Új Dunántúli Napló, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-11 / 134. szám

2 Ide nekünk az Országgyűlést­ bevallom, nem egészen ér­tem, mi a baj azzal, hogy a kormány több minisz­tériumot is a fővárosból nagyvárosokba költöztetne. Eddig ugyanis éppen az volt a „vidéken” élők panasza, hogy nem egyenlő a mérce, Budapestről nézve egészen másmilyennek tűnik min­den, mint amilyen a való­ságban, sőt, a végek talán egyáltalán nem is látszanak, olyan messze esnek, s tényleg, mi, nem a fővá­rosban lakók joggal érezhet­tük magunkat másodrendű állampolgárnak, nemcsak az életminőségünket tekint­ve, hanem úgy egyáltalá­ban, igazából csak lesajnál­tak minket. S nem, nemcsak az „elmúltnyolcévben”, ha­nem jó sokáig, persze ezen egy csapásra aligha változtat, ha szét­dobják a tárcákat: ettől még nem építenek metrót Székes­­fehérváron, s nem Kecske­méten lesz az új F1-es pálya. Nem is ez a lényeg, hanem a szemléletváltás, a többi meg remélhetőleg jön úgyis magától, amivel viszont sehogy sem tudok kibékülni: a kor­mánypárti képviselők­ náp­ról napra dobnak be újabb városneveket, összefogva földijeikkel azért, hogy az ő településükre is kerüljön egy tárca, de Pécs nevét még nem hallottam fel­bukkanni ebben az össze­függésben. Legalábbis hiva­talosan még egyetlen hon­atyánk sem állt ki, s mond­ta azt, hogy igenis, mi azt szeretnék, hogy Pécsre kerüljön ez és ez. Máskép­pen: eleve lemondtak erről, vagy - s ez a legrosszabb - fel sem vetődött bennük. Amennyiben ez így van, ak­kor az érdekérvényesítő ké­pességüket tekintve tényleg semmi nem változott, s mi továbbra is csak tátott száj­jal bámulhatjuk, másutt, másoknak mennyi minden sikerül. Ia.cc­m 3 BARANYA Kánikula - június elején védekezés Az év első hőséghulláma visel meg legjobban minket Baranya Az idei év első hő­séghulláma csap a magas­ba a napokban, a kora dél­utáni hőmérséklet elérheti a 35 Celsius-fokot is. Hajdú Zsolt ------------------------------------------­-----------------------------------------------­ Az első nyári hőséghullám terheli meg legjobban a szer­vezetet az Országos Környe­zetegészségügyi Intézet több évre visszamenő vizsgálatai alapján. Eszerint bizonyítottan nő többek között a koraszülés kockázata, ezért különösen fon­tos, hogy a várandósok védekez­zenek a forróság ellen. A szer­vezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és a gyógyszersze­dés is befolyásolja. A hét első két napján megha­ladta a hőmérséklet a 30 fokot, hasonló időre számíthatunk a következő két napban is, s bár várhatóan a szakemberek sze­rint nem dől meg a 36 fokos melegrekord, amit 1945. június 8-án mértek Kaposváron, ennek ellenére komolyan kell vennünk a hőséget. Különösen igaz ez a belvárosi szűk utcákra és a lakó­telepekre, ahol a betonfelületek is visszaverik a nap sugarait. A régióban szinte alig lesz felhő, így napközben szinte zavartalanul emelkedhet a hőmérséklet. A levegő száraz­ságának tényét támasztja alá, hogy az alsó 6 kilométeres ré­tegben szinte alig van nedves­ség, a magasabb rétegekben lévő víz a fátyolfelhők kép­ződéséhez járulhat hozzá, de ezek az időjárás napos jellegét nem befolyásolják. Szerdán is derült lesz az ég, a maximum­hőmérséklet 31-35 fok között alakul. Csütörtökön is túlnyo­móan derült idő várható, 28- 32 fokos hőmérséklettel. Hasonló időre számíthatnak a környező