Dunántúli Népszava, 1948. március (4. évfolyam, 50-73. szám)
1948-03-02 / 50. szám
IPARTMOZGALOM A KÖZPONTI INTÉZŐBIZOTTSÁG felkéri a most megalakult üzemi és kerületi intézőbizottságok tagjait, hogy 3-án, szerdán este 6 órakor a Nőegyletben jelenjenek meg. A pontos megjelenés kötelező. A MESZHART BÁNYA IGAZGATÓSÁG sociáldemokrata dolgozói egyhangúsikesedéssel határozati javaslatot hoztak, amelyben kifejezik kívánságukat, hogy a 36. pártkongresszus foglaljon állást az egységes munkáspárt legrövidebb időn belül való megteremtése érdekében. Ki kell küszöbölni ennek őt,rábő minden akadályt. Helyeslik a jobboldali politikusok félreállítását, hogy a baloldali tömegek együttese képezze az új munkáspártot. A pécsi kiküldöttek ezen határozat szellemét képviseljék a szociáldemokrata párt 30.alértgyűlésén. FELHÍVÁS A Szociáldemokrata Párt gazdasági hivatala felhívja az összes helyi és vidéki pártszervezetek pénztárosait, hogy a kintlévő értékekkel március hó 8-ig feltétlenül elszámolni szíveskedjenek GAZDASÁGI HIVATAL A gyárvárosi SzIM Intéző Bizottsága fehívja tagjait, hogy kedden este 6 órakor feltétlenül jelenjenek meg aártszervezetben. színmház ft szinmnyi bizottság tudomásul vette az igazgató változást a város színügyi bizottsága hétfőn délelőtt ülést tartott. Az ülésen Lendvay Ferenc elvtárs bemutatta a kuttliSEminisszter átiratát, amellyel a színház ideiglenes vezetésével őt bízta meg. A bizottság a bejelentést tudomásul vette. A megbízott igazgató ezután ismertette műsortervét és a színházi gazdasági helyzetét. Bejelentette, hogy az állam biztosította a lecsökkentett, művész létszámnak a létminimumot, amennyiben a színház bevételei megengedik, ezt emelik fel a megállapított szerződésbeli összegre. A színház további műsorán 4 zenés és 8 prózai bemutató szerepel. Március 3-án és 4-én a budapesti NemzetiSzínház vendégszerepel Pécsett, későbbi időpontban pedig az Operaház együttese látogat el Pécsre. Asínügyi bizottság egyhangúlag megállapította, hogy nem politikai, hanem tisztán gazdasági természetű okok játszottak közre a színház vezetésében bekövetkezett változással kapcsolatban. A budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka Ma, kedden este fél 8 órai kezdettel a 48-as kultúrverseny keretében Baj.Villya vármegye 54 színjátszó csoportjának győztesei díszbemutatót rendeznek a Pécsi Nemzeti Színházban Igen érdekes és szép látványban lesz része a közönségnek. Szerdán este fél 8 órai kezdettel a nagysikerű ,,Deanyalány"-t játsza a színház Csütörtökön és pénteken fél 8 órai tealettel a Budapesti Nemzeti Színház teljes együttese vendégszerepel a Pécsi Nemzeti Színházban. Két Molierevígjáték van beiktatva a vendégjáték keretében, Dendine György, vgijáték 3 felvonásban; A kényeskedők, vígjáték egy felvonásban. Az előbbit Hiyék Gyula, az utóbbit pedig Hevesi Sándor fordította. Mindkét vígjáték egy előadásban kerül a közönség elé A budapesti Nemzeti Színház együttes ezzel a két vígjátékkal szerepel az ország nagyobb városaiban. Mindenütt t telt házak tapsolták végig az előadást. A két Moliere-vígjáték ma is , a Budapesti Nemzeti Színház műsora, ahol a századik