Új Dunántúli Napló, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-28 / 174. szám

fl BELFÖLD-KÜLFÖLD Támogatjuk a közel-keleti keresztény közösségeket WASHINGTON A magyar kor­mány folytatja a közel-keleti ke­resztény közösségeket támoga­tó politikáját - mondta Szijjár­­tó Péter csütörtökön Washing­tonból telefonon az MTI-nek. A külgazdasági és külügyminisz­ter elmondta: az amerikai kül­ügyminisztérium konferenci­át szervezett a vallási közössé­gek védelme és a vallásszabad­ság világszintű biztosítása ér­dekében. A miniszter hangsú­lyozta: „mivel Magyarország keresztény ország, amely rá­adásul büszke a keresztény­ségére”, a keresztény közössé­gek megvédésének fontosságá­ról beszélt az eseményen. Hoz­zátette: látni kell, hogy a ter­rorszervezetek - elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszer­vezet - miatt a Közel-Keleten „a keresztény közösségek pél­dátlan üldöztetésnek és szen­vedésnek vannak kitéve”. Ép­pen ezért fontos az IÁ-t teljes egészében felszámolni. A magyar kormány az elmúlt két évben 4,5 milliárd forintot fordított a közel-keleti keresz­tény közösségek támogatására. Arra is kitért, hogy Magyar­­ország jelenleg 31 keresztény templom felújításában vesz részt Libanonban. A Közel-Ke­leten keresztény közösségek is­koláit, kórházait és templomait támogatják, Lengyelországgal közösen pedig árvaházat újíta­nak fel. MW 2018. JÚLIUS 28., SZOMBAT Orbán Viktor: „Megmarad a nyugdíjak vásárlóértéke” Visszaadták az időseknek Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, man­dátuma jövő év májusában lejár, addig kell „lavírozni” valahogyan - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kos­suth rádiónak adott interjú­jában. Beszélt Magyarország politikai stabilitásáról, és ar­ról is, hogy amíg keresztény­­demokrata kormánya van az országnak, a nyugdíjak vá­sárlóértéke megmarad. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Az Európai Bizott­ság napjai meg vannak szám­lálva, mandátuma jövő év má­jusában lejár - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken, a brüs­­­szeli testület jelenlegi döntése­ivel kapcsolatban. A kormány­fő reagált a Magyarországgal szemben indított kötelezett­­ségszegési eljárásra és arra is, hogy a testület javaslata sze­rint 6000 eurót adnának mig­­ránsonként a befogadó orszá­goknak. Azt mondta: nem tu­lajdonít jelentőséget a bizott­ság mostani döntéseinek, hi­szen minden mostani kezde­ményezés már kifutott az idő­ből. Orbán Viktor szerint azt a módszert kell megtalálni, „hogyan lavírozzunk, evickél­­jünk” el a jövő év májusáig. El­vi kérdésnek nevezte, mire for­dítja az unió az emberek pén­zét, és veszélyes gondolkodás­nak vélte azt, ha azt a migrán­­soknak adnák oda. Hangsúlyozta: a jövőben olyan Európai Bizottság kell, amely nem a határokat meg­védő országokat bünteti. A miniszterelnök a világ egyik legstabilabb országá­nak nevezte politikai szem­pontból Magyarországot. Rá­mutatott: nincs egyetlen olyan ország sem, ahol egy kormány háromszor egymás után tu­dott volna kétharmados több­séggel nyerni. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban leszögezte: amíg kereszténydemokrata kormá­nya van az országnak, a nyug­díjak vásárlóértéke megma­rad. Emlékeztetett: az idősek­nek apránként szinte teljes egészében visszaadták azt az összeget, amelyet a szocialis­ta kormányok elvettek tőlük. Orbán Viktor stabilnak ne­vezte a magyar gazdaságot. Jelezte azonban, hogy a világ­­gazdaságban feltűntek már a „sötét felhők”, bár senki nem mondja ki, hogy válság köze­lít. Mindezek miatt a jövő évi büdzsét bizakodónak ítélte, de egy olyan költségvetésnek is, amely a megemelt tartalékkal megvédi az országot a világ­­gazdaság esetleges kedvezőt­len változásaitól. Egy másik kérdésre jelez­te azt is: arra számít, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország után továb­bi államok lépnek ki az ENSZ migrációval kapcsolatos tár­gyalásaiból, ott ugyanis a ki­bocsátó országok vannak több­ségben, így a folyamat támoga­tóinak érdeke érvényesül. Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök koráb­bi tanácsadója mozgalmáról szólva, amelynek célja Soros György és az általa támogatott szervezetek tevékenységének ellensúlyozása. Orbán Vik­tor elmondta, nem emlékszik az elmúlt 30 évben olyan év­re, amikor az Egyesült Álla­mok ne avatkozott volna be a magyarországi vitákba, leg­gyakrabban alapítványokon keresztül. Ez ellen Magyaror­szág úgy védekezik, hogy át­láthatóságot kér. A kormányfő a világ egyik legstabilabb országának nevezte Magyarországot Fotó: MTI A határokat meg kell védeni Senkit nem szabad behozni vagy beengedni, a határokat meg kell védeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Bild című lapnak adott interjú­jában. „Minden megmentett­­nek vissza kell térnie Afrikába” - hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: a bevándorláspo­litika nem az EU közös felada­ta, ez minden tagállam nem­zeti ügye. A kormányfő sze­rint a német kancellár, „Mer­kel asszony nem illetékes ab­ban, hogy ki élhet Magyaror­szágon”. „Én sem engedném meg magamnak, hogy eldönt­sem azt, ki él Németországban és ki nem” - hangoztatta Or­bán Viktor. HIRDETÉS

Next