Új Dunántúli Napló, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-08 / 259. szám

Heti Krimi Kövesse folytatásos kriminovellánkat! EGY PERCBEN Kikaptak a kupában KOZÁRMISLENY Tisztes helytállással búcsúzott a női kézilabda Magyar Ku­pától a Kozármisleny NB I. B-s csapa­ta. A lényegesen nagyobb játékerőt képviselő első osztályú Vác együttese esélyt sem adott a hazai sikerre. ► 16 Elment egy nagy családtag TORONTO Életének 101. évében el­hunyt Mattyasovszky Zsolnay Ti­bor, a kanadai Torontóban, ő volt az utolsó tagja annak a generációnak, amelynek még aktív szerepe volt a Zsolnay-gyár életében. ► 6 Támadnak a szuperbacik EURÓPA Évente mintegy 33 ezer em­ber hal meg Európában olyan fertő­zésekben, amelyeket a több antibio­tikumnak ellenálló úgynevezett szu­perbaktériumok okoznak. A szuper­baktérium-fertőzések nagyjából 75 százaléka kórházi eredetű. ► 8 Például ementünk a városba egy nagyon régi ismerősöm­mel. Ő mindig is nagy dohá­nyos volt, de időközben átszokott a mára már divattá vált különbö­ző ízesítésű elektromos cigaretták­ra. Ami állítólag „egészségesebb” is a tradicionális társánál. Ültünk az asztalnál és megkérdezte, hogy nem kísérném-e ki a dohányzóba, mert elszívna pár slukkot. Mert ki­tiltották mindenhonnan az e-ciga­­rettákat is, mivel a vízgőznek, amit az eszköz kibocsát van egy mini­mális nikotintartalma. Bosszúsan hozzátette, hogy igazságtalannak érzi, hogy oda kell mennie a töb­bi bagós közé és belélegezni mind­azt a káros anyagot, ami a cigaret­ta égése során keletkezik. B. D. ( Megszépülnek az Egyházmegye ingatlanjai a belvárosban Újra divatba jöhet majd a PÉCS Tovább szépül Pécs belvárosának egyik legkultikusabb szakasza, a Janus Ezenfelül, a szintén Pécsi Egyházmegye tulajdonában lévő, jelenleg romos áll a­ Pannonius utca. A nemrégiben elindult munkálatoknak köszönhetően a Pécsi porú Janus Pannonius utca 8. szám alatt álló épület, a közvetlen mellette találó Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány központi épülete kap méltó külsőt. Kató Rózsakert és a volt Papucs borozó is hamarosan megújulhat. ► 4 Ajándékkal csábítják a véradókat BARANYAI KÖRKÉP Novem­berben az Országos Vérellátó Szolgálat kampányt indít an­nak érdekében, hogy minél többen adjanak vért. Azok, akik első alkalommal nyújt­ják segítő karjukat véradás­ra, azok között wellness­­csomagot sorsolnak ki. Ba­ranyában idén eddig az el­múlt évhez képest minimá­lis visszaesés volt tapasztal­ható, összesen 35 702 ember adott vért. ► 6 Jó mintát adhat az öreg Hangya MAGYARORSZÁG Jószerivel hungarikumnak számít a kö­zérdekű nyugdíjas-szövetke­zet és az iskolaszövetkezet is. Bak Klára szövetkezeti jo­gi szakértő elmondta a Világ­­gazdaságnak, hogy bő egy év alatt hozzávetőleg 140 nyug­díjas-szövetkezet jött létre. A szövetkezetek elősegítik a nyugdíjas korosztály munka­erőpiaci érvényesülését. ► 7 Meghatározó döntést kell most hozniuk Ezúttal gázálarcban is választhattak pályát BARANYAI KÖRKÉP Alig né­hány hónapjuk van vis­­­sza a továbbtanulás előtt ál­ló középiskolásoknak, hogy meghozzák életük első, iga­zán fontos döntését. A felvé­telizők nemcsak szakot, ha­nem ezzel együtt felsőokta­tási intézményt is választa­nak, amikor benyújtják je­lentkezésüket. Mindkét elha­tározás alapos megfontolást igényel, hiszen fontos, hogy olyan intézményben tanulja­nak, mely leginkább megfe­lel képességeiknek, lehetősé­geiknek és persze személyes értékeiknek. De az sem elha­nyagolandó szempont, hogy mindenki jól érezze majd ma­gát hallgatóként abban az in­tézményben, amelybe felvet­ték. A felelős döntés megho­zatalát könnyítik meg a kor­mányhivatalok által szerve­zett megyei pályaválasztási rendezvények. ► 3 Egyre több fiatal érzi át a pályaválasztási döntés fontosságát Fotó: Löffler Péter Még öt évig maradhat a jó lakásáfa? MAGYARORSZÁG A Pénzügy­minisztérium az idén no­vemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná az 5 százalé­kos áfa határidejét. Az otthonteremtésre ké­szülő polgárokat kedvezően érintő javaslatot még a héten benyújtják az Országgyűlés­nek. A módosítással a lakás­­építési kedv és ingatlanpia­ci élénkülés kitarthat 2020 után is. ► 7 Mi Hazánk: Volnerék is csatlakoztak MAGYARORSZÁG A Mi Ha­zánk Mozgalomban folytat­ják a Jobbikból távozott politi­kusok. Dúró Dóra mellett így mostantól a Jobbikból kizárt Volner János, továbbá Apáti István és Fülöp Erik is a moz­galom értékeit képviseli a par­lamentben - jelentették be közös sajtótájékoztatójukon. Újabb Jobbikosokra már nem számítanak. ► 8 SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 18­17 Hűvös, párás, ködös reggelekre számíthatunk, de hétvégéig egyetlen napunk sem múlik majd el kel­lemes napsütés nélkül. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Zsombor és Gotfrid nevű olvasóinknak!

Next