Dunántúli Népszava, 1946. október (2. évfolyam, 221-246. szám)

1946-10-01 / 221. szám

1946 október 1. kedd HOZ!---------­* Kedd-szerda. ott 1-2-URliffia: Kisasszony a mostohám A láthatatlan ember PMlílálOZlI visszatér 77.­­ ■■■■■ Andy Heard csalódik a tfOuU: nfikben Előadások: Hétköznap 6, 8, ^^asornag_4,_6,_8_órakor_____ MIB FILMSZÍNHÁZ Kedd. szerda ok­tóber 1—2 Csak az Urániában Kisasszony a mostohám Danielle Darrieux, Marxéi Alenne, Pierre Braseur. Kísérő műsorral. Előadások hétköznap 6, 8, vasárnap 4, 6, 8 órakor. Telefonelőjegyzés 28­00 szá­mon eszközölhető. Nem fáj a fejünk a reklám miatt, amit a vásárcsar­­nok-ötlet jelent laptársunknak. Nem is irigyeljük. Annál kevésbé, m­ert az ötlet nem ott született. Két évtizedes és állandóan felszí­nen tartott követelése ez a pécsi szociáldemokrata várospolitiká­nak. Nem vettük és nem is vesz­­szük le a napirendről míg fel nem épül a vásárcsarnok. Nem vetünk gáncsot semmiféle­­ egészséges öt­letnek, amely a város közönségét vagy a munkanélküli munkások érdekét szolgálja. Csupán azt a módot kifogásoltuk, ahogy erről tárgyaltak. Tartozunk kijelenteni, hogy a „felosztott híbszon"-nál nem személyeket, legkevésbé vá­rosi alkalmazottakat értettünk és feltételezésünk semmi gyanúsítást nem tartalmaz ilyenekkel kapcso­latban. Ha a város vezetősége megvalósíthatónak tartja majd a vásárcsarnok terveit és kezébe ve­­szi az építkezést — készséggel ho­noráljuk laptársunk érdemeit és ezt nem resteljük majd a nyilvá­nosság előtt be is vallani. Menthosszabbították a vármegyei t emelési biztosok megbízatását A földművelésügyi minisztérium a vármegyei termelési miniszteri biztosok megbízatásának határ­idejét december végéig meghosz­­szabbította. Ezzel a rendelkezéssel a kormány termeléspolitikai ter­vezet végrehajtásának egységes irányítását továbbra is biztosí­totta. Triman: Amerika tartós békét kíván NEW YORK: Truman elnök egy katonai akadémia növendékeihez Intézett beszédében azt mondotta, hogy az Egyesült Államok népé­ben megvan a remény, hogy a vi­lág a tartós béke felé halad. Az amerikai nép ennek érdekében mindent meg fog tenni. Megjelent a házadórendelet végrehajtása A hivatalos lap vasárnapi szá­ma közli a pénzügyminiszter ren­deletét a házadórendelet végre­hajtásáról. Állandó házadómen­tességben részesülnek az egyszo­bás lakóházak, ha a tulajdonos vagy haszonélvező kizárólag kö­zönséges napszámbérből él, hadi­rokkant, illetve hadigondozott já­radékban, vagy közsegélyben ré­szesül és más ingatlana nincs. A rendelet, hatálybalépéséig meg­adott ideiglenes házadómentessé­gek érvényben maradnak. DunántúlI NÉPSZAVA Dr. Krisztián Sándor egyetemi rektor: A kapitalizmus kizsákmányolta és elszegényítette a dolgozókat, a szocialista gazdasági szervezés az igazságos jövedelem­­elosztást biztosítja Az egyetem vasárnap tartotta tanévnyitó és az új tanácsot beiktató közgyűlését A pécsi Erzsébet egyetem Ta­nácsa vasárnap délelőtt tanév­nyitó ünnepélyes közgyűlést tar­tott, melyen a város képviseleté­ben T­o­l­n­ai József elvtárs pol­gármester jelent meg, de ott lát­tuk az állami hivatalok vezetőit is. Dr. E­n­t­z Béla professzor le­lépő rektor ismertette az elmúlt tanév küzdelmeit és eredményeit, amelynek sorában megteremtette a demokratikus él­et fejlődése ér­dekében a dolgozók továbbképzé­sének előfeltételeit. Ezután dr. Krisztics Sándor rektor meg­hatódva vette át a rektori láncot, az egyetem autonómiájának jelvé­nyét, majd a demokratikus állam­­szervezés irányáról szóló rektori