Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-06 / 1. szám

4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1918. „S az elhagyott népet mi isteni nevelni, oktatni, deríteni !“— mondja ő maga. És így lett Tompa Mihály kálvinista pappá és így maradt papnak végső leheletéig. Hogy ez az elhivatás nemzeti küldetésére csak kedvezően hathatott, nem szorul bizonyításra. Mint ahogy a nemzet nagy szabadságmozgalmai mindenkor egyidejűleg folytak a hitért és hazáért, mint ahogy e kettőnek ügyét sem fegyver, sem törvény soha egymástól el nem választhatta, úgy forrott össze a kálvinista pap lelkében is a vallásos meggyőződés a hazaszeretettel. Ha származás, neveltetés, hagyomány nem lettek volna elég erősek, a papi hivatás jelölte volna ki Tompa eljövendő nemzeti szerepét. A biblia is, melyet egyszer kezébe védvén, többé onnan ki nem adott, mely tárgyakat, eszméket, formákat szolgáltatott költészetéhez, a biblia is nem csupán a legbölcsebb, legszentebb kinyilatkoztatás, de valódi nemzeti kincs is a magyarságra. Nemcsak a protestáns hit, de a nemzeti ügy bajnoka is ujjongott abban az ismeretlenben, aki a Károli Gáspár teljes magyar bibliájának megjelenésekor könyvben úszó szemmel áradozott, hogy : „nem vagyunk immár világosság nélküli, vak tömeg!“ Papi hivatása, az „élet italának", a bibliának élvezete értetik meg velünk, hogy Tompa a súlyos keresztek terhe alatt, miket az élet vállaira rakott, össze nem roskadt. Apának lenni, megértő, gyöngéd gyermekeket felnevelni, „amikor a kert lesz apró gyermekei könyve s ott tanítgatja őket térdin“, ez volt legédesebb álma, legrajongóbb vágya. Kétszer biztatta a sors a legszebb reménnyel. Rügyet fakasztott, majd még bimbót is növelt fáján a kecsegtető élet, de a rügyet megcsípte a dér, a bimbót letörte a vihar. Egyéni lírájának legigazabb, legmegkapóbb soraival siratja elvesztett boldogságát. Mélabúját, mely amúgy is alapvonása lelki szerkezetének, növelik a veszteségek, de Istenbe vetett hite nem engedi, hogy teljesen a csüggedés martalékává legyen. Vár, még azután vár reá legnagyobb, legigazibb hivatása. Vár reá olyan hivatás, mely ismét papi és nemzeti egyaránt. Mint elődei, a reformáció korabeli prédikátorok, gyönge porhüvelyükben rendíthetetlen lélekkel tűrni tudták meggyőződésükért a megaláztatást, a börtönt, a gályarabságot, akként a nemzeti elnyomatás költő-prédikátora is roncsolt szervezettel, beteg testtel elszenvedi a fogságot s a fogságnál is gyötrőbb vallatásokat, mert milliók szivéről lehengerítve a némaság kövét, egy nemzet sírja ki dalában végtelen keservét! Tompát a nemzet költőjévé a forradalom bukása tette. Az elnyomatás korában kinyilatkoztatás erejével hatottak versei, melyek fokozatosan nyernek eszmei tartalomban és kifejezésbeli tökélyben. Ám költészete a megelőző időszakban sem nélkülözi a nemzeti karakter jellegét, csak költői egyéniségének lassú fejlődése folyamán nyer ez mind több szint, sugároz mind több melegséget. Azokat a verseit persze, melyekkel kezdetben fellépett, tárgytalan vágyódások modoros kifejezéseit, a csónak — pipa — víadalokat, bátran elhagyhatjuk szemlélődésük köréből. Még mikor egyik kisebb költeményében magát Vörösmartyt dicsőíti, akkor sincs hangjában a hazafias pátosznak egyetlen üteme sem. Mintha idegenül állna a nagy bárd egész érzelemvilágával szemben. Csak a sorrendben