A mezőföldi egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1886. május 27.

) — 5 — A fentebb említett halálozások folytán szükségessé vált két s. lelkész hivása, kiket szerencsés voltam pápai főiskolánk végzett papnövendékei ko­szorújából, ha­bár távol vidékről is összegyűjteni, tiszt. Rébek László és Babay Kálmán urak személyében, kik tiszt. Szabó Kálmán enyényi segédlelkész ur társaságában 1885.nov. 23-án vizsgára bocsáttattak, s azt mindannyian jeles osztályzattal letevén, Sz.-Fehérvárott hétköznapi isteni tisztelet alkalmával a lelkészi teendőkre felhatalmaztatván felavattattak. — A sorrend következőleg állapíttatván meg közöttük: 1-ső Szabó Kálmán, 2-ik Rébek László, 3-ik Babay Kálmán. De még nem zárhatom be veszteségeink tolmácsolását a nélkül, hogy meg ne említsem a szerencsétlenséget, mely villám­csapásként sújtotta le épen hivataloskodása közben tiszt. Vida Lajos s.­egresi lelkész urat, ki máig is ágyba szegezve sintődik. — E véletlen eset ismét s­­ lelkészrőli gondoskodásra kény­szeritett, — utánjárásom folytán ismét a mult évben Pápán végzett papnöven­dékek egy tagját hivtam meg, t. Szombath János urat, ki tegnap a szükséges tudományokból megvizsgáltatván, jó czim elnyerése mellett ma a papi teen­dőkre általam kibocsáttatott. A tanitói karból is szedegeti időnként áldozatait a halál. A mult évben is kettőt ragadott el t. Szenyéri László moóri, és t. Pongrácz István f.-battyáni tanitó urakban, kikről látogatási jelentése­mben szintén megemlékezem s ott szentelek kedves emléküknek néhány búcsúszót. Moór betöltését pedig aka­dályozta az egyház folyamodása, 2 évi kegy­évet kérve. Helyeiket helyettesekkel töltöttem be ideiglenesen, s uj tanitók válasz­tásáról a törvény korlátai között gondoskodni fogok. Tiszt. Csaby ur elválasztása által üresedésbe jött simontornyai lelkész állomásra szavazatot hirdetett fet. püspök ur a dunántuli prot. közlöny 1885. évi 9. számában, én pedig 303 — 309. sz. körleveleimben s a kitűzött pályázati időre két kérvény érkezett hivatalomhoz: t. Zsoldos Sándor mezőőrsi pápai egyhm. lelkész, és I. Nagy Lajos uraké. — Beérkezvén a kérvények, jelelő bizottságot hivtam össze, meghiva a simontornyaikat is, azonban kinyilatkoz­tatták a presbyteriumban, hogy ők nem vesznek részt a jelelésben, megelé­gesznek ha rendeltetik hozzájuk lelkész, mivel azonban ezen nyilatkozatuk épen a jelelést megelőző nap délutánján jött kezemhez, a jelelő bizottság minden tagját nem marasztalhattam vissza, a Sz-Fehérvárott megjelent bizottsági tag úr fuvarját, napidíját rajtuk követelve kérem. — Nem tartván elégnek a presby­terek fentebbi nyilatkozatát, mivel a választásra a gyülekezet tagjai jogosultak, felkértem I. Csaby urat, hogy közgyűlést tartson, terjessze a közgyűlés elé presbyteriumuk nyilatkozatát, megkérdve, osztják-e azt? a többség osztva a presb. kijelentését, lemondott válasz­tási jogáról Ily esetre zsinati törvényeink­ben intézkedés nem lévén; hasonlatosságnál fogva a zs. törv. 19­2. §-ban

Next