Új Dunántúli Napló, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-21 / 17. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Leveleztünk Tóth Viktória viktoria.toth@mediaworks.hu Az ünnepek alkalmával néhányan még küldenek képeslapot ismerőseiknek, de máskor szinte senki sem ragad tollat. Az elektronikus levelezés, videotelefonálás elterjedésével egyre inkább háttérbe szorulnak a postai úton kézbesített levelek. A telefonon, számítógépen küldött szöveges üzenet egyrészt olcsóbb, az elektronikus levelezés környezetkímélőbb, másrészt az élmény szinte összehasonlíthatatlan. Míg a levélpapíron csak néhány mondat fér el, az elektronikus üzenetbe annyit írhatunk amennyit akarunk, nem is beszélve a videohívásról, amelynek segítségével láthatjuk is szeretteink arcát, hallhatjuk hangjukat. Egy másik kontinensen élő ismerősünkkel is néhány másodperc alatt fel-Ma már a telefon tölti be a levélpapír szerepét vehetjük a kapcsolatot. Gyermekkoromban ünnepekkor én is küldtem kedves képeslapot a rokonoknak, általános iskolásként néhány unalmasabb óra alkalmával szívesen leveleztem a barátaimmal. A matekfüzetből kiszakított papírcetlikre szigorúan titkos üzeneteket írtunk, melyeket míg a tanár elfordult, a pad alatt adtunk oda egymásnak. A mai gyerekek már nem küldenek képeslapot. Kis túlzással azt sem tudják, hogy mi az. Tanórákon sem leveleznek, ehelyett az okostelefonjuk segítségével továbbítják egymásnak a mosolygós arcokkal ellátott üzeneteket. Ma már a telefon tölti be a levélpapír szerepét. Én is szívesen használom az üzenetküldő alkalmazásokat, de amikor múltkor megtaláltam egy képeslapot, melyet egy barátnőm küldött évekkel ezelőtt Amerikából, egészen másfajta érzés fogott el. Régi hagyományt élesztenek újjá MÁGOCS Lakossági javaslatra a város tavaly decemberben megrendezte a Mindenki Karácsonyát, az itt élő emberekkel közösen feldíszített fenyőfával ünnepeltek. Most egy újabb hagyományt próbálnak újraéleszteni, a Farsangi maskarás felvonulást. A rendezvény február 15-én lesz a városban, mellyel egy régi sváb hagyományt élesztenek újjá. A színes forgataghoz csatlakoznak a helyi óvodások és iskolások, hiszen az intézményekben is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok ápolására. Korábban bolondos farsangnak is hívták a rendezvényt, amelyen a férfiak nőnek, és a nők férfiaknak is öltöztek, zenés és lovaskocsis felvonulás kíséretében. Az idei felvonuláson külön díjazzuk a maskarásokat és lesz táncház is. A résztvevőket a helyszínen készített fánkkal is megkínáljuk. A fánksütéshez még lehet csatlakozni személyesen az önkormányzatnál vagy e-mailben: ugyfelszolgalat@magocs.hu - mondta Bogyayné Gál Tünde polgármester. Zs. J. Virágzik a hunyor BARANYA Virágzik a Mecsek lankáin a védett illatos hunyor. Van olyan terület, ahol már régen szirmot bontott, de a túrázók találkozhatnak olyan példánnyal is, amely még csak bimbós állapotban látható. Felvételünk a Mandulásban készült. Fotó: Löffler P. 2020. JANUÁR 21., KEDD Már alig kerül levél a piros postaládákba Vannak, akiket nosztalgikus hangulattal töltenek el a piros postaládák, mások talán már észre sem veszik a levélszekrényeket. Tény, hogy kihasználtságuk csökken, ennek ellenére a jövőben is találkozhatunk velük az utcákon. Mészáros Rita rdlta.meszaros@mediaworks.hu BARANYA Piros színe miatt már messziről észre lehet venni a postaládát a mecsekszentkúti buszfordulónál. A láda újszerű állapotban van, oldalán jól olvasható a felirat: minden hétköznap ürítik. Azonban amikor meglátja az ember a levélszekrényt, felmerül benne a kérdés, kerül még egyáltalán levél ezekbe a postaládákba? A Magyar Posta sajtóosztályának közlése megerősíti, hogy a levélgyűjtők kihasználtsága alacsony, az éves levélforgalom kevesebb, mint egy százaléka kerül ezekbe a gyűjtőkbe. Annak ellenére, hogy ilyen kevés küldemény kerül a jellegzetes ládákba, nem fognak eltűnni, hiszen jogszabályi előírás kötelezi a postát az üzemeltetésükre. A vonatkozó törvény előírja, hogy