előadás felé halad. Az együttes a budapesti előadás teljes díszleteivel és jelmezeivel együtt érkezik, tehát a közönség a teljes budapesti előadást élvezheti. SZÍNHÁZI műsok Kedd dél 8: Színjátszóverseny Szerda fél 8: Csúnya lány Csütörtök fél 8: Bándiné György és SPORT 60 percig még a Dinamó vezetett BTC—DINAMÓ 3:2 (1:1) Pécsújhegy, 2000 néző. Vez.: Dorogi BTC— Sarbak — Kovács II, Kovarik — Nagy, Leipáni I, Gulyás — Katics, Barna, Horváth, Leipáni II, Kanécsonyi. — Dinamó: Krausz — Sípos, Benczell — Horváth I, Csirke, Kreuz — Bezerédi, Horváth H, Schmelcz, Keszler III, Bencze II. — Hatalmas küzdelmet vívott a két csapat. A Dinamó a II. félidő 55. percéig vezetett, de a hajrában a bőrgyáriak kerekedtek felül. Góllövő: Katlcs, Barna és Horváth (11-esből), ill Schmelcz és Bezerédi. Jó, Nagy, Gulyás és Karácsonyi, ill. Horváth I. Csirke és Bencze II. EGYÉB EREDMÉNYEK Postás—MTE 5:2 (4:1). Mohácson került sorra a barátságos mérkőzés, amelyen a pécsiek iskolajátékkal győztek A Postás góljait Vidus (3) és Csaba (2) szerezte-Dinamó II—PAG 3:0 (1:0). Pécsújhegy. Városi Kupa. Vezette: Megyer Góllövő: Keszler TI. Gálos és Grozdics. — Városi Kupa: KPSE—PSE II 2:1 (1:1). ITT A GYŐZTES TOTÓSZELVÉNY Szeged—Csepel 0:1 (2) ETO—Újpest 1:2 (2) SzAC Bar.—Elektromos 0:0 (x) Ferencváros—MATEOSZ 2:0 (1) DVSC—MOGÜRT 4:1 (1) EMTE—Tisza 2:2 (x) Postás—Dorog 6:3 (1) Pápai Perutz—MÁV DAC 3:4 (2) PIVK—Soproni VSE 3:2 (1) Miskolci MTE—Misk. VSC 3:2 (x) Aston Villa—Arsenal 4:2 (1) Blackpool—Burnley elmaradt Kispest—EMTK elmaradt SzMTE—KAC 1:2 (2) CSAK A PVSK NŐI KOSARASAI GYŐZTEK A vasárnapi kosaras eredmények a következők: PVSK-WOLFNER 35:17 (17:7) NB I női. Vezette: Motil E.-Radóchay Kosárdobók: Barta 14, Pintér 8, Zsibrik 6, Bernát 3, Meggyes 2, Csordás 2, ill. Ágoston 5, Barát 4, Farkas 4, Danes 3, Pancz 1. Jó: Barta, Zsibrik, ill. Dános, Ágoston. ELŐRE—PEAC 53:32 (21:23) NB I férfi. Vez: Berkóczy-Lehoczky Bp Kosárdobók: Királyhidi I, 16, Zsiros 26, Kassai—Lehoczky 4—4, Ács- Királyhidi 3—2, ill. Rácz—Gátos 8— 5, Czéh—Naumov E—5, Zsicskár 4, Rendeki 2. Jó: Zsíros, Királyhidi I, ill. Opper, Rácz. Előre—PEAC 35:22 (24:13). NB I női. Vezette: Verbőczi és Lehocaki. Kosárdobók: Nagy M. 14, Németh és Incze 9, Kardos 2 és Nagy N. ül. Morvay és Dulánszky 5, Futár, Werner és Hortobágyi 3, Radoceai 2 és Varga. Jó: Nagy V., Incze és Németh, ill. Futár, Varga és Hortobágyi. PVSK—Goldberger SE NB I férfi, (elmaradt). A mérkőzésre a budapesti csapat nem érkezett meg és így a pontokat a PVSK játék nélkül kapta meg. Pécsvárad—BTC 21:20 (12:9), úrvölgyi díjas férfi mérkő.: Szalay és Ráca. Kosárdobó: Werner 10, Szántó 8 és László 3, ill. Kovács 12 Szőke 5 és Tornácaik 3 — BTC— Pécsvárad 22:18 (10:6). Urvölgyi díjas női mérk. Kosárdobó: Siklósi 6, Kőváraimé és Barta 5, Márton és Horváth. 