valamivel később következő Népdollok-bele érezhetni már a magyar vér lüktetését, a pataki diákvilág emlékének kiújulását, a korban fiatalabb, de költői fejlődés rohamában messze előtte járó Petőfi hatását. Népregéi és népmondái azonban, melyek gyűjteményes kiadása költői hírét megalapítja, már tényezőkként jelentkeznek a nemzeti közszellem számára. Ősmohával fedett bérdtetőket, puszta sírokat, síró homoktól betemetett árkokat, megannyi „pusztult oltárát“ a hazának, öntudatosan keresi fel „kő emlékezetének tömjénével“. A tatárdúlás képe elevenedik meg a Galamboskőben, melynek bevezető részében leplezi le regemondása eme belső indítékát. A Szent Lászlóról szóló ének a maga archaikus zamatával a legendás hős tiszteletét minden szobornál és hermánál jobban előmozdítja. Az Eperjes-ben Béla király, a Király kútjában Mátyás emléke kel életre mondás keretben. Odaadó szeretet minden iránt, ami e földhöz tartozik, árad ki e regékből. Méltán tetszettek lírai jellegű bevezetéseik. Egyikben, a Hegyes körében, mikor a pártos, hitelen folyamot, a Poprádot szólítja meg, „ki bujdosott barátjához“ írt későbbi intelme alaphangjára ismerünk: Hogy nálunk annyi régi bánat él: Köztünk lakozni medved habja fél ? Hogy annyi könny hullt szét e jó hazán: Hazáriból azért futamsz talán? Hisz habjaidra pártos szökevény. Szivárványt ott sem boltoz enyhe fény! . . . Mondái között nem csak előadásának bája, lebilincselőbb meséje és kerek szerkezete miatt, de azért is, mert tisztán saját képzelete leleményéből a délibáb csodás természeti jelenségét egy megkapó történettel gyönyörűen magyarázza, a Csörsz árkának adja az elsőséget. • A forradalom szele erős hullámzásba hozta Tompa lelkét is. Sem állása, sem egyéni jelleme vezető szerepre nem jelölték ki. Volt költő is más, kinek szavára „haloványult a gyáva“, kinek riasztó szózatára ezrek esküdtek, kinek harci énekén százezrek lelkesültek, kit egész lénye predesztinált rövid, de annál fényesebb küldetésre. De azért tévedés azt hinni, hogy Tompa lantja nem szólalt meg a forradalom viharában. Van szava „A nagyokhoz“, kiknek számára „nőtt az egész erdő“ s kiktől mégis hiába kért a fázó, didergő nép egy kis tüzelőt. Van erősebb hangja a baljóslatú gyászvarjak ellen, kik a hazának csak rosszat prófétáinak, mikor az már szántja a népszabadság földjét és ülteti bele saját boldogságát. Van harci szózata is: „Előre“, lendületes dicsőítése az igaz ügyért való viadalnak. Mi szép szabad hazában élni S meghalni érte bátoran ! A harc hevétől izzó szivén A halál gyorsan átsuhan ! Hogy a rémítő vihar dübörgését azonban csupán egyetlen hang volt képes túlharsogni s hogy ez a hang nem az övé volt, az nem az ő lelkes akaratán, még kevésbbé érzése őszinteségén múlott. És megjött a Tompa kora. „Nehéz borulat“ függött ekkor a nemzeti feje fölött s a „gyászéjben, melyben hármat se hullhat, magát megadni volt már eltökélt.“ De kigyűlt a szövetnek, az ige világosságaként ragyogott fel Tompa költészete. (Folyt. köv.) Az Érdekes Újság kitűzött célját, hogy tudniillik minél aktuálisabb legyen, egy életrevaló újítással még jobban meg fogja ezután közelíteni. Nem a rákövetkező héten, hanem még ugyanazon a héten fog a legaktuálisabb képekkel megjelenni. Az Érdekes Újság kiadóhivatala ezúton is értesíti olvasóit, hogy az említett okból ezután Az Érdekes Újság már a hét végén megjelenik.