A belsősomogyi egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1879. március 18.

Nem szavaztak pedig: Kadarkút, H.-Sz.-György és Szabás, a minél fogva szabályaink értelmében 2­ártra büntetendőkül nyilváníttatnak. Az eredményt, t. i. tekintetes Sárközy Dénes urnak segéd­gondnokká lett elválasztatását, a közgyűlés örvendetesen tudo­másul vette. 3. A fenti eredmény folytán indítványozza esperes úr, hogy nevez­zen ki a közgyűlés egy küldöttséget, mely a lelkész lakon levő segéd­gondnok urat megválasztatásáról értesítvén a közgyűlésben megjelenésre hívja fel, s míg ez megtörténik, pár percre a köztanácskozást függessze fel. Az ekkér történt indítvány közhelyesléssel fogadtatván s a küldöttség és pedig Budai István, Horváth József, Belovári István urak tisztükben eljárván. A közgyűlésen megjelent segédgondnokot, tekintetes Sár­közy Dénes urat szives éljenekkel fogadta. 4. Esperes ur emelkedett s meleg rokonszenves beszédben hangsu­lyosván a megválasztott őseinek érdemeit, ebből folyólag egyházmegyénknek a Sárközy név iránti hálás kegyeletét s a kezességet, melyet az uton vá­lasztott s gondnok urnak őseinek erényei, egyházmegyénknek biztositékul nyújtottak; de hivatkozva saját érdemeire is, melyeket zsenge ifjúságától 2 évtizeden át egyházmegyénk közügyeiben, különösen pedig a csurgói gymn. igazgató bizottságának élén, mindig kész odaadásával, folyvást fáradhatlan munkásságával szerzett; üdvözli a hevesen hivót a többre bízottban felkérte az egyházmegye elismerése jeléül nyújtott segédgond­noki oly diszes bizalmi tisztség elfogadása s helyének a szokásos eskü letételének­ elfoglalására. Tekintetes Sárközy Dénes ur a közóhajnak engedve, hiva­­­tali esküjét letette s egyszersmind következő jeles s jegyző­könyvbe vezetni rendelt székfoglaló beszéde után a világi elnöki széket, szűnni nem akaró ilyenek között elfoglalta. Nagytözteletű s tekintetes egyházmegyei közgyűlés! Mielőtt azon diszes helyet elfoglalnám, melyre a nz. egyházmegye szavazati többséggel elválasztott, s melyet oly nagy érdemű férfiak fog­laltak el előttem, hogy azoknak csupán emléke előtt is mindenkor kegye­letes tisztelettel hajlok meg, fogadják szives köszönetemet mind­azok, kik bizalmukkal megtiszteltek. Tudom, s nagyon jól érzem azt, hogy ezen megtiszteltetést, nem saját érdemeimnek köszönhetem,­­ nem is keres­hetem azt, mert a­kik közelebbről ismernek tanúsíthatják, hogy soha kitüntetésre, elsőségre nem vágytam. Ha tehát mégis elfogadom, ezt

Next