Új Dunántúli Napló, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-20 / 246. szám
EGY PERCBEN Most kiváló formában van PÉCS Szép eredményeket értek el a Pécsi Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület versenyzői a Magyar Kupán: a junioroknál Ákoshegyi Eszter (képünkön) karikával első, összetettben pedig harmadik lett, s jó esélye van arra, hogy eljusson a jövő évi Európa-bajnokságra. ► 14 Összejöttek a generációk MOZSGÓ A legfiatalabb és a legidősebb korosztály került előtérbe a hétvégi Generációk Napján. Hagyománnyá vált, hogy a születendő gyermekeknek életfát ültetnek, és ünnepélyes keretek között Mozsgó polgárává fogadják őket. ► 2 Csak egyszer jár kedvezmény MOHÁCS Azért, hogy a fiatal házasok közül minél többen tudjanak házhelyet vásárolni, valamint, hogy elejét vegyék a telekspekulációnak, az önkormányzat rendeletben rögzítette, hogy egy személy legfeljebb csak két ingatlant vásárolhat a Déli-lakóparkban. ► 2 A hős özvegye tartott órát SIKLÓS A városba látogatott Maléterné Gyenes Judith, az 1956-os forradalom és szabadságharc egykori honvédelmi miniszterének özvegye, hogy egy rendhagyó történelemóra keretében meséljen a személyes élményeiről a diákoknak. ► 4 Például A parkolóban sokféle eldobált szemetet láttam már, de ez JL ji csomag most a sima bosszankodáson túl is megakasztotta a figyelmemet. Egy pelenka hevert ugyanis a betonon, dagadozva a béltartalomtól, de szerencsére legalább összecsomagolva. Majdnem hangosan szitkozódni kezdtem, hogy mégis ilyet hogy lehet, de rájöttem, hogy ez nem bunkóság eredménye, hanem egy szülői siker. Hiszen lehetetlen, hogy egy apuka vagy anyuka dobta volna el a pólust. Én hiszem, hogy ügyesen megtanították a csöppnyi gyermeknek, hogy átpelenkázza magát, és még össze is csomagolja. Csak így tovább, kedves szülők! Már csak egy pici van hátra, hogy el is totyogjon vele a kukáig! N. L. Megdrágult a tojás, sok almát kínálnak BARANYAI KÖRKÉP Látványosan drágul a piacon a tojás, de lassan a többi termék ára is araszol felfelé. Van olyan árus, aki már csaknem egy ötvenesért adja a legnagyobb méretű tojásokat, ugyanakkor néhány héttel ezelőtt még 35-40 forintot kértek az XL-es darabokért. Szintén a drágulás előjele lehet, hogy a nagybani piacokon immár egyre több spanyol, olasz és francia paradicsomot is kínálnak, igaz, most még egész kedvező áron. Itt az alma szezonja is, ez pedig jócskán látszik a kínálaton, szinte egymással versengenek a különböző fajták, a golden, a starking, az idared, a jonagold, a mutsu, a gloster, a granny, a pinova. ► 3 Ötmilliárdnál is több csatornára SZEDERKÉNY-BÓLY Elindult egy 5,4 milliárd forintos közműfejlesztés Bolyban és a közeli nyolc településen - a projekt keretében Szederkényben, Máriakéménden, Monyoródon, Borjádon, Pócsán, Belvárdgyulán és Versenden építik ki a csatornahálózatot, és a beruházás részeként fejlesztik a bólyi szennyvíztisztító telepet. Cél, hogy az érintett településeken a szennyvízkezelés korszerű módon, a környezet minimális terhelésével történjen. ► 4 Civilként lett a bringások főszervezője SZIGETVÁR Remek szervezőképességével fogja össze a kerékpározni szerető embereket Odor László. A Zrínyi Miklós Gimnázium egyik igazgatóhelyettese régóta oszlopos tagja a helyi civil életnek. ► 5 Elkezdődött a Soros-terv végrehajtása, kötelező lenne a kvóta BRÜSSZEL A migránsokat befogadó felső korlát nélküli kötelező kvótáról döntött tegnap az Európai Parlament szakbizottsága. Aki ellenáll, az súlyos szankciókra számíthat. Mindenki számára látható, hogy a kötelező betelepítési kvóta valóság, hiába tagadják azt a magyar ellenzéki képviselők, az Európai Parlament szakbizottsága elkezdte a Soros-terv végrehajtását - így reagált tegnap a Fidesz arra, hogy az unió illetékes szakbizottsága módosította a migránsok befogadásáról szóló dublini szabályozást. Ennek lényege: mindenki számára kötelezővé teszik a migránsok befogadását, komoly szankciókkal járhat majd, ha egy uniós tagállam nem hajlandó ezt végrehajtani. A elfogadott parlamenti szöveg nem egy bizonyos számú migráns szétosztására vonatkozik egy bizonyos időn belül, hanem folyamatosan az összes EU-ba érkező illegális migráns elosztásáról rendelkezik. ► 9 Négyszázezerért már maradnának MAGYARORSZÁG A fiatalok többsége úgy véli, a következő tíz évben könnyebben talál majd munkát külföldön, mint itthon. A külföld csábítása a gimnazista korosztályban a legerősebb: 67 százalékuk úgy gondolja, hogy könnyen talál majd a végzettségének megfelelő munkát külföldön, és csak 52 százalékuk válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy könnyen talál-e majd a végzettségének megfelelő munkát Magyarországon. ► 7 Több hónapos előkészítő munka előzte meg a nőstény, Donka érkezését Új fóka hódít a Pécsi Állatkertben PÉCS Társat kapott a Pécsi Állatkert egyik legnagyobb attrakciójának számító Bonifác. Az újonnan érkezett fiatal nőstény borjúfókát Donkának hívják és az augsburgi állatkertből szállították Pécsre azzal a céllal, hogy meghódítsa a látogatók és a hím borjúfóka szívét. - Több hónapos munka előzte meg a fókalány érkezését, hisz nem volt könnyű Bonifácnak megfelelő párt találni - mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Siptár Dávid igazgató. - Donka társához hasonlóan kétéves, mindössze két hét van a két állat között. A nőstény viszont láthatóan teljesen más személyiség: nem csak félénkebb, hanem sokkal elegánsabban közlekedik és szemmel láthatóak a nőies vonásai. Az igazgató hozzátette: a látogatók körében végzett kérdőíves felmérések szerint is a fókák a legnépszerűbbek a Pécsi Állatkert lakói közül. A sajtótájékoztatón jelentették be azt is, hogy a Pappas Auto Magyarország Kft. kiemelt támogatóként segíti a zoo-t, amely csatlakozott a fóka-élőhelyek fejlesztéséhez, valamint a fajmegőrzési programhoz. J. G. Donka (balra) és Bonifác az első találkozás után hamar összebarátkozott Fotó: Löffler Péter MA HOLNAP 24 22 Pénteken a ködös, párás reggelt követően derült, gyengén felhős, csapadékmentes időre készülhetünk Baranya megyében. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Vendel és Iringó nevű olvasóinknak!