Új Dunántúli Napló, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-03 / 280. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Mészáros Rita rita.meszaros@mediaworks.hu A hogy lapunk is többször foglalkozott már vele, a szakemberekre jobb esetben pár hetet, rosszabb esetben több hónapot kell várni - az egész országban így van ez, nemcsak megyénkben. Szerencsére én leginkább csak hírből hallottam erről, mert a lakásom körül az utóbbi időben nem merült fel olyan probléma, amit mindenképpen mesterembernek kellett volna megoldani. Egyedül a gázkazánt kellett átvizsgálni még az ősszel, arra két hetet vártam, de még nem annyira vészes. Azért tisztában vagyok azzal, hogy a szakemberhiány igenis létező probléma. Ennek tudatában pedig még inkább örvendetesnek tartom azt a tényt, hogy vannak olyan szakemberek is, akik folyamatosan jobbak sze-Vannak szakemberek, akik mindig jobbak szeretnének lenni retnének lenni szakmájukban, és részt vesznek a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara mesterképzésein. Az így szerzett képesítés nemcsak azt jelzi, mennyire kiválóak a szakmájukban, hanem azt is, hogy tisztában vannak a legújabb technikákkal, alapanyagokkal - ez a mai, gyorsan változó világban kifejezett előny. És ami talán a legfontosabb: a felavatott mesteremberek példaképül szolgálnak a fiatalok számára. Ők már bebizonyították, hogy kitartással milyen szép eredményeket lehet elérni. Ahogy a mondás is tartja, a jó példa ragadós. Remélem, ez tényleg igaz, és sokan lesznek olyanok, akik éppen ennek hatására választanak majd egy adott szakmát. így pár év múlva már nem arról beszélnénk, hogy milyen kevés a szakember, hanem hogy milyen sok új, tehetséges mester bukkant fel. Pokrócokat gyűjtenek Rajzokból nyílt kiállítás HÍREK HIDAS A település önkormányzata is csatlakozott a Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület takarógyűjtési akciójához. Ennek keretében, aki teheti, december 6-ig leadhatja a háztartásban már nem használt pokrócokat a polgármesteri hivatalban. Az akció végén az összegyűlt adományokat az állatmenhely számára juttatják el. (mr) NAGYPALL A település önkormányzata még novemberben hirdetett karácsonyi rajzpályázatot, amelyre tizenöt pályamunka érkezett. Óvodás kategóriában az első helyezett Majdics Míra lett, őt Gulyás Emma és Hecker Hanna követi. Alsó tagozatos iskolások közül a legjobb rajz Szabó Viviené lett, második helyen Kindler Lara, harmadik helyen pedig Fullér Gergő végzett. A rajzokból kiállítás nyílt, amely december 20-ig tekinthető meg a Kultúrházban. (mr) Ajándékok készülnek SELLYE Karácsonyra készülődnek az Ormánság Közösségi Ház kistermében december 13-án délután öt órától. Karácsonyfa- és ajtódíszeket, valamint ajándékokat lehet majd készíteni. A szervezők azt kérik, hogy aki részt szeretne venni az eseményen, vigyen magával egy dunsztosüveget, egy bögre liszt és sót, egy fehér zoknit, parafadugókat és ragasztópisztolyt. (mr) Babakiállítást látogathatunk PÉCSVÁRAD Népviseletibaba-kiállítás nyílt a napokban a Pécsváradi Emlékházban a Kárpáti Érték Közösség Alapítvány szervezésében. A kiállítást 2020. január 31-ig lehet megtekinteni, a belépés ingyenes. Érdemes meglátogatni az emlékházban nemrég átadott német szobát is, ahova olyan ruhák, ágyneműk, képek és számos egyéb tárgy került, amelyeket egykor a magyarországi németek használtak. (mr) 2019. DECEMBER 3., KEDD Tovább nőtt az új lakások száma Baranya megyében, ezen belül a legtöbb a megyeszékhelyen épült. A kedvezményes lakásépítési áfa megszűnése várhatóan nem hoz durva leállást a piacon, de a következő években kevesebb új lakás épülhet. Rajnai-Zsíros Krisztina krisztina.zsiros@mediaworks.hu BARANYAI KÖRKÉP A lakásépítési piac elérte a plafont, hiszen bár a lakásépítések a maximumon pörögnek, úgy tűnik, a kivitelezői oldalon megfigyelhető kapacitás- és munkaerőhiány mérsékli a teljesítményt. Fontos azonban, hogy a lakásátadások nem egyenletesen alakulnak, minden évben az utolsó három hónapban ugrik meg a számuk. Ami szűkebb hazánkat illeti, 2019 első félévében megyénkben 46 lakást vettek használatba, közel egyharmadával (országosan 0,7 százalékkal) kevesebbet, mint egy évvel korábban. A megyeszékhelyen 20, a többi városban 17, a községekben 9 lakás épült. Látható tehát, hogy az átadott lakások száma a megyeszékhelyen visszaesett, a többi városban és a községekben valamelyest emelkedett. A KSH adatai szerint is ez csak átmeneti visszaesés, hiszen az év első félévében 15 százalékkal nőtt a kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma. A befektetők mellett már a magánszemélyek is komoly érdeklődést mutatnak, hiszen az idei új építésű lakásokra 5 százalékos ingatlanadóval számolhatnak a vásárlók. Az új lakásokkal szemben olyan elvárásokat támasztanak, mint a környezettudatos energetikai kialakítás, saját parkoló, garázs, és adott esetben valamekkora zöldterület is. Az új lakások mintegy 60 százalékának természetes személy, közel 40 százalékának vállalkozás volt az építtetője. Mindkét építtetői kör kevesebb lakást építtetett az előző év azonos időszakainál - derül ki a KSH adataiból. A lakások kétharmadát családi házas, 35 százalékát többszintes, többlakásos épületben adták át. Átlagos alapterületük az országosnál (99 m2) nagyobb, 135 négyzetméter volt, az új lakások több mint kétharmadát 4 vagy annál több szobával építették. Kevesebb az új lakás, viszont többségük az átlagnál méretesebb igény a természet közelsége, az energiatakarékosság, a megfelelő elhelyezkedés Fotó: MW Látogasson el hírportálunkra! BAMA.hu Családi házas lakópark is épül Pécsett is több frekventált helyen épülnek új lakások, indulnak társasházi beruházások: a nyugati városrészben, a Mecsekoldalon, de a belvárosban is. Utóbbi kategóriában újra kapósak lettek a még mindig nagy számban előforduló foghíjtelkek, melyek iránt érzékelhetően megnövekedett a kereslet. Ugyanakkor mindezzel párhuzamosan a piacon az tapasztalható, hogy beruházók, kivitelezők és ingatlanvásárlók is keresik a zöldövezeti vagy ahhoz közelítő fejlesztési lehetőségeket, a nyugalmas lakókörnyezet kialakításának módját. Mint a piaci mustra során megtudtuk, várhatóan ebbe a kategóriába tartozik majd az ürögi városrészben egy tervezett új lakópark építése. Az egykor a Pécsen ismert és közmegbecsülésnek örvendő Tolnai család tulajdonában álló volt bolgár kertészet helyén, 11 ezer négyzetméteren egy 14 otthont (6 különálló családi ház és 4 ikerház) kínáló családi házas lakópark fog megépülni a tervek szerint 2020. év végi átadással. Társasházat építenének és közkinccsé tennék a kevésbé ismert Ferhád pasa dzsámijának romjait Többlépcsős beruházás óvhatja a török műemléket PÉCS Hosszú évtizedekig az egykori pécsi belvárosi polgári kaszinó épületének falai között bújt meg Ferhád pasa dzsámija, amelynek romjai régóta pusztulnak. Egy pécsi cég most a műemlék bemutathatóvá tétele mellett társasházat építene a területen, megvalósulásáig parkolót alakítana ki. A projektcég, a Ferhád-Ház Kft. tervei szerint olyan társasházi projektet valósítanak meg, amellyel nemcsak megóvnák a dzsámi romjait, hanem láthatóvá tennék azokat. A tervezéstől a kivitelezésig tartó a folyamat azonban nem gyors, hiszen a terület kiemelt régészeti lelőhely, ezért a régészeti kutatások is időt vesznek még igénybe, valamint a műemléki védelem miatt is komoly kötöttségekkel kell szembenézniük. Még éveket vehet igénybe a társasház felhúzása, ezért addig is a területet rendeznék és parkolót alakítanának ki. Ez utóbbi miatt fordultak a városhoz, hogy hozzájáruljanak a parkoló kialakításához. Magyari Csaba, a cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa azt mondta, hogy első körben, 2020-ban egy harminc férőhelyes parkolót szeretnének kialakítani, ezzel is enyhítve a belvárosi parkolási gondokat. Mindezek mellett a romok statikai megerősítését is tervezik. Ehhez pályázati forrásokat is szeretnének igénybe venni, hiszen ez több tízmilliós tétel. - A beruházást 2024-ig szeretnék megvalósítani. Ez nagyban függ a pályázati sikertől - közölte az ügyvezető. - Az a célunk, hogy egy olyan társasház jöjjön létre, ami egyben egy különleges kiállítótér is. Mivel a másik kivitelező cégemmel dolgoztunk a főtéri Gázi Kászim pasa dzsámijának felújításán, így már van tapasztalunk, s tudjuk, hogy nagyszerű lehetőségek rejlenek ezekben a török kori emlékekben. Bóka Máté Magyari Csaba osztotta meg lapunkkal a terveketFotó: Löffler P. Négy pécsi dzsámi A Ferhád pasának tulajdonított 16. századi dzsámit egyes kutatások szerint az azonos nevű, kicsit korábban élt Ferhád bég építtethette. Jelentős szerepet tölthetett be a török korban, hiszen derviskolostor és ikerfürdő is tartozott hozzá. Pécsen ezen kívül még három dzsámi volt: a főtéri Gázi Kászim pasa dzsámija, a Kórház téri Jakováli Hasszán pasa dzsámija, valamint az Ágoston téren is állt egy, aminek nyomai ma is látszanak a templom szamárhátíves ablakain.