Új Dunántúli Napló, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-10 / 158. szám
EGY PERCBEN Véget ért a Balaton Sound ZAMÁRDI Öt napig igazi Balaton-parti fesztiválfellegvárrá változott Zamárdi. Háromszáz fellépővel zárult az idei Balaton Sound. Az előző évekhez hasonlóan idén is 150-160 ezer embert vártak, és a szervezők nem lehetnek csalódottak - a látogatottság ismét az egeket verdeste. ► 2 Japán diák a Misinán PÉCS Életében először jár külföldön a japán Kaszatani Miszaki, akivel a pécsi Misina állatmenhelyen találkoztunk. Itt dolgozik önkéntesként a pécsi egyetemi tanulmányai nyári szünetében. ► 5 Újratemették a mártírt PÓCSPETRI Újratemették az 1948- as év legnagyobb politikai perében, az úgynevezett Pócspetri-ügyben halálra ítélt és kivégzett Királyfalvi Miklóst a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben szombaton. ► 8 Jelentősen nő a támogatás MAGYARORSZÁG Újabb 250 millió forinttal emelkedik a vidéki és határon túli magyar fesztiválok támogatására szánt összeg az Emmi jövő évi költségvetésében, vagyis két év alatt háromszorosára, 750 millió forintra nő a fesztiváltámogatási keret - közölte tegnap Rétvári Bence. ► 7 Például Keresztfiam testvérét hetente kétszer vittem focizni a PVSK-pályára. Ahogy beköszöntött a jó idő, minden alkalommal kapott egy fagyit. Megbeszéltük, ez kettőnk titka marad, nem árulja el a két lánytestvérének. Ez így is volt, míg haza nem ért. Nyílt az ajtó, és már mondta is, hogy milyen finom csokis kekszes fagyit evett. Telt-múlt az idő, a suli is végett ért. A minap összefutottam a két leányzóval, Ágival és Julival. Gondoltam egyet, és vettem nekik a most nagyon divatos kürtőskalács fagyiból. Hazatértek, és valamin összekaptak testvérükkel. És mert a kölcsön kenyér visszajár, ők sem hagyhatták ki, hogy el ne árulják az ő nagy titkukat. Zs. J. Kenderesi Tamás a világ legjobbja akar lenni Csak az arany jöhet A riói olimpia 200 pillangón bronzérmes úszója, Kenderesi Tamás a közelgő vizes-világbajnokságon nyerni akar, derül ki lapunknak adott interjújából. Mayer András andras.mayer@mediaworks.hu DEBRECEN A verseny előtti nap délutánján zenét hallgat, meditál, és többször is leússza fejben azt a négyszer ötven métert (ilyenkor még azt is elképzeli, hogy fájni fog), továbbá megborotválkozik (mindenhol), ami elég hosszadalmas folyamat, ezért nem szívleli. Kenderesi Tamás, a PSN Zrt. 20 éves, 200 pillangón olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes úszója nem köntörfalazott lapunknak, nyíltan beszélt arról, hogy a világ legjobbja akar lenni. - Tényleg nagyon jó formában érzem magam. Előbb a Mare Nostrum sorozat utolsó, franciaországi állomásán győztem, majd az olasz nemzeti bajnokságon lettem első. Rendben volt minden, magabiztosan versenyeztem, mindent úgy csináltam, ahogy elterveztem, nagy riválisokat tudtam megverni. De ez nem nagyon számít, mert ki tudja, mit akartak, mire szánták ezeket a versenyeket. Lehet, hogy edzésből jöttek - tudtuk meg a fiatal úszótól. ► 16 Kenderesi Tamás jó formában van, izgatottan várja a budapesti világbajnokságot Fotó: L. L. Még mindig az alkohol a sláger BARANYAI KÖRKÉP A nyári rengeteg buli és fesztivál elengedhetetlen kellékei lettek a különböző drogok és az alkohol. Még mindig utóbbi vezeti a slágerlistát minden korosztály körében, de emellett aktívan jelen vannak az éjszakai életben a különböző kábítószerek is. Dr. Szemelyácz János