Új Dunántúli Napló, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-11 / 35. szám

2015. FEBRUÁR 11., SZERDA mohács Először február­ban vehették fel a részön­kormányzat irodájában a szigeti városrészben lakók a januárban bevezetett komp­­bérlet-támogatást. A juttatás a révátkelésnél kedvezménye­ket biztosító Mohács-kártyát váltotta fel. Utóbbi megszün­tetéséről azért határozott a képviselő-testület, mert évről évre aránytalanul emelkedtek a vele járó kiadások (tavaly már nyolcmilliót, öt éve még alig több mint hárommilliót fordítottak erre), és azt sem lehetett kizárni, hogy jogosu­latlanok is igénybe vették. Az új támogatás anyagi helyzettől függetlenül minden­kinek jár, aki a szigeti város­részben állandó lakóhellyel rendelkezik, a gyalogosbérlet ötödét térítik vissza számukra. Ennél nagyobb, ötvenszáza­lékos kedvezményt kapnak azok, akik a rendelet értelmé­ben szociálisan rászorulóknak minősülnek. Indokolt esetek­ben, többek között rendsze­res betegszállítás esetén a személyautó-bérlet egy része is visszaigényelhető. Fontos tudnivaló, hogy a támogatás utólag - a gyakorlatban egy hó­nappal a bérlet megvásárlása után - igényelhető, amit min­den hónap tizedikéig lehet fel­venni a részönkormányzatnál, a szükséges dokumentumok bemutatása után. ■ M. B. BARANYA Baranya Mivel sokan meg­maradtak a sárga csekknél, a posta új befizetési lehető­séget vezetett be. Katus Eszter Összesen húsz postai csekk­automata kezdte meg működé­sét az országban a héten, ebből mindössze egy jutott Baranyá­ba, azon belül is Pécsre, a 2-es postára (Indóház tér 6.). Ugyan megyeszerte több hipermarket­ben is felbukkantak hasonló célt szolgáló automaták, ezek­nél egyelőre nem lehet fizetni. A boltokban azt sem tudták megmondani, erre mikor kerül­het sor. A Magyar Posta Zrt. re­ményei szerint a csekkautoma­táknak köszönhetően az ügyfe­lek gyorsan, sorban állás nélkül tudják intézni befizetéseiket, az üzletekben ráadásul korán reg­gel, este vagy épp hétvégén is. A csekkek összegét bankkár­tyával lehet kiegyenlíteni, ami kártyás vásárlásnak minősül, vagyis nincs rajta plusz keze­lési költség - áll a posta.hu-n. A masinák jelenleg a gépi ki­töltésű csekkeket fogadják el, az viszont nem számít, hogy van-e rajtuk QR-kód, vagy sem. A gépek működése egyszerű: az automata beolvassa a számlát, a szükséges összeget levonja a bankkártyáról, majd kiad egy igazoló blokkot. ■ K. E. I. Már csak utólagos visszatérítés jár a rászorulóknak a révátkelésnélMég „divat” a sárga csekk lehetőségek A postán, automatával és mobilról is elintézhetjük Bár a posta nem számít fel pluszköltséget az automatáknál, a kártyahasználatnak lehetnek banki díjai Eredeti helyére kerülhet Zrínyi egész alakos szobra szigetvár A város török aló­li felszabadulásának emlék­napján, február 13-án tartandó megemlékezés és koszorúzás keretében avatják újra eredeti felállítási helyén - a Vigadó té­ren - a kisváros egész alakos Zrínyi-szobrát. A Szigetvári Várbaráti Kör és a város ön­­kormányzata által szervezett ünnepségen jelen lesz a szobor alkotója, a horvát Mihael Stebih szobrászművész is. A 12 órakor kezdődő megemlékezés és ko­szorúzás után 16 órakor tartan­dó szoboravatón közreműködik a Csáktornyai és a Szigetvári Zrínyi Gárda, a Szigetvári Zrí­nyi Vitézek, a Tinódi Vegyeskar és Götz Norbert gimnáziumi ta­nuló. Mint korábban megírtuk, a 2009-ben átadott szobrot a szi­getvári belváros felújítási prog­ramjának idejére távolították el ideiglenesen. Egy éve felmerült, hogy a helyiek által megkedvelt szobrot a megújuló várban, az épülő látogatóközponttal szem­ben állítják fel, ám a városla­kók szívesebben látják eredeti helyén a bronz emlékművet. A hétvégi megemlékezést és szoboravatót közösségi progra­mok is kísérik. ■ K. E. HIRDETÉS Bár ígérték, bankkártyával az ablakoknál még nem ingyenes bár A posta sem a csekkbefize­tő automatáknál, sem pedig a postai QR-kóddal befizetett tranzakciókért nem számít fel díjat - hasonlóan a készpénzes befizetésekhez -, a bankkártyá­val történő fizetés a postán még mindig pluszpénzbe kerül - áll a posta.hu-n. A fizetés ugyanis ebben az esetben nem kártyás vásárlásnak, hanem befizetés­nek minősül, amelynek banki díja van, így egy-egy ilyen tranzakció 600-800 forintba is kerülhet a kártyát kibocsátó banktól függően. Ősszel ugyan még arról volt szó, hogy már 2014-ben ingyenessé válik a kártyás csekkbefizetés, erre egyelőre még várni kell, főként az ehhez szükséges terminálok kialakítása miatt. Pedig ha készpénz helyett bankkártyával fizethetnénk, a lakosság kész­pénzigénye nagymértékben csökkenhetne, hiszen az összes pénzügyi tranzakció 29 száza­léka postai készpénzfizetési megbízáson történik. Jó tudni azt is, hogy az ingyenes kész­pénzfelvétel csak ATM-ekre és bankfiókokra vonatkozik, a postákra nem, még akkor sem, ha havi két alkalmon és a 150 ezer forintos limiten belül va­gyunk. Egy gödöllői kft szállt be Matyi Dezső cégébe pécs-budapest Befektetőtársra talált Matyi Dezső cége, a Pécsi Direkt Kft. A HVG értesülései szerint a társaságban a gödöl­lői székhelyű Wolf-CRS Kft. szerzett részesedést, az ennek kapcsán született cégbejegyzés szerint a Pécsi Direkt egyúttal tőkét is emelt. Matyi Dezső cége tavaly év végétől egy adósság­­rendezési programot indított, a kft. 2014 második felében fel­került a NAV nagy adótartozói­nak listájára, de helyzetét nem könnyítette az sem, hogy koráb­bi bankhiteleinek rendezése is esedékessé vált. ■ K. E. Fejlessze vállalkozását a Citroennel! Válasszon Citroen haszongépjárműveket a Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Hitelprogram igénybevételével, 2,5% fix kamatozású, forintalapú finanszírozással, zártvégű pénzügyi lízing mellett! A kamatozás a teljes futamidő alatt fix, a kamatköltségek előre láthatóak, kiszámíthatóak és a forintalapú finanszírozás nem jár árfolyamkockázattal! További részletek a márkakeres­kedésben! FX Autóház Kft. - 7622 Pécs, Siklósi út 11.­­ Tel.: 72/236-220. HIRDETÉS mbmm^ Pzmmamm 3 KRIMIHÍREK Tűz a gumiabroncsot feldolgozó üzemben LÁNGRA KAPOTT hétfőn este István-aknán egy gumiab­roncs-feldolgozó üzemben a gumiból kiválasztott szövet. A tűzoltók roncsvágóval bon­tották meg az épületrészt, s eloltották a lángokat. (ház) . Ki sem fizette, de már el is adta a telefont SIKKASZTÁS GYANÚJA miatt folytatott eljárást a Szigetvá­ri Rendőrkapitányság egy 38 éves férfival szemben, aki tavaly az interneten meg­egyezett ismerősével, hogy megvásárolja a mobilját, és utólag átutalással fizet. A ve­vő megkapta a telefont, ám a pénzt nem utalta át, a készü­léket pedig eladta. (ház) További traffipaxhelyszínek a BAM­A.hu hírportálon

Next