Új Dunántúli Napló, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

Elindulnak a legjobbak közt PÉCS Jövő szerdán már a Bajnokok Ligájában kezdi el szereplését az el­múlt két idény Extraliga bajnoka, a PTE-PEAC Kalo-Méh I. férfi asztalite­­nisz-csapata. A PEAC-nak Ausztriá­ban kell majd három nap alatt három meccset lejátszania. ► 14 Thürmer: ez csak színjáték PÉCS A szexuális kisebbséghez tar­tozókat nem viszi el a rendőr, sen­ki nem üldözi őket Magyarorszá­gon, így a jogaikért való kiállásra, LMBTQ-felvonulásra sincs szük­ség, mondta lapunknak adott in­terjújában Thürmer Gyula, a Ma­gyar Munkáspárt elnöke, aki azt is elmondta: az előválasztás csupán színjáték. ► 2 Visszakerülhet a maszk PÉCS Fontos döntéseket hozott meg a Pécsi Tudományegyetem Operatív Stábja azért, hogy elkerüljék a ko­ronavírus legújabb hullámának jelentős megerősödését. A maszk kötelező hordását több esetben is előírják. ► 3 Mintabolt nyílt meg Orfűn ORFŰ Helyi termékbolttal és piactér­rel gyarapodott Orfű, melynek ün­nepélyes átadójára tegnap délután került sor. A most megvalósult be­ruházás vidékfejlesztési forrásából jött létre. ► 3 Például algatáboraink kisebb létszá­mú szak lévén közösen zaj­lottak a felsőbb évesekkel, minden évben egy hangulatos tá­borhelyen töltöttünk együtt pár na­pot. Rendszerint változatos társa­ság jött össze, többen második dip­loma szerzésének céljával érkez­tek, így teljesen normális volt, ha valaki harminc, vagy akár negy­ven felettiként iratkozott be. Egyik évkezdés alkalmával a közös busz­ban szóba elegyedtem egy addig is­meretlen úriemberrel, aki kedvesen érdeklődött a többi útitárs iránt. - És te? Te is elsős leszel? - érdek­lődtem. - Nem, én oktató vagyok! - tette hozzá széles mosollyal, s ek­kor esett le, legújabb tanárunk fog­lalt helyet velem szemben. M. R. G Egyre nagyobb az érdeklődés a csemegeszőlő iránt A fehérbort keresik PÉCS A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete az idén is megrendezte Szentmiklós-hegyi kísérleti telepén a szüreti be­mutatóját, melyen ezúttal is több tucatnyi szőlészet és borá­szat iránt érdeklődő vett részt. A már hagyományos szüreti be­mutatón a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szakem­berei ezúttal is értékelték az idei termést, és a jövőbe mutatva egyben információt is adtak arról, hogy mi várható az elkövet­kezendő években. ► 6 Nálunk járt Konkoly Zsófia és Jancsik Árpád Eljöttek az érmek is PÉCS Szerkesztőségünk­ben járt a tokiói paralimpia egyik hőse, Konkoly Zsófia (aki elhozta frissen szerzett érmeit), valamint úszóedző­je, Jancsik Árpád, és mesél­tek nekünk az ötkarikás já­tékokon megélt nem min­dennapi élményeikről. A beszélgetésünk során természetesen érdeklőd­tünk a paralimpiai érmek iránt, amit Konkoly Zsófia nem felejtett otthon, és büsz­kén mutatott meg nekünk. Félve mertünk hozzáérni, de végtelenül felemelő érzés volt. Egy közel félkilós me­dál, amiben egy élet munká­ja benne van: számtalan le­mondás és sok év kemény, alázatos foglalatossága. A 19 éves pécsi úszó ebből pedig idén hármat is elhozhatott Tokióból. ► 16 Konkoly Zsófia és Jancsik Árpád szerkesztőségünkben F.: L. L. Pécs Pride: közgyűlést szeretnének összehívni PÉCS Kezdeményezi a nem­zeti oldal, hogy Péterffy At­tila, Pécs polgármestere mi­nél gyorsabban közgyűlést hívjon össze a szeptember 18-án megrendezendő Pride­­ ügyében, hiszen a baloldali önkormányzat által elkészít­tetett közvélemény-kutatás szerint is a pécsiek többsé­ge nem szeretne felvonulást a belvárosban. A rendezvény minden bi­zonnyal teljesen megbénít­ja majd a belvárost, nem le­het közlekedni például Szé­chenyi téren, és a Szent István térre sem mehetne be akárki. ► 3 „Mi más felfogást képviselünk" BUDAPEST A magyarok soha nem vesztették szem elől a küldetésüket - hangsúlyoz­ta Orbán Viktor a Mathias Corvinus Collegium évnyi­tóján. A miniszterelnök hozzá­tette, az a tény, hogy a 21. század Ázsia százada lesz, egyáltalán nem ördögtől va­ló, ugyanakkor lelkileg meg­viseli a szellemi elsőségére oly büszke Európát, illetve a világ gazdasági és katonai vezetéséhez szokott Egyesült Államokat is. ► 9 Aggasztó lett a vírushelyzet EURÓPA Régiószerte nő az új fertőzöttek és a kórházi ápo­lásra szorulók száma, és mi­közben vakcinából már nincs hiány, a lakosság átoltottsága nemigen mozdul az 50 száza­lék környéki szintről - írja a Világgazdaság. Romániában nem terveznek országos le­zárást, bár az elmúlt napok­ban meghaladta a kétezret a napi esetszám, ami csak­nem kétszerese az utóbbi két hét átlagának. Jelenleg több mint 3700 fertőzöttet ápol­nak kórházban a 19 milliós országban, ezekből mintegy 90 kiskorú. Életet mentett az iskolarendőr KOMLÓ Az egyik komlói isko­lában az iskolaőr szeptember 9-én azt látta, hogy az egyik pedagógusnő fekszik a föl­dön. A nőnek nem volt lég­zése, ezért az őr megkezdte a reanimálást. A másik is­kolaőr felvette a mentőkkel kapcsolatot, akik telefonon keresztül adtak instrukció­kat az életmentéshez. A kiér­kező mentők stabilizálták a nő állapotát, majd kórházba szállították. MW SZERKESZTŐSÉG Email: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP 29 29 » Ma sok lesz a napsütés, becsüljük is meg, mert a vaásrnap már felhőket, esőket hoz, úgyhogy akkor kell majd az esernyő, a kiskabát. ► 13 Boldog névnapot­­ kívánunk Teodóra és Emnáiméi nevű olvasóinknak!

Next