Új Dunántúli Napló, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-11 / 211. szám
HIRDETÉS EGY PERCBEN >» Újra keressük a tündérszépeket IÁN >k Zajlik a Tündérszépek 2020 jelentkezési időszaka, sőt a héten már a portfolió-készítésük is elkezdődött a szépségeknek, akik meghívást kaptak országos versenyünk fotózására. Senki nem késett még le a lehetőségről, várjuk a jelentkezőket. ► 6 Önpusztító lelki baj MAGYARORSZÁG Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma. Míg 1984- ben 4911/ 2018-ban 1656 honfitársunk vetett véget az életének. A statisztikákban Magyarország világszinten már nincs az első tízben, Európában az első háromban. ► 8 Tudatosan költekezünk MAGYARORSZÁG A korábbiakhoz képest gyorsabb ütemben nőttek a háztartások szolgáltatásokra fordított kiadásai, mint a kiskereskedelemben elköltött összegek. Jól látható, hogy folyamatosan nő a magyar lakosság életszínvonala. Például Könyvvásárlásból tartottam hazafelé a buszon. Mivel nem tudtam kivárni míg hazaérek, gondoltam elkezdem olvasni. Azonban arra lettem figyelmes, hogy mellettem áll egy ránézésre nyolcvan év körüli hölgy. Át akartam adni a helyem neki, de nem élt a lehetőséggel, mivel ő csak néhány megállót megy, majd mondta - olvassak csak nyugodtan tovább. Olvasni viszont nem tudtam, mert utána öt megállón keresztül mosolygott rám és beszélt hozzám arról, hogy neki melyik volt a kedvenc könyve az én koromban. Remekül elbeszélgettünk a könyvekről, majd én leszálltam. Ő a buszon maradt. Nem ült le a helyemre, de még akkor is csak mosolygott rám. B. D. Nem ostromolnak csúcsot majd az idei évjáratú borok BARANYA Idén is elérkezett a borászat egyik legfontosabb feladata. Hiszen erre az időszakra esik a szüret, az elmúlt év termésének begyűjtése majd feldolgozása. Mivel az ültetvényeken végzett egész éves munka a később születendő borok minőségének kulcsa, rendkívül fontos, hogy a szüret is megfelelő időben történjen. Idén azonban az már így is hogy az időjárás viszontagságai miatt várhatóan átlagos évjáratú lesz az új bor. Fotó: Löffler P. ► 3 Apadnak a jótékony felajánlások MAGYARORSZÁG Három év alatt majdnem 400 ezerrel csökkent az adójuk 1%-át felajánlók száma. Amíg 2015- ben mintegy 2,2 millióan támogattak civil szervezeteket, addig 2018-ban már csak 1,8 millióan. Magyarországon 5,1 millió adóköteles magánszemély van. ► 7 Időben fel kell ismerni, ha baj van BARANYA A Mellünk Egészségéért Program részeként idén először Pécsett is tartanak tanfolyamot védőnőknek, asszisztenseknek - cél, hogy segítségükkel többek közt a fiatal lányok figyelmét is felhívják a szűrések és a rendszeres önvizsgálat fontosságára. ► 4 Új szerepben mutatta meg magát a PTE Vadakért is felelnek PÉCS Újabb szintet lépett a Pécsi Állatkert és a Pécsi Tudományegyetem kapcsolata tegnap, az oktatási intézmény amerikai bölény, mosómedve, fóka és fehér bengáli tigris örökbefogadója lett. Az ünnepélyes ceremónia után az egyetem vezetősége meg is látogatta az állatokat. Bonifác a fóka és párja Donka egy rögtönzött bemutatóval kápráztatták el a nézőket. Ezután elsétáltunk Brutushoz a bölényhez, őt almával és répával etettük meg. A tigrisek, Szerénke és Lukrécia, kifutójuk belső részében voltak elzárva, így lehetőség nyílt bemenni a külső ketrecükbe. Itt a vállalkozó kedvűek elhelyezhettek pár finom falatot a ragadozók számára. Utunk végén MiMIKét, a mosómedvét is meglátogattuk, ám ő éppen szunyókált egy magasan fekvő ágon. ► Fotó: Löffler P. A fókák szívesen produkálták magukat Pécsen hat jelölt is verseng PÉCS Hétfőn lejárt az ajánlásgyűjtési határidő az októberi önkormányzati választásra, Pécsett hatan gyűjtötték össze az induláshoz szükséges ötszáz aláírást. A Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) jelölte, Vári Attila mellett a balliberálisok aspiránsa Péterffy Attila, az LMP-s Kóbor József, a Mi Hazánk részéről Sándor Zoltán, függetlenként Pap András és Komáromi István neve szerepel majd a szavazólapon. Érdekesség, hogy majdnem lett egy hetedik jelölt is: a MIÉP Bauer Józsefet indította volna, ő azonban visszalépett. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba. M. B. ► 2 SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-01 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 0646/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 27 23 Nyugodt őszi időjárás várható az elkövetkező napokban. Bár a reggelek már csípősek lehetnek, nap közben kellemes meleg lehet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Teodóra és Igor nevű olvasóinknak!