Új Dunántúli Napló, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-15 / 38. szám

2016. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ Az énekesnő azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer műfajt vált Fábián Juli és a ragyogás PÉCS Fábián Juli egyedi han­gú jazzénekesnő, de a ba­ranyaiak sokkal inkább az X-Faktor énekeseinek felké­­szítőjeként és A Dal egyik sikeres szereplőjeként ked­velték meg. Olyannyira, hogy az E78-ban a hétvé­gi Metronóm Jazz Klubban a Fábián Juli & Zoohacker­­koncert telt házzal ment, több mint négyszáz fős kö­zönséggel. Mészáros B. Endre endre.meszaros@mediaworks.hu - Elvégezte a külker főiskolát, a szülei is közgazdászok. Mi ma­radt meg ebből, ön viszi a zene­kar pénzügyeit? - Úgy tíz éven át mindent csi­náltam, a menedzseléstől a PR- en át az anyagi elszámolásig. Szerencsére ma már tehermen­tesítenek az efféle dolgoktól. - A Like a Child volt a 2012-es A Dalban a nagy slágerük, s új le­mezük, a Shine (Ragyogás) is eb­ben a stílusban íródott, azóta ott egyensúlyoznak a pop és a jazz határán. Merre billen a mérleg? - A zenekar többsége egyko­ri jazz tanszakos társaimból áll, így készítettünk minden szám­ból rövid rádiós verziót, amit az­tán a koncerteken igény szerint, jazzesítve játszunk el. - Sikeres jazzénekesnő vagy ki­emelkedő énekesnő szeretne lenni? - Boldog énekesnő. Nem zá­rom magam kalodába, és meg­történhet az is, hogy később más műfajok felé fordulok. - Hogy érezte magát az X-Faktor világában celebfelkészítőként? - Én nem hiszek az instant sztárságban, egyszer vállaltam ilyen munkát, de nem bántam meg, mert nagyon sokat tanul­tam a televíziózás profi hátteré­ről, a zenével a viszonyom pedig sokkal tudatosabb lett. - Miért nem indultak azóta A Dal­ban? - Az az egy alkalom külön­leges pillanat volt. Viszont úgy alakult azóta, hogy mindig rossz az időzítés, vagy mi nem vagyunk készen, vagy a dalunk nem. Ez ugyanis több hónapos munka eredménye. Mi most ehelyett más projektre, a már­ciusi Müpa-beli szimfonikus koncertünkre összpontosítunk. De hogy jövőre mi lesz, azt még nem tudom. - Volt egy nagyon komoly beteg­sége. Mennyire változtatta ez meg az életét? - Azt gondolom, minden „prés” jót tesz az embernek. Felülvizsgáltam mindent: a pár­­kapcsolatomat, továbbá a csalá­dommal, a barátaimmal, önma­gammal és a zenével is a viszo­nyomat. Azóta jobban tisztelem magam, és hallgatok a megérzé­seimre. Magabiztosabb lettem, hiszek az értékeimben, és sok­kal harmonikusabban élek. - Mit tesz szabadidejében ezért a harmóniáért? - Szeretek biciklizni és a zöld­ben sétálni. Utazni pedig bármi­kor bárhová, de leginkább a ten­gerhez. A látott városok közül Barcelona a kedvencem, ott még focimeccsre is elmentem, mert része a miliőnek. - Hogy képzeli el az életét öt-tíz év múlva? - A zenének ugyanígy körül­­kell vennie, és szeretném, ha ad­digra egy-két gyermekem is len­ne. Emellett zöldebb övezetben tervezem a jövőnket. Összessé­gében igen elégedett vagyok az életemmel, és jól érzem magam benne. PROGRAMSOROLÓ FILM APOLLÓ: A visszatérő (17.00), Szű­kölő kamaszkor (18.00), Szüleink szexuális neurózisai (20.00), Egy szobalány naplója (20.00). URÁNIA MOZI: Deadpool (16.15, 18.15), A fekete ötven árnyalata (20.15). CINEMA CITY: Deadpool (13.15, 15.30, 17.45, 20.00), A fekete ötven árnyalata (16.30, 18.30, 20.30) , A fiú (14.30, 18.00, 20.10), A nagy dobás (19.40), Nagyfater elszabadul (13.50, 16.00,18.10, 20.20), A dán lány (14.45), Pofázunk és végünk Mi­amiban (18.00, 20.10), Alvin és a mókusok - A mókás menet (14.00, 16.00), A visszatérő (fe­lír., 16.40, 19.30), Az 5. hullám (20.30), Star Wars: Az ébredő Erő 3D (13.00, 17.45), Megjött apu­­ ci (17.30), Brooklyn (felír., 15.15), Barbie: Titkos ügynökök (13.00, 14.45) , Carol (13.00, 17.15, 19.45) , Hogyan legyünk szing­­lik (13.30,15.45,18.00, 20.15), Norm, az északi (13.30, 15.30, 17.30) . SZÍNHÁZ BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ (Felső­­vámház u. 50.): Hüvelyk Matyi - új bábelőadás (Kós Lajos terem, 10.00,14.00). JANUS EGYETEMI SZÍNHÁZ (Zsol­­nay V. u. 16.): Hamlet - tragédia (19.00). PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ (Haj­nóczy u. 41.): Komámasszony, hol a stukker? - abszurd játék (bemu­tató: 19.00). PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ (Szín­ház tér 1., Kamaraszínház): 39 lépcsőfok - krimikomédia (19.00). KONCERT CIVIL KÖZÖSSÉGEK HÁZA (Szent István tér 17). Simply English - Bá­­lint-napi koncert. Egy angol késő délután-kora est, a Speciel Angol -Magyar Egyesülettel! A Simply Eng­lish bemutatja: Simply English Mu­sic Club - Egy egyszerű angol Bá­­lint-napi koncert, Acoustic works­hop - From the vernacular to the popular, Akusztikus műhely - a népi zenétől a populárisig, Fülöp Eper Flóra - ének, Andy Rouse - ének, kazoo, Babarci Bulcsú - gi­tár, ukulele, próza, Martin McDo­­nagh - gitár (19.00). TURMIX BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ (Felsővám­­ház u. 50.): Madártávlat. A zala­egerszegi Griff Bábszínház az or­szág legfiatalabb hivatásos báb­színháza, tavaly ünnepelte 10. élet­évét. A színház már 72 bemutatót és mintegy 300 ezer nézőt tudhat maga mögött. Ennek az alkotóte­vékenységnek a jellegzetes tár­gyai láthatók a Bóbita Bábszínház­ban felállított kiállításon. Megte­kinthető április 23-ig (9.00-16.00). ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED (Pécsi Galéria m21): Négy szobrász - Quadruplum. A kiállítás Lengyel Péter, Szabó Ádám, Szász György és Tóth Zsuzsa szobrászművészek életművéből válogat. Mindannyi­an a középgenerációhoz tartoznak, ami másfél évtizedes alkotói élet­­utat jelent. A kiállítás azt láttatja, hogy a négy szobrász milyen alko­tói ívet tud felmutatni. Megtekinthe­tő február 28-ig (10.00). Andy Rouse és a Simply Eng­lish Bálint­ napi koncertet ad . 7 Jazzsikerek Fábián Juli 1980-ban szüle­tett Budapesten. Ének-zene ta­gozatos általánosba járt, a Tol­di Ferenc Gimnázium angol - francia szakán érettségizett, 2003-ban a Külkereskedelmi Főiskolán. 2008-ban a Zene­­akadémia jazz tanszékén dip­lomázott. Egy évig énekelt az Erik Sumo Bandben, majd a Barabás Lőrinc Eklektric, a Fá­bián Juli Jazz Riff és a Sárik Péterrel alkotott duó követke­zett, 2011 óta pedig nagy si­kerrel működik a Fábián Juli & Zoohacker. 2007-ben és 2008-ban az egyik legismer­tebb jazzénekverseny, a Mont­reux Jazz Voice Competiti­on legjobb nyolc énekese közé jutott. Párkapcsolatban él, pár­ja művészetpártoló civil. Érdekeset látott, hallott? 06-80/200-088 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA WALD KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Pf. 134 E-mail: katalin.wald@mediaworks.hu SMS: 30/35-11111 Telefon: 06-80/200-088, hétköznap 8.00-10.00-ig díjmentesen hívható. Hírszerkesztő: Babos Attila. Telefon: 72/505-000, fax: 72/505-068. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00 óráig: Hajdú Zsolt. Impresszionista poéta, aki elhagyta a katedrát A pécsi cisztercita főgimnázi­um volt jeles növendéke, néhai Babits Mihály ítélőtáblás bíró hasonló nevű fia, a pesti tiszt­viselőtelepi főgimnázium ta­nára és ismert Ady-követő, aki szertelenségében még túltett a mesterén is, akit az utóbbi idő­ben irodalmi működése miatt a Budapesti Hírlapban, majd Prohászka Ottokár püspök ré­széről éles támadás ért, nem folytatja tovább tanári tevé­kenységét, miután a budapes­ti tankerületi főigazgatósághoz nevezték ki. (27. szám) Hölgyek a felolvasó aszta­loknál A hadijótékonyság szolgála­tában most két kiváló írónő jár­ja a városokat: Vészi Margit, a legkülönb magyar harctéri ri­porter, aki minap Nagyvára­don, majd Budapesten, végül Újvidéken ragadta magával a hallgatóságot. A másik felolva­só­nő pedig Hoffer Ida, az elő­nyösen ismert osztrák írónő, ki nővére a vezérkari főnök he­lyettesének és érthető tájéko­zottsággal beszélt minap Sop­ronban, majd Szombathelyen. (29. SZÁM) Kitüntetett pécsi orvos Őfelsége az ellenség előtt tel­jesített kitűnő szolgálata elis­meréséül Kajtár István dr. pé­csi orvosnak a koronás arany POSTABONTÁS érdemkeresztet adományozta a vitézségi érem szalagján. Kaj­tár dr. a pécsi állami bábaké­­pezdénél működött rövid ide­ig, mert a háború első stádiu­mában fölajánlotta szolgála­tait a pécsi Vöröskereszt harc­téri osztagának és több, mint egy éve működik ott teljes oda­adással és eredménnyel. (31. SZÁM) Száz évvel ezelőtt, februárban írta lapunk elődje, a Pécsi Napló Az első női borbély Megjelent Nagyváradon az első női borbély, Kis Lajos fod­rászüzletében, az Ezerévi Em­lék terén. Kis Lajos hadba vo­nult a 42-es népfölkelőkkel. Fi­­­­atal, tizenhat éves leánya, Ma­riska borotválja most az ura­kat, nyír és fésül. A borbélyüz­let vendégei általánosan úgy tapasztalják, hogy Kis Mariska igen ügyesen helyettesíti az ap­ját. (31. SZÁM) Przemysl repülő hőse vissza­tér a frontra Taussig Aladár, az 52. gya­logezred századosa hosszú pé­csi sínylődés és az elfagyott lá­bon végzett műtétek egész sora után immár teljesen vissza­nyerte megcsonkított lábfején is a járási képességet és a bé­ketűréssel elviselt szenvedések után visszatér repülőgépeihez. Bárhová is diszponálja a had­vezetőség, azon lesz, hogy hi­vatását teljes odaadással telje­sítse. (37. SZÁM) Repülőgéppel Pécs felett Szerdán este 8 óra tájban a skokói dűlőben a szőlőkben időző emberek, elsősorban a Bánffy-villa lakói és a Lechner gyógyszerész család tagjai igen nagy magasságban két repü­lőgépet figyeltek meg, melyek ugyan nem berregtek, de ész­­revehetőek voltak: elöl és hátul teljesen ki voltak világítva (te­hát csakis magyar pilóták ve­zethették a gépeket). Sietős út­juk alig lehetett, mert vagy fél óráig kóvályogtak a szőlőhe­gyek fölött, sőt, huzamosabb ideig egy helyben álltak vagy 1000-1500 méter magasság­ban, majd elváltak egymástól. Az egyik gép északkeleti, a má­sik északnyugati irányban el­tűnt a sötétségben. Valószínű, hogy felderítő szolgálat közben kerültek Pécs fölé, fölismerve, hogy nagyobb város fölé repül­hettek és itt egy kis időre meg­állapodtak. Távol a fronttól, ahová ellenséges repülő el sem érhet. Tehát csakis jó barátok ülhettek a gépeken! (39. szám) A lapot szemlézte: dr. Molnár István t KORZÓ . SMS „POSTA”, V. L.