Új Dunántúli Napló, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-20 / 246. szám

EGY PERCBEN kellene még gyógytornász PÉCS Miközben évek óta az egyik leg­népszerűbbek közé tartozik a gyógy­tornászképzés, folyamatosan hiány mutatkozik szakemberekből. Ráadá­sul magánpraxisba sem kezdhet min­denki - ehhez ugyanis többéves szak­mai gyakorlatra van szükség. ► 4 Rátaláltak a helyes útra PÉCS Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a PVSK-Pannonpo­­wer. A Zalaegerszeg elleni véde­kezés jó volt, a dobások is mentek, ennek a kettőnek az együttállásá­ból pedig sima fölény született. A mostani formát kellene átmenteni a folytatásra is. ► 12 2015. OKTÓBER 20., KEDD • XXVI. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT PÉCS Újabb szakaszába jutott a Murphy’s Pub és a város kö­zötti vita. A vendéglátóhelyet üzemeltető cég több mint 30 millió forinttal tartozik, és bár az elmúlt hónapokban ez nem volt akadálya a nyitva tartásnak, most mégis bezártak. A szintén Vörös Ferenchez köthető másik két Király utcai ven­déglátóhely - amelyekről úgy tudjuk, hogy ugyancsak nem kevés bérleti díjjal tartoznak - egyelőre nyitva vannak. ► Kiveszi a részét a békéltetésből PÉCS Dr. Farkas Tibor immár nyug­díjas, de a jogász szakember most sem pihen a babérjain, hanem a ba­ranyai civil fogyasztóvédelmi szer­vezetben kamatoztatja tapasztalata­it. Több mint négyszáz megyei ügyet tárgyalnak évente. ► 5 TV2: újabb rejtélyes cég BUDAPEST Továbbra is kérdés, hogy An­dy Vajna vagy Simicska Lajos-e a TV2 jogos tulajdonosa. Kiderült, hogy a TV2-t eladó tulajdonos-ügyvezető pá­rosnak, Yvonne Dedericknek és Si­mon Zsoltnak van egy közös vállala­ta, amelyen nincs zálogjoga a TV2 volt német tulajdonosának. ► 6 Jó reggelt! P­ersze, mi is nagyon jól tudjuk, hogy októbert mutat a naptár, így nem kellene meglepőd­nünk az esőn, a hidegen, a csúszós utakon, a korai sötétedésen - de azért mégis felhúzzuk a szemöldö­künk, amikor az ipari mennyiségű emailszemét közé odakeveredik egy, már az első mondatában arcon csa­pó, „így megmenekülhetsz!”, szól a figyelemfelhívás - majd kiderül, hogy ha nem vesszük meg a szuper­fényszórót, sötét lesz az udvarunk­ban már délután, s akkor minden­nek vége, lábbicsaklás, nyakkitö­rés, emberhalál. A levél végén pedig ott a legerősebb mondat: „Vásárold meg, így biztosan életben maradsz!” Köszi szépen, de azért inkább meg­próbálnánk enélkül. F. z. Papi pályára lépne a móri mészáros BUDAPEST Lelkész akar lenni a nyolc ember haláláért fele­lős móri mészáros, Weiszdorn Róbert. A bankrabló ugyanis teológiát hallgat a börtönben, és eldöntötte, hogy lelkész lesz. Az elítélt a mészárlássá fajult bankrablás miatt jelen­leg életfogytiglani büntetését tölti. Tettéért legkorábban 40 év után bocsátható szabadon, vagyis 72 éves lesz, amikor ki­kerül a rácsok mögül. A Blikk úgy tudja, az elítélt papi pá­lyára lépve börtönlelkészként sorstársait terelné a jó útra. Ezzel vezekelne, hogy része­se volt a gyilkosságoknak - a biztonsági őrt ő ölte meg a banknál. A móri gyilkos nem most kezdett el tanulni a rá­csok mögött. ► 8 M­arják a kutyák a postásokat PÉCS Szokatlan felhívást jutta­tott el lapunkhoz a pécsi önkor­mányzat. Ebben az áll, hogy - a Magyar Posta Zrt. kézbesítő­it ért nagyarányú sérülésekre tekintettel - a hivatal felhívja a kutyatartók figyelmét a tör­vények és rendeltek betartá­sára. A posta egy korábbi nyi­latkozatában elmondta: a kéz­besítőknek, akik olyan terüle­ten dolgoznak, ahol esélye le­het egy esetleges kutyatáma­dásnak, ultrahangos kutyari­asztót biztosítanak. Emellett a kézbesítők állat-viselkedés­­tani szakértőkkel egyeztetett felkészítő anyagot kapnak a kutyatámadások megelőzése érdekében, amely tartalmaz­za a legfontosabb magatartási szabályokat. ► 2 HIRDETÉS Takarékossági hónap! OKTÓBERI AKCIÓ ÚJ BETÉTEKRE! Felvételkor költségmentes! EBKM 3% Takarékszelvényben történő 90 napos lakossági lekötés esetén. Az akciós betét további feltételeiről érdeklődjön fiókjainkban! idén tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák. SS - ÓBA Érdeklődjön fiókjainkban! Kordonok közé kerültek a menekültek DRÁVAMAGYARÓD Drámai hely­zet alakult ki hétfőn a horvát­­szlovén határon, miután Szlo­vénia bejelentette, hogy egye­lőre nem tud több menekül­tet fogadni - közölték a hor­­vát hatóságok. Ezzel párhuza­mosan Ausztria is korlátozá­sokat jelentett be. A horvát­­szerb határon ezrek torlódtak fel, a horvát-szlovén határon pedig a senki földjén rekedt a migránsok egy csoportja. Drá­­vamagyaródnál megpróbáltak áttörni a szlovén rendőrkordo­non, ám eközben a horvátok is kordont emeltek mögöttük - így nem sokon múlott, hogy megismétlődjön a röszkei drá­ma. Végül mégis megnyitottak egy folyosót. A német kormány kijelen­tette, hogy továbbra sem akar­ja lezárni a határokat és nem tartja szerencsésnek az erről kibontakozott vitát. ► 6 1­5­2­4­6 Sorra javítják az úthibákat PÉCS Még a tél beállta előtt rendbe teszik az úthibák egy részét a pécsi belvárosban is. A Szent Mór utcában a vízszolgáltató cég mun­katársai több helyen is csőtörések miatt bontották fel a burkolatot a közelmúltban, majd a hibaelhárítás befejezése, és a beton meg­kötése után új aszfaltréteget is kap az érintett terület SZE­R­K­ESZT­ŐSÉG E-mail: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig - a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-13.30 óráig - ha hirdetni kíván, érdeklődjön ezen a telefonszámon 72/505-079 MA HOLNAP 8 9­­3* Ma délelőtt még számíthatunk kisebb esőkre Ba­ranya megyében, de délutánra megszűnik a csapa­dék. Az ég egész nap borult marad. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Vendel és Iringó nevű olvasóinknak! Katonai teherautó az árokban OROSZLÓ A szántásban kötött ki egy katonai szállítójármű a 66-os úton Oroszló közelében tegnap nem sokkal három óra után, a mentést a katonaság végezte - tudtuk meg Berlász Viktóriától, a rendőrség sajtó­ügyeletesétől. A mentés ideje alatt azonban az útszakaszon eddig tisztázatlan körülmé­nyek között két autó összeüt­között, két sérültet mentő vitt kórházba. Ám ezzel még nem volt vége a szerencsétlen bal­esetsorozatnak, később ismét ütközött a helyszínen két sze­mélygépkocsi. Ez utóbbi eset­ben sérültekről nem érkezett jelentés. D. G.

Next