Új Dunántúli Napló, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-28 / 124. szám
18. SPORT RÖVIDEN Lassan a túrázók is útra kelhetnek TÚRAKEDVELŐKNEK Május 30-án, szombaton a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Jubileumi (XXV.) „Írisz-túra" néven hirdette meg nyílt eseményét. Útvonal: Túrony-Tenkes-Siklós. Táv: 10 km. Szintemelkedés: 280 m. Találkozás: 9.00 órakor Túronyban a Templom téren. A találkozási hely Pécsről elérhető a 8.15-kor Siklósra induló autóbusszal. Túravezető: Tollas Tibor. (szd) A folytatás útján a Premier League is KOSÁRLABD Krivacsevics Márkó után újabb fiatal centerrel erősített a PVSK-Veolia NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Az előző szezont a Rátgéber Akadémia NB I. B-s együttesében töltő Meleg Gergőt igazolta le a Panthers. A 20 éves játékos korábban az élvonalban is szerepelt, a 2018/2019 szezont a TF-Budapestnél töltötte. (mv) Szeptember elején indulhat az idény KÉZILABDA Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) alelnöke az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, hogy a tervek szerint szeptember 6-án rajtol a következő, 2020-2021-es bajnoki idény. A női Bajnokok Ligája final fourját is épp az említett hétvégén, szeptember 5-6-án rendeznék meg. (mw) 2020. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK Labdarúgás - Nem ért bajnoki címet a himesháziak első helye Nem születhetett jó eöntés A Baranya megyei II. osztály élén volt a Himesháza labdarúgócsapata, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség döntése alapján lefújták az idényt. Ezúttal sem bajnoki címet, sem feljutást nem ért az első hely, de jövőre újra megcélozza az aranyat Fischer Norbert együttese. Szabó Dániel daniel.szabo@mediaworks.hu HIMESHÁZA Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb Baranya megyei II. osztályú bajnokságának vetett véget a koronavírus, a Himesháza, a Véménd és a Magyarbóly szinte fej fej mellett harcolt az aranyért. Közülük csak a himesháziaknál nem volt cél a bajnoki cím, mégis ők álltak az első helyen, de az MLSZ döntése értelmében idén sem bajnokot, sem feljutót nem hirdetnek. - Nyilván rossz a szájíz, de úgy gondolom, ez volt a helyes döntés - mondta lapunknak Fischer Norbert, a Himesháza játékosedzője. - Jobb félni, mint megijedni. Én az utolsó, zárt kapus meccsünket sem játszottam volna le. Onnan kezdve biztos voltam benne, hogy ez a szezon „lefőtt”. Ebben a szituációban nincs jó megoldás, így sem jó, hogy semmis az első helyünk, de úgy sem lett volna jó, ha az idény befejezése nélkül, odaadják nekünk a bajnoki címet. Szívem szerint nem is vettem volna át az azért járó érmet. Fischer elárulta, idény elején egyáltalán nem volt kimondott cél a bajnoki cím Himesházán, de a következő kiírásban már egyértelműen az aranyat célozzák meg, sőt, az öltözőben már a feljutás is szóba került. - A csapat több mint a felét megkeresték a megye I-ből, mégis egyben marad a keret. Pedig nálunk anyagilag csak jobb ajánlatot kaptak, hiszen a nullához képest az 1 forint is sok - mondta a tréner. - Ezek a srácok együtt akarnak focizni, együtt akarnak feljutni. Akkor miért vennénk el tőlük a lehetőséget? Eddig nem volt ilyesmi célunk, de most azt mondom, ennek a keretnek meg kell nyernie jövőre a bajnokságot, és feljebb kell lépnie. Ha csak egy évet töltünk a megye I-ben, már megérte. A himesháziak már visszatértek a gyepre, sőt, első edzőmeccsüket is lejátszották, ahol inkább vízilabdameccsre emlékeztető eredmény született. A megyei III. osztályban szereplő Görcsönydoboka otthonában 8-6-os győzelmet arattak. A himesháziak (feketében) kerete egyben marad, pedig magasabb osztályból is megkeresték a legjobbjaikat Fotó: Löffler Péter A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: ABAMA.hu MINDEN JÓT, JÓ ÁRON! Fürtös koktélparadicsom Fajta: Ardiles Banán Főlületes^ Az akció érvényessége: 2020.05.28.-06.03. Akciós termékeink már az akció első napján elfogyhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák és forintban értendők. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. KIVÁLÓ MINŐSÉG CSAK ENNYIÉRT! FRISS, MAGYAR FÜRTÖS KOKTÉLPARADICSOM HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI PARTNERÜNKTŐL! ŐRÜLETES DULANO Csirke- / pulykamell szeletek 1 kg = 2952 Ft HIRDETÉS 05.28. CSÜTÖRTÖKTŐL L 05.30. SZOMBATIG A MÁJUS 31-ÉN, VASÁRNAP ÉS JÚNIUS 1-ÉN, HÉTFŐN ZÁRVA TARTUNK! JÚNIUS 2-ÁN: NYITVA TARTUNK, ISMÉT VÁRJUK ÖNÖKET! Solevita ORANGE Hatott Hűtött SOLEVITA Narancslé Közvetlenül a gyümölcsből préselt FIN CARRÉ Egész mogyorós csokoládé Fehér / tej/ étcsokoládé 1 kg = 2490 Ft 100g PILOS UHT tej Az akció érvényessége: 2020.05.28.-06.03. Augusztus közepén folytatódik az idény BARANYAI KÖRKÉP Az a döntés, amellyel a Magyar Labdarúgó Szövetség felfüggesztette a különböző bajnokságokat, a veteránok országos kispályás pontvadászatát is érintette. A dél-dunántúli regionális csoportban a kiírás szerinti, előre megtervezett hat tornából csak a két őszit tudták megrendezni, a négy tavaszi a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Az utolsó április elején, Pécsett, a Vasutas sporttelepen, a PVSK szervezésében lett volna. Jó hír viszont, hogy a mérkőzéssorozat augusztus 15-én folytatódik, a 2019-20- as idényt összesen öt fordulóval zárnák le. Vagyis hármat ebben a két hónapban, augusztusban és szeptemberben tartanának meg. Erről Stier József dél-dunántúli MLSZ-koordinátor tájékoztatta lapunkat. A 2019-20-as szezon az országos fesztivállal ér véget, ennek időpontjáról és helyszínéről még nem döntöttek az MLSZ- ben - mondta Stier. - Ezen Dél-Dunántúlról az első két helyezett indulhat. Azért kettő, mert nálunk van a legtöbb együttes, hat, a többi régióban ennél kevesebben játszanak. Stiertől tudjuk, hogy a következő idény tervezett rajtja október, akkortól idén még három forduló lenne. - Már mindenki nagyon várja, hogy ismét pályára léphessen, egyelőre a csapatok fegyelmezetten várják a folytatást. Tartom a kapcsolatot a vezetőikkel, lelket öntök beléjük, hogy közelegnek az újabb meccsek. A jelenlegi állás szerint első a PMSC, második a Szekszárd, harmadik a PVSK, de szoros a mezőny, úgyhogy még nincs semmi sem lefutva. A 60 éven felüliek országos kispályás labdarúgó-bajnoksága 12. éve megy, az MLSZ égisze alatt zajlik, „Egy életen át kell játszani” a jelszava. Szervezője az Országos Veterán Labdarúgó Sport Egyesület, amely 2011- ben alakult meg. A dél-dunántúli csoportban hat gárda vesz részt, a kezdetektől fogva ugyanaz a mezőny, öt baranyaiból, a PVSK-ból, a PMSC-ből, a PEAC-ból, a Komlóból és a Bolyból, valamint a Tolna megyei Szekszárdból áll. A veteránok évente hat tornán fociznak, mindegyik résztvevő klub rendez egy-egyet. A mérkőzések 2x15 percesek, valamennyit szabadtéren játsszák. Rendszeresen egy-egy bemutató mérkőzés erejéig az eszéki központú Horvátországi Magyar Oktatási és Kulturális Intézet válogatottja ott van a tornákon. A regionális győztesek az Országos Veterán Labdarúgó Fesztivál keretében küzdenek meg egymással. Tavaly 12 csapat vett részt a döntőben egész Magyarországról. Ennek a korosztálynak a futballba bevonása kuriózum Európában. H. L. A PMSC vezeti a veteránok bajnokságát, de nagyon szoros a mezőny