Új Dunántúli Napló, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-19 / 244. szám

A diadal a cél a csapatoknál BARANYA Nagy kihívás vár a hétvégén a Szentlőrincre, hiszen a közvetlen mögöttük tanyázó M­onor ellen kelle­ne megszerezniük a három pontot va­sárnap. Eközben a Kozármisleny a Dabas-Gyónt fogadja, míg a PMFC az utolsó helyezetthez utazik. ► 16 Bajban a méhészek MAGYARORSZÁG Bajba kerültek a fő­ként exportra termelő kelet-európai méhészek, mert jelenleg olyan ala­csony árat kínálnak a mézért, ami a termelési költségeiket sem fedezi. Az ágazati szakemberek szerint mindez egyértelműen az uniós piacra áram­ló olcsó és gyenge minőségű külföldi mézek számlájára írható. ► 7 Karácsonyra készülnek MAGYARORSZÁG Egyre több interne­tes boltban téma a karácsony, és az áruházláncok is készülődnek a ro­hamra. Az Országos Kereskedelmi Szövetség becslése szerint idén újabb rekordot állíthat fel az ünnephez kap­csolódó költekezés. ► 7 Például okszor állok értetlenül az előtt, amikor egyesek úgy gondolják, nem szükséges a járda közepéről összeszedni kisál­latuk mocskát, ráhagyják az esőre, vagy más természeti hatásra, hogy eltüntesse. A minap is a belváros­ban kellett kerülgetni az aknát a járdán, ahol nyilván nem sok zöld terület áll rendelkezésre, és a ked­vencek hajlamosak plusz egy aján­dékkal meglepni gazdáikat, de va­lószínű ezt is meg lehetne oldani. Ahogy ez nekünk is sikerült már. Mindenkinek érdeke lenne, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a másikat, aki belelép. Ha pedig töb­bé ez nem lenne probléma, akkor már csak a fránya legókkal kéne leszámolni a sötét szobában. K. B. S Harminc éve indult a rózsadombi iskola PÉCS Harminc évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuját a pécsi Illyés Gyula Általános Iskola, ebből az alkalomból egy kü­­lönleges programmal ünne­peltek a diákok és a tanárok tegnap délelőtt. Volt önvédel­mi bemutató, amit a szekszár­di Ady Endre Szakképző Isko­la és Kollégium kadétjai mu­tattak be, a gyerekek megnéz­hették az első, illetve a máso­dik világháborús fegyvereket, eszközöket, ruhákat, délre pe­dig elkészült a gulyáságyú­ban a 300 adag pörkölt. ► 3 A gyerekek örömmel vették kézbe az ünnepség alkalmából bemutatott korabeli fegyvereket Fotó: Laufer László Csökkenthető a Betörtek a piacra munkaerőhiány a déligyümölcsök MAGYARORSZÁG A magyar egészségipar nagy tapaszta­latokkal és tudásbázissal ren­delkezik, ezért megfelelő álla­mi szerepvállalással üzleti és közszolgáltatási szempontból is jelentős eredményeket le­het elérni. Nemzetközi össze­hasonlításban nem nevezhe­tők magasnak Magyarország GDP-arányos egészségügyi kiadásai, mégis tíz év alatt 60 százalékkal növekedtek az egészségügy kiadásai. ► 7 BARANYA A kellemes őszi me­legben sokan ellátogattak teg­nap a baranyai vásárcsarno­kokba. Az őszi gyümölcsök és zöldségek mellett a nyár ízei elszórtan még mindig megta­lálhatóak a piacokon, így meg­fér egymás mellett a csemege­­kukorica és a szőlő, a nektarin és a kelkáposzta. Egyre több déligyümölcs van a pultokon, mandarin, narancs, kiwi és banán is van szép számmal az árusoknál. ► 4 Művészet kategóriában a baranyai fiúra szavaztak legtöbben Orsós Krisztián kapja a díjat SZALÁNTA A Pécsi SZC Zsol­­nay Vilmos Szakgimnázi­um és Szakközépiskola még januárban kapott egy felhí­vást a Gróf Széchenyi Család Alapítványtól. A család és a Stádium Hírlap által alapí­tott Stádium-díjat olyan sze­mélyek kaphatják meg, akik Széchenyi István szellemi­ségével összefüggésbe hoz­ható jelentős tevékenysé­get végeztek, vagy jelentős eredményt értek el. A sza­­lántai Orsós Krisztiánt diák­társai jelölték a Stádium-díj­ra, ugyanis Krisztián rend­kívüli tánctudását már előt­tük is többször megcsillog­tatta. A vendéglátás-szerve­zőnek tanuló fiút teljesen le­taglózta amikor megtudta­­ ő nyerte meg az országos el­ismerést. ► 6 További képek és értékelés: BAMA.hu Vigh Mia Éva Harkány Tudjon meg többet Miáról a 3. oldalon. Páva Zsolt majd’ három évtizedet dolgozott a városért PÉCS - Köszönet a pécsiek­nek, hogy együtt építhet­tük ezt a csodálatos várost, mondta lapunknak adott interjújában Páva Zsolt, Pécs leköszönő polgármes­tere, aki 29 évet töltött el a város és a megye vezeté­sében alpolgármesterként, képviselőként, illetve pol­gármesterként. A válasz­tás eredménye miatt csaló­dott, úgy véli, az emberek indulatból tették le voksu­­kat egyik vagy másik jelölt mellett. A várost az utób­bi tíz évben vezető poli­tikus szerint sikerült Pé­cset olyan helyzetbe hozni, hogy tiszta lelkiismerettel adhatja át utódjának a vá­rosháza jelképes kulcsát. Páva Zsolt arról is nyilatko­zott, mit tervez, ha utolsó hivatali napja után becsu­kódik mögötte a városháza ajtaja. ► 2 Pályázat segítheti a tervezést MAGYARORSZÁG Építésze­ti ötletpályázatot hirdet bölcsődék tervezésére a Lechner Tudásközpont az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért fe­lelős államtitkársága és a Miniszterelnökség építé­szeti és építésügyi helyet­tes államtitkársága meg­bízásából. December 15- éig várják a mérnökök pá­lyázatait. A pályázat célja, hogy a hazai bölcsődeépí­tési programban kiemel­ten jó építészeti minőségű, gazdaságosan megvalósít­ható és üzemeltethető in­tézmények jöjjenek létre, amelyek oktatásmódszer­tani és pszichológiai szem­pontból is megfelelőek, se­gítik a kisgyermekek fejlő­dését. ► 7 SZERKESZTŐSEG Email: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 22 24 Reggel ködfoltok okozhatnak kellemetlenséget az autósoknak, azonban a napsütés hatására gyorsan kitisztul az idő. ► 13 Boldog névnapot­­­­ kívánunk Nándor "w" ? és Ferdinánd nevű olvasóinknak!

Next