addiktológus véleménye szerint az a legnagyobb baj, hogy a fiatalok a legtöbb esetben azt hiszik, hogy korlátok nélkül lehet alkoholt fogyasztani. ► 3 A nagy meleg sokszor összekapcsolódik a sörözéssel Fotó: MW Gallyra vágták az út menti fákat LÁNYCSÓK Barbár pusztítást végzett Lánycsókon az áramszolgáltató cég megbízásából dolgozó vállalkozó, akinek az emberei mindenféle esztétikai és növényvédelmi szempontot figyelmen kívül hagyva csonkították meg a fákat. A faluban lakók közül nagyon sokan nem hagyták szó nélkül azt a pusztítást, amit az áramszolgáltató cég megbízásából végeztek egy vállalkozó emberei. A légvezetékek közelében található fákat egészen barbár módon vágták vissza, a panaszosok szerint azokat is, amelyek egyáltalán nem is veszélyeztették a szolgáltatás biztonságát. Rá sem hederítettek az esztétikai, növényvédelmi szempontokra, sőt, a madarak fészkeit sem kímélték a munkások. A helyiek azt is kifogásolják, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy a fák környezetében lévő dísznövények tönkretételéért milyen kártérítésre számíthatnak. Arról sem tudnak, mikor takarítják el a házak előtti területet borító ágakat, gallyakat. A panaszosok azt is felvetették, hogy az áramszolgáltató németországi központjának is beszámolnak a történtekről, csak hogy az anyacégnél is tudják, mi zajlik itt, Magyarországon. Természetesen az üggyel kapcsolatos kérdésekkel megkerestük a szolgáltatót, egyelőre azonban nem válaszoltak. M. B. A madarak fészkeit sem kímélték meg a dolgozó munkások Rengetegen jelentkeztek a mohácsi főzésre MOHÁCS Július 22-én rendezik Mohácson az első Duna menti Halfesztivált, amit a híre már most megelőzött: több százan jelentkeztek a főzésre. Aki még nem nevezett, nem késett el, ugyanis a határidő július 19. Az esemény jellegzetes itala a fesztiválfröccs lesz, ami a halászléhez illő fehérborból készül, s természetesen a melegre való tekintettel mindenki megfelelően lehűtve fogyaszthatja majd. Ezért is érdemes figyelni a Duna menti Halfesztivál Facebook-oldalát, hiszen megtudhatjuk, melyik vendéglátóegységekben tudják megkóstolni a látogatók az italt, amihez kapcsolódóan nyereményjátékokat is hirdetnek. D. Zs. Elhibázott migrációs politika BUDAPEST „Magyarország sosem fogja elfogadni a kötelező betelepítési kvótát, az ország területére illegális bevándorlók nem léphetnek. Nemcsak mi vagyunk ezzel így, hanem a visegrádi országok is (amelyek az EU leghatékonyabb és legszorosabb szövetségét alkotják), és egyre több európai ország ismeri fel, hogy az eddigi migrációs politika elhibázott volt” - nyilatkozta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az elhibázott brüsszeli politika rengeteg embert sodort életveszélybe. ► 8 Nagy az erdőtüzek kockázata MAGYARORSZÁG A hőség következtében hazánkban is magas az erdőtüzek kockázata, a nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba kerül, és a szeles időjárás miatt az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek - közölte a NÉBIH. Tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakóhelyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon. ► 7 SZERKESZTŐSÉG E-mail: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 72/505-079 MA HOLNAP 35 32 Kánikulai napnak nézünk elébe, rekordokat döntögető lesz a forróság. Esőre ne nagyon számítsunk - enyhülés legfeljebb keddtől ► 13T Boldog névnapot kívánunk Amália és Engelbert nevű olvasóinknak!