Új Dunántúli Napló, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)

Vasárnap Reggel, 2021-10-09 / 41. szám

fi INTERJÚ Cory: Az 1990-es években hatalmas volt az egy főre jutó szabadságillúzió „Totális ellenszélben vagyunk” Happy Gang, kilencvenes évek. Az életérzésről is me­sél Cory, aki továbbvitte a Happy Gang örökségét. Szaniszló Hajnalka - Mesélj a nyári Retro Balaton fesztiválos koncertről. Sokak szerint idén te csináltad a leg­nagyobb show-t. - Nagyon megtisztelő, kö­szönöm szépen! Sikerült ös­­­szerakni egy igazán ütős bu­lit, s még engem is meglepett, hogy ekkora ováció fogadott. Az elmúlt években befekte­tett munka most megtérülni látszik. - Van köze a pandémiának ah­hoz, hogy a retró ismét virág­korát éli, elvágyódnak az em­berek? - Nagyon felvillanyozó ér­zés, hogy van egy klasszikus dalom, ami most új köntös­be bújtatva megragadja a je­lenkor életérzését. Túl sokáig voltunk távol. Az, hogy a túl szócskát elé tettem, még ak­tuálisabbá teszi, hiszen na­gyon hosszú volt a bezártság és nagy volt a távolság az em­berek között. - Nagyon szerettem azt az életérzést, amit a kilencvenes évek adott. Te nem érzed úgy olykor, hogy szívesen vissza­mennél? - Önmagadtól nem távo­lodhatsz el. Ami jó belőle, azt mindenképp tovább kell adni. Büszkének kell lennünk rá, hogy akkor éltünk és olyan­ná formált bennünket a ki­lencvenes évek, amilyenek vagyunk. Nem mennék vis­­­sza, de nagyon jó erőforrás­nak tartom. Izgalmas, hogy a mai fiataloknak is tudunk ad­ni ebből a hangulatból. Ezek a dalok hidat építenek, ez a sze­mélyes hitvallásomhoz is il­leszkedik. - Mi történt a kilencvenes évek óta a világgal? - Abban az időben az egy főre jutó szabadságillúzió hatalmas volt. Ezt az életér­zést, örömzenét és nyitottsá­got hordoztuk mindannyian. Harminc év alatt eljutottunk a szabadságtól a teljes bezárt­ságig, lásd a pandémiát. A ki­lencvenes években azt gon­doltuk, hogy innentől már csak jobb lesz. Rengeteg le­hetőség volt, de látjuk, hogy hol tartunk ma. Nem érkezett azóta erősebb pozitív globális üzenet. Ez még inkább felér­tékeli a kilencvenes évek élet­érzését és zenéjét. - Hogyan fogadják a dalaidat a fiatalok, akik akkoriban még nem is éltek? - A tinik is egyre nagyobb számban jelennek meg a kon­certjeimen, és átérzik a dalok üzenetét. Van egyfajta univer­zális jókedv, amelyet megra­gadtam, és át is tudom adni minden korosztálynak. - Mivel tartod karban magad? - Önmagam legjobb barát­ja vagyok. Soha nem fordul­tam magam ellen, sporto­lok és egészséges életmódot folytatok. Aki elhiszi, hogy a rock ’n’ roll az nem egy tánc, az belehal. Tudatosan kell csinálni. Gyakran brin­gázom és edzem is. Mindig is jártam konditerembe, ezért jók az alapok. Csinálok egy triszettet is, ami ötven guggo­lásból, ötven felülésből és öt­ven fekvőtámaszból áll - eb­ből végzek szériákat is. - Mentálisan mi az, amire oda­figyelsz? - Távol tartom magam a nyers, erőszakos tartalmak­tól. Rend van a fejemben. Amikor megvalósul a ter­vem, kiértékelem, hogy mi miért történt. Ebből is lehet építkezni. - Milyen ma az életed, amikor nem a színpadon állsz? - Húsz éve a Dunakanyar­ban élek. Csodálatos a kör­nyék, és ez is hozzájárul ah­hoz, hogy lelkileg rendben vagyok. Nem dolgozom me­nedzsmenttel, magam szer­vezem a produkció körüli teendőket is. Ezek a dolgok kitöltik a napjaimat. - Idén húszéves a Sokáig vol­tam távol című dal. Felturbóz­va most aktuálisabb, mint va­laha. Ahogyan a klipforgatás­ról nyilatkoztál, abból kitűnik, hogy pozitív és életigenlő em­ber vagy. - Rengeteg lehangoló dolog vesz körül bennünket. Totális ellenszélben vagyunk a világ­ban, a folyamatok szintjén: a természeti erők, a pandémia, a rosszindulatú emberek... És nem tehetünk ellene semmit. Ennek az egésznek egyfajta pozitív ellenpólusa az, amit én csinálok. Nem harcolok, csupán képviselem azt, ami­ért itt vagyok. - Vannak gyerekkori emlékeid a Balatonról? - Az első élményem Bala­­tonakaliban volt egy általá­nos iskolai kirándulás alkal­mával, amikor elkaptam vala­milyen kiütést, és haza kellett mennem. - A Happy Ganggel hol játszot­tál először a Balatonnál? - Balatonlellén léptünk fel egy szabadtéri mozgó színpa­don. Boldogok voltunk, mert épp egy nagy Ikarus busszal mentünk a fellépésre, hall­gattuk a Juventus Rádiót, és akkor játszották le először a Boomshakalaka című szá­munkat. - Nyaralni is voltál idén a Bala­tonnál?­­ Mostanában Balaton­­szemes a központunk. Szá­momra a nyarat most az ősz jelenti majd a Balaton­nál. Télen is járunk a tóhoz. Egyszer síruhában bicikliz­tünk a településen. Óriási poén volt. „A kilencvenes években azt gondoltuk, hogy innentől már csak jobb lesz” Fotó: MW ,Van egyfajta univerzális jókedv, amit megragadtam” Fotó: MW Ők is titkolták... Szinetár Dóra és Bereczki Zol­tán a válásuk pillanatáig min­denhol azt nyilatkozták, hogy a párkapcsolatuk harmoni­kus és működőképes. Derült égből villámcsapásként érke­zett a hír, hogy külön utakon folytatják. 2021. OKTÓBER 9., SZOMBAT „Andrásnál egymásnak adták a kilincset a jobbnál jobb csajok” Szerelem vagy látszatkapcsolat? MEGASZTÁROK 2010-ben sze­rettek egymásba. Közös szo­bába költöztek a Megasztár­házban, ám sokáig nem vál­lalták fel, hogy egy párt alkot­nak. Tolvai Beni a határon túl­ról érkezett, Kállay-Saunders András pedig Amerikából­­ valamennyire érthető volt, hogy kissé kívülállónak érez­ték magukat a műsorban és a hirtelen jött reflektorfényben. A verseny után kisvártatva összeköltöztek, a szerelmük­ről azonban nagyon ritkán nyilatkoztak.­­ Ez nagyon egyszerű: rendkívül jól érezzük ma­gunkat kettesben. Ha csak otthon lézengünk, és nem csi­nálunk semmit, akkor is vég­telenül boldogok vagyunk - mesélte Reni nyolc év együtt­­lét után a Hot!-nak adott in­terjúban. - A nagy semmittevés köze­pette imádunk enni - árulta el lapuknak annak idején And­rás -, akár hajnali egykor is... Szeretünk bűnbe esni. Mindketten arról meséltek, hogy a négy fal között kényel­mes ruhában sorozatmarato­­nokat tartanak. - Amikor az édesapám meghalt, több ezer kilo­méterre voltunk egymás­tól, mégis mindent megtett azért, hogy éreztesse: velem van - mesélte akkor a maga­zinnak Reni. - Reni szó nélkül a gondo­mat viseli, amiért nem lehe­tek neki elég hálás - tette hoz­zá András. A köztük lévő kapocs mind­ezek alapján megkérdőjelez­hetetlen, mégis hibádzott va­lami. Tévés körökből azt lehe­tett hallani, hogy ez nem több barátságnál, sőt azt is rebes­gették, hogy hónapok óta nem alkotnak egy párt. Egy közeli ismerősük azt is elárulta lapunknak, hogy már több hónapja nem élnek egy lakásban. - András mindig is imádta a nőket és a bulikat. Egymás­nak adták nála a kilincset a jobbnál jobb csajok - mesélte az informátor. Hogy mindez hogyan fér­het össze az állítólagos ko­moly párkapcsolattal, az ta­lán mindörökre rejtély ma­rad... Vajon mi húzódha­tott meg a háttérben, amiről egyikük sem beszélt? Az is furcsa, hogy az elmúlt évek­ben Reni soha nem a sze­relmével nyaralt, hanem - ahogy idén is - az édesany­jával és a stylistjával utazott el pihenni. Az is fölöttébb ér­dekes, hogy Reni a szakítás után kivirágzott, jobb formá­ban van, mint valaha, And­rás pedig szőke frizurára váltott. Hot! Évekig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett Fotó: Hot!

Next