Dunaújváros, 2012. szeptember-december (1. évfolyam, 8-16. szám)

2012-09-06 / 8. szám

2012. szeptember 6., csütörtök Az új kenyér ünnepén A hagyományokat ápolva és a közös­ségi programot erősítve, a Pentelei Nyugdíjas Klub aratóbált tartott au­gusztus 18-án az óvárosi klubházban. A tagok közül néhányan minden ünnep, megemlékezés alkalmával egy kis műsorral is készülnek, felelevenít­ve ezzel a múlt történéseit. A mostani rendezvényen sem maradhatott ki az aratáshoz kapcsolódó vidám, játé­kos produkció. Némethné Naszvadi Julianna klubvezető elmondta, idén valami újdonsággal szerettek volna szolgálni a közönségnek, ezért azt mutatták be, hogy az aratást köve­tően hogyan készül az új kenyér. Az aratás befejeztével több népszokás is kialakult. Az aratók a munka után elsőként a gazdát és családját látogat­ták meg. Megmutatták a termést, mi­lyen szép pergőszemű búza termett. Ajándékot is hoztak, az utolsó ka­lászból készült aratókoszorút. Ebből aztán adtak a tyúkoknak is, hogy jól tojjanak. A búzát elvitték a mol­nárhoz, majd a frissen őrölt lisztből nekiláttak az ünnepi kenyér gyúrá­sához. Miután a teknőben dagasztott tésztát kisütötték, a klubház min­den vendége közösen elénekelte a himnuszt, majd felszelték a kenyeret. Az ünnepi kenyérből mindenkinek jutott kóstoló, ezután pedig kezdetét vette az estig tartó vigadalom. Emese Szép­kor a szépkor Isten éltesse, János bácsi! Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala évek óta ápol egy hagyományt: küldöttségük a neves születésnap alkalmából fel­keresi a városban élő szépkorúakat. Ilyenkor a tisztelet jeleként és a városépítő munka elismeréseként köszöntéssel és ajándékokkal lepik meg az idős embereket. Szép napra ébredt Holhos János, hi­szen az Idősek Otthonában látogat­ta meg őt születésének 90. évfordu­lóján az önkormányzati delegáció, élén Gombos István humánügyekért felelős alpolgármesterrel. János bá­csi 1922. augusztus 28-án született Nyírbátonyban, egy földműves család legidősebb gyermekeként. Egy öccse és egy húga van. Az elemi iskolák elvégzése után Ózdon kőművesnek tanult, majd 1943-ban behívták kato­nának, ekkor Nagyváradra vonult. A híradós században szolgált és a fron­tot is megjárta, majd a hadifogságból Temesváron szabadult szerencsésen. 1945 novemberében feleségül vet­te Végső Juliannát, aki két gyermek­kel, Jánossal és Máriával ajándékozta meg. Az ötvenes évek elején három évig Ózdon éltek, míg a családfő a vasgyárban dolgozott. 1953-ban jött a sztálinvárosi Dunai Vasműbe, ahol kemence kőművesként fontos szere­pet töltött be a termeléskiesést okozó hibák gyors kijavításánál. Az ingázást a szerető apa nehezen viselte, így há­rom év után a frissen kapott városi lakásban újraegyesült a család. 1978- as nyugdíjazását követően is gyakran visszalátogatott a gyárba, mert nagyon szerette a kollektívát és a helyet, ahol dolgozott. A csendesebb időskori évek alatt több ideje jutott magára is. Sokat olvasott, több verset megtanult és ma is hibátlan hangsúllyal, átéléssel sza­valta Petőfi költeményeit. Közben fia Tamás és Krisztina, lánya pedig Kitti, Noémi és Csilla nevű unokáival ör­vendeztette meg, de mára már tíz déd­unokával is dicsekedhet a szépkorú. Sajnos, felesége 1994-ben, fia pedig 2001-ben elhunyt, de a család többi tagja továbbra is támogatja. Öt éve, amióta az Idősek Otthonába költözött, a hely megelevenedett. János bácsinak mindenkihez van egy kedves szava, humorizál és flörtöl a csinos ápolónőkkel. Tevékenyen részt vesz az intézmény közösségi életében, foglalkozásokra, rendezvényekre jár, és gyakran mond verset, vagy éppen népdalt énekel. Látása ugyan meg­romlott, de denevér érzékenységű fü­lével a szobájában meghallja, amikor