értekezését olvasta fel. Az antik korabeli demokratikus törekvések rendkívül érdekes is­mertetése után az Egyesült Álla­mok 1776. évi függetlenségi nyi­latkozatával foglalkozott, amely kimondja, hogy minden ember egyenlőnek születik és a szabad­ság és egyenlőség szempontjából mindenki egyforma. Az 1793. évi francia alkotmány szintén az em­beri szabadságjogok kinyilatkozta­tásával kezdődik. E szerint nincs társadalmi különbség. Nincs semmi meg­szorítás a gondolat szabad megnyilatkozása körül. A népnek joga van alkotmányát megváltoztatni, törvényalkotásban résztvenni és gyülekezni. A fran­cia forradalom eredményei a kö­zéposztály sikereit jel­entik a r­a­­di társadalmi szerkezet körül. Ek­kor lép életbe az egyéni tehetség szabad kifejlődésén nyugvó társa­dalmi szerkezet, melyben minden ember tetszése szerint választ fog­lalkozást s ahhoz fordulhat szük­ségletei kielégítése végett, akiben megbízik. A szocialista, munkásmozgalmak kialakulása A szabadkereseti társadalmi szerkezeten nyugvó nyugati de­mokratikus államszervezés az an­tik demokrácia hatása alatt álló, a római jog alapelveit figyelembe vevő és a keresztény hit és er­kölcs szerinti államszervezést je­lent. Ennek a társadalmi szerke­zeteknek kialakulása alatt a vagyonos társadalmi osztály és a dolgozók osztálya között mind élesebb az elkülönülés és annak nyomán osztályharc fejlődött ki. Az emberi élet bizonytalanságai ellen való védekezést, a kapitaliz­musnak az osztályellent­étek­­ vég­sőkig fokozó hatása váltotta ki a szocialista munkásmozgalmakat.­­ A szocialista társadalmi szer­kezet valósággá vált, amikor 1917- ben az orosz cári birodalomból szocialista szovjet köztársaságok alakultak. Az új államalakulat első alkotmányát Sztálin alatt dogozták ki és azt 1924 januári szovjet kongresszus fogadta el. A Szovjet-Unióban végbement társa­dalmi átalakulásról Sztálin gene­ralisszimusz az 19­26 évi alkot­mányreform tárgyalásakor tartott beszédében kiemelte, hogy a Szovjet­ Unió proletariátusa telje­sen új osztállyá, munkásosztállyá alakult át, a mezőgazdaságban nincsenek földesurak, kereskedők és uzsorások, akik a parasztságot kizsákmányolhatják. A parasztság munkáját kollektív munkára és modern technikára alapozza.­­ Az államszervezés azonban nemcsak az államhatalmi szervek és funkciók szervezése és kialakí­tására terjedhet ki, hanem a gaz­dasági élet szervezésére is. A ka­pitalista termelés tisztán spekulá­cióból soha sem használta ki a gazdasági erőtényezők teljes ter­melési kapacitását. John Stuart Mill állapította meg hogy a kapitalizmus, dacára a leg­nagyszerűbb találmányoknak, nem tette könnyebbé a mun­kát és nem rövidítette meg a munkaidőt. Nem termelt egy méterrel több szövetet, egy darabbal több ke­nyeret sem a nagy tömegek szá­mára. A kapitalista gazdasági szer­vezés elszegényítette a népet. A szocialista gazdasági államszerve­zés ezzel szemben arra irányul, hogy az államhatalom vegye tulaj­donába a termelő eszközöket s helyezze az azokkal folyó terme­lést tervszerű irányítás alá. Meg­akadályozza a tőkeképződést, ép­pen a jövedelem­elosztás igazsá­gossá tétele által. A szovjet tervgazdálkodás hatása a nyugati demokráciák termelésére A nyugati demokratikus állam­­szervezés gazdasági vonal­­vezetésére kétségtelen befo­lyással volt az orosz terv­­gazdálkodás példája. A probléma azonban nemcsak ab­ból a szempontból került a meg­oldás kigondolásának a közép­pontjába, hogy igazságosabbá te­gyük a jövedelem­elosztást, ha­nem, hogy növelhessük az átlagos egyéni jövedelmet.