Új Dunántúli Napló, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-16 / 215. szám
EGY PERCBEN Főtáblára kerültek Veretlenül, csoportelsőként jutott tovább a Európa Kupa főtáblájára a C-jelű kvartettből a PTE-PEAC Kalo-Méh férfi asztalitenisz-csapata. A pécsiek egy svájci, egy belga és egy spanyol csapatot győztek le a Lauber Dezső Sportcsarnokban megrendezett hétvégi selejtezőn. ► 15 Nincs panasz a szezonra BARANYA A baranyai dinnyetermelők a kezdeti nehézségek ellenére jó szezonra számítottak, ez be is igazolódott. A következő egy-két hétben már az utolsó ültetésű szabadföldi gyümölcsöket árusítják, tehát hamarosan véget ér az idény. ► 6 Piacra menő javaslatok MOHÁCS Néhány hete adták át a 650 millió forintos beruházással elkészült új piacteret, amely részben új rend szerint működik. Az ezzel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat szívesen fogadják. ► 6 Az ezredik májátültetés MAGYARORSZÁG Ezredik alkalommal hajtottak végre májtranszplantációt a Semmelweis Egyetemen - adta hírül az intézmény. A Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy a beavatkozás egy végstádiumú, májcirrózistól szenvedő, öt éves nőbeteg életét mentette meg, az asszony már jól van. ► 9 Például hogy elkezdődik az iskola, minden visszatér a régi kerékvágásba. Lassan megszokjuk, ahogy reggel megszólal az ébresztőóra, kipattanunk az ágyból, elkészítjük a reggelit, becsomagoljuk a tízórait gyerekeinknek, és közösen indulunk el otthonról. Csemetéinket elkísérjük az óvodába, iskolába. A minap egyik ismerősöm felesége mesélte, ahogy reggel kelti a nyolcéves fiát, az csak annyit mond neki: „Anya nem akarok iskolába menni. Tudod mit, vissza fogok utazni az időben ahhoz, aki kitalálta az iskolát és meg fogom próbálni lebeszélni róla." Elképzelésnek nem rossz, de úgy hiszem, erre még várni kell, így nem marad más hátra, be kell ülnie az iskolapadba. Zs. J. A A lakók is javasolhatják, hol legyenek új parkolók PÉCS Egyre nehezebb, néha lehetetlen a parkolás Kertvárosban - panaszolják olvasóink. A parkolási nehézségek mára már Pécs egészére jellemzők. A Rózsadombon élők ki is szemeltek egy zöldterületet parkolóhelyek kialakítására. Kezdeményezésük nem egyedi, hiszen a városrészben több kisebb kihasználatlan területen - füves részeken, felszámolt játszóterek nyomán - alakítottak már ki utólagosan parkolóhelyeket. A városüzemeltetés vizsgálja a lehetőségeket. ► 2 Újra a lábakon a gólvágó cipők PÉCS-SZENTLŐRINC Újabb magabiztos győzelmet aratott a PMFC, amely ezúttal a korábban erősnek tartott Kecskemétet küldte haza 3-0-val Újmecsekaljáról. Vas László csapata ezzel továbbra is őrzi az első forduló óta kibérelt vezető helyét az NB III-as tabella élén. A harmadik osztály másik két baranyai csapata megosztozott a pontokon. A Szentlőrinc és a Kozármisleny - előbbi otthonában - ezúttal egymás ellen játszott, és 0-0-s elő félidő után alakult ki az 1-1-es döntetlen. Tovább menetel a Megyei I. osztályban a Pécsvárad, a kisváros csapata a hétvégi fordulóban 4-1 arányban bizonyult jobbnak a Mohács gárdájánál. A szintén veretlen PVSK küzdelmes mérkőzésen nyert 1-0-ra a Villány ellen. ► 14:16 A Kecskemét is térdet hajtott PécsenFotó: Kurdi József A keresztény a nemzetek szabadsága BUDAPEST A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet új modellje - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Országházban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán. ► 9 Mobilitás: kiemelkedő érdeklődés MAGYARORSZÁG Nagy érdeklődés előzi meg a szeptember 16-tól 22-ig tartó Európai Mobilitási Hetet, programjait az Innovációs és Technológiai Minisztérium 180 millió forinttal támogatja - közölte a tárca energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, Kaderják Péter. ► 7 Lakoma a várban PÉCSVÁRAD Finom illatokkal telt meg a várudvar szombaton a Határtalan lakomán. Persze nem csak az ételek miatt volt érdemes ellátogatni a rendezvényre, hiszen számtalan más program is várta az érdeklődőket. A színpadon egymást váltották a zenés és táncos előadások. (mr) Fotó: M. R. SZERKESZTŐSÉG Email: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP ' yi, 2925 Ma és holnap még élvezhetjük a napot, hogy keddtől egy kicsit ide gorombítson nekünk az ősz. Akkor már csak 20 fok körüli hőmérséklet várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Edit és Ciprián nevű olvasóinknak!