Új Dunántúli Napló, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-22 / 274. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Mi, az áldozatok Babos Attila attila,babos@mediaworks.hu N­agy kedvencem volt a Hakapeszi Maki gyerekkoromban, ahogyan átverte Hiszékeny urat a Zsebtévében. Persze az üvegnél is átlátszóbbak voltak a történetek, amivel a remek kis majom kicsalta a csokoládét a Szuhay Balázs­ játszot­­ta balfácánból. Ugyanakkor talán e rajongásomnak is köszön­hető, hogy nehéz átverni, s a legtöbb esetben azonnal észreve­­szem, ha valaki nem az igazat mondja, vagy ha akár egy apró dolog is hibádzik egy sztoriban. Például egy olyanban, amellyel mondjuk éppen a világ legjobb üzletébe akarnak belevenni. Be­vallom, ez hasznomra volt új­ságírói munkám során eddig. Egykoron kedveltem nehezebb matekpéldákat is megoldani, az a fajta gondolkodás sem ár­tott e szemléletnek. Ugyanak­kor szerencsére különbözőek vagyunk, nem kell mindenki­nek élveznie a matekozást, sőt még Hakapeszi Makit sem kell szeretni, s nagyon remélem, hogy csak kevesen olyan gyanak­­vóak, mint én. A trükkös csalók, a házasságszédelgők, a nagy pénzt kön­­­nyen keresni szándékozó gátlástalanok számára azonban sajnos mindenki lehetséges áldozat. Cseppet sem csupán a legrosszabb szellemi, mentális képességekkel, anyagi, szociális és kulturális körülmények közt élő emberek. Hiába vagyok szupergyanakvó, én is lehetséges áldozat vagyok. Amíg azonban ezt én sem, önök sem felejtik el, és nem hozunk fontos döntéseket kizárólag érzel­mi alapon, több helyről is tájékozódunk, s él bennünk kritikai szemlélet, nem lehet nagy baj. Sehol az országban. A csalók nem válo­gatnak, a pénz bár­kitől jól jön nekik KRIMI Gyalogost gázoltak Pécsett Elütöttek egy férfit hétfőn Pécsett, a Rákóczi úton a Lég­­szeszgyár utca magasságában. A sajtóinformáció szerint a kí­nai fiatal férfi nem a zebrán akart átmenni az itt négysávos 6-os úton, amikor elütötte egy autó. Súlyos sérülést szenvedett. (dg) Halálos verés miatt keresik A lakosság segítségét kéri a rendőrség. Tasi Józsefné el­len nyomoznak (fotóját a Bam­a.hu-n közöltük). A 45 éves nő a feltételezés szerint szeptember 18-án este Pécsett, a Közép­­gyükési úton olyan súlyosan bántalmazott egy férfit a házában, hogy sérülései miatt később életét vesztette. A rendőrség kéri, hogy aki felismeri vagy tartózkodási helyéről információja van, hívja a 72/504-400-as, az ingyenesen hívható 80/555-111- es, 107-es vagy 112-es számok egyikét, vagy keresse fel a me­gyei főkapitányságot. (bsa) AJÁNLÓ Az eltáncolt szabadságvágy PÉCS A modern táncjátékok körmönfont áthallásokból, filo­zófiai mélységű gondolatokból építkeznek. A Pécsi Balett vi­szont nem vacakolt, egyszerűen eljátssza Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című világhírű regényének történetét (ezt teszi ma is a PNSZ nagytermében 19 órától), miután a mű tele van lélekbe markoló tartalommal. Ezt aztán megtűzde­lik élettel és lendülettel, valamint időnként szívet melengető érzelemmel és szabadságot hirdető pillanatokkal, így aztán nem maradnak üresjáratok, nem unatkozik a néző, mi több, színházként is kimagaslóan jó, nagyon élvezhető előadást kap. (c) L_________________________ 2016. NOVEMBER 22., KEDD Két kar húzta fel