­­ Összevetve egymással korunk demokratikus államszervezés irá­nyait, gazdasági tekintetben a pol­gári nyugati demokráciák egyre inkább fordulnak a keleti szocia­lista demokrácia megoldási mód­szerei felé, míg politika tekintet­ben megfordítva áll a helyzet. Amikor a keleti demokratikus államvezetés alkotmányjogi tekin­tetben fordul a nyugati demokra­tikus államszervezés felé, míg az gazdaságpolitikai tekintetben köze­ledik a másik felé, akkor nagy szükség van a művelt elmék közreműködésére, hogy mindkét irányban megnyíljék a lehetőség a termelő szin­tézisére. Minden igyekezetünk azon legyen­, hogy a nagy átalakulás kohójából a Magyar Köztársaság megújhodva kerüljön ki, — fejezte be nagy­hatású székfoglaló értekezését dr. Krisztics rektor. Dr. Abay Gyula a jog- és illem­­tudománykari dékán tanévnyitó beszédében kifejtette hogy az egyetemen belül a demokrácia minden feltétele megvan. Az egye­temnek azonban a kiválasztás is feladata, melynél a rátermettség és szorgalom az irányadó. Beszéde további részében az egyetemi hallgatókat kötelességeikre figyel­meztette. l­át­ható időjára. Élénkebb északi szél, több fel­hő, de eső nem valószínű. 1 hő­­­ mérséklet alig változik. HÍMEK ÜGYELETES GYÓGYSZER­­TÁRAK Szeptember 30-tól október 6-ig: Gránátalma-gyógyszertár, Szé­­chenyi­ tér 5. — Isteni gondviselés­­gyógyszertár, Szigeti országút 45 . Az adójegyek még október­ben is forgalomban maradnak. A Nemzeti Bank pécsi fiókjának közlése szerint az adójegyek még október hónapban is forgalomban maradnak. Bevonás­uk időpontjáról még nem történt intézkedés.­­• A Dunántúli Tudományos In­tézet támogatása. Baranya vm. és Pécs város tanfelügyelője közli, hogy a Pécsett székelő Dunánáli Tudományos Intézet (helyis­ége: Pécs, Lánc­ u. 22) igazgatója váro­sonként dunántúlkutató munka­­csoportokat kíván szervezni azok­ból a tanárokból és tanítókból, kik a Dunántúl múltját, földjét és an­nak életjelenségeit, gazdasági, tár­­­­sada­mi vagy bármi más szempont-­­­ból tudományos módszerekkel ku­tatni hajlandók. Az érdeklődő ta­nárok és tanítók a kutatási szak­ma megjelölésével az intézet igaz­gatóságnál levélben jelentkezze­nek. — Felhívás: A polgármester felhívja mindazokat, akik az Or­szágos Családpénztártól család­pótlékot kértek, a kérelemhez, csatolt okmányaik átvétele végett jelenkezzenek október 4. napján délelőtt 8 órától Városháza II. em. 58. sz. szobában. Az érdekeltek névjegyzéke a városháza főbejá­rati kapuja alatt hirdetőtáblán van kifüggesztve. — Orvosi dír. Dr. Melczer Mik­lós egyetemi tanár lakásán (Fe­­renciek­ utca 48. sz.) rendelését bőrbetegeknek megkezdte. (x) — A tojás új ára. A közellátási miniszter a friss tyúktojás kilogra­­monkénti termelői árát 4,30 forint­ban, míg a fogyasztói árat 4,80 forintban állapította meg. Tíz to­jáson aluli mennyiségben a dara­bonkénti ár 25 fillér. , férfi és női követek. A selymek nagy választékban. I BENEDEK KÁROLY, Feren­ciek­ utca 8. * 1 — Megállapították az ebadót. A földművelésügyi miniszter ren­deletileg szabályozta az ebadót 1946. aug. 1. napjától kezdődő hatállyal. Házőrző ebek után 6 frt különleges célból tartott ebek után huszonnégy forint, kedvtelésből tartott ebek (öt ebek) után Buda­pest területén 90 forint, egyéb helyeken hatvan forint az évi eb­adó.