Dunatükör 13., 2005. december (4. évfolyam, 6. szám)
Tartalom
Garton Ash legújabb könyvét, a Szabad világot (Free World, Penguin, 2005) egyfajta manifesztumnak szánja, melyben körvonalazza egy új, valóban szabad világért küzdő mozgalom alapjait. A szerző erről a kötetről és a benne rejlő ideákról beszélt az egybegyűlt publikum, köztük a Dunásdkor tudósítója előtt. [Honnan jött a könyv megírásának az ötlete?] 2001 májusát írtuk, épp oxfordi irodámban ültem, amikor csörgött a telefon. „Itt a Fehér Ház beszél”, hallom. „El tudna látogatni Washingtonba jövő hét csütörtökén délután háromnegyed kettőkor, hogy meséljen az Elnöknek Európáról?” Adott napon ki is repítettek, majd két és fél órán keresztül a leghihetetlenebb beszélgetésben volt részem. Összesen öten voltunk meghívottak: két brit és három amerikai, se egy francia, se egy német, se egy olasz. Bush szerette volna, ha tájékoztatjuk Európáról, nagyon keveset tudott a kontinensről. Első kérdése: „Uraim, jó nekünk, ha sikeres az Európai Unió?” Mikor brit kollégámmal együtt hevesen bizonygatni kezdtük, hogy nekünk bizony jó lenne, és igen szeretnénk, ha az Egyesült Államok is ezen a véleményen lenne, azonnal visszakozott, hogy csak provokációnak szánta a kérdést. De persze nagyon is komolyan gondolta. És elegen vannak Bush környezetében, akik hangos nemmel válaszolnának. Hazafelé jövet azon gondolkodtam, hogy valami igen tragikus törés történt Európa és az Egyesült Államok kapcsolatában. Nem akadt amerikai elnök az ötvenes évek óta, akinek megfordult volna a fejében ez a kérdés. Természetes, hogy Európa sikere Amerika érdekében állt. A Bush-kabinet azonban nemcsak hogy feltette ezt a kérdést, de amint azt Irak esetében láttuk, nemmel válaszolt rá. Ennek a kabinetnek nem állt szándékában együttműködni Európával. Ehelyett úgy viselkedett, ahogy a nagy birodalmak szoktak: az „oszd meg és uralkodj!” elvével élt. Bush válogatott társasággal volt csak hajlandó tárgyalni: a britekkel, a spanyolokkal (amíg a régi spanyol kormány meg nem bukott a választásokon), az olaszokkal, élükön a nagy demokrata Silvio Berlusconival - egy új Európával. Teljesen új hangot ütött meg, egyoldalú, nacionalista hangot. Az euro-amerikai kapcsolatok mára alapjaiban megváltoztak. [Erre vajon mi a magyarázat?] Az én nemzedékem, akik a hidegháború alatt nőttek fel, még jól emlékeznek a Nyugatra. Számunkra ez volt a legnagyobb politikai közösség - Nyugat-Európa Észak-Amerikával -, melynek tagjai voltunk. A Nyugat kétségtelenül létezett a Vasfüggönyön túlról nézve is, sőt, a világ leghatalmasabb politikai egysége volt. Ennek a Nyugatnak a válsága, Amerika és Európa válsága, ami az iraki háború óta olyannyira kikristályosodott, már jó ideje elkezdődött. Az iraki koni Dunatükör 57