Dunántúli Protestáns Lap – 44. évfolyam – 1933.

VII. Könyvismertetés - Dr. Tóth E.: M. Márton István élete. Kiss Z.

det csinál a diákok öltözködésében. Fontos ünnepé­lyekké teszi az exameneket. A konviktus 1794 óta áll fenn Márton gondja alatt. A pápai egyház alum­nusait coquián tartotta. Tandíjon kívül gabona és bor volt a kollégium jövedelme, — kezelésük s a szám­adás is eleinte Márton gondja. A könyvtár ügyét is fölveszi Márton István s azt 1802-ig vezeti. A clas­sicus praeceptorságot nem szerette, de a pénzügyi nehézségek miatt tűrte és alkalmazta. 1799-ben har­madik professzori állásra Tóth Ferenc választatik (az állás terhe a kerületé), kinek kezébe megy át azután a vezetés. III. rész az iskola székhelyének kérdése körüli bonyodalmakat tárgyalja. A szép fejlődésben Oyőr, Kocs, Csurgó iskolái lemaradnak, de veszedelmes versenytárs lett Komárom. Igaz, hogy a kerülettől nem nyert segítséget iskolája továbbfejlesztésére, de a pénzromlás miatti tanári fizetésemelésügy izgalmai felszínre hozták a pápai iskola Komáromba áthelye­zésének gondolatát. Az izgalmakban sértő és utóbb sértettnek mégis magát tartó Márton István, aki sér­tődöttségében kitalálta, hogy a főiskolát a gazdag és népes református egyházzal biró Komáromba kell áthelyezni s Pápát a főiskola továbbfejlődésére alkal­matlannak hirdetve, széleskörű mozgalmat indított az áthelyezésre. A pápaiak a hűtlen Márton István el­len elkeseredve, felségfolyamodványt nyújtanak be az iskolának Pápán maradhatása érdekében. Kedvező vá­lasz birtokában készülnek a pápaiak a kerületi gyű­lésre, de készülnek a tanárok s a komáromiak is. A felsőbb hely állásfoglalásának birtokában Pápa győz. A tanárok által beadott panaszpontok megvizsgálta­tásának ügye még jobban kiélezi az ellentéteket Már­ton István és a pápaiak között. A vizsgáló bizottság' véleménynyilvánítás nélkül egybegyűjti az adatokat, de ez a munka már csak arra jó, hogy tisztázza a ke­rületnek a főiskolához való viszonyát. A generális konvent nem helyesli, hogy ennek az országos isko­lának áthelyezési ügyében a dunántúli kerület egye­dül határoz. Közben harcok folynak a pápai egyház és Márton István között a kollégiumi kassza és a le­velek átadása ügyében. A kömlődi kis gyűlésen bezá­rult a vita: a professzorok fizetésemelést, a superin­tendentia jogokat nyert, a kollégium Pápán hagya­tott. De az ellentét tovább is ki-kiújul: a professzo­rok nem akarnak az egyháztanácstól függeni; a ve­zető Márton István, aki maga akarja az iskola gügyét intézni. Célja volt az iskolát kerületivé tenni, de az országos anyaiskola lett s egy ilyen iskola nem tűrt többé diktátort. Márton István továbbra is összeköt­tetésben maradt a komáromiakkal s azokat ösztö­nözte új akció kezdésére. Hogy a komáromi iskola is olvan legyen, mint a pápai. Ez az akció is kudarcot vall s aztán a vezető szerep átmegy Tóth Ferenc ke­zébe. Viszont az iskola ügyeinek intézése a presbité­rium kezéből az ' egyházi és iskolai tanács kezébe megy át. A IV. részben Mártont mint a főiskola (kerületi) professzorát szemlélteti. 1809-ben, a francia dúláskor megmenti a könyvtárt. Pénzromlás miatt örökös fize­tésemelések, a diákok rossz élelmezése rontják az is­kolát. De a pénzérték állandósulásával hamar új épít­kezéssel bővítik az iskolát, mely munkában Márton István is résztvett, bár az egészet a superintendentia irányította. A latin nyelvű tanításnak ellenzője, ma­gyar könyveknek volt a barátja: filozófiát, theologiát, történetet az ő iskolájában tanítottak először magya­rul. Tüzes harcot folytatott a magyar nyelvű oktatá­sért részint azért, mert anyanyelvükön a diákok töb­bet tudnak végezni, részint, mert ezzel a magyar nyelv j pallérozódik, — de ebben a harcban legyőzetik: | kénytelen latinul tanítani. Tanártársaival gyakran ke­veredik összeütközésbe. Összeférhetetlensége ellenére is elismerték és megtisztelték kiválóságát, mikor Pa­[ takra meghivatását el nem fogadván, a kerület 100 frt.