­­ A községi bírók új feladata. A belügyminisztérium rendelete szerint azokban a községekben, ahol rendőri szerv nincs, a köz­ségi bírók kötelesek a be- és ki­­jelentőlapokat átvenni. Erre vo­natkozó bővebb rendeletet a köz­ségi bírók a vármegyei alispáni hivataltól kapják meg. — A református egyház köréből. Az október 6-án délelőtt negyed 11 órakor kezdődő templomi, úr­vacsorái istentisztelethez előkészítő áhítatokat csütörtöktől kezdve három estén át, mindig 6 órai kez­dettel­ tartják a gyülekezeti terem­ben, hol „Krisztus az én Uram?" összefoglaló címmel tartják a bi­zonyságtételeket. E héten szerdai bibliáéra nem lesz. (x) — Tettenért szövettolvaj. Petro­vics Józsefné püspökszenterzsébeti lakost tettenérték, amikor Körösi Vilmos pécsi textilkereskedő Kos­suth Lajos­ utcai üzletében egy óvatlan pillanatban három méter szövetet ellopott. A rendőrség megindította ellene az eljárást. — A hadifoglyokért N. N. 20 forintot adományozott a Dunántúli Népszava útján a hadifoglyok ré­szére. — Molnár Margit gyors- és gép­íróiskolájában (Ferenciek­ utca 14.) október 9­-én új csoport indul. Je­lentkezés: d. e. 10—12-ig. d. u 4—6 órái­l. (x) ít H­a­s­s­r­t, még vásárolhat osztályswsitgvel Szerencsés esetben­ nyerhető : 3v0 COO forint 269.000 forint 100 OOO forint 50.000 forint 35.000 forint 30 000 forint stb., stb. Első osztály­­ázás október 4-én. Minden második sorsjegy nyer Sorsjegyárak: Egész 24.— írt., fél 12.— írt. negyed 6— i­t., nyolcad 3.—­írt. Kisorsolásra kerül ötmillió és 568.900 fot­int. ­ Or Simonfalné Weiler Margit osztálysorsjáték foárusító Tausz Nyula Bankházában Kossuth Lajos­ út 24 közellát­ás fajegyekbeváltása a közelír­ási ügyosztály felhívjál az érdekelt közönséget, hogy a tüzelőanyag ellenőrzőlap 1, 2 és 3. szelvényére 35—35 kg., a tüzelő­­anyag ellenőrzőpótlap 1, 2, vasal hí­ni A, B szelvényére 20—20 kg­ fát vásárolhat ok­óber 2-tól, szer­dától kezdve bármelyik tüzifake­­reskedőnél. SZAPPANELLÁTÁS A közellátási ügyosztály értesíti a város lakosságát, hogy a fűszer- kereskedőknél jegy nélkül mosó­szappan kapható maximális áron.­ A TÖLTELÉKÁRU EGYSÉGESENÉ TIZENKÉT FORINT A közellátási ügyosztály értesíti a város lakosságát,­ hogy a mai naptól kezdődően a Pécsett forga­lmiba hozott összes töltelékárut (kolbász, partner) kg-ként 12 ío­­■intos áron kerül forgalomba. Kereskedők tájétoztatja Dohányárus szakosztályi ülést u­tán a kereskedők Testülete ked­­­den délután 5 órakor a forgalmi adó befizetése tárgyában. A traf­­ikosok teljes számú megjelenését kéri az elnökség. A dohán­yárus­ok az és piaci élel­miszer kereskedőket értesítik, hogy­ az adóközösségi egyezséget a for­­­galmi adóra nézve megkötötték, ezért a forgalmi adót már nem­ a forgalmi adóhivatal csekkszáml­­ájára, hanem a Kereskedők Test­­ületében kell befizetni. A befizet­­endő összegek egyéni kimutatása a Testület folyosóján elhelyezett hirdető táblán ki van függeszt­ve. A befizetéskor felmutatandó az augusztus és szeptember hónapok­­ban már befizetett forgalmi adó csekk elismervénye, mert az így befizetett összeg a most megál­la­­pított összegből levonásba került Azok,akik a jelzett határidőt nem­ tartják be, havi 10%-os adópótl­­ékot fizetnek. — SzIM-gyű­lés. Október 3-án, csü­törtökön délután fél 7 órai kez­dettel a Budai Kör (Kossuth La­­jos­ u.) helyiségében ifjúsági gyű­lést tart. Lendvay Ferenc elvtárs központi előadó ipari, paraszt, va­­­­amint a haladó szellemű diák-­ ifjúságot érintő időszerű problé-­­mákról tart előadást Ezúton is fel­hívják szervezeteinket, valamint a városi SzIM ifjúságot, hogy az elő­adáson okvetlen jelenjenek meg. — Hat darab príma lószermatrac eladó. Bővebbet Perczel­ utca 11a első emelet­e alatt.

Next