Új Dunántúli Napló, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-22 / 220. szám
EGY PERCBEN a program PÉC! A hazai porondon a legjobb négyet célozza meg, az Európa-kupában pedig a csoportkörbe szeretne jutni a PEAC-Pécs NB I.-es női kosárlabdacsapata. Csirke Ferenc együttese egy igencsak sűrű héttel kezdi a szezont: holnap Görögországban van jelenésük, vasárnap pedig már rajtol a bajnokság. ► 14 Felpattant a gazdaság BUDAPEST Folytatni kell a gazdaság ösztönzését, vigyázni kell, hogy az újraindítás utáni gazdasági helyreállás ne fulladjon ki - figyelmeztetett Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója. Emelték a kamatot BUDAPEST Jelentősen gyengült a forint kedd délután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntésének kihirdetése után: miután ismét emelték az alapkamatot, az euró jegyzése 354,56 forintra nőtt a bankközi devizapiacon. ► 7 Négy hatóság vizsgálódik BUDAPEST A Momentum uniós képviselőjét, Cseh Katalint az ATV-ben is szembesítették a céges ügyeivel kapcsolatos vádakkal. A csatorna Egyenes beszéd című műsorában a politikus a többi között elismerte, ügyvezetője volt 2018 januárjáig a Pannónia Nyomda Kft.-nek. ► 9 Például Nemrég első osztályon utaztam a vonaton Pécs és Budapest között. Persze nem arra kell gondolni, hogy a személyzet fel-alá járkálva kaviárt és pezsgőt kínált a hosszú út alatt, és Poirot sem ugrott ki az egyik boxból, hogy bajszát gyanakvón megpödörve udvarias keresztkérdésekkel kerüljön közelebb a gyilkos kilétéhez. A megszokott vonatút volt, egy kicsivel szebb kocsiban. Az online jegyvásárláskor lettem rá figyelmes, hogy csak pár száz forinttal volt drágább az első osztályú jegy a másiknál, de még így is olcsóbb volt, mint amennyiért a másodosztályút adják általában. Azóta se értem. Ha valaki tudja a titok nyitját, kérem, írja meg! V. S. Varga Mihály adta át a Terrán pécsi üzemét Új gyárat avattak PÉCS A zöld-, klímabarát megoldások fontosságára hívta fel a figyelmet a Pénzügyminiszter a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. új gyárának átadóján. Varga Mihály leszögezte: a kormány mindig a helyi cégvezetők partnere lesz, amennyiben eltökéltséget, nyitottságot és világos víziót tapasztal a részükről. Gödi Attila, a Terrán ügyvezető igazgatója beszédében köszönetet mondott a kormánynak a támogató, beruházást ösztönző, munkahelyteremtő támogatáshoz. Fotó: Laufer László ► 3 Már nyolc éve nincs köztünk Fűzy Ákos A siker példaképe volt PÉCS-GYŐR Nyolc éve, szeptember 7-én történt a magyar sport legmegrázóbb tragédiája, amikor egy személyautó árokba lökte a győri női kosárlabdacsapatot szállító autóbuszt. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató és a magyar kosárlabda aranyembere, Fűzy Ákos vesztette életét. Pécs felejthetetlen sportembere tizenhárom szezonon át segítette szebbnél szebb sikerekhez a MiZo Pécset és Rátgéber Lászlót másodedzőként. Nem túlzás kijelenteni, hogy mindenki, akivel kapcsolatba került Fűzy Ákos, szerette. Gyakorta a Dunántúli Naplónak is vendége volt, s az olvasóinknak szervezett fórumokon őszintén válaszolt az összes felmerülő kérdésre. ► 12 Fűzy Ákos a Sopron elleni mérkőzésen 2006 májusában Fotó: L. L. BAMA.Hu a Baranya megyei hírportál Több helyen védettség kell a munkához EURÓPA A koronavírus-járvány negyedik hullámában egyre több a fertőzött itthon is. Az elhunytak között alacsony a beoltottak száma, a kórházba kerülő oltottaknak pedig jellemzően több betegségük van, közölte a családügyi miniszter tegnap. Novák Katalin elmondta, nem tervezik a járványügyi szigorítást, de szükség esetén a védettségi igazolvány használatát vezetik be. Az iskolákban az intézményvezetők hozhatnak szigorúbb szabályokat. A közeli lejáratú oltóanyagokat a kormány elajándékozza. ► 9 Tarolt a könyvkiadás a járványban MAGYARORSZÁG Az adatok alapján tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. Jellemzően öt-hatezer forintot költenek a vásárlók egy könyvvásárlás során - derül ki a Világgazdaság összeállításából. Mint írták, a koronavírus-járvány begyűrűzésének évében a két hónapig tartó boltzár érzékenyen érintette a könyvkereskedőket. ► 7 Sötétbe borult a bevásárlóközpont PÉCS Olvasóink jelezték, hogy kedd délután fél öt körül sötétbe borult az Árkád bevásárlóközpont egy része, a kasszák leálltak, a vevők pedig telefonjukkal világítottak. Lapunk információi szerint a vásárcsarnoknál, a körforgalom építésénél történhetett valami hiba, mivel korábban innen egy nagy durranás hallatszott. Az áramszolgáltató egy másik rendszerre kapcsolta a bevásárlóközpontot, így a közel félórás áramszünet után visszatért a fény az épületbe. A szolgáltató vizsgálja az áramkimaradás okát. Zs. J. A FIFA büntette a válogatottat BUDAPEST Az angolok elleni nak, további egy zárt kapus rasszista szurkolói megnyiló találkozót pedig két évre felvonulások miatt soron követi függesztve szabott ki a nemkező hazai világbajnoki selejtzetközi szövetség. A magyar tetőmérkőzését zárt kapukl szövetség ezen kívül 200 ezer mögött kell megvívnia a mai svájci frankos (65 millió magyar labdarúgó-válogatott/ mint) bírságot is kapott. MW SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu j OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 14 18 Délelőtt a borongós időben többfelé elered az eső, miközben északkeleten már ritkul a csapadék. A déli óráktól délen is megszűnik az eső. ► 3.3 Boldog névnapot kívánunk Móric és írisz nevű olvasóinknak!