Dunántúli Protestáns Lap, 1945 (56. évfolyam, 1-11. szám)

1945-01-28 / 4. szám

14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP mémben, sirattasd és utaltasd meg vélem azt s jut­tasd eszembe, hogy nem töröd el a megtöredez­ett nád­hoz hasonló töredelmes lelket, Sem a füstölgő csepp­­höz hasonló romlott szív kívánságait nem oltod el és hogy a te erődet az én erőtlenségemben végezed el. Ha mikor bűneim üldöznek, újítsd meg velem kötött szövetségedet és emeld fel lelki szemeimet, hadd nézzek édes Jézusomra, mint felemeltetett érc­kígyómra és nyughassam meg Benned, hogy Őérte megbocsátottad minden bűneimet. Ne verd meg szí­vemet hitetlenséggel, sem pedig a te félelmedtől való elidegenedéssel, hanem nyújtsd le az egekből segítő karodat s ragadj kézen, hogy el ne merüljek a két­ségben, ki szintén silyedezőn vagyok a kételkedések tengerében; hogy ha mikor kételkedem is, de­­min­denestől ne essem kétségbe, ám azért a te parancsola­todra Hozzád indultam én, igaz hitet s élő vizet szomjúhozó bűnös ember, adj innom hát az élet for­rásából és neveljed erőtelen hitemet, végy fel mint hű Pásztor engem gyenge beteges ruhocskádat és hordozz a te kebeledben, mint az édes Anya járni nem tudó gyermekit, mind utolsó órámig, amint megígérted. Ébreszd fel azért hinni kívánó szívemet,, hogy nézzek a te mondásodban való igazságodra, szövetségedben való állhatatosságodra, szeretetben való Hűségedre, mert Te megígérted, esküvésedd­e­l megerősítetted és a te Szent Lelkeddel megpecsétel­ted, hogy nem akarod vesztemet, sőt inkább életemet, azért megkegyelmezsz minden álnokságimnak. Láttasd meg vélem ezeknek betöltését és adj erőt a hitben megfáradod lelkemnek, megvirágoztatván ily nemes vallástétellel még a legkeservesebb halálos szorultságokban is. Én is jól tudom, hogy az én Megváltóm él és hogy az utolsó ember a földből fel­támad és minekutánna felébredek ebben a testben, meglátom az Istent. Ámen. Ámen. Bujdosó magyarok füstölgő csepűje c. 1676-ból való imádságos könyvből. 1945 Vázlatok egy nagy­ építőmunkás arcképéhez. Missziói koncepcióját saját szavaiból ismerhetjük meg legjobban. »A belmissziói munkásság — írja 1906. évi jelentésében — nagyon lassan halad előre, lelkészeinkben és tanítóinkban nincs meg eze­n irány­ban az igazi lelkesültség, az egyház vezető elemeit sem igen tudják ezen ügynek pártolására megnyerni. Pedig arra nagy szükség volna, mivel minél többet és minél több irányban foglalkoznak egyházunk hívei vallásos eszmékkel, minél többször nyílik alkalom egyházunk híveinek, különösen növendék­i tagjainak arra, hogy hitükről, vallásukról nyilvánosan vagy ki­sebb testületekben tanúbizonyságot tegyenek, annál inkább erősödik református vallásos ön­tudatuk és hithűségük... Ezen belmissziói munkát a mi elő­deink talán az egyház érdekeinek kisebb sérelmével mellőzhették, mivel az egyház hívei nevelkedésüknél fogva családi hagyományaiknál, egyszerűbb életszín­vonaluknál fogva sokkal több és bensőségesebb köte­lékkel voltak az egyházhoz csatolva, és sokkal keve­sebb befolyással voltak rájuk olyan eszmeáramlatok,­ melyek őket az egyház iránt közönyössé tették, vallá­sos érzületüket gyengítették volna. M­a azonban a helyzet tetemesen megváltozott e tekintetben­­ ,a vallásos nevelés szűkebb körre szorítása a különböző­ társadalmi és politikai eszmeáramlatok hatása, az egy­házi téren velünk versenyző m­ás felekezetek é­rett te­vé­kenysége