Új Dunántúli Napló, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-23 / 119. szám

2 JEGYZET Az én Európám vasárnap európai parlamen­ti választás, én biztosan elmegyek sza­vazni. Egész egyszerűen azért, mert szeretem Euró­pát, szeretek Európához tar­tozni. És mert szeretném, ha Európa is ugyanezt érezné Magyarországgal kapcso­latban, félreértés ne essék, nem a multikat, a gazdasági érdek­ből mások értékeit tönkrete­vő politikát, a hatalmat fitog­tató kormányokat szeretem. Nem is a másokat kirekesztő magatartást, a Kelet-ellenes­­séget, az én Európám egészen más. Az én Európám az az Európa, ahonnan pár évvel ezelőtt népiet egyetemis­ták érkeztek hozzánk egy diákcsere-program révén. Amikor megismertem őket, úgy éreztem, mintha valami friss, üdítő levegő csapott volna meg. Jól beszéltek an­golul, de ezt szinte természe­tesnek vették. Hozzánk azért jöttek, hogy egy újabb nyel­vet, kultúrát ismerjenek meg - nem kényszerből, hanem kedvtelésből. Mindehhez tá­mogatást kaptak, hiszen az egyetem célja az volt, hogy a hallgatói minél képzetteb­bek, tájékozottabbak legye­nek. Irigyeltem őket ezért, aztán az unió nekem is adott egy esélyt. Elutazhattam Brüsszelbe egy konferen­ciára. Egy újabb, másik Európába. A szállás, az el­látás, a szervezettség más színvonalú volt, mint amivel itthon találkoztam. Jóval ma­gasabb. És végül ott van az az Euró­pa, ahol Ausztria is található a gyönyörű hegyeivel, legelő­ivel és Franciaország Stras­­bourggal vagy Olaszország a kulturális örökségével, az én Európám ilyen. Bölcs, okos, nyitott és szabad. Ha szavazok, erre az Európára teszem a voksom. Nem pár­tokra, nem politikusokra. Európára­­ és benne Ma­gyarországra. Mire költjük? a kormány a napokban végle­gesítette azt a Brüsszelnek be­nyújtandó nyolc programot, amelyeket az EU-tól érkező pén­zekből valósítanának meg. a hangsúly a terület- és gazda­ságfejlesztésen van, a források hatvan százalékát a vállalkozá­sok versenyképességének növe­lésére, a munkahelyteremtésre, az út- és vasúthálózat fejleszté­sére költenék. BARANYÁBAN EZ Utóbbi az autópályák határig történő meghosszabbításában, a vas­úti összeköttetés javításában (a meglévő pályák felújítása mellett az ország keleti tájai felé vezető újak építésében­, a mohácsi Duna-híd felépítésé­ben ölthet testet. BARANYA Baranya Akik nem a lakóhe­lyükön kívánnak szavazni az EP-voksoláson, ma délután négy óráig kérvényezhetik ezt. Mozgóurna a szavazás napján is igényelhető. Máté Balázs Nyolc párt listájáról választhat­juk meg vasárnap azt a huszon­egy képviselőt, akik a következő hét évben az Európai Parlament­ben képviselhetik az országot. A voksoláson mindenki egy szavazólapot kap, az azon sze­replő pártokból lehet egyet meg­jelölni a szokásos módon. Azok vehetnek részt a választáson, akik szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben, illetve igazolják személyazonosságukat (érvé­nyes személyazonosító igazol­vánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel), valamint lakcímü­ket vagy személyi azonosítóju­kat. Aki nem a lakóhelyén kíván szavazni, péntek délután négyig jelentkezhet át, ezt a helyi vá­lasztási irodánál személyesen vagy a www.valasztas.hu olda­lon lehet kérni. A mozgásukban akadályozottak szintén ma dél­után négyig igényelhetnek moz­góurnát a választási irodától, de vasárnap délután három óráig még a szavazatszámláló bizott­ságnál is kérhetik ugyanezt. Az eredményt vasárnap este 23 óra után hozzák nyilvános­ságra. EP-választás: jön a hajrá 21 Ma jár le az átjelentkezés határideje a vasárnapi voksolás előtt Az első közvetlen európai parlamenti választásra 1970 ben