Új Dunántúli Napló, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-16 / 215. szám

3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Aranybakancs díjat kapott a tanár Pálinkás István, a sik­lósi Szent Imre Katolikus Álta­lános Iskola tanára Aranyba­kancs díjat kapott a Baranya Megyei Természetbarát Szö­vetségtől. A pedagógus a több évtizedes természetjáró mun­kájáért, illetve a több mint 20 éves iskoláért végzett termé­szetjáró tevékenységért ré­szesült az elismerésben. (zsk) Együttműködnek az önkormányzattal MAGYARHERTELEND Együtt­működési megállapodást kö­tött a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság és Magyarherte­­lend önkormányzata a Bará­­túri-tó hasznosításával kap­csolatban. A megállapodás szerint az igazgatóság szak­mai segítséget nyújt az önkor­mányzatnak a vízgazdálko­dási és környezeti érdekeket sértő bűncselekmények meg­előzéséhez. (bm) Régi diákok találkoznak PEC Hatvanéves osztály­­találkozót tartanak a pécsi Leőwey Klára Gimnázium­ban a hétvégén. Dr. Komáro­mi Lászlóné szervező lapunk­kal közölte, hogy szeptember 18-án az iskolában találkoz­nak a résztvevők, ahol meg­nézik többek között a régi tablót, osztálynaplót is. (zsj) Hangszert vásárol az egyesület VILLÁT A Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egye­sület az idei évben is siker­rel pályázott a Miniszterelnök­ség Egyházi és Nemzetisé­gi Kapcsolatokért Felelős Ál­lamtitkárságának felhívására. A szervezet 1,3 millió forint tá­mogatást nyert, melyet egye­bek mellett irodaszerek vá­sárlására, adminisztrációra, hangszerek javítására és vá­sárlására költenek majd. (zsk) 2021. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Lapunkkal szemben is támadást intézett a politikus Lehülyézte kritikusait kommentjében Alpár A Gyurcsány Ferenccel szo­ros szövetséget kötött Job­bik parlamenti képviselője­löltje, Alpár György azt köve­tően, hogy egy siklósi civilt támadott meg, lapunk mun­katársával szemben egzisz­tenciális fenyegetéssel pró­bálkozott, hogy kormány­­váltás után elveszíti állását. A drávaszerdahelyi politikus egy másik videóban az őt kommentekben kritizálókat egyszerűen lehülyézte. Munkatársunktól dunantúlinaplo@mediaworks.hu DRÁVASZERDAHELY Újabb za­varos videóval jelentkezett az a polgármester, Alpár György, aki korábban azért üzent fenyegetően egy sik­lósi civilnek, mert „fideszes­­ként” készített felvételeket egy nyilvános fórumon, amit a Gyurcsány Ferenccel szö­vetkező Jakab Péterrel tar­tott baloldali parlamenti kép­viselőjelöltnek. Miután a Du­nántúli Napló megírta a tör­ténteket, lapunk munkatár­sának személyeskedő, sérte­gető hangnemben üzent, az­zal fenyegetve meg őt, hogy kormányváltás után elveszíti a munkáját, de egy gyorsétte­remben várják majd. Alpár azzal érvel, hogy ti­zenöt éve polgármester és ed­dig rengeteg pozitív hír je­lent meg róla, „most viszont először negatív színben” ír­tak róla - vagyis ezt a kriti­kát nem tudta elviselni. Az el­vileg a Parlamentbe - tehát a törvényalkotás házába - ké­szülő politikus az újabb vi­deójában mindenesetre ismét leszögezi, hogy kormányvál­tás után őt nem fogják érde­kelni a jogszabályok. Az Alpár-féle fenyegetést az egyik LMP-s baranyai lap „intelligensnek” is tartotta, miközben egy másik, magát „függetlennek" nevező portál is megtámadta a Dunántúli Napló munkatársát, mert tör­ténelmi párhuzamokat emlí­tett meg a jogszabályok fel­függesztésének korábbi kor­szakairól. Mint köztudott, az LMP is támogatja Alpárt és az LMP-s frakcióvezető, a pécsi Keresz­tes László Lóránt is szoros szö­vetségre lépett Gyurcsány Fe­renccel. A „független” portál kapcsán pedig megjegyezen­dő, hogy a baloldali „csúcspo­litikusok” néhány nappal ez­előtt Pécsen megtartott fóru­mára a baloldalhoz hű propa­gandista mellett csak őt en­gedték be mindenféle prob­léma nélkül, miközben más helyi sajtóval szemben még a testükkel is védték a bejára­tot a politikai aktivisták. A cenzúrázásról is értekezik a politikus Alpár egy másik felvételen a cenzúrázásról is értekezik, miközben - szó szerint - „le­­hülyézi” azokat, akik kritikát fogalmaznak meg vele szem­ben. „Vannak a negatív kom­­mentelők, akiknek ez a boldog­ságuk, más nekik nem jutott, és fel vannak háborodva, ami­kor le vannak törölve. A saját oldalamon pedig hadd enged­jem meg, hogy a hülyéket ki­tiltsam”. Egyébként egy roma és települési önkormányzati képviselővel is így tett, aki a kommentjében a Fidesz buká­sát kívánva azt is megjegyez­te: „Isten óvja Baranyát tőled!” Szemfényvesztés a teljesítménye Azt követően, hogy a balol­dali fordulatot vett Jobbik el­nöke bejelentette, nem a párt helyi választókerületi elnö­két, Kárpáti Zoltánt indítják