a sajtóban, a különböző egyesületekben, kell hogy arra intsék, figyelmeztessék, buzdítsák lelké­szeinket s a gyülekezetek elöljáróit, hogy minden megengedett eszközt és kínálkozó alkalmat használ­janak fel a hívek vallásos buzgóságának erősítésére. Az egyházi élet és a lelkészi munka terén való min­den ilyen újítás első tekintetre sokak előtt id­eg és­szerűnek tűnhetik fel, de csak addig, míg vele sikeres kísérletet nem teszünk, általában pedig nem szabad azt néznünk, hogy tevékenységi körünkben mi a meg­szokott, hanem azt, hogy­ mi az evangéliummal egyező és mi az egyházunk érdekeit szolgáló s nekünk a szerint kell teljesítenünk kötelességeinket, még ha talán nehezünkre­­esik is. Ezért fektessenek nagy súlyt egyházunk lelkészei­­és tanítói a belmissziói mun­kára, tanúsítsanak abban odaadást és buzgóságot.« Mai egyházi életünkben van-e valaki, aki apostolibb lélekkel és meggyőzőbben tudna buzdítani a misz­­sziói munkák végzésére. Igen melegen ajánlotta ének­karok szervezését, vallásos esték tartását s az ifjúsági munka komolyan végzését. 1897-ben hivatkozott arra, hogy két helyen: Komáromban és Negyeden meg­alakult az ifjúsági egyesület. .1908-ban újra visszatér az ifjúsági munka felkarolásához: a református ifjúsági egyesületet, konfirmált ifjak egyesületét, evangéliumi leányegyesületet és sok­ ily irányú munkát, me­lyek a külföldi protestáns egyházaknak olyan nag­y erősségei, melyekben az ifjak megszokják a bibliai­­olvasást, az imádkozást, megérlelődik bennük az a tudat, hogy ez nem szégyelni való dolog, hányadik gyülekezet mutathat fel?« Pedig ez az egyetlen módja a káros reverzálisok megakadályozásának. »Köteles­ségünk — írta 1897. évi jelentésében — pékünk lelkészeknek mindent megtenni nemcsak általában a hitélet erősítésére, az egyházunkhoz való ragaszkodás­­híveinkben élesztésére, hanem minden egyes esetb­en a vegyesházasságra lépni szándékozók lelkipásztori gondozása által annak megakadályozására,, hogy a nagy presszió folytán, melynek egyházunk legelőke­­lőbb, mint legalacsonyabb sorsú családai egyaránt ki vannak­­téve a vegyesházasságra való lépésnél, egyházunk hívei utódaiknak más vallásra elkötelezése által egyházunk elveihez való ragaszkodásukban meg ne inogjanak«. E mellett a pásztori és missziói szem­pont mellett »általánosan kötelező fegyelmi intézke­dés« szükségességét követelte, ami azonban csak épen negyven év múlva valósulhatott meg egyházunkban. A ma szőnyegen lévő és szervezés alá kerülő nőszövetségi munka jelentősége sem kerülte el An­­­­tal Gábor figyelmét. Több mint negyven esztendővel ezelőtt, 1900. évi püspöki jelentésében írta: »felhivan­­dónak tartom egyházmegyénk útján a gyülekezete­ket, hogy mindenütt alakítsanak jótékony nőegyesüle­teket, melyeknek áldásos volta nemcsak a szegények nyomorának enyhítésében, a szegényebb iskolás gyer­mekek pontosabb iskolába járásának lehetővé téte­lében fog megnyilatkozni, hanem abban is­, hogy a nőknek jótékonysággal foglalkozása, a gyülekezet sze­gényebb tagjai sorsa iránt való általánosabb érdek­lődése a kedélyi­ érzelemnek nemesítésére, a vallásos buzgóság élesztésére jótékonyan közr­emunkált. 1907- ben azt panaszolja, hogy a szegények gondozását leg­megfelelőbben megoldó, az árvákról való gondosko­dást leghívebben szolgáló jótékony nőegylet csak 24 van az egész­­egyházkerületben, ebből is 13 a pápai egyházmegyére esik. Minden olyan egyházközségben

Next