Új Dunántúli Napló, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-02 / 178. szám
EGY PERCBEN ^" Édesen és cukor nélkül MAGYARORSZÁG 2019-ben a Boldogasszony csipkéje lett Magyarország tortája. Az idén Tóth Norbert, dunaföldvári cukrászmester alkotása viselheti a címet, a cukormentes torták versenyét pedig Gyuris László, szegedi cukrászmester nyerte a Kicsi Gesztenye tortával. ► 13 Droggal bukott le házában GÖRCSÖNY Több mint fél kiló kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le a rendőrök szerdán egy görcsönyi házban. A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben egy 33 éves helyi férfit fogtak el a helyszínen, majd előállították. ► 2 Várfesztivál négy napon át SIKLÓS Nem egészen egy hét van hátra a Siklósi Várfesztivál kezdetéig: az idén augusztus 8-tól 11-ig rendezik meg a nagyszabású programot. A tavalyi sikereken felbuzdulva a háromnapos várfesztivált az idén négynaposra bővítette a várkapitány. ► 3 Balatoni programajánló BALATON A programok tekintetében bőséges a választék, még ha az időjárás olykor meg is viccel bennünket, ne hagyjuk, hogy lemaradjunk egy jó borfesztiválról vagy szabadtéri koncertről. Részletesebb kínálat a likeBalaton.hu oldalán! ► 6 Például Mostanában egyre gyakrabban mondja a párom vezetés közben, hogy nagyon kopog a futómű. Én hallgattam. Semmiféle kopogást nem hallottam. Emlékszem, egyszer a barátnőm is hasonlót mesélt. Mikor a barátját meglátogatta, ő elkezdte szétszerelni a kocsiját. Elhűlő hangon kérdezte, hogy mégis mit művel az autójával, mire a barátja azt válaszolta: „megnézem mi a baja, nem hallod, hogy milyen hangja van?” A barátnőm is állította, semmiféle furcsa hangot nem észlelt menet közben, pedig bebizonyosodott, hogy jó pár alkatrész cserére szorult. Ezzel egyértelműen bizonyított, hogy a férfi és a női fül nem ugyanúgy működik, nem ugyanazt hallja. Zs. K. Eredeti fényben látható a Szent Korona másolata látta fel. A nyilvánosság előtt Pécsen láthatók először ezek a rekonstrukciók, eddig a Pintér Műveknél őrizték őket, és csak az odaérkező kormánydelegációk tekinthették meg. A másolatokat nem védi üvegfal, ez kifejezett kérés volt, hiszen a fények így érvényesülnek a legjobban. Fotó: Laufer L. / 2 PÉCS Már az első napon sokan voltak kíváncsiak a koronázási ékszerek másolataira, amelyeket a Zsolnay Negyed boltjában, a Zsolnay Infopont és Shopban állítottak ki, és augusztus végéig ingyen megtekinthetők. A Szent Korona, a jogar, az országalma és Szent István kardjának másolatát a keceli Pintér család aján Lopják az érett gyümölcsöket is KOMLÓ Elszaporodtak Komlón és környékén a kerti lopások az utóbbi időben a városban és vonzáskörzetében számtalan kiskert található, ezeken a területeken ilyenkor, gyümölcsérés idején szaporodnak meg ezek a garázda cselekedetek. Erőszakos behatolásokról több bejelentés is érkezett a közelmúltban a komlói polgárőrséghez - ezek felderítése a rendőrség hatásköre. Óvintézkedésekkel a tolvajok távol tarthatók - hívja fel a figyelmet a rendőrség. ► 2 Pótfelvételi: augusztus 7-ig postára MAGYARORSZÁG Augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, idei felsőoktatási képzésekre - közölte az Oktatási Hivatal. A kapcsolódó tudnivalók a Felvi.hu honlapon olvashatók. ► 3,8 Ezrek ügyelnek a fesztiválozókra BUDAPEST Bár az utóbbi időben elkerülték Európát a terrortámadások, nem dőlhetünk hátra - fogalmazott Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője a Magyar Nemzetnek. A vendégeket védő biztonsági hálójuk stabil és erős. A legnagyobb tömegeket vonzó eseményen a rendőrség mellett a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és sok önkéntes is jelen lesz. A szervezők és a hatóságok azon dolgoznak, hogy a fesztiválozók önfeledten szórakozhassanak. ► 7 Keresik a piacon a mézédes csemegekukoricát, válogatnak a fügéből Kitart az őszibarack és a nektarin PÉCS Ugyan a piacon még túlnyomórészt a nektarin és az őszibarack a sláger, azonban sokak kedvenceinek helyét lassan de biztosan átveszi a vajszlói dinnye, amelyet már akár 199 forintért is megkaphatunk néhány árusnál. Ezen felül egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vásárlók körében a mézédes csemegekukorica, valamint a málna, de sokan keresték a lecsóba való zöldségeket is. A kukorica darabját a legtöbb helyen 130 forintért árulják, de találhatunk akár 110 forintért is. A kofák elmondása szerint a vásárlók átlagosan 4-9 csövet visznek haza, ami valamivel több, mint tavaly ilyenkor. Ez pedig azt bizonyítja, hogy az idei termés ízletesebbre sikerült. A héten megjelent a pultokon a füge is, ami nagyon gazdag béta-karotinban, valamint kalciumban, azonban az ára még kissé drága, hiszen 950 forintért adják kilóját. Néhány helyen már pultra került a magyar szőlő, amelynek kilójáért akár 800 forintot is elkérhetnek, továbbá lehet kapni nagyon szép fekete szedret és bőséges kínálat van a sárgadinnyéből is. B. D. Barackból még nagy a választék a piacon Fotó: Laufer László SZERKESZTŐSÉG Email: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP W 26 30 W Csapadékosan indulhat ma a hétvége, az előrejelzések szerint esőre, záporokra és zivatarokra is lehet számítani. Kissé visszaesik a hőmérséklet. ►13 Boldog névnapot kívánunk Uhel ésözséb nevű olvasóinknak!