3. ill. Boldizsár I 9, Wolff 6 és Boldizsár II 3. — PVSK—Előre 26:18 (11:7). Barátságos férfi. V: Király-Mikuska. Hanti János délnyugati szövetségi kapitány lemondott tisztségéről, az elnökség háromtagú válogatóbizottsáigot jelölt ki helyére, amelynek tagjai: Hanti János,, Hergert Károly és Hainer Jenő. VÁC—ETC 13:3. A vasárnap lejátszott NB I-es asztalitenisz mérkőzésen ilyen arányban is megérdemelten győzött a budapesti együttes. A bőrgyáriaknál Pék még nem szerepelhetett, mert régi egyesületében játszott az NB I-ben ebben a bajnoki estben- Mm. 3:0 után jöttek el a vendégei PVSK—SOPRONI VSE 3:2 (3:1) Han-u, 4000 néző. Vezette: Molnár I. PVSK: Pozggai — Zombori, Tamási — Meggyes, Galambos, Szabó — Sós, Hamar II. Molnár, Göjcei, Vezér. — SVSE: Mátrai — Horváth, Salamon —• Kalocsai, Kőműves, Rejtő — Fekete, Czunyi, Németh, Budai, Pados. A PVSK Mátrai két nagy hibájából már a 20. percben 3:0-ra vehetett. Ezután feljöttek a vendégek és a végén örülni kellett a szoros pécsi győzelemnek. Góllövő: Vezér (2) és Hamar II, 111. Németh (2). Jó: Vezér, Meggyes, Bárány és Támlási, ill. Kalocsai, Kőműves, Zsejtő és Németh. VÁRKŐI JÓ SZEREPLÉSÉVEL GYŐZÖTT A MAGYAR TORNÁSZVÁLOGATOTT Budapesten került sorra a magyar,sztrák férfi tornátválogatott, amelyet a magyar csapat 344:329:30 arányban nyert meg. Várkői, a pécsi BTC kiválósága, kitűnő szereplésével nagyban hozzájárult a szép győzelemhez. Várkői korláton harmadik, lovon harmadik, lóugrásban negyedik műl szabad gyakorlatban ugyancsak negyedik lett. Hölgytornásíz válogatottunk Bécsben az osztrák válogatott felett diadalmaskodott 460-1:450.8 arányban. A POSTÁS SíVERSENY EREDMÉNYEI Vasárnap a Postás sí-szakosztály rendelésében tartott síversenyeket ismét nem nyilvánították Pécs város bajnoki versenyének, tekintettel arra hogy csak a felnőttek tasiidősszámában indultak utas egyesületek. Ennek ellenére nagyszerű eredményeket értek el a versenyzők. Részletes eredmények: 6 km-68 ifjúsági futó 1. Szemes! PSE 33 p 15 mp. 2 Balatonyi PSE 33 p 59 mp, 3. Szemes! Gy. 37 p 04 mp. Ifjúsági beikló : 1. Szemesi Gyisti 1 p 10.8 np, 2. Szentesi II PSE 1 p 26.2 mp, 3. BalatonyiPSE 2 p 201 mp. Felnőtt leikló 1. Dobi PSE 1 p 29.4' mp, 2. dr Csorba HNV8 1 p 50.4 mp, 3. Farkas PSE 1 p 55.6 mp 4, Majoros PVSK 1 p 56.1 mp, 5. Széles PVSK 2 p 02 mp. Asztalitenisz. A pécsi városi kereskedelmi középiskola asztalitenisz csapata barátságos mérkőzést játszott a bajai kertészeti és szőlészeti középiskola csapatával. A versenyt a bajaiak nyerték 5:3 arányban Az egyéni versenyben 1. Diófási Lajos (Baja) 2. Szantner Vilmos (Pécs), 3. Hein Gyula (Baja). Sakk. Vasárnap délután indult meg Mecsekszabolcson a bányász centenáriumi egyéni sakkverseny. Amit kiesési rendszerrel bonyolítanak le. A versenyt a bányatelepi Kommunista Párt nagytermében bonyolítják le. Zsúfolt teremben kezdődött meg 34 játékos izgalmas küzdelme. A versenyen hat pécsbányatelepi, 2 újhegyi és 26 mecsekszabolcsi játékos nevezett be. fl Péesi IpartestBIcl kBilése A tetőfedőipari szakcsoport 2-án kedden este 5 óraikor taggyűlést tart Tárgy: A kollektív szerződés ismertetőse. Cipésziparosok figyelmébe- Talpalási halvány újból érkezett, átvehető a ren., szombaton délig a jegyzői hívalban. — TRAKTOROK ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA. A földművelésügyi minisztérium 100 darab új típusú traktort rendelt meg a MÁVAG-tól. A traktorok közül 30 darabot a kitűzött időpont miazt készítettek el és azokat hétfőn