-nek. Teljesen egyetértek az SMS írójával. Én is rendszeresen tapasztalom, hogy a feladott küldemények célba érkezése hosszú napokat vesz igénybe, legyen szó bár­milyen rövid távolságról. Úgy gondolom, hogy a 21. század­ban ennél nagyságrendekkel gyorsabb szolgáltatás lenne elvárható. Kíváncsi vagyok, mi lehet az oka a lassúságnak. „ADÓHIVATAL”: Olvasom, hogy a NAV ismét ellenőrzéseket tartott a busójáráson, és hogy akadtak szép számmal sza­bálytalankodókra. Egyetlen dolgot nem értek csupán: gyakorlatilag mindenki tudja, hogy az adóhatóság megjele­nik az effajta nagyobb rendez­vényeken. Gondolom, ez az árusok előtt is ismert. Mégis képesek kockáztatni. Vajon ennyire bátrak, vagy talán eny­­nyire bíznak a szerencsében? „TÜNTETÉS”: Hova tűntek orvo­saink? Valószínű, ott minden rendben! Megjött fentről a hálapénz egy része. Össze­fogásban az erő! Egyesek ezt már régen megtanulták! „GRAFFITI”: Jó hír, hogy évről évre egyre kevesebb a graffiti, amit a vonatokról el kell tá­volítania a vasúttársaságnak. Persze a számok azt mutat­ják, hogy még így is hatalm­as kárt okoznak ezek az önjelölt művészek. Úgy tűnik, a bír­ságnak ez esetben van némi visszatartó ereje, ugyanakkor a graffitizésre alkalmas terü­letek kijelölését is jó ötletnek tartom. Mert akinek ez a hob­bija, ne kelljen mindenáron lemondania róla! „TERMÉKBEMUTATÓ”: Szigorúbb szabályozás ide vagy oda, aki kellőképpen határozatlan és befolyásolható, úgyis be fogják csapni. Milliószor olvashattuk a fogyasztóvédők tanácsát. Ennek ellenére mindig akad néhány ember, aki bedől az előadó hatásos, sokszor való­ban agresszív előadásának. Be kellene tiltani az értékesítés­nek ezt a formáját, az lenne a legjobb megoldás! „VARJAK”: Várom a károgó var­jak bocsánatkérő nyilatkozata­it. Azokét, akik telekürtölték a médiát azzal, hogy a Csontvá­­ry-képeket nem hozzák vissza Pécsre, vádolva ezzel a város és a kulturális élet vezetőit. (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írá­sok nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) VÍZÁLLÁS TRAFFIPAX Mohács 435 cm, áradó,6,1 fok Őrtilos 3­­3 cm, áradó,6,0 fok Barcs­­44 cm, áradó,5,2 fok Szentborbás 33 cm, áradó,5,2 fok Drávasza­bölcs 81 cm, áradó,5,0 fok Pécsi Rendőrkapitányság 06.30-07.30 Pécs, Engel János utca 07.45-08.45 09.00-10.00 Pécs, Zsolnay Vilmos út Pécs, Komlói út 10.15-11.15 Pécs, Hársfa út 12.15-13.15 Pécs, Tüskésréti út 13.30-14.30 Pécs, Mohácsi út 14.45-15.45 Pécs, Nagykozári út 16.00-17.00­­ Pécs, Üszögi út 1715-18.15 1830-1930 Pécs, Pécsváradi út Pécs, Athinay út 19.45-21.00 Pécs, József Attila utca | Komlói Ref 08.45-09.45 Komló, Kossuth L u. 10.00- 1230 14.00- 15.30 Komló, Gesztenyés­ út Komló, Alkotmány u. 15.50-19.00 Madarszék, Kossuth u.­­ Mohácsi 10.00-12.00 13.00-14.00 MohácsSzótöhe®, Bari út 57-es út, Szajk belterülete 14.10-15.10 57-es út Versend külterülete 1520-1620 16.30-18.00 Szederkény, Pécsi u. Olasz, Kossuth L u.

Next