a konyhások megbeszélik, hogy mit főznek aznap ebédre. Szabó László János bácsi igazi életvidám öregúr DUNAÚJVÁROS Átadták az idei Pro Pentele díjat Már sokéves hagyomány a Szent István napi megemlékezés penteleiek körében, amelyet min­­­dig augusztus 19-én tartanak meg az óvárosi klubházban. Az egésznapos rendezvényen jelen volt a vajdasági Csantavér telepü­lés küldöttsége, akikkel szoros ba­ráti kapcsolatot ápolnak. Az ünnepi műsor délután 4 óra­kor kezdődött. Elsőként Szabó Tamás, a Penteléért Alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűl­teket, majd a Viadana kamarakó­rus előadása következett, akik már ötödik éve fellépői a programnak. A folytatásban Szabó Zsolt ünne­pi beszédét hallhatta a közönség, amelyben az első államalapítónk­ról, Szent Istvánról emlékezett meg. Az ünnepség egyik fény­pontja a Pro Pentele díj átadása volt. A rangos elismerésben idén Dombrovszki Ferencné, a László Imre Nótakedvelők Klubjának ve­zetőségi tagja, alapítója részesült. Julika néni 1933. március 22- én született Szolgaegyházán (a mai Szabadegyházán). Heten voltak testvérek, édesapja a Hangyaszövetkezet kocsmárosa volt. Édesanyját nagyon fiatalon elvesztette, később nevelőanyjuk vigyázott rájuk. A háború után a tsz-esítések okán már a földe­ken dolgoztak. Egyik aratás, csép­­lés alkalmával az akkori TSZ el­nök és más elöljárók odamentek hozzá, érdemesnek találták a be­iskolázásra, hogy a továbbiakban könyvelőként dolgozzon a szövet­kezetnél. Így is történt, 1969-ig, a második lánygyermeke születé­séig a tsz-nél végezte feladatait. Ekkor Dunaújvárosba költöztek, a gyes után pedig a kórházban dol­gozott szintén könyvelőként egé­szen a nyugdíjazásáig, 1988-ig. A kórházból hazafele menet ismerte meg Rónaszéki Józsi bácsit, akivel a nótaszeretettel hamar közös neve­zőre is jutottak. Elhatározták, hogy nótaesteket szerveznek. Mivel ak­kor még nem volt egy állandó hely, ahova mehettek volna, így gyakran a Vigadóban, az Aranyhordóban, a Sörkertben tartották meg a mulatsá­got. Később aztán a Bartók színház­ban kaptak egy termet. Ekkor, 1983. november 3-án meg is alapították a nótakörüket, amelynek kezdetben 77 tagja volt. Mára 183 tagja van a klubnak. Julika néni mondta, lehet­ne sokkal több is, vannak még lelkes jelentkezők, ám sajnos annyian már nem férnének el. Amellett, hogy a magyar nóta iránti szeretetüknek élhetnek a klubban, szórakozási le­hetőséget is nyújt a korosztályának. Julika néni számos helyen is fellé­pett az énekléssel. Az ország minden pontján volt már Ki-mit-tud­ on, amelyekről sosem távozott oklevél nélkül. Világ életében nagyon sze­rette a magyar nótát, mind az ének­elést, mind pedig a mulatozást. Mint mondta, egyfajta gyógyszerként, gyógyírként hat rá. Ha például nem tud elaludni, csak betesz egy kazet­tát, és észre sem veszi, amikor az lejár. Szinte minden szabadidejét le­köti a másik nagy szenvedélye, a vi­rágok. Muskátlikkal borított erkélye mellett a lakóház előkertjét is nagy szeretettel gondozza, pénzt, paripát nem sajnálva. Állandó résztvevője, díjazottja a Virágos Dunaújvárosért virágosítási akciónak. A Pro Pentele- díjat Hingyi László,, a körzet képviselője és egyben a ta­valyi év díjazottja adta át Julika né­ninek. Nagy meglepetésként érte, és meghatódott, hogy értékelik a közös­ségért végzett munkáját. Ezután folytatódott a műsor, im­már az új kenyér ünnepének tük­rében. Juhászné Vörös Zsuzsa ver­sét követően a Kéknefelejts énekkar dalcsokrát hallhatták a jelenlevők. Az ünnephez természetesen elen­gedhetetlen volt az új kenyér, ame­lyet Böttger Antal református lelkész szentelt meg. Mindenki megízlelhette a nagyra sütött pékárut, majd kezde­tét vette a mulatság. Molnár Emese

Next