-al több fizetést rendelt neki, mint a többi pro­; fesszoroké. A főiskola minden intézményének vezeté­' sében teljes mértékben kivette részét. Egyetlen, ami­j hez nem ért s amit nem kedvel, a pénzgyűjteménj rendezése. A haladással kapcsolatban az iskola hasz­i nára örökös újításoknak volt barátja és akarója. V. rész Márton földi életének a végét adja elő. 1827 óta lassan visszavonul az iskolai ügyiek intézé­sétől. Mégis 70 éves korában még rektor, a következő j évben a tanács jegyzője. De ennek az évnek szept. 20-án Í1831\ elhal kolerában. Az irtózatos járvány miatt rövid tisztességtétellel temették el. Méltó vég­tisztességtétele dec. 11-én a visszatért diákság és egy­házkerületi gyűlés jelenlétében. Azzal is megtisztelik, hogy utódául azt választják, kit életében még maga ajánlott: Tarczy Lajost. 1864-ben az egyházkerület hálás közönsége Izsó Miklóssal elkészítteti emlék­szobrát, melyet a könyvtárban állítanak fel s 1871 okt. 17-én megtartják leleplezési ünnepélyét. A vonatkozó jegyzőkönyv így nevezi: »Pápai tanintézetünk áldott emlékű egykori tanára, újrateremtője és halhatatlan érdemű alapítója«. ' Életrajzát megírta Tóth Dániel a halálát kö­vető évben, — Szabó Károly pedig születése 100-ik évfordulatán. Jelen munkát halála 100-ik évfordulatára irattá az egyházkerület. E dátum egybeesik a főiskola négy­I százados évfordulójával. De nem csak e drága dátum­| mai kapcsolatban fölmagasult érzéseink alapján, nem is csak az »újrateremtő« iránti ama szeretetből, mely ( érte rajongott diákjai lelkéből átplántálódott a meg­újuló diákgenerációk lelkébe s a lelkeken keresztül a miénkbe is, hanem belső érdemeiért is szeretnünk kell ezt a könyvet. Megmutatja már ez a dióhéjban .közölt j tartalom is, amely 200 oldal kivonata, hogy miért kell szeretnünk. Szerzőnek a kollégium élete iránti nagy szeretete, mely fáradhatatlanul minden hozzá­! férhető adatot egyháznál, kollégiumnál, egyházkeri'i­| létnél, levelekben, anyakönyvekben, nemzetségi táb­lázatokban^ számadásokban stb. fölkeres; tudományos­sága, mely nem engedi a regényes jellemrajz, vagy emlékbeszédszerüség kívánatos szép tereire való ra­gadtatást, hanem megtartja szilárdan költői vagy szó­noki szépségek keresése és kihasználása nélkül a tör­téneti munka kereteit és jellegét; az a sok dunántúli egyház és élet történetének felkutatásában kialakult meggyőződése, hogy — kicsi ekklézsiát teremt, véd, újjáteremt, vagy kollégiumot, úgy ahogy történt, min­den szépítés nélkül is szép a nagy vagyonokra nem támaszkodható, kicsi létszámmal, sok akadállyal küzdő, tisztán Istenre és a lelkekre építő dunántúli eleink élete; az a széles áttekintése, mely Márton Istvánt a kollégium életével összeforrottnak látja s a kollégium nélkül még a feleségéről sem tud szólni s amelynek folyománya, hogy munkája nemcsak Mándi Márton István élete, hanem a kollégiumnak Márton István idejében való élete; lelkekbe láttatása, mely főkuráto­rok, superintendemsek, iskolainspektorok, professzo­rok érzelem és gondolatvilágát s az abban beállott változásokat is megláttatja velünk s velük és ben­nük a korszellemet —: ezek azok a tulajdonságok, melyek miatt szeretnünk kell és szeretnünk érdemer/

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék