Új Dunántúli Napló, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-21 / 222. szám
MAZDA SKYACTIV HIRDETÉS EGY PERCBEN kevés ellenzéki delegált BUDAPEST A szavazatszámláló bizottságok többségében egyetlen ellenzéki tag sem lesz, hogy ellenőrizze a választások tisztaságát, miután a 2014- es választáshoz képest kevés tagot delegáltak. Van alenzéki párt, amelyik máris csalást emleget az október 2-ai referendumon, de ezt visszutasította a Nemzeti Választási Iroda elnöke. ► 7 Sokáig vártak a traktorra DIÓSVISZLÓ Egy szőlőhegyi, ember magasságú parlagfűvel borított terület ügyében csaknem három hónapon át nem tudott megoldást elérni olvasónk. A gazt a napokban végül lekaszálták, de olvasónk szerint ennél jóval hatékonyabban is működhetne a szlogenekben erős parlagfű elleni harc. A parlagfűpollen idén a legmagasabb értékeket az augusztus 22-i héten mutatta, tavaly szeptember elején volt a csúcs. Rövidesen vége a pollenszezonnak. ► 3 Jó reggelt! Nem kevés pénzért, legkevesebb 171 millió forintért árulják Angliában, Brackwellben a Picket Post Close 12. szám alatti házat. A három hálószobát és egy teraszt is magában foglaló ingatlan a fenti cím alapján nem lenne feltétlenül kelendő enynyiért, pláne nem annyiért, amenynyiért majd el fog menni az aukción, mert jóval többet adnak majd érte. A házat ugyanis egy másik cím alapján árulják, aszerint Londonban, a Privet Drive 4. szám alatt található. Ott pedig Harry Potter gyermekkori háza áll. A híres regényekből készült filmek ide illő jeleneteit egy valódi házban, éppen ebben forgatták. Szerencse. Vagy varázslat. B. A. cég állami megrendelései is. A Zsolnay Zrt.-nél viszont azt gondolják, ez az egész egy blöff. PÉCS Több hónapnyi kényszerszünet után hamarosan akár újra dolgozhatnak a Zsolnay-gyár egykori munkásai, akik idén tavasszal igazoltak át az akkor, a pécsi önkormányzat által alapított Ledina Kerámia Kft.-hez. Az biztos, hogy tegnap a takarítás elkezdődött az új helyen. Állítólag az új tulajdonos már bevásárolt, és saját márkás termékeket, porcelánt, illetve pirogránitot is fognak gyártani. Egyes értesülések szerint már biztosra vehetők az új NE KOCKÁZTASSUK MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉT! Emberölés: van már gyanúsított PÉCS Elfogták a rendőrök a hétvégi pécsi emberölés feltételezett elkövetőjét, egy 54 éves pécsi férfit. A rendőrség közölte: a férfi részletes beismerő vallomást tett, elmondva, hogy szóváltásba keveredett a 44 éves lakótársával, akivel bántalmazták egymást. A 44 éves férfi azonban olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy életét vesztette. A gyanúsítottat őrizetbe vették, halált okozó testi sértés miatt nyomoznak ellene, kezdeményezték előzetes letartóztatását. B. A. Drog miatt lettek rosszul a kocsiban PÉCS A kormányra borult a sofőr, de utastársa is roszszul lett egy autóban Pécsen, amely menet közben megállt hétfő délután a Szabadság úton. Mint a szemtanúk a Dunántúli Naplónak elmondták, baleset nem történt, mégis kórházba szállítottak két embert, majd a rendőrök hoszszasan vizsgálták az elakadt járművet. A mentők két mentőegységgel, köztük egy rohamkocsival vonultak a helyszínre. A zsaruk a forgalmi akadályt megszüntették, a kocsit lefoglalták. Mint tegnap délután a rendőrség közölte, az autóban tartózkodó két férfit bódult állapotban találták, ezért a mentők azonnal kórházba szállították őket. Az orvosok által elvégzett drogteszt a két 25 éves pécsi férfinál pozitív értéket mutatott. Járművükből ismeretlen eredetű növényi anyagmaradvány is előkerült a szemle során. Ellenük kábítószer birtoklása vétség miatt indítottak nyomozást a rendőrök. Dömötör G. 16 222 SZERKESZTŐSÉG E-mail: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig - a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 8.30-15.30 óráig, pénteken 8.30-13 óráig 72/505-079 FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS MA HOLNAP - 17 193* Szerdán változóan felhős-napos idő valószínű, legfeljebb néhol alakulhat ki jelentéktelen zápor az északi tájakon. ►13 Boldog névnapot kívánunk Máté és Mirella nevű olvasóinknak! Megérkeztek az új buszok Baranyába is DÉL-DUNÁNTÚL Átadták az első húsz új autóbuszt kedden Kaposváron abból az ötvenkettőből, amelyet a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. október végéig fokozatosan állít forgalomba. A Credo márkájú buszok közül Tolnába 24, Baranyába 16, Somogyba 12 kerül, ahol regionális feladatokat látnak el. A fejlesztéssel a járművek átlagéletkora 12,7-ről 11,3 évre csökken. D. G.