Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
Második évfolyam. 45. szám. Pápa 1891. november 8. * ELŐFIZETÉSI DU: ^ AZ egyház éS ÍSk°la körétől. 54 HIRDETÉSEK DÍJA: “ Helyben és vidékre pos- ** hasábos petitsor több-A DIÍMtl EV.RSF. EGYHÁZKER. HIVATALOS KÖZLÖNYE. iiSsffr X-----:— ___________A_______________________________________________________________________________K *® MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ®TARTALOM: Mit is akarunk hát? Révész Kálmán. — Zsinati tárgyak. A két zsinat megnyitására vonatkozó intézkedések. — Tárcza: A reformátorok szelleméhez. Osváld Kálmán. Reformátio emlékünnepély a pápai főiskolában. Akucs Lajos. — Vegyes közlemények. — Hivatalos rész. Mit is akarunk hát?'5') Fájdalom, én nem vagyok oly kellemes helyzetben, hogy nagyobb érdeklődést biztosíthassak felszólalásom számára ezen kijelentéssel: „régóta nem mártottam be a pennámat azért, hogy nyomda alá írjak", mert viszonyaim úgy alakultak, hogy nagyon is gyakran kell nyomda alá írnom. Készséggel elismerem, hogy e körülmény szükségképen meg is látszik nálam is, mint bárkinél, a tentába mártott penna által vont fekete barázdák belső értékén; de hát írunk, teszünk, csatázunk, kinek mikép adák az Istenek. Ezen készséggel elismert fogyatkozásom némi sovány kárpótlásául hadd beszéljek el egy kis történetet, mielőtt valósággal rátérnék arra, amit mondandó vagyok. A csak nem rég múlt boldog időben, mikor még a balatonmelléki hegyeket gazdagon termő szőlővesszők koszorúzták, kedéylyes társaság mulatott, ízletes ebéd után egyik hegyi szőlő barátságos hajlékában, midőn egyszerre a jelenlevők egyike rémülten tüzet kiált s a társaság tagjai, kézbe kapva egy-egy nagy korsó bort, mivel viz természetesen nem valt kéznél, szaladtak a hajlék padlására s csak mikor a nemes bor jó részét már elöntötték a vélt tűz eloltására, vették észe nagy meglepetésükre, hogy a lenyugvó nap piros búcsúsugarai voltak okozói a rendkívüli nagy ijedelemnek és vészkiáltásnak. Önkéntelenül ez a kis történet jut eszembe, midőn hónapok óta hétről-hétre látom, sőt csaknem hallani vélem az egyházi lapok hasábjain a tiszteletre méltó intő szavakat, megdöbbentő vészkiáltásokat az egyházalkotmányt fenyegető pusztító tűz miatt, melynek eloltására igen sok jelesünk a magasan járó elméleti fejtegetések egész lánczolatával, minden elismerést érdemlő buzgósággal és úgyszeretettel siet, hogy a fenyegetett épületet megmenthesse. Szükségtelen talán mondanom, hogy e kicsiny tűz, mely azonban nagy erdőt megéget, a zsinati törvényjavaslat 28. §-ának 11. pontja, melynek foglalata az, hogy a felsőbb egyházi testületek és hatóságok tagjainak és tisztviselőinek választásánál a 2000 léleknél népesebb egyházaknak fokozódó mértékben, egész 12-ig mehető szavazat biztosíttassék. Nagyobb népesség, több adózás, több jog, 45 *) Engedjék meg az igen tisztelt olvasók, hogy ez egyszer elővehessem a szerkesztői ollót s a „Protestáns egyh. és isk. lap“ múlt számából kiollózzam saját czikkemet. Épen nem azért küldtem e czikket a pesti lapba, mintha kicsiny lenne nekem Macedonia, hanem egyedül azért, mert a szóban forgó kérdés azon lap hasábjain volt már két nagy vezérczikkben, és pedig a javaslatot elítélőleg tárgyalva; tehát az ellenkező nézetnek is ott kellett hangot adni, hogy a közönség láthassa az éremnek mindkét oldalát. Mivel pedig a két lap olvasóközönsége nagyban különböző, azt hiszem, nem követtem el legkisebb méltatlanságot is a szerkesztésemben megjelenő lap 1. olvasóközönségével szemben, sem akkor, midőn czikkem közlésére t. szerkesztőtársamat felkértem, sem pedig akkor, midőn amott már megjelent czikkemnek saját lapunkban való lenyomatását elhatároztam. Szerkesztő.