Dunántúli Tanítók Lapja, 1926 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1926-04-01 / 7. szám
16 DUNÁNTÚLI TANÍTOK LAPJA 1926 április 1 — Hagyjátok! Majd én! — avval nekifut, mint a dühödt bakkecske a mi vezérünknek. Józsi nevetve félreugrik s Firtyók egyensúlyát vesztve hasra csusszan. Józsi ekkor megkapja és ruhájánál fogva a levegőbe emeli. — Melyikteket dobjam vele agyon?— rémiszti az ellenséget, de csak leteszi Firtyókot szeliden, bántatlanul. — Látod? Aztán te akarsz énvelem kikezdeni? Te, úrigyerek! Firtyók megint nekiront. — Ja, alsófogást akartál szerezni? — kiáltja Józsi. — No, az se baj! És elkezdődik a huzakodás. Hol ide, hol oda rángatják egymást. — Ja, te gáncsolsz is? — rikoltja Józsi és mind a kettő a földön hempereg már. Firtyók fáj, mint a bika. Semmit se látunk. Az ellenség körülveszi őket. Mi följebb csúszunk. Már egészen a töltés pereménél vagyunk. Nagy Józsi hirtelen vág egyet magán és lenyomja Firtyókot diadalmasan. — Hol a vezér, békások? Ki a győztes? Mi? Firtyók vergődve hördül: — Ne engedjetek! És ráveti magát a sok kölyök Józsira. — Hát ez a rábaparti becsület? Tizenketten egy ellen? — rikoltja Józsi. — Azért se félek! — és osztogatja az ütleget jobbra-balra, mialatt Firtyókot szorítja térdei között. — Ez már mégis disznóság! — ordít hirtelen Kitykirity és beledurrant a riasztóval a levegőbe. A következő pillanatban marokszám szedi elő zsebéből Filigra a döglött békákat és üvöltve szórja Józsi támadóira. Engem is elfog a harci láz és torkom szakadtából süvítem: — Hurrá! Előre, gyerekek! Üsd, vágd a komiszait! Andire fölrontunk, már futnak is a Filigra békaesőjétől, meg a pisztolydurranástól megrémült papircsákósok. Még a fegyverüket is eldobálják. Tüske Ferkó utánuk riasztja csapatunkat s hazáig zavarják a menekülő hadat. Józsi elengedi Firtyókot, aki csupa szánalom poros, piszkos, megtépett katonaruhájában. — No, ki a győztes? — kérdi Józsi. — Te! — feleli Firtyók. — Ki az úr a Rábaparton? — Te! — alázkodik meg Firtyók. — No, akkor szervusz!— nyújt kezet a mi vezérünk ellenfelének, aztán hozzálát Firtyók ruhájának letisztításához. — Gyertek, segítsetek! — szól hozzánk is, majd nevetve köszönti Jancsit, aki azonban mérgesen mozdul Firtyókra: — A vízbe kellene löknyi az isten gáncsoló alattomos ellenséget nem tisztogatni! — Jól van, Jancsi. Ne bántsd most már! — mondja Józsi. — Úgyis megbánta már. Itthagyta az egész hős serege. Tudod, mit? Állj közénk! Nem érdemes azokkal a nyavalyásokkal egy táborban maradnod! — Bevesztek? — kérdi megbékülten Firtyók. — Mondtam már, hogy állj be! — szól újra Józsi. — Akkor nektek adom a bódémat is! — Hol ? — kérdezzük mindnyájan. — A hosszuhidon túl, a fűzfabokrok között. — Jó! — mondja Józsi és nagyot csap Firtyók tenyerébe. — Hanem köztünk nem lesz se csavargó, se urigyerek! -----Nem! — feleli Firtyók, amire Józsi nagyot füttyent két ujjával és gyülekezésre inti a csapatot. Jönnek is boldogan. Mindnél van egy csomó harci szerszám. — A zsákmányt megosztjuk majd igazságosan!— hirdeti ki a vezér, amire mind ráhelyesel. — Ki durrantott? — kérdik aztán. — Én! — kiáltja büszkén Kitykirity. — Mert nem nézhettem ezeknek a gyalázatosságát, hogy rátámad a védtelenre tizenkettő is eccerre! — Éljen a Jancsi! — kiabálják örvendezve, mire Kitykirity megelégedetten készülődik tovább. — Csak szóljatok, ha bajba lesztek! Gyüvölt ágyúval is! Erre már nevettünk csak és vidáman paroláztunk a jókedvű Pékjancsival, aki büszkén nézegetett időnkint a mellén csillogó medáliára. — Hát a békákat ki szórta rájuk? — kérdi Szalma Pali. — Jókor gyütt, mondhatom. Egyiknek éppen a nyafkába pottyyant. Vót ijedelem. Azt hitték, hogy puskából lűtte valaki a békákat. Filigra szortyogó nevetéssel állt elő. — Tudtam én, hogy használ a babona rajtuk! — és jelentősen pillantott felém. Én csak biggyesztettem a számat, nem akartam Filigra örömét rontani. Örültem, hogy sikerült a hátbakapás. [ — Hát akkor gyertek a bódéhoz!— hívott bennünket Firtyók. — Menjünk! — indítványozta Józsi is, mire elindultunk kíváncsian Firtyók után a hosszúhíd felé. A hosszúhídon túl két ágra szakad a sebes Rábavíz. A keskenyebb bal ágnak széles hullámtere van, amelyet sűrűn benőtt a fű az ezüstszürke fűzfabokrok között. Ide húzódtunk le boldog izgalommal s a keskeny csapáson a legmagasabb bokrok felé tartottunk. Eleltüntünk és a szigeten fekvő sétatérről sem látott bennünket emberfia. Valóságos kis rengeteg volt ez a bokros tájék, amelynek domborodó részén összehajló fűzlombok alá vezetett bennünket Firtyók. Keskeny kis folyosóról jutottunk az árnyékos, széles tanyára, amelynek falát, mennyezetét a bokrok adták. Földjén széna volt a szőnyeg. Öröm volt rá letelepedni. ■— Ez hát az én bódém! — mondta Firtyák. Mivel olyan jók voltatok hozzám, nektek adom. Pedig sokat vesződtem vele, míg fölfödeztem és elrendeztem. Ez volt a mi főhadiszállásunk, a vezéri sátor, innét uralkodtunk a Rábaparton, de még a sétatéri szigeten is. — Nagyszerű! — kiáltott föl szakértőleg Nagy Józsi. — Elfogadjuk, s ezentúl ez lesz a főtanyánk. Itt őrizzük hadi szereinket, kincseinket, s itt pihenünk a munka után. Ez úgyis Újvárosnak és Belvárosnak a határán van. — Éljen! — kiáltottuk mi is helybenhagyólag. — Akkor kössünk szerződést is életre-halálra, közös cselekvésre, munkára, küzdelemre! — folytatta Józsi. Ráhelyeseltünk. — Fogadjuk meg, — javasolta Józsi, — hogy egymást el nem hagyjuk s minden bajában megsegítjük! — Megfogadjuk! — kiálltottuk lelkesen. — ígérjük meg szentül, hogy a bódét el nem áruljuk, sőt megvédelmezzük minden ellenség ellen! — Megígérjük! •— Adjátok kezeteket rá! Sorban kezet szorítottunk Józsival, aztán meg egymással. Ünnepies csönd lett. Hősi öröm ragyogott mindnyájunk arcán. — A bódé lesz a mi várunk, erősségünk! — mondta Józsi vezéri komolysággal. — Mindennap itt találkozunk és itt beszéljük meg a tennivalókat.. Értitek? — Értjük. — Akkor járjuk körül, hogy megismerhessük minden zenét-zugát! Talpra ugrottunk. — A hadi zsákmányt hagyjátok itt! — rendelkezett Józsi. — Azt már itt őrizzük! — A békákat is itt hagyhatom? — kérdi hirtelen Filigra. Mindnyájan nevetni kezdünk. Józsi is mosolyogva felel: •—■ Gyerekriasztónak? No nem bánom. Dugd el valahova a bódén kívül! Hátha szükség lesz egyszer a te babonádra is!