Új Dunántúli Napló, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-04 / 180. szám
EGY PERCBEN Indulhat a versenyfutás PÉCS-KOZÁRMISLENY-SZENTLŐRINC Elrepült a nyár, a hétvégén rajtol a bajnokság az NB III. Közép csoportjában. Baranyai indulók most is hárman lesznek, az erőviszonyok azonban alaposan átalakultak: a Kozármisleny és a Szentlőrinc tovább izmosodott, a PMFC viszont épp hogy összeszedett magának egy keretet. ► 16 Kockázattal jár a netboltozás BARANYAI KÖRKÉP Egyre sokasodnak az internetes vásárlással kapcsolatos panaszok a fogyasztóvédőknél. Nem ritka, hogy a megrendelt termék nem azonos a weboldalon láthatóval, vagy hogy sérülten érkezik meg az áru. A vételár utalása előtt körültekintőnek kell lenni. ► 2 Hat jelölt is jelentkezett BABARCSZŐLŐS Feloszlatta magát a helyi képviselő-testület, így időközi önkormányzati és polgármester-választásra kerül sor augusztus 26-án, tájékoztatta lapunkat a diósviszlói közös önkormányzati hivatal jegyzője. A falu vezetőjének hatan is jelentkeztek. ► 2 Emelkedik a forgalom MAGYARORSZÁG Elemzők szerint az idei évben 6 százalékot meghaladóan nőhet a hazai kiskereskedelmi forgalom, jelentősen hozzájárulva a gazdaság teljesítményéhez. ► 7 Például A megyei labdarúgó bajnokságok, és főleg azok alacsonyabb osztályai talán még arról szólnak, amiről szólnia kéne a focinak, magáról a játékról. De itt is - mint minden sportban - legtöbben nyerni szeretnének és meg akarják mutatni vélt vagy valós tudásukat. Az egyik ismerősöm nemrégiben még megyei harmadosztályban rúgta a bőrt, egy szerényebb képességű, de annál lelkesebb csapatban. Egy felkészülési meccs félidejében éppen három góllal „égtek”, mikor Sanyi bár az edző aziránt érdeklődött egy hibázó védőjénél, hogy milyen játékosnak tartja magát. A védő szerényen azt válaszolta, hogy közepesnek. Sanyi bá’ erre ezt reagálta: „na látod, akkor minek cselezel?" Sz.D. PÉCS Javában zajlik a megyeszékhelyen a Székesegyház előtti tér kőburkoló- szentlászlóra szállítsák. A régészeti munkálatokat követően kezdődhet az új fanak cseréje a Pécsi Egyházmegye beruházásában. A kivitelező cég dolgozói alapozás, hogy utána új burkolatot kapjon a Pécsre látogató turisták körében már felszedték a régi köveket, hogy azokat a terveknek megfelelően Püspök is nagyon kedvelt patinás tér. Fotó: Löffler Péter Kevés a gyümölcs, miből lesz a pálinka? BARANYAI KÓRKÉP Tavaly ebben az időszakban már javában fortyogtak a pálinkafőző üstök, azonban idén egyelőre alig akad munkájuk a bérfőzdéknek. az első tapasztalatok alapján kajszicefrével csak elvétve találkoznak a főzdékben, cseresznyéből és meggyből viszont már kicsit több van. Czigelédi Zsolt diplomás pálinkamester elmondta, jelenleg úgy tűnik, hogy körtéből és szilvából lesz megfelelő mennyiségű pálinka, ezek a gyümölcsök ugyanis átvészelték a márciusi kemény fagyokat. A szakember felhívta a figyelmet, mivel kevés a gyümölcs, érdemes jól gazdálkodni vele, és kiemelt figyelmet fordítani a cefrekészítésre, hogy jó minőségű párlatok születhessenek. Nagyon fontos tehát, hogy a cefrébe csak érett, egészséges, tiszta gyümölcs kerüljön. ► 3 A szilvatermésben bíznak még a főzők Fotó: MW A vadak a kertekben bóklásznak PÉCS A rendőrség augusztus elejétől egészen december végéig engedélyezte a kártékony belterületi vaddisznóállomány gyérítését Pécsett, a Mecsek-oldalban. A vadak jelentős károkat okoztak a környék gyümölcs- és zöldségállományaiban. A szakértő szerint az érő gyümölcs és zöldség csalogatja őket. ► 4 A kisebb falvakba is eljut a csok MAGYARORSZÁG Több mint 2500 család lakáshoz jutását segítették a Takarék Csoport tagjai, amelyek révén az ország aprófalvas körzeteibe, kistelepülésekre is eljutnak a családi otthonteremtési kedvezmények konstrukciói. Az ügyfeleket tanácsadással is segítik. ► 7 Prológgal indult KOMLÓ Hatalmas volt a nyüzsgés tegnap délután Komló szívében, nagyon sokan voltak kíváncsiak a Baranya Kupa prológjára, amelyet a belvárosban tartottak meg. A mezőny ezt követően már ment is az első gyorsaságira - a raliverseny ma folytatódik. Fotó: Löffler Péter ► 14 SZERKESZTŐSÉG E-mail:erkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig a vonal végén Wald Kata 06-80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-4Q/998-800 HIRDETÉS 06-72/505-079 MA HOLNAP uv 34 35 Zápor, zivatar lehetséges, de egy biztos, fázni nem fogunk ezen a hétvégén. A hőmérséklet biztosan 30 fölött lesz nap közben. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Domonkos és Dominik nevű olvasóinknak!