Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-01-05 / 1. szám

Harmincadik évfolyam. 1. szám. Pápa, 1919 január 5. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. A lap szellemi részét érintő közlemények a felelős .szerkesztő cimére (Pápa, *­. Batthyány­ utca 16. sz.) küldendők. ^ Felelős szerkesztő: Czeglédy Sándor. Főmunkatársak: Faragó János Pongrácz József Dr. Vass Vince Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők.­­­· Hirdetések díja megegyezés szerint. ››‹ Új évben. Már néhány apró lépést tettünk befelé az 1919-ik esztendőbe. Kibeszélhetetlen sóvár­gásokkal és vágyakkal fogadtuk annak hajna­lát. Reménykedés, csüggedés, öröm és szomo­rúság vegyes érzéseivel vártuk azt az évet, amelynek a mi életünkre s bizonyára magyar nemzetünknek életére is olyan jelentősége lesz, amilyen eddig egy esztendőnek sem volt. Ilyenkor mindenki számot vet a múlttal. Iparkodik megállapítani tényleges helyzetét s ha hozzávetőleg is, mérleget próbál készíteni arról, hogy mit várhat az új esztendőtől. Ilyen­kor a gyorsan tovasuhanó idő egy-egy nagy mér­földkövénél mindenki gondolkodóba esik, ma­gába mélyed és iparkodik teljes őszinteséggel nézni a múlt s a jövő szemébe. Ilyen őszinteség illik hozzánk is e komoly percekben. Mi az elmúlt év utolsó hónapjaiban a világtörténelem­­egyik legnagyobb katasztrófá­ját éltük át. A négy évig tartó rettentő küzdelem­ben elbuktunk. Barátságos kezek a bukást a szabadság mámorával igyekeztek enyhíteni. Mi a kirobbanás első pillanatában láttuk, hogy a diadalmámor jogosulatlan s a szomorú napok egész sorozata, mely azóta következett csak igazolja álláspontunkat. Azzal, hogy az első összeomlás megtörtént, csak a megkezdődött a katasztrofális összeomlások egész sorozata. El­végre eléggé férfiak vagyunk arra, hogy az ese­ményeknek bátran a szemükbe nézzünk. Sok minden elveszett s valószínű, hogy sok min­den el fog veszni. A legsúlyosabb csapás volt az erkölcsi ala­pok megrendülése és felborulása. Láttunk haza­térni egy megvert hadsereget, amelynek igen sok esetben halavány fogalma sem volt arról, hogy vele s az országgal voltaképpen mi tör­ténik. Láttuk a fegyelem felbomlását, fontos állami szervek megbénulását. Láttuk, amint nagy tömegek lelkéből a holnap kijózanító gon­dolata messze tűnt, hogy helyet adjon az édes, az egyetlen mának. Láttuk, amint ellenfeleink papírrongyként porba dobják velünk kötött meg­egyezésüket s válik ellenség megszállta területté az ország északi, keleti s déli része egyaránt bünt tűz, belül féktelen szenvedélyek. Terror és gyámság játszottak bujócskát. S ami ben­nünket legközelebbről érdekel, egy nagy meg­­feledkezésben láttuk saját híveink igazi lelki arculatát is és az amit láttunk, igen sok eset­ben nem volt vigasztaló. Elvesztettük egyik leg­nagyobb egyházi emberünket, aki egy tragikus órában magyar katonák golyójáról találva sírba tért. Százezrek hangtalan gyásza s titkos sóhaja, százezrek gyűlöletének borzalmas kórusa kísérte a temetőbe. S amily vigasztalan a múlt, olyan remény­telennek látszik a jövendő. Munkátlan tömegek járnak fel s alá fegyveresen. A szent és nagy köznek, magyar nemzetünknek léte, vagy nem léte, vagy egészen közömbössé válik, vagy erőtlen sopánkodásokat vált ki az­ emberek, szivéből. Rövidesen megállanak vasutaink s akkor leborul az éjszaka erre a szegény, halálra kinzott Magyarországra. A pohár, amint a fene­kéhez közelítünk mind keserűbb és keserűbb lesz. Aggódva nézünk az égre. Meddig tart még az éjszaka ? Még soká, igen soká. Lehet, hogy még csak befelé megyünk a sötétségbe. Ámde bár­milyen megdöbbenő a helyze­tünk, mi nem vagyunk reménytelenek. A világ minél messzebb látszik távozni a Krisztustól, voltaképpen annál közelebb jut hozzá. Isten ! Ügye minél mélyebbre látszik sülyedni a fekete

Next