Új Dunántúli Napló, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-16 / 13. szám

EGY PERCBEN Gáláztak a magyarok A várakozásokat felülmúl­va, veretlenül várta a férfi kézilab­da Európa-bajnokság csoportköré­nek utolsó fordulóját a magyar vá­logatott tegnap este. Az Izland elle­ni összecsapás látványos, izgalmas és fordulatokban bővelkedő mérkő­zést hozott. ► 14 Második körbe ért a program Elindul a Magyar Mul­ti Program második köre, márci­us 5-étől várják a vállalkozások je­lentkezését - jelentette be tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium állam­titkára. ► 7 Félreértés a pápák vitája? Magyarázkodásra kény­szerült a Vatikán XVI. Benedek­nek a papi nőtlenség kérdését érin­tő írása miatt, amelyet a nyugalma­zott pápa tudomása nélkül hoztak nyilvánosságra. ► 8 Például uzibérletet kaptunk aján­dékba az egyik isme­rősünktől. Találtam is egy szimpatikus filmet, így nem haboz­tunk, foglaltunk két jegyet az este hét órai vetítésre. A teremben nem voltak sokan, csupán öt-nyolc pár. A reklám alatt megjöttek a későn ér­kezők, persze, pont a mi sorunkban ültek, át kellett mászniuk rajtunk. Két lány láthatóan nem élvezte a fil­met, végig telefonoztak. Egy idősebb férfi meg volt fázva, hangos köhö­gésétől zengett a terem. De még így sem ő volt a leghangosabb, hanem a pár, aki végig kommentálta a tör­ténetet. Megkönnyebbülés volt, mi­kor vége lett a filmnek. Azt hiszem, telt házas előadásnál sem lett volna sokkal nagyobb a zajongás. T. V. Orvos, gyógyszerész válhat majd belőlük BARANYA Nyílt napot tartott a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Kara szerdán. Az orvosi kar aulájában több száz leendő hallgató megfordult a nap folyamán, Zalaegerszegről, Nyíregyházáról, Debrecenből, Győrből is érkeztek középiskolások. Az esemény két részből állt, az aulában interaktív programok voltak, déltől szakbemutató előadásokra és a felvételi el­járás bemutatására is sor került. A gyógyszerész- és fogorvosképzést bemutató standok nagyon népszerűek voltak. Fotó: L. L. ► 3 Fulladozunk a párás szmogban BARANYA Káros a pécsi leve­gő bizonyos komponenseket tekintve a légszennyezettsé­­gi adatok szerint, és az előre­jelzések azt mutatják, hogy az elkövetkezendő napokban javulás nem várható. A pé­csi mérőállomás értékei sze­rint a levegő szennyezettsége meghaladja az egészségügyi határértéket, de még nem éri el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. ► 2 A helybeli termelőket erősítik PÉCS A helyi kistermelőket és vásárlókat köti össze az a pé­csi bevásárlóközösség, amit javában szerveznek. Egy in­ternetes felületet hoznak lét­re, ahol megjelenik, hogy egy adott gazdálkodónak milyen termékei vannak, mi pedig ennek alapján leadhatjuk igé­nyünket. Hasonló közösség több nagyvárosban is műkö­dik, például Nyíregyházán és Szegeden. ► 6 Feje tetejére állt egy kicsit a világ PÉCS Egy különleges spor­tot, az aerial jógát próbáltuk ki nemrég, ami lényegében a jóga és a légtorna ötvözé­se. A speciális hinta, az úgy­nevezett hammock segítsé­gével végzett gyakorlatok egyaránt segítenek a nyúj­tásban és az erősítésben, a fordított testhelyzetek pedig a gerincre és a keringésre vannak jó hatással. ► 16 A gerincre is jótékony hatással vannak a gyakorlatok Fotó: L. L. További képek és értékelés: BAMA.hu Pogány Rubina Tápióság Tudjon meg többet Rubináról a 3. oldalon. Jelentkezett a milliárdos nyertes MAGYARORSZÁG Jelentke­zett nyereményéért a ha­zai lottózás történeté­nek legnagyobb nyertese, aki a tavaly november 22- i Eurojackpot-sorsoláson bruttó 30 millió eurót, az­az több mint bruttó 10 mil­liárd forintot nyert. A já­tékosnak a sorsolás más­napjától számított 90 na­pon belül kellett jelentkez­nie a Szerencsejáték Zrt.­­nél, amit a napokban meg is tett. Magyarországon rit­kán lehet­ a lottónyertesek­ről információkat megtud­ni, ezért is különleges alka­lom, hogy névtelenül kitöl­tötte az úgynevezett nagy­nyertesi kérdőívet. ► 7 Milliós béreket javasol a kamara BUDAPEST A közfinanszíro­zott ellátásban dolgozó or­vosok bérrendezésére dol­gozott ki új bértábla-javas­latot a Magyar Orvosi Ka­mara (MOK) - írja a Világ­­gazdaság. A bértábla szerint a kezdő rezidenseknek brut­tó 690 ezer forintot kellene keresniük, a 20 éves gya­korlattal rendelkező szakor­vosoknak pedig 1,5-2 millió forintot. A kamara­ szerint a 2010-es évekre a képzett or­vosi munkaerő elvándorlá­sa kritikus méreteket öltött, többek között ezen is változ­tathatna a tervezett újfaj­ta bérezés. A MOK szerint az is nagyon fontos feladat, hogy a hálapénzt a kormány is minél hamarabb korrup­ciónak tekintse és krimina­lizálja, magyarán büntethe­­tővé alakítsa jogi szempont­ból is. ► 7 A kerítés sem jelent akadályt BARANYA Továbbra is folya­matos a migrációs nyomás az ország déli határszaka­szain, emiatt a kormány úgy döntött, növeli az ott szolgá­latot teljesítő rendőrök és ka­tonák létszámát. A mögöt­tünk hagyott évben - 2018- hoz képest - jelentős mér­tékben, több mint kétsze­resére emelkedett a Bara­nya megyében elkapott il­legális határátlépők száma. A híradások alapján tovább­ra is főleg szír, afgán és pak­isztáni - vagy magukat an­nak valló - migránsokat csí­ptek fülön, de tavaly már in­diai határsértőket is feltar­tóztattak a baranyai ren­dőrök. A hatóság tájékozta­tása szerint 2018-ban Bara­nya megyében összesen 180 esetben intézkedtek tiltott határátlépés, illetve annak kísérlete miatt. ► 6 SZER­K­ESZTŐS­ÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06*46/998*800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 5­4 Ma is megmarad szinte egész nap a szürke, ködös, párás idő, a látási viszonyok napközben kismérték­ben javulnak. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Gusztáv és Janina nevű olvasóinknak!

Next