került sor. Az Euró­pai Parlamentnek jelenleg 766 képviselője van, számuk a 2014-es választá­sokon 751-re csökken, Magyarországnak 21 mandátuma lesz. A képviselők 28 tagállam több mint 500 millió polgárát fogják képviselni, akik az EU 24 hivatalos nyelvén végezhetik munkájukat. Az elmúlt öt évben 20 szakbizott­ság 2 albizottság és 3 ideiglenes vizsgálóbizottság foglalkozott szakpolitikai témákkal. Az EU költségvetése 2014-2020 között 960 milliárd euró. Helyben döntenek az uniós források elosztását illetően jelentős változás a ko­rábbiakhoz képest, hogy idén­től a döntések fő letéteménye­sei mindenütt a megyei önkor­mányzatok lesznek, amelyek a helyben készített fejlesztési stratégiák megvalósítására fordíthatják a 2020-ig nekik jutó 500 milliárd forintot, ebből a keretből Baranya me­gye 25, a kistérségek 15, Pécs pedig 18 milliárd forintra szá­míthat. Az országos, de a me­gyét is érintő programokat (ilyen például az útépítés) nem ebből a keretből finanszí­rozzák. Csillagászati összegek a kormány várakozása szerint 2020-ig 10 ezer 500 milliárd fo­rint fejlesztési forrás érkezik Ma­gyarországra európai uniós for­rásokból. Ezt további harminc százalékkal, vagyis háromezer milliárddal lehet növelni, ha ha­tékonyan használjuk fel a forrá­sokat. 2007-2014 KÖZÖTT 8200 milli­árd forint támogatást kapott az ország, Magyarország kétezer milliárd forintot fizetett be az Európai Unió közös kasszájába, vagyis 6200 milliárd volt a nye­reség. 2007 és 2010 között heti 7,7 mil­­liárdot fizettek ki az uniós for­rásokra pályázóknak Magyar­­országon, ma ez átlagosan heti 30 milliárd. Az egyetlen közvetlenül választott intézmény. Az EU 500 millió polgárát képviseli. Az Európai Parlamentnek fontos szerepe van az Európai Bizottság elnökének megvá­lasztásában. A Tanáccsal együtt dönt az uniós költségvetésről, valamint az uniós irányelvekről és rendeletekről. Képviselői helyek országonként Horvátország csatlakozását követően az EP-nek 766 képviselője van. A Lisszaboni Szerződés értelmében 2014 májusában 751 képviselőt választanak. Az Európai Bizottság uniós jogszabályokat javasol, és ellenőrzi azok végrehajtását A Bizottságnak annyi tagja van, ahány tagországa van az Uniónak, minden tagállam egy biztost küld a testületbe. A Bizottság munkáját 30 000 fős adminisztratív csapat segíti. Tagjai az uniós állam- és kormányfők. Feladata az EU általános politikai irányvonalá­nak meghatározsa. FORRÁS: ELECTIONS2014.EU Amit mi vállaltunk Magyarország a következő uniós ciklusra szólóan egye­bek mellett azt vállalta, hogy tíz százalékra csökkenti a ko­rai iskolaelhagyók arányát, 450 ezerrel mérsékli a mély­szegénységben élő hárommil­lió ember számát, a vállalt célok között szere­pel az energiahatékonyság tíz százalékkal való növelése, va­lamint hogy a jelenlegi 8 szá­zalékról 14,6 százalékra emel­jük a megújuló energiaforrás arányát. HAZÁNK AZT is vállalta, hogy a GDP 1,8%-át kutatás-fejlesz­tésre fordítja. 2014. MÁJUS 23., PÉNTEK TV-AJÁNLÓ Kis nyomozás, amatőrökkel ELSŐRE NEHÉZ hova tenni a Tv2-n futó, Magánnyomo­zók című sorozatot: látunk egy magánnyomozói iro­dát, ahova jön egy ügyfél, valami kacifántos közép­marhasággal, és felkéri hőseinket, hogy találják meg a választ a kérdésére. A problémákat elvileg az életből merítik a szerzők, de ez az élet nekünk azért nem túlságosan ismerős. Hála istennek, hogy nem az - mert bizony néha egé­szen szürreális történetek bontakoznak ki, egészen brutális fordulatokkal. A kedvenceink azonban a magyarázónak szánt ki­felé beszélések: az amatőr szereplők ugyanis itt es­nek szét teljesen, s lesznek iszonyatosan mesterkéltek. De