Dunatükör 14., 2006. február-április (5. évfolyam, 1-2. szám)
Tartalom
Mezei András Ne feledd A csirrenés, ha már elhangzott, soha nem hal el. Szikrányi fény, ha terjed, léte van. Emel. Az idő részecskerobbanásait, mint a szerelmet, éld fel. Illés Tabáni ablakom alatt a rézlevelű hárs mindkét vöröslő pofazacskóját felfújva trombitál. A lejtős utcában lefelé ballag Illés a háztetők összehúzott szemréje szűkíti felette a teret, mert bizony tered itt élni, hol egy-egy érzéki felismerésbe belebódul a lankás gyepszőnyeg ellenemre, mert nincs helye szónak. Csak fának. Térközökben madárnak. Légpárnás toppancsokon futó ebeknek. Gazdik szerelmeinek. Helye van egyetlenegy erős fűszálnak. Lábujjamnak. A vércseppnek. Helye van fél életemnek e magasház mohó, 360 fokban megállíthatatlanul forgó ablakaiban. Dunatükör 3