Új Dunántúli Napló, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-03 / 207. szám
2016. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT Hosszú újabb hét aranyat nyert a világkupán BERLIN Hosszú Katinka egyetlen percre sem áll le. A riói olimpia háromszoros bajnoka az ötkarikás játékok után nem sokkal már a világkupa-sorozat első állomásán halmozta az újabb medáliákat, ezen a héten pedig már a vk második felvonásán vett részt Berlinben. És ha már ott volt, újabb parádés eredménysort produkált. Két nap leforgása alatt kilenc érmet nyert, ebből hét ráadásul a legfényesebb fajtából jött össze. Az Iron Lady 200 és 400 gyorson, 100, 200 és 400 vegyesen, valamint 100 és 200 háton is nyert a fináléban, e mellett pedig bronzérmes lett az 50 pillangó és a 100 gyors döntőjében is. Hosszú számára a világkupa-versenyeken való kiemelkedő szereplés már-már presztízskérdés is, hiszen 2012 óta minden évben ő zárta az élen a sorozat összesített pontversenyét, a sorozat eddigi két állomása után már 14 aranynál jár. Tavaly egyébként az olimpiára való tekintettel a vk-ban is 50 méteres medencében zajlottak a versenyek, az ötkarikás játékokat követően azonban visszaálltak a 25 méteres versenypályákhoz. A sorozat egyébként már most hétvégén folytatódik, ma és holnap Moszkvában áll majd rajtkőre Hosszú, Sz. M. Az olimpikon is fel fog futni a Misinára PÉCS Október 3-án, vasárnap már harmadik alkalommal rendezik meg Pécsett a Misina-csúcstámadás névre keresztelt, nem mindennapi futóversenyt. A több korosztály számára kiírt, így többfajta távon is teljesíthető verseny fő attrakciója a Széchenyi térről induló 14 km-es útvonal, amelynek végállomása a tv-torony. A riói olimpia egyik pécsi résztvevője, a maratonfutó Szabó Tünde is elfogadta a szervezők felkérését, és rajthoz áll majd a megmérettetésen. Az olimpikon az elismerés jeléül meg is kapta az egy 1-es rajtszámot. Sz. M. Chris Smith máris jól érzi magát a PVSK-nál Kobe és a furcsa hús Ha csak feleannyira jó játékos, mint amennyire laza srác a PVSK amerikai kosarasa, Chris Smith, akkor remek idény vár a pécsiekre. Fülöp Zoltán zoltan.fulop@mediaworks.hu PÉCS A napokban befutott a PVSK-Pannonpower kosárcsapatának mindegyik légiósa - így a friss igazolás, Chris Smith is. A 193 centiméter magas, 95 kilós kosarasnak ez lesz az első profi éve - legutóbb még a Utah State University csapatában szerepelt, ahol az előző idényben átlagban 31 percet játszott, s ezalatt dobott 15 pontot, öszszeszedett 5,1 lepattanót, s kiosztott 2,1 gólpasszt. Az elsősorban kettes poszton bevethető amerikai játékossal a második baranyai edzése előtt találkoztunk, s különösebben meg sem lepődtünk azon, hogy határozottan jókedvűnek tűnt. - Igen, az én filozófiám az, hogy élvezni kell a játékot, sőt, igazából mindent. Huszonkét éves vagyok, előttem az élet, szeretném minden percét kiélvezni a fiatalságnak. Mondjuk most pont nem pörgök annyira, mert összesen 28 órát utaztam - véletlen hosszúnak tűnt, szó szerint a világ túlsó feléről indultam el ide. Már csak a hosszú út miatt is rákérdeztünk arra a kosarasnál, hogy mit tud Magyarországról, Európáról, sőt, akkor már a világ bármely pontjáról, ami az Egyesült Államokon túl van. Hát csak annyit, amennyit a suliban tanultunk. Ez az első idényem külföldön, van is bennem izgalom, hiszen magáról a nem-amerikai kosárlabdáról semmit nem tudok, de azért néhány dolognak utánanéztem. Tudom például, hogy itt sokkal komolyabban veszik a lépéshibát, kicsit könnyebben fújnak be faultot, és így tovább, de igazából úgyis minden élesben derül majd ki. De az itteni életről valóban nagyon felszínes a tudásom. Az első vacsorámról például azt sem