Dunántúli Protestáns Lap – 56. évfolyam – 1945.

Lapszámok - 1945-01-07 / 1. szám

DUNANTÜLI TESTABS LiP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FŐSZERKESZTŐ: GYŐRY ELEMÉR PÜSPÖK F íLELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FAISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ 8 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Fölfelé, az Úrra nézek. Fáradtan, kimerülten érkeztünk az évfordulóhoz, mint aki nehéz teherrel a hátán szerpentinúton halad fölfelé. A fordulónál megállunk, hogy egy pillanatra megpihenjünk. Önkéntelenül visszanézünk a megtett útra, de rémülten kapjuk vissza tekintetünket, mert attól tartunk, hogy úgy járunk a látomástól, mint Lót felesége, aki sóbálvánnyá változott rémületében, amikor meglátta az égő Sodomát és Gomorát. Még e városok pusztulásánál is rettenetesebb a mi váro­saink, falvaink és magyar népünk pusztulása. A tör­ténelem minden elképzelhető kegyetlenkedése eltör­pül az 1944. esztendő borzalmai mellett! — Azután szeretnénk előre nézni és belepillantani a jövő titok­zatos arcába. Milyen jó lenne tudaú — ^gondoljak, — hogy mi várakozik reánk ez új esztendőben. To­vább kell-e haladnunk nehéz keresztünkkel a szenve­dések sötét, vigasztalan éjszakájában, vagy pedig el­érkezik hozzánk az Úr jókedvének esztendeje és vége lesz a mí nyomorúságunknak, hiszen kétszeresen súj­tott bennünket az Úr keze minden bűneinkért. Mifo'dez az Isten bölcs végzése folytán elrejtetett a mi sze­meink elől. Hátranézni nem merünk, a jövő titkaiba betekin­teni nem tudunk, mit cselekedjünk? Vájjon fogjuk a keresztünket és összeszorított fogakkal, sötét gon­dolatokkal megyünk tovább a nagy bizonytalanságba? Én a nagy megpróbáltatásokat hősiesen hordozó, a szenvedések közt megújuló, zsoltáros lelkű őseim­hez hasonlóan fölfelé, az Úrra nézek. 'Előveszérr/ Bibliámat, elolvasom "a 27. zsoltárt és hittel imádko­zom. Óh így könnyebb a kereszt és nem olyan két­ségbeejtő az ijesztő bizonytalanság. A Szentírás és a keresztyén élettapasztalat azt bi­zonyítja, hogy az imádkozó ember >és nép másként ítéli meg az eseményeket. Nem csügged el és biza­kodó lélekkel- tekint a jövő felé. Abban a bizonyos­ságban él, hogy Isten Isten, gondot visel övéire és egyenes úton vezérli őket. Ha még sohasem gondol­tunk volna rá, de most igen határozottan és élénken érezzük, hogy az imádkozást elhanyagoltuk, az isten­tiszteletekre korlátoztuk, sajnos, mi nem voltunk imád­kozó nép. Tekintgettünk jobbra-balra, .előre-hátra, te­kintélyes barátokat kerestünk és igyekeztünk kihasz­nálni a jó alkalmakat, de arra nem gondoltunk, hogy Istenhez térjünk és az Ő Szentleikének ajándékáért imádkozzunk. Most azután olyan időket élünk, ami­kor belátjuk, hogy az eddiginél hűségesebben kell gyakorolnunk a keresztyén ember főfeladatát és leg­szentebb jogát. Nem beszélve Kornéliusról, aki na­pokon át imádkozott, Pál apostolról, aki napjában többször könyörgött az Úrhoz és leveleiben az állha­tatos imádkozásra buzdít (Róm. 12:12, Ef. 6:8, Fii. 4:6, Kol. 4:2, I. Thess. 5:17, I. Tim. 2:1 stb.), se a keresztyén vallástörténet imádkozó nagy építőiről, pél­daként Krisztus Urunk álljon előttünk, akinek minden nap volt indoka az imádkozásra, de különösen imád­kozott, amikor életének valamely elhatározó lépése előtt állt, vagy valami nehéz kötelesség várakózott rá és kísértés közelített hozzá. Ő biztatott meg bennün­ket, ha az Ő nevében kérünk valamit, Ő megcselekszi azt. (Jn. 14:14.) Az ne csüggesszen el bennünket, ha nézetünk szerint imádságunk meghallgatás nélkül ma­rad, vagy nem olyan választ kapunk, amilyet vártunk, mert Isten >>nagyobb a mi szívünknél és nem a mi tanácsunk, hanem bölcsesége szerint cselekszik«. Ilyen­kor mindig leckét kapunk arról, hogy nem Jézus ne­vében imádkoztunk. És azt se feledjük el, hogy a mi Atyánk olyan Isten, aki kérni hagyja magát. (Ez. 36:37.), azaz akarja, hogy ne csak néha, hanem szün­telen imádkozzunk. Világosan megmondja Jakab apos­tol: »Nincsen semmitek, miért nem kéritek« (4:2). Ezékiel próféta (36.) pedig arra a legfőbb szempontra mutat .rá, hogy a megtért, imádkozó nép ismeri fel a megpróbáltatás célját: Isten azért zúdít rá csapá­sok özönét, engedi meg, hogy ellenség tapodja föl­dét, lerombolja városait, pusztasággá tegye lakott helyeit, hogy a nép megtérjen. Azon a napon, melyen Istenhez tér, a romok megépíttetnek és az Úr beplán­tálja a puszta helyeket, úgy, hogv azt mondják a. szomszéd népek 1: ez a föld, ez az elpusztult olyan lett, mint az .Éden kertje és a rommá lett városok teljesek lesznek emberek nyájával és hasonlatosak lesznek a megerősített várakhoz. Ézsaiás azt mondja az imádkozó népről: »f el támad a sötétségből világos­ságod és homályosságod olyan lesz, mint a dél... és olyan leszel, mint a megöntözött kert és mint víz­forrás, amelynek vizezel nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújí­tó jának«. (58:10—12.) Óh bárcsak az én magyar népem megértené az Isten üzenetét! Bárcsak most a romlás idején, a nagy szenvedésben megtanulna imádkozni! Az újjászületett és imádkozó magyarság veti meg új emberöltők alap­jait s megérdemli a »romlás építője« úy nevet. így, de csak így olyan lesz az elpusztított magyar föld, mint az Éden kertje, a romvárosok megépülnek s. messze világolnak, mint a hegyen épített város. Fel ihát a szívekkel! Istenben bízva menjünk tovább utun­kon az új esztendőben és szüntelen imádkozzunk és dolgozzunk, hogy »midőn napjai lemennek, mond­hassuk: dicsőség Istennek«. Győry Elemér

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék