Új Dunántúli Napló, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-21 / 221. szám

EGY PERCBEN Még hibátlan a Villány BÁRÁNY­ Simának indult, de a hajrá­ban megizzadt a Siklós vendégeként a Villány az AutóCity Volkswagen Me­gyei I. osztály 5. fordulójának ranga­dóján. Kósa Zoltán együttese végül 3-2-re így is megnyerte a mérkőzést. A vendégek gólfelelőse, Havasi Dániel (képünkön) kétszer köszönt be. 2020. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ • XXXI. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT Előfizetéssel jobban jár! 06-94-999-120 Százak indultak el, hogy teljesítsék a hosszú távot nehéz terepen vitt végig. Földutakon kanyarogva futottak az indulók fel és le egyik dombról a másikra, közben vágyakozva nézhették a tőkéken mosolygó, érett sző­lőfürtöket, vagy elmerülhettek a csodálatos panorámában. A pincék is kinyitottak, ahol a verseny után megpihenhettek a sportolók. Fotó: Löffler Péter / 6 PALKONYA A sportról és a jó borokról szólt a hétvége Palkonyán, ahol hatodik alka­lommal rendezték meg a dűlőfutást. Több, mint kétszázan álltak rajthoz, az indu­lók között lapunk munkatársa is ott volt. Hosszabb és rövidebb távok közül lehetett választani, amelyek azért annyiban hasonlítottak, hogy mindegyik csodás, de igen Jó döntés született . MAGYARORSZÁG Gazdaságilag és pénzügyileg biztonságra törekvő, továbbá szociális szempontból is jó döntés született a hiteltörleszté­si moratórium meghosszabbításá­val. A kormány és a gazdasági élet szereplői olyan megoldást találtak, amely továbbra is az ember és az emberi munka támogatását tartja szem előtt. ► 9 Sokan fizetnek még csekkel MAGYARORSZÁG A lakosság három­negyede használja még a sárga csekket, hogy az adókat, rezsiszám­lákat, büntetéseket és egyéb tétele­ket rendezze. ► 7 Új drogok a hazai utcákon MAGYARORSZÁG Nyáron több mint 200 új anyaggal bővült a tiltott pszi­­choaktív szerek listája - közölte Rét­vári Bence. Az államtitkár kiemelte: az új szerek többsége bár Magyaror­szágon még nem, de több európai or­szágban már megjelent. Például j­ó látni azt, ha ember ember­társán segít, így volt ez a na­pokban a pécsi Nagy Lajos ki­rály útján is. Egy férfi és egy nő sé­tált a Jókai utcán, mikor a forgal­mas Nagy Lajos király úti keresz­teződéshez érkeztek. A szemükön sötét szemüveg, a kezükben fehér bot. Egy fiatal egyetemista lány ment el mellettük, aki észrevette, hogy a pár bizonytalan, nem tud­ják, leléphetnek-e az úttestre vagy sem. Odament hozzájuk és felaján­lotta, hogy segít nekik átmenni a kereszteződésen. Megfogta karju­kat, majd a zöld jelzéskor szép las­san átkísérte őket. Elbúcsúzott tő­lük, majd továbbsietett. Nálam ez a lány jelesre vizsgázott emberség­ből, és segítőkészségből. Zs. J. A határ védelmét gyakorolták most DRÁVA SZABOLCS Polgárőrök, rendőrök és búvárok rész­vételével új migrációs út­vonalak felkutatására, át­fogó ellenőrzésére szervez­tek határvédelmi gyakor­latot szombaton, a Siklósi Rendőrkapitányság illeté­kességi területén. A migrá­ciós útvonalak ellenőrzése földön, vízen és levegőben zajlott, hiszen a kutatásban a drónok is nagy segítséget jelentenek, de hajós csopor­tok is gyakorlatoztak a Drá­ván, hogy megkeressék azo­kat a pontokat, ahol esetle­gesen kiköthetnek a mig­­ránsok. Lapunk a Határszél Egyesület búvárainak szi­mulációs gyakorlatát követ­hette végig. ► 4 Egy sérültet mentettek ki a vízből a búvárok Fotó: Zs. K. Jövőre ígérik a tömeges gyártást MAGYARORSZÁG Jakab Ferenc virológus szerint csak a vak­cina szabadíthatja meg az emberiséget hosszabb távon a Covid-19 vírustól. A szak­értő szerint a járványt intéz­kedésekkel önmagában nem lehet megállítani. ► 9 Feltárult a kulturális örökség BARANYA A megye több te­lepülése is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai­hoz, így a hétvégén számos érdekes programon vehet­tek részt az érdeklődők, a Máré-várat például lovagok foglalták el. ► 3 További izgalmas hírekért látogasson el ide: BAMA.hu Hárman még talpon BARANYA Az NB I.-es Budafokkal kellett megmérkőznie a Ma­gyar Kupa első fordulójában a Mohácsnak (képünkön), amely bátor játékkal, jó hangulatú mérkőzésen alulmaradt a nagyobb játékerőt képviselő alakulattal szemben. Hasonlóképpen járt a PEAC is a Salgótarján ellen, míg az NB-s csapatok, a Kozármis­­leny, a Szentlőrinc és a PMFC sikerrel vették a fordulót. ► 1( SZERKESZTŐSEG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-01 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 27 30 Alapvetően ma is napos idő lesz, délután várható kisebb felhősödés, azonban csapadékra nem kell számítanunk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Mirella és Máté nevű olvasóinknak!

Next