tudtam, hogy micsoda: hús volt meg krumpli, de elég furcsán elkészítve. Jó, mondjuk finom volt, úgyhogy nem panaszkodom. Ahogy írtuk is, Chris Smith már túl volt egy közös tréningen a csapattal, így bátran megkérdezhettük, milyennek látja a PVSK-t. - Nekem barátságos az egész a csapat, sok benne a fiatal, ez pedig az én olvasatomban azt jelenti, hogy van lendület, sok futással, küzdéssel. Szóval ebből a szempontból én beleillek a képbe. A lazaság is tetszik, sokat viccelődtünk a tréningen, s ebből az edző sem maradt ki, ami nekem külön szimpatikus volt. A kommunikációval sincsen gond, mindenki beszél valamilyen szinten angolul, s hát nyilván az is jó, hogy itt van Anthony Nelson, aki hozzám hasonlóan amerikai. Ő sokat segít nekem, tudom, hogy már a sokadik idényét kezdi itt, szóval ismeri a bajnokságot is, a csapatot is, a várost is. Az első időkben biztosan ő lesz majd a segítségemre leginkább. Mivel lassan elkezdődött az edzés, elbúcsúztunk a fiatal játékostól, de azt még megkérdeztük tőle, hogy ki a példaképe. - Kobe Bryant a kedvencem, az ő játékán nőttem fel, és szerencsére néhányszor láthattam is őt élőben játszani. Az utolsó idénye egészen emlékezetesre sikerült, mindegyik mérkőzése egyben egy nagy show is volt. Hogy eléggé önző kosaras? Hát, így is lehet nézni, meg úgy is, hogy ő egy masszív pontdobó, akinek meccseket kell eldöntenie. Én is ilyen szeretnék lenni - de ígérem, azért kapnak tőlem passzokat a többiek. Indulnak a felkészülési mérkőzések, s hamarosan jön a PVSK-kupa is Ahogy cikkünkben is írtuk, a A baranyaiak jövő héten elkez- PVSK immár teljes csapat- dik az edzőmeccsek szeriát is túl készülhet az idényre - a pörgetni: jövő kedden lesz az két új igazolás mellett meg első találkozó, fél öttől a Kecsérkezett ugyanis Anthony Nelkeméttel játszik a Sauberben son és Veljko Budimir is. Ke a pécsi gárda. Három nappal késsé meglepő, hogy a tegnap később Kaposváron (azaz eleji edzés előtt Budimir a kes-hető közelségben, autóval alig nyári centert, ismét Sejficet, háromnegyed órányira indul míg Nelson amerikai honfi- az Orosz László Emléktorna, társát, Chris Smith-t gardíroz- amelyen délután háromkor a ta - bízunk abban, hogy ez is Sopronnal csap össze a PVSK, elősegíti majd a csapaton be- A másik ágon a házigazdák alüli tökéletes összhang Kiala Szegeddel játszanak, a párhar kutasát.cok győztesei másnap az első helyért, a vesztesek a hármas hogy Anthony Nelson védődik helyért játszanak majd. Ezt kezese még mindig kimagáskövetően legközelebb hazai póló-e (igen), az erre a két napiyan szeptember 23-án és 24- éa ne csináljon magának semén szerepel majd a Pécs, ekkor milyen esti programot. A pécsirendezik a III. MATRO PVSK-knek ráadásul a hazai rendezésű pat. Aki tehát kiváncsi az új kupára mindig felszívják maidény csapatára, s megnézni gukat, nyilván szeretnének kipéldául, hogy Halász Ákos veszonyítani a saját közönségük szítette gyorsaságából (nem), nem, illetve minél többeket ráhogy Supola Zoltán ugyanolyan bírni a bérletvásárlásra - úgyjól dobja-e a hármasokat, mint hogy minden bizonnyal parázs az Alba színeiben (igen), hogy csatákat látunk majd. (A venkiméri-e magát a test-test else- még a Szeged, a Kaposvár és a játékban Bíró Olivér (nem), az Eszék lesz.) SPORT 15 Hamilton és Rosberg Monzában is repeszt MONZA Vasárnap délután az Olasz Nagydíjjal folytatódik a Forma-1-es világbajnokság versenysorozata, a száguldó cirkusz mezőnye már csütörtök óta a helyszínen van, két szabadedzésen már túl is vannak a pilóták. Ebből a tegnapi második volt az érdekesebb. No nem azért, mert meglepetésre bárki is meg tudta volna szorongatni a vb-pontversenyben a többiektől messze ellépő Hamilton-Rosberg párost, hanem azért, mert a Ferrari mindkét versenyzője, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is a Mercedes párosának közelébe tudott férkőzni. Az tehát látszott tegnap délután, hogy a hazai pályán versenyző ferrarisok egy-egy körön versenyképesek a Mercedesszel, persze nagy kérdés, hogy versenykörülmények között ez mire lesz majd elég. Az elemzések ugyanis azt valószínűsítik, hogy a vasárnapi futamon a Red Bull lehet Hamiltonék kihívója, igaz csak akkor, ha minden nagyon szerencsésen alakul Verstappen és Ricciardo számára. A legvalószínűbb forgatókönyv azonban még mindig az, hogy Hamilton és Rosberg különcsatájában fog eldőlni a vasárnap 14 órakor kezdődő futam első helyének a sorsa. AZ OLASZ NAGYDÍJ 2. SZABADEDZÉSÉNEK VÉGEREDMÉNYE: 1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:22.801. 2. Nico Rosberg (Mercedes) 0.193 másodperc hátrány. 3. Sebastian Vettel (Ferrari) 0.453 mp. h. 4. Kimi Räikkönen (Ferrari) 0.626 mp.h. 5. Max Verstappen (Red Bull) 0.931 mp.h. 6. Daniel Ricciardo (Red Bull) 1.202 mp.h. Sz. M. Hamilton ismét favoritnak számít Túraautó-vb - Michelisz Norbertnek jól megy a Honda otthonában, most is a dobogót célozza meg Jöhet Japán, ahol minden elkezdődött MOTEGI A hétvégén Japánban folytatódik a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei sorozata. A hondás pilótákkal szemben itt, a gyár hazájában minden alkalommal sokkal nagyobb az elvárás, mint máshol - ugyanakkor jó előjel, hogy rendszerint megállják a helyüket a helyi vezérkar előtt. - Amikor Japánba utazom, mindig eszembe jut, hogy minden itt kezdődött el. Már ami a WTCC-t illeti. Nem ma történt, nem is tegnap: 2008-ban a SEAT León Európa-kupában Monzában arattam az első nemzetközi futamgyőzelmemet, és ennek köszönhetően vendégpilótaként kaptam lehetőséget a WTCC-s debütálásra. Akkor még Okajamában rendezték a túraautó-vb japán versenyét, és nekem óriási dolog volt, hogy ott lehettem - emlékezett vissza az első lépésekre Michelisz Norbert, a Honda gyári csapatának pilótája. Akinek szerencsére megy Japánban. Három évvel ezelőtt, 2013-ban pole pozícióval és fő futamos győzelemmel mutatkozott be a Honda vezetőségének, s most is jó érzés töltötte el, amikor látta, hogy Motegiben ő tartja a pályarekordot a tavalyi időmérés eredményével (1:55,596). Michelisz ezúttal a megszokottnál is korábban, már múlt pénteken elutazott a helyszínre. Két napot szimulátorozásra fordítottak, amelynek egyrészt a pályára való felkészülés a célja, másrészt az, hogy az Olaszországban év közben végzett tesztmunkát a japán szimulátoron is folytassák. - Nagyszerű lenne megismételni a tavalyi pole pozíció megszerzését, de ezúttal más helyzetből indulunk. 2015-ben ballasztsúly nélkül versenyeztünk, most viszont a maximális, nyolcvan kilós pluszsúlyt szabták ki ránk a Citroennel egyetemben. Általában azt lehet mondani, hogy minden plusz tíz kiló körönként 1-1,2 tizedmásodperces lassulást jelent, de ez ebben a szezonban ránk nem mindig teljesült. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Motegi kifejezetten érzékeny a pluszsúlyokra, mert több kemény féktáv is van rajta. Amióta Hondát vezetek, 2013-ban pole pozíció és futamgyőzelem, 2014-ben harmadik hely, 2015-ben pedig újabb pole és második hely jött össze Japánban. Ezt a szép sorozatot nem szeretném megszakítani: a fő futamon ismét a dobogó a cél! - írta Michelisz blogbejegyzésében. A HÉTVÉGI PROGRAM (magyar idő szerint). Szombat: 1:45 - első szabadedzés, 4:00 - második szabadedzés, 8:00 - időmérő edzés. Vasárnap: 7:35 - nyitó futam (13 kör), 8:50 - fő futam (14 kör). K. Mayer András Michelisz Norbert tartja a pályarekordot Motegiben