Új Dunántúli Napló, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-17 / 218. szám

2020. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK Együttműködésben több vendég is jöhet Magyarországon 11 turisz­tikai térséget nevesített a kormány, melybe Pécs és Villány térsége is bekerült. A döntés új lehetőségeket tartogat a régiónak, hiszen eszerint szeretné a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a térségeket a belföldi és a külföldi piacokon is verseny­be hozni. Rajnai-Zsíros Krisztina Krisztina.zsiros@mediaworks.hu BARANYA Összesen 22 baranyai települést - köztük többek kö­zött Harkányt, Siklóst, Orfűt, Palkonyát - nevesített a kor­mány a Pécs-Villány térségben, mely a napokban hivatalosan is bekerült az ország 11 beazono­sított turisztikai régiói közé. A legdominánsabb a térség­ben a kulturális turizmus és a borgasztronómia. Pécs IV. szá­zadi ókeresztény síremlékei, a török kori épületi és a Zsol­­nay-örökség mellett Villányban a jobbnál jobb pincészetek bo­rai marasztalják a térségben a látogatót. Harkány a vizes élmé­nyekre épít, illetve a gyógyulni vágyókat szólítja meg, a bakan­csos turisták számára pedig a Mecsek jelent jelentős vonzerőt. A térségek kijelölésével a kor­mány célja a turisztikai felada­tok ellátásnak hatékonyabbá té­tele, jól kommunikálható és kö­rülhatárolható fogadóterületek létrehozása. A turisztikai fej­lesztési térségek beazonosítá­sa és lehatárolása 2016-ban in­dult, figyelembe véve mind a keresletet és a kínálatot, továb­bá a térségekben rejlő további turisztikai lehetőségeket. A kö­vetkező években az eddigi fej­lesztésközpontú szemlélet mel­lett a fókusz az értékesítésre és a marketingre helyeződik át, eszerint szeretné az MTÜ a tér­ségeket a belföldi és a külföldi piacokon is versenybe hozni. Riegl Gábor, Siklós polgár­­mestere elmondta, mindez nagy öröm számukra, és el­mondható, hogy talán először mutatkozott meg a térségi ér­dekérvényesítés és összefogás. Az érintett településeknek ös­­­sze kell fogniuk és a minősé­gi turizmust kell fókuszba he­lyezniük, az elérhető forrásokat pedig a lehető leghatékonyab­ban kell felhasználni. A térsé­gi szemléletért és összefogásért egyébként a Harkányi Turiszti­kai Egyesület is nagyon sokat dolgozott, korábban már meg­fogalmazták, hogy együtt (Har­kány, Villány és Siklós) hatéko­nyabban tudják a környék lát­nivalóit a turisták figyelmébe ajánlani. Pécs turisztikai vonzereje évről évre növekszik Harkányba a víz csábítja a vendégeket Fotók: L. P. Nem festett biztató jövőképet a kutató BARANYA Nyitott Egyetem Ext­ra - Covid-19: tanulságok és aktualitások címmel tartot­tak előadást szeptember 15- én, késő délután a Pécsi Tu­dományegyetem Facebook-ol­­dalán és YouTube-csatorná­­ján. Az idei tanév első előadá­sában, a koronavírus témájá­ban az egyetem szakértői, ku­tatói és döntéshozói szólaltak meg, így Miseta Attila, a PTE rektora, Betlehem József álta­lános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes, a PTE Opera­tív Stábjának vezetője, Sebes­tyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke, Lengvárszky Attila oktatási igazgató vala­mint Jakab Ferenc, a Nemze­ti Virológiai Laboratórium és a PTE Szentágothai János Ku­tatóközpont Virológiai Kutató­­csoportjának vezetője. Utóbbi veszélyre hívta fel a figyelmet. A víruskutató elmondta, hogy senkit ne tévesszen meg az, hogy most elsősorban a fi­atalok fertőződnek meg, mert ők megfertőzhetik idősebb is­merőseiket, családtagjaikat is. S ha a szimpla adatokat néz­zük, a halálesetek száma he­teken belül erőteljesen emel­kedni fog. Semmi jót nem jó­solhatunk a következő hetek­re - fogalmazott. Szavait jól alátámasztják a tegnap reggel nyilvánosság­ra hozott fertőzöttségi és halá­lozási számok is. A hivatalos koronavírus-honlapon jelez­ték, hogy 581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel szerda reggelre 14.460 főre nőtt a hazánkban beazo­nosított fertőzöttek száma. El­hunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 654 fő, 4153- an pedig már meggyógyul­tak. Emellett 324 koronaví­rusos beteget ápoltak kórház­ban, közülük 18-an voltak lé­legeztetőgépen a szerdai ada­tok alapján. A szakértő hangsúlyozta, hogy a járványt csak a vak­cina fogja tudni megállítani. Járványügyi intézkedésekkel lassíthatjuk, de meg nem állít­hatjuk, ez már jól látszik. Vé­gezetül elmondta azt is, hogy pillanatnyilag 130 féle vakci­nafejlesztési projekt fut, ezek­ből 6-8 tart az utolsó klinikai vizsgálati fázisban, és legko­rábban jövő év első felében kezdődhetnek a tömeges vak­­cinázások. T. V. Jakab Ferenc víruskutató Fotó: UP Közösen fejleszthetnek A turisztikai térségek meg­határozásához kapcsolódó­an 4 milliárd forintos uniós forrás felhasználásával folya­matban van mind a 11 térség desztinációfejlesztési straté­giájának, imázsának, arcula­tának, márkájának kialakítá­sa, piaci pozíciójának meg­határozása. Ennek a munká­nak a befejezési határidejét 2021. december végében je­lölte meg a Magyar Turiszti­kai Ügynökség. MEGYEI KORKÉP Itthon maradunk Tóth Viktória viktoria.toth@mediaworks.hu T­öbb Balaton, kevesebb Adria - hallottuk oly sokszor a szlogent a nyár folyamán. S ezt a szemléletmódot erősíti a hazai turisztikai térségek kijelölése, létrehozása is. Mond­ván: a belföld az új külföld. A járványhelyzetben az eddiginél is jobban felértékelődik a belföldi kirándulások, nyaralások szerepe. Tavasszal először még szomorúan vettük tudomásul, hogy idén valószínűleg el­marad a fürdés a tengerben, a kirándulás az Alpokban vagy a rafting Szlovéniában. Aztán idővel belenyugodtunk a helyzet­be, elismertük hogy első a biztonság. A nyaralásról azonban nem akartunk teljes mértékben lemon­dani, így hazánk szépségeit se­ Többnyire hazánk szépséges tájait fedeztük fel ezen a nyáron­deztük fel elsősorban. A Ba­­laton-felvidéket, a Tisza-tavat vagy a Hortobágyot. Ez jól lát­szott a vendégéjszakák számá­ból is, a legtöbb vendéglátóhe­lyen a nyári hónapok minden várakozást felülmúltak. A ke­vesebb külföldi vendéget pótolták a magyarok. Véget ért a nyár, ám a cél, hogy a hazai turizmus az ősz be­­köszöntével se szűnjön meg. Ennek elérése érdekében pedig mi is cselekedhetünk. Az ország távolabbi részében élő ismerősök­nek bátran ajánljuk a Pécs-Villány térséget. Meséljünk a kivá­ló gasztronómiáról, a minőségi fürdőkről és gyönyörű tájakról. S ha az ismerősök úgy döntenek, hogy bebarangolják a Dél-Du­­nántúlt, mi se legyünk restek. Csatlakozzunk hozzájuk a túrá­ra, mutassuk be nekik Baranyát. Biztosan van olyan szeglete a megyének, amelyet nekünk sem árt újra felfedeznünk. Benzinkúton kattant a bilincs HARKÁNY Egy harkányi ben­zinkúton vontak ellenőrzés alá szeptember 15-én este a rendőrök egy ukrán férfit, aki egy magyar honosságú, bé­relt járművet akart megtan­kolni. A 32 éves férfival kap­csolatban felmerült a gyanú, hogy illegális határsértőket akart tovább szállítani Ma­gyarországról külföldre. Em­bercsempészés elkövetésé­nek gyanúja miatt előállítot­ták a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányságra, ha bebi­zonyosodik bűnössége, akár öt évre is el­ítél­hetik az­ ukrán férfit. Zs. J. siepen prvm­p MINDEN JÓT, JÓ ÁRON! friss, magvak PARADICSOM CSONGRÁD­­CSANÁD­­MEGYEI WWITNEHONKTÍLU Édességmérték Strabena paradicsom 1 kg * 997 Ft KIVÁLÓ MINŐSÉG CSAK ENNYIÉRT! ■ FRISS, MAGYAR CSIRKEHÚS ! SÁRVÁRI, SZENTESI ÉS NYÍRBÁTORI PARTNERÜ­NKTÓLI HÚSFARM v Friss P csirkemelléé300 g/csomag Hűtött 1449 Hűtött I PILOS Tejföl 1 kg-599 Ft 479 Akciós termékeink már az akció első napján elfogyhatnak. Az árak a dekorációt nem tartalmazzák és forintban értendők. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.­­További tesztetek a lidl.hu/tesztgyőztes weboldalunkon. A teszt nem reprezentatív és szubjektív. 353 299 09.17. CSÜTÖRTÖKTŐL k. 09.20. VASÁRNAPIG !

Next