Új Dunántúli Napló, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-02 / 180. szám

EGY PERCBEN A PMFC már a főpróbán is túlesett PÉCS A felkészülési mérkőzéseknek vége, a főpróbán már túl van a PMFC labdarúgócsapata, jöhet az előadás. A piros-feketék szombaton a szerb Bácska ellen léptek pályára, s a ve­zetőedző, Márton Gábor is úgy vélte, az ilyen meccseknek van értelmük, ezeken fejlődhetnek a játékosok. A PMFC-nél innentől kezdve a frissí­­­tésen van a hangsúly: a bajnoki rajt­ra csúcsformába kell hozni Schmid­­téket, hogy teljes erőbedobással tud­janak majd futballozni az első fordu­lóban, vasárnap Dunaharasztiban. Jó reggelt! A­z emberi élet megóvása ér­dekében mára sok mindent bevezettek. Az élelmiszerek csomagolásán például részletez­ni kell, hol készültek, pontosan mi található bennük, fel kell tüntetni a szavatossági időt és az allergiát okozó adalékanyagokat is. Mind­ezt olyan precízen, hogy abba az­tán még az amerikai ügyvédek se köthessenek bele. Na, az egyik üz­letláncnak ez nem sikerült, vissza is kellett hívnia egy csomó termé­ket. A bűnük az volt, hogy az egyik termékükön nem szerepelt külön, hogy mogyorót tartalmaz. Nagyon helyes, csapjanak is oda az élete­ket kockáztató, haszonleső multi­nak! Még akkor is, ha az a termék egy 200 grammos mogyoró. K. E. I. Szoros verseny a riválisokkal PÉCS Nehéz általános képet adni arról, hogy a Pécsi Tudo­­mányegyetem a ponthatáro­kat nézve hol helyezkedik el a többi nagy intézménnyel va­ló összevetésben. Ha azonban a közvetlen riválisokat, azaz Szegedet és Debrecent vizs­gáljuk, akkor megállapíthat­juk, hogy egészen minimáli­sak a különbségek, azaz egy­más elől biztosan nem szip­­káznak el érettségizőket ezen oktatási intézmények. ► 2 MEGEMELT ! RENDSZERES, INGYENES ORVOSI VIZSGALAT! e-mail: pecs@plazmaferezis.hu tel.: +36 72 889 148 REDPLASMA 2016. AUGUSZTUS 2., KEDD • XXVII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT DONORDÍJ! www.bama.hu • www.dunantulinaplo.hu Demonstraii ■w BARANYA A saját és mások életét kockáztató mo­torosok ellen kelt ki egy mánfai nő a napokban. Facebook-posztját közel ezren osztották meg pár nap alatt, sokan támogatták és sokan támadták véleménye miatt. A poszt hátterében egyébként ■S egy motoros baleset áll, amelynek autósként ő volt az elszenvedője. Úgy érezte, betelt nála a po­hár, és harcot hirdetett: forgalomlassító demonst­rációt szervez. (Képünk illusztráció.) ► 11 Idén a cefre is változó minőségű BARANYA Az epercefréket már lefőzték, most a cseresz­nye, a meggy és a kajszi van soron. Czigelédi Zsolt pellér­­di pálinkafőző mester szerint az idei szélsőséges időjárás a gyümölcsösöket sem kímélte, ezért változó minőségű a cef­re is. A bérfőzetés ára átlag­ban 750-800 forint literen­ként, az 50 fokos párlat szesz­adója 835 forint, egy-egy ma­gánszemély évente 86 liter 50 fokos párlatot főzethet le. ► 4 Orrfacsaró bűz terjeng a városban PÉCS Orrfacsaró bűzt hord a szél napok óta Pécs belvárosa felé. Egyelőre csak sejteni le­het, hogy hígtrágyázhattak a megyeszékhelyhez közeli te­rületekkel rendelkező mező­­gazdasági vállalkozók. ► 6 9 770865 913029 SZER­K­ESZT­ŐSÉG E-mail: bama@bamil.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig - a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 8.30-15.30 óráig, pénteken 8.30-13 óráig 72/505-079 inttal készült Magyarország Kormánya megbízásából MA HOLNAP 27 30 Ma változékony, napos-felhős időre van kilátás, he­lyenként akár egy-egy zápor is előfordulhat. Fokoza­tosan melegszik az idő. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Lehel és Alfonz nevű olvasóinknak! HIRDETÉS A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában NÉPSZAVAZÁS 2016. OKTÓBER 2.

Next