országokba utazók is, és ez lesz a jellemző a jövő hét elejére is. S.O/VUVVOÁ grvAarsov Mediterrán belváros JAVÁBAN FOLYIK a POSZT, a Leonardo-kiállítás: a pécsi belvárosi rendezvények láto­gatóit is megviseli a nagy me­leg és az erős napsütés, aki teheti, leginkább árnyékból követi nyomon az eseménye­ket. A napernyőkkel fedett, napsütötte teraszok sem olyan népszerűek a legmele­gebb déli órákban - ezek alatt is szinte elviselhetetlen a hőség -, a vendégek inkább az épületek belső hűvösét vá­lasztják. Sokan a Sétatér és a Szent István tér terebélyes fái­nak hűvösében kerestek me­nedéket. Népszerűek a Szé­chenyi téri, ponyvánál fedett pihenők is. Sőt, már most is volt olyan kisgyerek, aki a Szent István téri szökőkút vagy a főtéri vízlépcső vizével hűtötte magát. Viszont késő délután, amikor már árnyék­ba borul a Király utca és a Jókai tér, benépesülnek a ven­déglátóhelyek. zzm JVlássSa-'’!' '«! Nagyon erős UV-B sugárzásra számíthatunk A SOK napsütés általában kedvezően hat közérzetünkre és a han­gulatunkra, azonban a nagyon erős UV-B sugárzás ártalmas is le­het. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján tegnap a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,7-es - nagyon erős­­ volt az UV-B sugárzás, ehhez hasonló várható a következő napokban is, ezért azt ajánlják, hogy délelőtt 11 és délután 15 óra között kerül­jük a tűző napsütést, vagy fedjük testünket, lehetőleg világos ruhá­zattal, fejünket pedig széles karimájú kalappal, legyen nálunk napszemüveg és fényvédő krém is. Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napozás esetén is bőrpír keletkezhet. Most leépített a Jabil, de jobb folytatásban bíznak Pécs A lapunkhoz eljutott in­formációk szerint június első napjaitól kezdődően elkezdte dolgozóinak csökkentését a Ja­bil pécsi gyára. A hírek szerint június első hetében 28 ember leépítését készítették elő, jú­lius-augusztus hónapban pedig további 29-29 dolgozójától kíván megválni a cég. A létszámcsök­kenés a munkarend átszervezé­sét is maga után vonja, augusz­tus hónapban az elképzelések szerint két műszakos, 8 órás munkarendbe áll át a termelés a jelenlegi három műszakos, 12 órás műszakrendhez képest. Ez várhatóan további létszám­­csökkentést eredményez. A lét­számcsökkentést a megrendelés csökkenésével magyarázzák. Pajor Attila, a Jabil Hungary ügyvezető igazgatója megke­resésünkre a június eleji leépí­tést megerősítette, ugyanakkor a tervezett korrekciókat nem. Mint elmondta, a kismértékű létszámcsökkentésre az üzleti forgalom, a megrendelések ala­kulása miatt volt szükség, remé­lik, hogy az év második felében javul a helyzet. A Jabil két éve indította pé­csi tevékenységét egy, a keleti ipari parkban kialakított csar­nokban. Az indulás után rövid­del már 400 fő foglalkoztatását tervezték, jelenleg mintegy 340 ember áll a pécsi gyár alkalma­zásában. ■ K. E. Tippek és trükkök a forróság átvészelésére ■ napközben tartsuk az ablakokat csukva, használjunk sötétítőt, éj­szaka szellőztessünk, m ha a külső hőmérséklet 35 fok, az ideális belső hőmérséklet 26-28 fok - nem javasolt a túlzott légkondicionálás. ■ a ventilátort rövid ideig működtessük, kiszárítja a szervezetet! ■ fontos a fokozott folyadékpótlás! ■ha elindulunk otthonról, vigyünk magunkkal vizet! m gyakran zuhanyozzunk vagy fürödjünk langyos vízben. ■ rendszeresen fogyasszunk folyadékot, ne várjuk meg a szomjú­ságot! Sószoba a művelődési házban. Nemrégiben készült el Pécs-Somogy­­ban, a Kossuth Művelődési Házban egy sószoba, amelyet a helyiek már ki is próbálhatnak. A településrészen több asztmás gyermeknek és fel­nőttnek lesz a segítségére az új beruházás ÖPE: önálló polgármesterelölt a megyeszékhelyen Pécs Az Összefogás Pécsért Egyesület civil erőként indul az őszi önkormányzati válasz­tásokon, céljaikról és város­építő terveikről tartott tegnap sajtótájékoztatót Kővári János frakcióvezető, Lengvárszky At­tila és Végh Péter önkormány­zati képviselők. Kővári János bejelentette, hogy az egyesület önálló polgármesterjelöltet, il­letve minden körzetben képvi­selőjelöltet is indít, akik nem a pártokkal, hanem a pécsiekkel, a pécsiekért szeretnének dol­gozni. Kővári János úgy fogal­mazott, ez a választási céljuk is: nyerjenek a pécsiek. A jelöl­teket néhány héten belül mu­tatják be. ■ H. Zs. 2014. JÚNIUS 11. SZERDA TV-AJÁNLÓ Jogi esetek, amerikanizálva MOST ÍRHATNÁNK azt, hogy A férjem védelmében azért az egyik legjobb a most futó sorozatok közül, mi­vel számos szakmai díjat bezsebelt, mostanra már a sokadik évad fut, s a néző­szám ezalatt semmit sem csökkent - de a hangsúly legyen inkább ezúttal a szereplőkön. Azt ugyanis már önmagában is érde­mes megnézni, hogy ebben a tévésorozatban milyen remek alakításokat látunk részről részre. Persze az is fontos, hogy a történetek is rendben vannak, egy rész, egy jogi eset, úgy nagyjából, merthogy van egy kis át­folyás is, továbbélő szál, de valójában a kis arcjátékok, a parányi rezdülések, a finom mozdulatok azok, amelyek miatt azonnal beleszerelme­­sedünk. Mindenbe és min­denkibe. ■ F.Z. (A FÉRJEM VÉDELMÉBEN, TV2,23.40) HÍREK PÉCS A BARANYA MEGYEI kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalában ma fogadhatják a kétszázezredik ügyfelet. Az eseményen az ügyfelet ünne­pélyesen köszönti Nagy Csa­ba alpolgármester. (bsa) Komló kilépett a komlói képviselő-testület Hdesz- KDNP-csoportjából Borbás Sándor. A képviselő közle­ményben tudatta, hogy mun­káját a ciklus végéig függet­lenként folytatja. (kei) PéCS HÁROM ÉVVEL EZELŐTT rendezték meg első alkalom­mal a Vigyázz, Kész, Pénz! elnevezésű országos versenyt az általános iskolásoknak. A Sztárai Mihály Általános Iskola csapata kétszer nyert, egyszer 4. helyezést ért el, legutóbb 297 induló iskola kö­zül sikerült a dobogó legfelső fokára állnia a Dékány Barna­bás, Gyaraki Ervin, Nagy Ni­kolett, Pátri Eliot és Solymosi Krisztián alkotta csapatnak, akiket Dékányné Kemner Szil­via készített fel. (ház) POSZT-AJÁNLÓ Megtörtént már, hogy a színház­fesztivál versenyprogramjába olyan előadás is bekerült, amit akkor még színművészetis hallgatók játszottak. Idén pedig a cirkuszművészet is eljön a POSZT-ra (a Fővárosi Nagycir­kusz műsora 12-e és 16-a között látható), így hát helyük van itt az artistaképző diákjainak is. Ez a bemutató ma 16 órakor a Színház téren látható, erőeme­lőkkel, gumilányokkal, ugrócso­porttal. S ma lesz a Művészetek és Irodalom Házában 19 órakor a találkozó díszvendégének, Huszti Péternek is az önálló estje Sárból, napsugárból cím­mel. A művész híres Shakes­­peare-szerepeiről vall, valamint olyan legendás játszótársairól, mint Pécsi Sándor, Feleki Ka­mill vagy Kiss Manyi. ■ M. B. E.

Next