Dunaújváros, 2012. szeptember-december (1. évfolyam, 8-16. szám)
2012-10-18 / 11. szám
Pleidell János városunkban élő és itt elhunyt festőművész alkotta meg az 1956-os szabadságharc első és egyetlen linómetszetét, amely plakát formájában futótűzként terjedt Budapest utcáin. A zseniális alkotó festményeit kiállították többek közt Firenzében, Sapporoóban, Rómában, Oszakában, Prágában, Londonban is. musts A FORRADALMI MAGYAR IFJÚSÁG LAPJA 1956. OKTÓBER 30 , KEDD ) 1. ÉVFOLYAM 3. SZÁM ír nmtmmmmmfimmmnmttwnmuimmiimimnmmmtmumuimmmiíimmuiimmiauajm ÍGY KEZDŐDŐT!... fíenstimiti funkxió: ELESETTEK Lánctalpakon, egyenruhában jőn a HALÁL értetett. Sjtereisns, munka, remény,11 ét rmz már l'.ulek elvétetett. De már civiteketektá! is vetiáit el a SusesWetet, Élők és fentiek; fosztogat«»* Titeket gyslfa, aki Erí a szomorú országai tstefetú kinrve.'oí akarja .Kiirtuni Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szilünket fossza ki! Agyú»», könnyűzene búcsúztatja az olmereket. nem «rá*. Mi lesz velőnk? Síár csak a sírban a szahardá*? Nincs leletet Csak » vér van, csak a gyász. A millangókhoz Mindszentek hava, október, ne fenyegess a kétkedéssel! Ne engedd, hogy kerge pókerhordák gyűrjék és görgessék bennem ártó igéiket, s mindazt, amit a Millangók* tuszkolnak a fejekbe. Nevezetesen,hogy nincsen itt bizonyosság semmiről, s hogy a sajtószabadságnak vége van hazámban! Ne engedd, hogy az ünnepet, annak méltóságát (megint és folyamatosan egyébként) elbrácsázzák, elgordonkázzák Valami teljesen tébolyodott és gyökértelen szándékkal, meggyalázva ünnepet, emlékezést, a mésszel leöntött holtak tisztességét és önfeláldozását... A megmaradás kegyelméért. Segítsd megmutatni nekik (is), hogy hol van Kiskunkhalas! Mert nem látják, nem akarják tudni, mert mindig és egyfolytában, fáradhatatlanul millongnak. Most megint a sajtószabadságért, s körömszakadtáig ragaszkodnak valami téves szemléletű retorikához a fővárosban: „Ja, majd lemegyünk eccel Kiskunhalasra is.” Segítsd, hiszen ha megtalálnák (ha ismerik egyáltalán saját morális térképüket!), eszük ágában nem lenne sajtószabadságért millongani éppen Budapesten, valamennyi magyar anyanyelvű fővárosában. Eszük ága közé se férne a szégyentől megkérdőjelezni, hogy itt a szónak, a hitnek és képességnek nincsen delejesebb elkötelezettsége, mint az övék, és megint csak az övék: ideológiában, a sajtószabadságról tépelődve mindenképpen. S ha mégis így lenne (de nincsen így persze, el ne higgyük már megint), legalább kérdeznék meg (kérdezték volna meg, amikor még élt! — de már akkor mindennél fontosabb volt a villongás.) Kannás Alajost, aki emigrációban írta meg a Kormos Kövek című verseskötetét, s akinek egyetlen kívánsága maradt Los Angelesben (is). