Új Dunántúli Napló, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-03 / 281. szám

2 JEGYZET Feltartott kezekkel „az újabb kétharmad a tét, s az, milyen ellenzéke lesz a rendszerét konszolidálni akaró Orbán-kormánynak” - nyilatkozta a hvg.hu-nak egy idősebb szocialista po­litikus. Az egyre kínosabbá váló ellenzéki összefogásban sajtóinformációk szerint már vannak forgatókönyvek a 2014-es választások elvesz­tésére, sőt állítólag egyesek már 2018-ra készülnek, s elkezdődött az akkori pozíci­ókon és koncokon is az osz­tozkodás, hogy ez igaz-e, nem tudni, de az a szerencsétlenkedés, ami a ma legnagyobb ellen­zéki összefogást jellemezte az elmúlt hetekben, az nem hét­köznapi. Rossz nyelvek sze­rint ez nem véletlen, ez a „tel­jesítmény” szinte bizonyosan azt jelzi, nem akarnak nyerni 2014-ben. Hát, nem tudom. ANNYI BIZTOS, jókora arany­érmet nyerne a politikai bé­­názás olimpiáján, amit az el­lenzék Baján művelt. Onnan indulva ugyanis, hogy a kor­mányzó pártról a bíróság ki­mondta, csak­ egy amúgy ér­dektelen időközi választáson, az ellenzék nem hátradőlve várta a sikert, hanem egy bizonytalan eredetű (mint ké­sőbb kiderült, megrendezett) „lejárató" videóval rohant a sajtóhoz, majd akkorát égett, mint ide Lachára. Ezt pe­dig megsüvegelheti minden hardcore Fidesz-szavazó, a jajveszékelő ellenzék tehát hibát hibára halmoz, nem kicsit, nagyon. Ehhez képest talán már a helyeket osztogat­ják 2018-ra, akkor még sincs az ország olyan bajban, mint harsog­ják? Mert, ha abban van, négy év örökkévalóság! Ak­kor nem lehet feltartott kézzel csatába menni! Vagy baj van, de az őket nem érinti? BÁRMELYIK igaz, akkor járunk jól, ha azok a politikusok (bárhová tartozzanak), akik­nek már most 2018-on jár az eszük, öt év múlva nem lesz­nek sehol! BABOS ATTILA BARANYA mohács Már a mohácsi kórházban is végezhetnek CT-vizsgálatokat, a korszerű berendezést közadakozásból vásárolta az intézmény. A be­tegeknek így már nem kell Pécsre utazniuk, a megye­­székhelyen pedig csökkenhet a várakozási idő a vizsgálatra. Máté Balázs Példa nélkül álló módon köz­adakozásból vásárolt a mohácsi kórház egy CT-berendezést. A pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen berendezést már üzembe helyezték, sürgős esetekben akár azonnal, vára­kozási idő nélkül igénybe vehe­tő.­­ A betegek és a gyógyítók szempontjából is rendkívül fontos volt a gép megvásárlása - nyilatkozta dr. Csizmadia Csa­ba, a kórház főigazgatója. - Ed­dig CT-vizsgálatok elvégzésére csak Pécsett volt mód, ahol há­rom berendezés is működik. A várakozási idő négy-hat hét volt a betegeink számára, ami nagyon sok, hiszen minél előbb tudható a pontos, biztos diagnó­zis, annál nagyobb a gyógyulás esélye. Ráadásul sok embernek az utazás megszervezése sem volt egyszerű, kiadással és fára­dalmakkal járt. Az igazgató hozzátette, azzal, hogy a kórház ellátási területén lakóknak már nem kell Pécsre utazniuk, a megyeszékhelyen a vizsgálatra való várakozási idő is rövidülhet majd, mivel a mo­hácsiak kiesnek a várólistáról. Ez akár több nap mínuszt is je­lenthet a jövőben, vagyis a mo­hácsi fejlesztéssel a másutt élők is nyertek. A közadakozás egyébként nagyon sokakat megmozgatott: a zászlóvivő az önkormányzat volt, de cégek, egyesületek, magánszemélyek is segítettek - utóbbiak közül voltak, akik csak néhány száz vagy ezer fo­rintot tudtak felajánlani, de ter­mészetesen nekik is hálás a kór­ház vezetősége. A kórházban mindemellett egy második berendezés üzem­be állításával is számolnak, a tervek szerint néhány, éven be­lül egy még korszerűbbet vásá­rolnak pályázati forrásokból. Diagnózis közadakozásból gép Mohácson is használható már a CT­­ Csökken a várakozási idő Összeadták rá a pénzt: a mohácsi kórházban már használják is a korszerű berendezést Várólisták: van olyan műtét, amire csak pár nap, de van, amire egy év a világhálón elérhető várólis­ták tanúsága szerint a bara­nyai intézményekben egyes be­avatkozásokra csak néhány na­pot kell várakozniuk a betegek­nek. Gerincsérvműtétre a Pécsi Tudományegyetemen tegnap például három nap volt a listán feltüntetett várakozási idő, viszont arról szó sincs, hogy minden ellátás ilyen gyorsan igénybe vehető lenne, egy man­dulaműtétre Pécsett 72 napot kell várni, sérvoperációra pe­dig száz az átlag az egész régióban., Szaruhártyaműtétek esetében ez az idő 531 nap. Akinek csípőprotézis beülteté­sére van szüksége, annak óriá­si türelemmel is bírnia kell, ar­ra Pécsett 724 napot kell vár­ni. A­ várólistákat egyébként bár­ki megtekintheti (https://vare­­lista.oep.hu/varolista_pub/),­­ aki rendelkezik internet-hozzá­féréssel. Pontosan, gyorsan felfedi a vérrögöt, a tumort a számítógépes rétegfelvételt adó computertomográfos (CT) vizsgálat lényege, hogy a fekvő betegen egy keskeny röntgen­sugárnyaláb áthatol, majd azt a testből való kilépéskor felfog­ják. Az ilyen, felfogott sugár­nyalábok ezreiből alakul ki a kép. Minden átvilágítás csu­pán néhány másodpercig tart. A számítógép a testből kilépő röntgensugár mennyisége alapján építi fel a végleges ké­pet, amelyet részletesen kiele­meznek. A vizsgálat néhány percig tart, elvégzése nem je­lent nagyobb kockázatot, mint bármilyen más röntgenvizsgá­lat, a c­-vizsgálat során egy szerv kóros anatómiai elváltozásai, máskor mozgási-helyzetbeli eltérései, működésbeli zavarai igazolhatók. A röntgenvizsgá­lathoz képest sokkal részlete­sebb felbontású képeket lehet előállítani. Vérrögök, dagana­tok, kóros jelenségek egész so­ra igazolható a vizsgálattal, ami alapján a kezelés további menetéről dönthetnek az orvo­sok. Ötvenmilliót költöttek a mohácsi kórházban most üzembe helyezett berendezés ugyan használt, de teljesen fel­újított, tökéletes állapotban lé­vő, modern készülék. A gép 43 millió forintba került, a működ­tetéséhez szükséges eszközök­kel együtt összességében ötven­milliót fordítottak rá. A kórház ellátási területén nyolcvanezren élnek, évente 2200 betegnek kellett Pécsre utazni CT-vizsgá­­latra. A régióban egyedül Bara­nyában van a megyeszékhelye­ken kívüli kórházban CT-beren­­dezés. 2013. DECEMBER 3., KEDD Siklós BARANYA megye fran­cia testvérmegyéjéből érke­zett küldöttséget fogadtak a napokban a siklósi várban. A vendégeket körbevezették az erődítményben, és tájé­koztatták őket a Siklóson megvalósult turisztikai fejlesztésekről, valamint a vár turizmusfejlesztési stra­tégiájának főbb pilléreiről. Megállapodtak abban, hogy a jövőben is együttműköd­nek, és tartják a kapcsolatot. (bsa) Mohács a legtöbb sikeres növendéket indító iskolaként a Schneider Lajos Művészet­­oktatási Iskola kapta a Po­­mázon a napokban rendezett országos szaxofonverseny egyik különdíját. Az intéz­mény mindhárom, a meg­mérettetésen szereplő diákja ezüst minősítést érdemelt ki a zsűritől. (mb) PÓCS ADVENTI KIÁLLÍTÁST és vásárt szervezett az Össze­fogás Mecsekszabolcsért Egyesület Varró, Kreatív Hobby Klubja a Komlói út 195. szám alatti közösségi házban. A kiállítás megte­kintésére naponta 15-18 óra között várják az érdeklődő­ket. (ház) Hárman is megerőszakoltak egy kislányt Piks Jogerősen öt év tíz hónapra ítélte a Pécsi Tör­vényszék két Egyházasha­­rasztiban lakó fiatalembert, harmadik társukat pedig öt évre azért, mert 2011-ben megerőszakoltak egy 13 éves kislányt. A gyereket egy házi­buliba hívták el, ahol alkoholt itattak vele, majd az egyik férfi fenyegetéssel rávette, hogy közösüljön vele. Ezt kö­vetően azt hazudta a lánynak, hogy felvette telefonjával a történteket, s ha a két barátjá­val - egy testvérpárral - nem teszi ugyanazt, mint vele, közzéteszi a faluban a felvé­telt. A lány engedelmeskedett. Odahaza elmesélte, mit tettek vele, az apja pedig fel­jelentést tett a rendőrségen, ezt követően indult el a trió ellen a most lezárult büntető­­eljárás. ■ M. B. Lassan vége: a térségben már alig-alig áll lábon a kukorica betakarítás Száraz a mag, nincsenek raktározási nehézségek, de a több termés miatt alacsonyabb az ár baranya-tonna Csak nyomok­ban, kisebb táblákban áll még a kukorica, a térség nagybani gazdálkodói már befejezték a legfontosabb őszi takarmány­termény betakarítását. Az idő­járás alakulása is kedvezett a kukorica vágásának, az utóbbi másfél hónapban csak néhány csapadékos nap akadályozta a gépeket a földre vonulásban. A gazdák örömmel nyug­tázták, hogy az év közben ki­alakult időszakos szárazság ellenére is bőven meghaladta az idei termés a tavalyi gyenge produkciót. Baranyában mind­ez 6,1 tonnás hektáronkénti át­lagot jelentett, ami ezzel együtt is csak megközelíti a sokévi átlagot. A 2012-es emlékezetes aszályos év után a tolnai gazdák sem panaszkodhatnak az idei hozamra, mintegy 50 százalék­kal termett több a takarmány­­növényből. Az időjárás nemcsak a beta­karításnak kedvezett, hanem a kukoricacsövek nedvességtar­talmának is. A csapadékhiány ugyan elvett a termésmennyi­ségből, ugyanakkor az átlagos­nál szárazabb magok azt jelen­tették, hogy a legtöbb gazdánál a szárítás nem emelte idén az előállítási költséget. Hogy ez mennyire fontos idén, azt az értékesítés során látják a termelők. Nagyot csa­lódtak ugyanis azok, akik a ta­valy ilyenkor kapott 60-70 ezer forintos tonnánkénti árban bíz­tak. A tarifák jelenleg 40-50 ezer forint között mozognak, és nem jó hír, hogy a konkrét kö­tések inkább az alacsonyabb ár­sávban történnek. A gazdák jelentése szerint raktározási problémák nincse­nek a régióban. Ugyanakkor azok számára a termelők szá­mára, akik a termény későbbi, a mainál jobb áron történő érté­kesítésében bíznak, nem jó hír, hogy a magyar kukoricának legnagyobb vetélytársát adó térségi országokban - Romániá­ban és Ukrajnában is - a hazai­hoz hasonló jó termésnek örül­hetnek a gazdálkodók. ■ K. E. Piaci kihívások A TAKARMÁNYKUKORICA felvá­sárlási ára az elmúlt években tapasztalható pozitív kilengés után a 2010-es szintre esett vissza. Szakértők figyelmeztet­nek arra, hogy ezen a területen a gazdáknak nemcsak az idő­járás alakulásával, hanem a világpiaci folyamatok hatásá­val is szembe kell nézniük. Ugyanis hiába jó a hazai ter­més, ha a világpiacon dömping jelentkezik, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ezért a nem állattartó, értékesítésre termelő gazdák ennek figye­lembevételével tervezik vetés­­szerkezetüket. Az idei időjárás kedvezett a betakarítási munkálatoknak

Next