nagyon a Pécsi Tudományegyetem teljesítményét a legfrissebb felsőoktatási rangsorban. Fülöp Zoltán zoltan,fulop@mediaworks.hu PÉCS A múlt héten jelent meg a HVG felsőoktatási különszá­­ma, benne az egyetemek, s azon belül is a karok rangso­rával. Szombati számunkban megírtuk, hogy a Pécsi Tudo­mányegyetemnek minden oka megvan a büszkeségre, hiszen az intézmény a harmadik lett (csak az ELTE és a Szegedi Tu­dományegyetem végzett a PTE előtt). A PTE még soha koráb­ban nem állt ilyen jól az ös­­­szevetésben, s ez önmagában is szép teljesítmény - ugyan­akkor a képet tovább erősíti, hogy a karok összehasonlításá­ban két pécsi is remekül szere­pelt: a bölcsészettudományi az ötödik, míg az orvostudományi a tizedik lett. Persze, ahogy keretes írá­sainkból is kiderül, hiba len­ne ezekből messzemenő kö­vetkeztetéseket levonni (hogy mást ne mondjunk, a rangsor azzal nem foglalkozik, hogy a különböző karokon megszer­zett diplomákkal milyenek az elhelyezkedési esélyek), ám az mindenképpen figyelem­re méltó, hogy a pécsiek a ka­rok közötti összevetésekben is megelőzik egyik közvetlen ri­válisukat, a Debreceni Egyete­met. Igaz, nem sokkal: a debre­ceni bölcsészkar a tizenegye­dik, míg az orvoskar a hatodik helyen végzett. A vidéki egye­temek között egyfajta kimon­datlan rivalizálás folyik im­már évek óta - ezen a téren te­hát nagyot lépett előre a PTE, amely az elmúlt években rend­re kicsit a debreceniek mögött maradt. A másik nagy rivális, a Sze­gedi Tudományegyetem szin­tén a bölcsészkarral és az or­voskarral fért be az első tízbe - előbbi negyedik, utóbbi hete­dik lett. Ahogy cikkünkben is írtuk, a végső rangsor az oktatói, illetve a hallgatói kiválóságban szer­zett helyezések összeadásá­ból áll össze. A legérdekeseb­bek azok a karok, ahol a kettő között komoly eltérés mutatko­zik. Ebből a szempontból a leg­nagyobb differenciák az egész­ségtudományi, illetve a Kultú­ratudományi, Pedagóguskép­ző és Vidékfejlesztési Kar ese­tében figyelhetők meg. Előbbi­nél a hallgatók „nyertek”, ők vé­gezték előkelőbb helyen az el­sőhelyes jelentkezéseket, a fel­vettek pontátlagát, a sikeres nyelvvizsgát és a középiskolai versenyeken elért eredménye­ket figyelembe véve. A Kultú­ratudományi, Pedagóguskép­ző és Vidékfejlesztési Karon ez­zel szemben a tanárok „hasítot­tak” - itt arányaiban sok a leg­több tudományos fokozattal rendelkező oktató. Az ötvenhar­­madik hely jónak mondható, pláne ha azt nézzük, hogy a lis­tán százötvenhárom kar van, a pécsiek éppen csak lecsúsztak az első harmadról. Eltérések ' Az orvoskarok is villantottak Az országos lista első tíz he­lyén összesen négy bölcsész­kart (az ELTE, a Szegedi Tudo­mányegyetem, a Pécsi Tudo­mányegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem böl­csészképzései jutottak be ide), négy orvoskart (Sem­melweis, Szeged, Pécs, Deb­recen) és két természettudo­mányi kart (ELTE, Budapes­ti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem) találunk. Va­lószínűleg leginkább a bölcsé­szek jó szereplése lepi meg a laikusokat, hiszen ezen kép­zések szokták a legtöbb kri­tikát kapni a közbeszédben. Nos, a lista visszaigazolja azt, amit korábban már kutatások is egyértelműen bebizonyítot­tak: a bölcsészkarok sokszí­nűségüknek köszönhetően a fiatalok körében