a körzetben, hanem inkább Al­pár Györgyöt, Kárpáti lemon­dott tisztségéről, majd ezt kö­vetően ki is lépett a pártból. Kárpáti a döntése kapcsán úgy fogalmazott, hogy Alpár eddigi polgármesteri telje­sítménye „csupán szemfény­vesztés” és „nem mindegy, hogy valaki híresnek mondja magát, vagy hírhedtnek, erre oda kellene figyelnie minden­kinek”. Alpár György a falusi rendezvényeken énekelt is Fotó: L. L. iSiié..m k A |V A W| án ■ B|^B ■• W jm M m| ImVIHwH Negyvenéves útszakasz újul meg a napokban FAZEKASBODA Az 1970-es években épült, makadám szer­kezettel a Mohács-Pécsvárad közötti összekötő út. A Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. az út egyes szakaszait korábban már felújította, legutóbb a na­pi üzemeltetési és fenntartá­si munkálatokon túl 2018-ban végeztek helyreállítási mun­kákat rajta. Aki most ezen az úton járt, az láthatta, nagyobb munkák zajlanak Fazekasbo­­da előtti útszakaszon, több ki­lométer hosszúságban felszed­ték az útburkolatot, néhol már megtörtént az új elemek lefek­tetése, illetve az út melletti ár­kot is bővítették, betoneleme­ket helyeztek, illetve helyez­nek el.­­ Fazekasboda külterüle­tén dolgoznak a szakembe­rek. A felújítás a Magyar Falu Program keretében, hazai for­­­ásból valósul meg, melynek révén a 2,5 kilométeres útsza­kasz 328,3 millió forintból ké­szül el. A munkák várhatóan október elejéig befejeződnek - mondta el lapunk megkeresé­sére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtóosztálya. Zs. J. Koncerttel emlékeztek a zenészre BARANYA A Pécsváradi Zengő Művészeti Egyesület Hornung István emlékére rendezett koncertet a hétvégén. Az ötlet egykori tanítványa, Apacel­­ler József javaslatára valósult meg. Stefi bácsi, ahogy a kör­nyékbeliek szólították, a vá­ros köztiszteletben álló alakja volt. Eredeti szakmája fodrász volt, ennek ellenére elkezdett érdeklődni a zene iránt és au­todidakta módon sajátítot­ta el számos hangszer magas szintű ismeretét. Az évek so­rán rengeteg gyermeket taní­tott meg hangszereken játsza­ni, mindemellett zenekarokat is alapított, amelyek rendezvé­nyeken és lakodalmakon lép­tek fel. Hornung István isme­retségét és egyben elismeré­sét az is bizonyítja, hogy a he­lyi zeneiskola díjat is elneve­zett róla. Cz. V. A bíróság is a médiából értesült arról, hogy elfogták az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt Karanténban van Montenegróban Grubacs Igor PÉCS Grubacs Igor nevét idén év elején ismerte meg a közvé­lemény egy rendőrségi drog­akció után, a fővárosban egy negyedmilliárdos drogüzle­tet számoltak fel az egyenru­hások. Két férfin kattant a bi­lincs, a drogbanda feje, Gru­bacs Igor elmenekült. Hajtóva­dászat indult, nemzetközi elfo­gatóparancsot adtak ki ellene. Pár hete érkezett a hír, ami be­járta a magyar sajtót. Gruba­­csot egy montenegrói rajtaütés során, tűzpárbaj után elfogták. Grubacs Igornak egy másik büntetőügyben is főszerepe le­hetett, 2015-ben egy nő 200 millió forintos vagyonát pró­bálta megszerezni csalás ré­vén egy társaság, melynek el­ső számú gyanúsítottja Gru­bacs Igor. Ennek az ügynek a tárgyalása tegnap a Pécsi Já­rásbíróságon folytatódott. - Mindenki számára ismert, a médiából is, hogy Grubacs Igort a legutóbbi tárgyalás óta időközben elfogták - közölte szerda délelőtt a bírónő.­­ Vé­dője telefonon annyi tájékozta­tást adott, hogy Montenegró­ban van, karanténban. Továb­bi hivatalos értesítés nem ér­kezett, még az Interpoltól sem. A tárgyalás szünetében sike­rült beszélnünk a másodrendű vádlott, Grubacs Igor párjának védőjével, Kollár Lászlóval, aki az elsőrendű vádlottat is védi, de nem ő a vezető védője. An­­­nyit megerősített, hogy Gruba­­csot Montenegróban fogták el, de arról nincs tudomása, hogy tűzpárbaj is történt.­­ Vele nem beszéltünk. Az ot­tani hatóságok engedélyezték számára, hogy egy hozzátar­tozóját felhívja, tőle vannak az információink. Akcióban fog­ták el Montenegróban, sérülés­ről nem tudunk. Karanténban van Igor, a Covid-szabályozá­­sok miatt. Montenegróban van védője, velünk sem a hatóság, sem ő nem vette fel a kapcsola­tot - tette hozzá. Zs. J. Grubacsnak egy másik ügyben is lehetett szerepe Fotó: police.hu Sok a kérdés Mint a védőügyvéd lapunknak elmondta, most az a kérdés, hogy Grubacs Igor Monteneg­róban követett-e el bűncselek­ményt, vagy csak azért fog­ták el, mert nemzetközi elfoga­tóparancs volt kiadva ellene. Ilyenkor a protokoll szerint jár­nak el, ha kint valamilyen bűn­­cselekményt követett el, azért ott vonják felelősségre, ott íté­lik el, és annak letöltése után adják ki a magyar hatóságok­nak. Ha az elfogatóparancs mi­att fogták el, a kinti eljárás sze­rint döntenek a kiadatásáról.

Next