délben ünnepélyes külsőségek között adták át a földművelésügyi minisztériumnak BARANYA VAGY SOMOGY megyében kizárólag közvetlenül bővizű patak mellett fekvő házat melléképületekkel keresünk megvételre, pénzért, életjáradékért, vagy hosszú időre bérbe. Közvetítőt állazunk. Ajánlatokat a kiadóhivatalba Lakóházi jelige alatt kérünk, SZAKSZERVEZETI HÍREK Szakszervezeti Akadémia nyitik 6- án, 17 órakor a Korzó kívéház nagytermében. Minden szakszervezeti tagot szívesen lát a rendezőség A Pécsi Orvosi Szakszervezet választmánya március 2-án 18 órakor ülést tart. A Szakszervezeti Tanács Iskoláját végzetek szövetsége (I. V. Sz.) március 2-án, kedden este 6 órai kezdettel vezetőségi ülést tart. Kérik a megválasztott elvtársak teljes számú megjelenését. Az építőmunkások szerdán 17 órakor vezetőségi ülést tartanak. Fodrászmunkásnők csütörtökön este 18 órakor fontos megbeszélésre megjelenni szíveskedjenek Kossuth Lajosút 35. I. emelet. Fodrász ifjúmunkásnők csütörtökön 18 órakor tartandó igen fontos értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Gépjárművezetők figyelemi Hivatalos órákat ezentúl a szakszervezetben a következő napokon tartanak: Szerdán délután 17 órától 19 óráig. Pénteken délután 17—19-ig, vasárnap 9—12 óráig. Kéri a vezetőség a tagokat, hogy minden ügyben ebben az időpontban keresse fel. A bőripari munkások szakszervezete 3-án, 17 órakor vezetőségi ülést tart a székházban. Pontos megjelenést kérnek. A Magánalkalmazottak Szakszervezete értesíti i. b. és bizalmi tagjait, hogy ma fél 5 órakor u. b. és bizalmi értekezletet tart. Megjelenés fegyelmi terhe mellett kötelező. Felelős szerkesztő: VEDRES JÓZSEF Kiadásért felelős: VOLENSÁK ENDRE Nyomdáért felelős MÉSZÁROS JÓZSEF Kiadja a Szociáldemokrata Párt Pécs szervezete A fizetett közleményeket (x)-el jelöljük Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma: 12.67. Előfizetési díj ser bóra 16 forint BARÁTSÁG Könyvkiadó. Lapterjesztő * Kövivvnyomdai Szövetkezet Pécs. . Peresei utca 5 Közellátás PETRÓLEUMJEGYEK KICSERÉLÉSE A Gazdasági Főtanács rendeletbre március 1-től kezdődően a petróleum-, ellátásban állami jegyrendszer lép életbe. A közellátási hivatal értesíti a város petróleumban ellátlan lakosságát, hogy az új állami petróleumjegyek kicserélése a mai nappal városháza III. emelet 102 szobában megkezdődik, a következő betűsors, sorrendben: Március 2-án A-tól F betűig, március 3-án G-től K betűg, március 4-én I-től P betűig, 5-én ütől Sz betűig, 6-án T-től Zs betűig. A közellátási hivatal felhívja mindazokat, akik ezideig petróleum jegyellátájában részesültek, a fent jeölt napokon okvetlenül hozzák magukkal régi jegyeiket, mert csak azok ellenében részesülhetnek új állami jegyekben. RAD 1O g. Szülők iskol É c fája. 8.15: Ope-I!OZ&ICIO tettrészletek. — _ ________ 12.15: Operarészletek; 12.45: Előadás; 13: Jazzmuzsika. 14.10: Molnár, Ágnes hegedül — zongorán kísér Hajdú István. — 12: Az amerikai szakszervezetek. Előadás. 16.15: Pesti és szálfák. Zenés-énekes műsor; 17.30: Ma száz éve... Kossuth a pozsonyi diétán; 18: Magyar nóták; 18.15: Gorkij és a magyarok; — Előadás; 18.30: A Rádiózemekar játszik; 19.30: A nép barátja, Irodami előadás; 19.45: Falurádió; — 20 30: Heti szemle; 20.55: A ZeneművészekSzabad Szakszervezetének műsora — 21.35: Időszerű kérdések. Előadás: — 21.50: Hanglemezek; 22.25: Beethoven zongoraművei; 23: Tánczene. BUDAPEST II. 18.05: Hangos Híradó; 18.20: Budapest éjjel — 40 évvel ezelőtt. Előadás: 19: Falurádió; 19.30: Művészlemezek; 20 30: A Rádió szabadegyeteme; 21.15: Zenekari művek: 22.151.Toraka m'ato' ítrezsika. . Misángyi József, Mária, Teréz ás Ferenc az elhunytnak gyermekei, unokái, menyei, vejei és a széleskörű rokonság fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy szeretett édesanya, nagyanya és kedves rokon, özv. Misángyi Ferencné szül. VÉGH ANNA türelemmel viselt szenvedések után február 28-án, életének 83-ik évében elhúnyt. Szeretett halottunkat folyó hó 2-án, kedden délután fél 4 órakor helyezzük örök pihenőhelyére a központi temető ravatalozócsarnokából. Az engesztelő szentmiseáldozatot folyó hó 2-án reggel fél 8 órakor a Szent István templomban fogjuk az Urnák bemutatni. ÁLDVA LEGYEN DRÁGA EMLÉKE! Gscsw.ndt lile élesztővel továbbra is nb. vevőim rendelkezésére állok NYÍRI GYÖRGY élesztő gyári lerakata Fecs, Rákóczi-út 49. — Telefon: 39-07 Cukorrt pateraen figyelem! Értesítjük megbízottainkat és répatermelőinket, hogy Pécs, Rákóczi-út 39/d szám alatti kirendeltségi irodánkat megszüntettük. Ezentúl minden utasításért, vagy felvilágosításért Pécsett Elekes József felügyelőnkhöz (lakik: Pécs, Aidinger J.utca 10. Telefon: 25-82), Mohácson-Frank Imre felügyelőnkhöz (lakik: Mohács, Szabadság-tér 7. Telefon: 72) kell fordulni. Amennyiben személyes elintézés szükséges úgy lehetőleg szerdai napokon kérjük felügyelőinket felkeresni. ____________Kaposvári Cukorgyá EGY fiatal tiertviselőnő I KONJEKCIÓ munkára albérleti, lakásába társ-1 férfiszabósegédet kérő, nőt keres. Cím 1004 ezrrsek azonnalra, Timára latt a kiadóban * utca 14. MODERN és SZÓRAKOZTATÓ REGÉNYeli nagy választékban Filarés Szölcsön’ nirtotta Zrínyi- és Váradi A Utca sarok. NAGYON Jó állapotban lévő barokketflű 12 dbból álló ebédlőbútor és 10 db-ből álló antik szalongarnitúra olcsó áron eladó. Szabadságút 56 I 4. HÁZAK: Kertvárosban elő kettőszobás Mecsekaliján egyszobás 15 ezer. Klapka utca 3. Petrezselyem utca 15, olcsón Adómentes .hall. néczyszobás. 2xelő, kétszobás, összkomfortos lakásokkal csak 55 ezer. Adómentes háromemeletes 52.500 Hadapródnál 3 szobás 27 ezer Szabadsász utca 19 szelő három szobás öt családi ház 3 szobásak olcsón Emeleten öröklakások 6 förfiszínten ötszobás olcsón. Szőlők nagy választékban Decleva iroda. Rákóczi-út 28 Telefon: 1997 VILLANYMOTOROKAT keresünk megvételre — Ajánlatokat . .Leírás és ármegjelölés 11892“ jeligére a kiadóba kérünk . A LOM háromemeletes faranybánya) olcsón — Decleva iroda. Rákócziút 28 szám MEGBÍZHATÓ bejárónőt felveszek. Aprica u. 6 FI emelet 3 s ajtó. BÚTOROZOTT SZOBA kiadó Perczel utca 40 HÁZVEZETŐNŐNEK mennék magánpeho — esetleg vidékre is. Cím megtudható Tettye voltban Pécs CSALÁDI HÁZAKAT veszek 50 ezerig, szőlőket 150 ezerig Birtokokat 100 holdig. Ajánlatokat sürgősen kérek. Decleva iroda Rákócii Bél ft.