ez nem baj ám, annál jobban lehet őket utánozni majd a szilveszteri buli­kon, félrészegen. ■ F. Z. (MAGÁNNYOMOZÓK, TV2,20.20) Baranya VÁRJÁK a véradókat a Pécsi Regionális Vérellá­tó Központban pénteken 7.30-15.00 óra között. Komlón szintén a vérellátóban pénte­ken 7.00-től 11.30-ig várják a donorokat. Pénteken Sziget­váron, a Vöröskereszt irodájá­ban, szombaton a Pécs Expó­ban, Mohácson, a Széchenyi téren lesz véradás. (ház) Magyarhertelend-Orfű AUTÓVERSENY MIATT elzárják a forgalom elől a 6608-as út Magyarhertelend, bel­terület, Kossuth utca és a Magyarhertelend-Orfű kö­zötti szakaszát május 24-én reggel 6.30 és este hét óra között. A forgalmat a Ma­­gyarhertelend-Bodolyabér- Kishajmás-Abaliget-Orfű útvonalra terelik. (kei) Pécs a magyar Veterán Re­pülők Szövetsége pécsi szer­vezete hősök napi megemlé­kezést­ tart május 25-én, este hat órakor az Uránvárosban lévő repülők emlékművénél. Az esemény nyilvános, bárki leróhatja tiszteletét. (kei) „Úgyis odafenn dől majd el minden” közgyűlés Tegnap szavaztak Pécs településfejlesztési koncepciójáról is PÉCS Közel ötven napirendi pontot tárgyalt tegnap Pécs közgyűlése, ám ahogy Kővári János, az ÖPE képviselője is fogalmazott, egy kiemelke­dett közülük: az, amelyiken a város településfejlesztési koncepciója került elő. Ahogy Nagy Csaba alpolgármester bevezetőjében elmondta, a negyvenmillió forintból elké­szült tanulmány kulcsszava a fenntarthatóság: ez az, ami nélkül minden további tervez­­getés felesleges. Ezt Kővári János hosszú prezentációja is alátámasztotta: a képviselő szerint lehet, hogy a politika változik, húsz év múlva má­sok lesznek hatalmon, ám a településfejlesztési koncep­ció ennél sokkal hosszabb tá­von határozza meg a fejlődési és fejlesztési irányokat, egy­szóval politikafüggetlen. Ez utóbbival az ellenzéki hozzászólók nem feltétlenül értettek egyet­­ amellett, hogy leszögezték, meg fogják sza­vazni a koncepciót. Kóbor Já­nos és Keresztes László Lóránt az LMP részéről abbéli félel­mének adott hangot, hogy bár az elképzelések jók, valójában tényleg csak elképzelések, mi­vel nem tudni, a kormányzat mindehhez mennyi anyagi tá­mogatást tud adni. Ahogy fo­galmaztak: „Tervezgethetünk itt, lehetnek vágyálmaink, de úgyis odafenn dől majd el minden”. Hasonló konklúzi­óhoz jutott el Gyimesi Gábor (Jobbik) és Meixner András (MSZP) is - előbbi egy huszá­ros fordulattal még a fiatalok elvándorlásának problémáját is idecitálta, míg a szocialis­ta politikus szerint „a puding próbája az evés". Zárszavában Nagy Csaba elmondta: sok ezermilliárd eurónyi pályázati pénz érke­zik a közeljövőben Magyar­­országra, s ebből több száz­­milliárd forint juthat Pécsre és környékére is. A közgyűlés végül másfél óra vita után az előterjesztés határozati javas­latát elfogadta. ■ F. Z. Új orgona. Már üzemel az a Magyarországon egyedülálló hang­szer-különlegesség amelyet a napokban avattak fel a pécsi kertváro­si református templomban. A különleges, váltócsúszkás hangszer értéke több mint húszmillió forint, a kivitelezés a Értékes Pécs pro­jekt keretében valósulhatott meg. Jöhetnek a konflisok ahogy írtuk is, rengeteg na­pirendi pont volt, a rövid is­mertetésük kitenne egy újság­oldalt, úgyhogy csak a legér­dekesebb döntésekre szorítko­zunk, szigorúan tőmondatok­ban. Tehát: bővül a térfigyelő­­kamera-rendszer. Mezőőrök védhetik a pécsi mezőket. Hi­telt vesz fel a Tettye Forrás­ház, a Pécsi Vízmű Zrt.-t fel­számolják. Ismét gurulhat­nak konflisok a pécsi belvá­rosban, és hirdetőoszlopok is kerülhetnek az utcára. A többmilliós kínai Chengdu, Szecsuan tartomány fővárosa együttműködik Péccsel.

Next