Tanszék és Botanikus Kert alapítója volt. Emlékére, a család kérésére, egy atlasz cédrust ültettek. (fz) Garé a kisgazdapárt megyei szervezete a mezőgazdasági programja keretében támo­gatja a háztáji gazdálkodást, így a településen élő mint­egy huszonöt családnak ösz­­szesen majdnem 700 napos­csibét osztottak ki. (ház) PéCS A HORVÁT SZÍNHÁZBAN működő, N. Szabó Sándor alapította Sziporka Gyerek­­színház új darabjához, Sewajda György: Nincs többé iskola című mesevíg­játékhoz 6-12 éves korú gyerekszereplőket keres. A jelentkezéseket a 06- 20/213-18-60-as telefon­számon, a délutáni órákban Unger Pálma színművésznő várja sok szeretettel. (wk) Nem fizetnek családi pótlékot a lógásért szigor Az igazolatlan mulasztók utólag sem kapják meg a támogatást pécs-budapest Az eddigiekkel szemben szeptembertől utólag sem kaphatják meg a családok az iskoláztatási támogatást (is­mertebb nevén a családi pótlé­kot) az ötven igazolatlan óránál többet mulasztó gyermekek után, még akkor sem, ha utóbb már nincs igazolatlanjuk. Azaz a pénz végleg elvész. A gyámhatóságok eddig a támogatás - amelynek össze­ge havi 12200 és 17000 forint között alakul gyermekenként, számuktól és attól függően, hogy teljes vagy csonka csa­ládban élnek - felfüggesztését kezdeményezték a kincstárnál a megengedettnél több igazo­latlan órát mulasztókkal szem­ben, mostantól viszont az ellá­tás folyósítását szüneteltetik. Az intézkedést a jövőben is háromhavonta vizsgálják felül, s ha az igazolatlan órák szá­ma nem haladja meg az ötöt, a ■ Az utóbbi fél évben jelen­tősen nőtt az intézkedés által érintett családok szá­ma Baranya megyében családoknak ismét folyósítják a támogatást. Ellenkező eset­ben a szüneteltetés továbbra is automatikusan érvényben marad. Ez valójában könnyítést jelent, hiszen az eddigi szabá­lyozás már egyetlen mulasztott óra után is kötelezően a felfüg­gesztés fenntartását írta elő, így akár néhány perces késés miatt is veszélybe került a csa­ládi pótlék. A megyében korábban csök­kent, viszont az utóbbi fél évet tekintve jelentősen nőtt az érintettek száma. Február vé­géig a figyelmeztetési küszö­böt, a tíz igazolatlan órát 637- en érték el, az utolsó, június 30-án lezárt állapot szerint 1072-en. Hasonló arányban emelkedett a kritikus határt elérők száma is: az év második hónapjának végéig 251-en, jú­nius végéig viszont már 455- en gyűjtöttek ötvennél több igazolatlant. ■ Máté Balázs Utalványokat adnak NOVEMBERTŐL erzsébet-utal­­ványban kapják meg a csalá­dok a rendszeres gyermekvé­delmi kedvezményhez kapcso­lódó támogatást. Ezt készétel, valamint ruházat és tanszer vásárlására is fel lehet majd használni. A rendszeres gyer­mekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támoga­tás egy évben kétszer adható, összege pedig gyermekenként 5800 forint. A polgármesteri hivatalokban igényelhető támo­gatás a szeptemberi iskolakez­déshez és gyermekneveléssel összefüggő egyéb kiadásokhoz nyújt segítséget.

Next