igenis ver­senyképesek a többi képzési területtel. Nem unatkozunk majd a megállók között Pécsett Jobb utastájékoztatás lesz PÉCS Utazási információk mellett közérdekű híreket, reklámokat, aktuális kultu­rális programokra szóló felhí­vásokat is képesek megjelení­teni azok az LCD-monitorok, amelyeket nemsokára pécsi buszokba szerelnek - jelentet­te be hétfőn Decsi István. Pécs újonnan megválasztott alpol­gármestere közölte: a pécsi buszok forgalomirányító és utastájékoztató rendszerének kiépítésében résztvevő, a vá­ros négy pontján dinamikus utastájékoztató táblákat tele­pítő HC Linear Kft.-vel állapo­dott meg a fejlesztés elindítá­sáról a Tüke Busz. A magán­cég vállalta, hogy a csuklós buszokba járművenként két, a szólókba egy monitort sze­rel, amelyen futnak majd me­net közben és a megállókban is a fenti információk. Decsi István elmondta azt is, hogy az első körben idén 7-8 buszba kerülnek új moni­torok, a jövő év első hónapjai­ban további mintegy ötvenbe, majd a jövő év második felé­re akár a teljes flottába. A fej­lesztés több tízmillió forint, de a Tüke Busz számára nem jelent beruházási költséget. Az utastájékoztató rendszert kifejlesztő pécsi cég azért, hogy telepíti a monitorokat, reklámidőt kap, amelyet érté­kesíthet. Babos A. Az elhelyezkedést nem vizsgálják Miként korábban megírtuk, a HVG összeállítása arra egyál­talán nem fókuszál, hogy me­lyik diplomával lehet a mun­kaerőpiacon leginkább érvé­nyesülni - a hallgatói kiváló­ságban kizárólag a „bemenet­re” helyezik a hangsúlyt, arra tehát, hogy az oda jelentkezők milyen háttérrel érkeznek. En­nek fényében érdemes meg­említeni, hogy éppen a napok­ban készült el a legfrissebb felmérés arról, hogy országos szinten melyik diplomával le­het a leggyorsabban állást ta­lálni. Nos, eszerint például a bölcsészek 30,6 százaléka ta­lál munkát egy hónapon belül, míg az orvosoknál ez az arány 64,9 százalék. Az átlag egyébként 36,2 szá­zalék, azaz a bölcsészek alat­ta, az orvosok viszont maga­san fölötte vannak a középső értéknek. Kölcsönökről szól a keddi tanácsadás SZENTLŐRINC Pénzkérdések­ről szóló tanácsadást vehetnek igénybe a szentlőrinciek ked­den a művelődési központban. A 10 órakor kezdődő és délután négyig tartó alkalmon a Pénz­ügyi Tanácsadó Irodahálózat baranyai irodájának munka­társai települnek ki, hogy tá­jékoztatást, ügyintézési segít­séget biztosítsanak. A mosta­ni alkalom témája a fogyasztá­si kölcsönök, két hét múlva pe­dig a hitelkártyákról lesz szó. A kitelepüléseket szervező irodahálózat az ország 9 me­gyeszékhelye között Pécsett is fenntart olyan ügyfélszol­gálati pontot, ahol a pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdések­kel és panaszokkal kapcsola­tos díjmentes, szakértő tanács­adó szolgáltatást nyújtanak. A területen egyedülálló szolgál­tatást felkérésre a megye más részeire is elviszik, hogy minél több településen váljon elérhe­tővé a lakosok számára a példá­ul hitelekkel, biztosításokkal vagy gazdálkodással kapcsola­tos tanácsadó szolgáltatás. A pártatlan, közvetítői vagy értékesítői tevékenységet nem végző irodahálózatot a Fo­gyasztóvédők Magyarorszá­gi Egyesülete működteti a Ma­gyar Nemzeti Bank megbízá­sából, 2011 óta mintegy negy­venezer ügyfélnek segítettek országszerte. N. L.

Next