minden településen - beleértve a fővárosi kerületeket is - kötelesek egy levélgyűjtő szekrényt fenntartani, valamint hétezer lakosonként további egyet üzemeltetni. Országosan jelenleg csaknem nyolcezer levélgyűjtő láda van, Baranya megyében ebből 487 darab található. A piros postaládák fele kisebb településeken található, 41 százaléka a nagyobb városokban, és nyolc százaléka a fővárosban. Vannak azért olyan helyek, ahol jobban kihasználják a levélgyűjtőszekrényeket. A városokban, turisztikai látványosságok környékén, nyaralóhelyeken a lakosság szereti és megszokta a hagyományos levélfeladás ezen lehetőségét. A levélgyűjtőszekrények használata kényelmes, ugyanis a hét minden napján, bármely napszakban elérhetők, és nem kell igazodni a nyitvatartási időhöz. A Posta köteles minden településen egy postaládát fenntartani, országosan nyolcezer levélgyűjtő van Fotó: MW Legendák kötődnek a postaládákhoz A postaládákat körülvevő misztikumot a hozzájuk kapcsolódó legendák erősítik meg. Az egyik ilyen a vidéki postáskisasszony története, aki kíváncsi természet volt, többször előfordult, hogy belenézett mások levelezésébe. Két falubeli ezért eldöntötte, hogy megvicceli. Az egyikük feladott egy levelet azzal a szöveggel, hogy egy bolhát is beletett a borítékba - a postaládába persze üresen került a küldemény. Viszont amikor a másik fél megkapta a levelet, joggal vonhatta kérdőre a postáskisasszonyt, hogy hova tűnt a bolha. Nem csupán sporteszköz Nagyon jó adottságú gyerekeknek is néha azért okoz gondot a tanulás, mert agyuk olykor egyszerűen „kikapcsol”. Bizonyos mozdulatokkal azonban „visszakapcsolhatjuk” ezeket a területeket. Több tanulási módszertani könyvben is szerepelnek olyan mozgásos gyakorlatok, melyekkel a koncentrációkészséget lehet erősíteni. A Fit-Ball labda köztudottan nem csupán sporteszközként, hanem akár ülőalkalmatosságként is funkcionál. Használata közben óvjuk ízületeinket és megoldást jelent az ülőmunka okozta hátproblémák megelőzésében is. Látogasson el hírportálunkra! BAMA.hu A széken hintázásnál élvezetesebb a labdán való ringatózás A diákok szeretnek így tanulni SIKLÓS Újszerű tanítási környezetben folynak a siklósi Battyhány Kázmér Általános Iskola 6. b. osztályos tanulóinak német nemzetiségi nyelvórái ebben a hónapban. A gyerekek Fit-Ball labdákon ülnek ezeken a tanórákon, amelyeknek a helyes testtartás kialakítása mellett a koncentrációfejlesztésben is jelentős szerepe van. A módszert Nagyváradiné Horváth Mónika tanárnő vezette be és az eddigiek alapján egyértelműen nagy sikere van az átlagostól eltérő tanítási óráknak. Azt gondolom, hogy a gyerekeknek kihívás egész nap a székeken ülni, emellett pedig már régóta keresek olyan megoldást, amellyel motiváltabbá tehetném őket, amivel egy kicsit vonzóbbá tehetem számukra a nyelvórát. A téli szünet közepén jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a testnevelés órákon rendszeresen használt labdákat bevinnénk a tanórákra. Ennek az osztálynak hetente öt alkalommal vannak német nemzetiségi órái, így minden nap találkozom velük és mivel viszonylag kis csoportról van szó, nem okoz problémát a labdák használata - mondta Nagyváradiné Horváth Mónika. A tanárnő egyébként a közeljövőben egy olyan nemzetközi projektben szeretne részt venni, melynek a témája, hogy hogyan lehet a gyermekek tanulási környezetét vonzóbbá tenni. Ehhez kapcsolódik próbaként a labdán ülve tanulás is, amelynek a gyerekek visszajelzései alapján nagy sikere van, sőt a szülőknél is jó fogadtatásra lelt. Mindig vannak olyan gyerekek, akik hintáznak a széken, vagy valamiféle pótcselekvést keresnek, tehát valami kell még nekik azon kívül, hogy a tanárra figyelnek. A tanárnőt egyáltalán nem zavarja, hogy a tanulók mocorognak, finoman hintázgatnak a labdán. Sőt, úgy veszi észre, hogy mintha még egy kicsit jobban is tudnának figyelni, tehát az egészségmegőrző szerepén túl ilyen előnye is van a módszernek. Zs. K. A gyerekek élvezik a tanulást Forrás: általános iskola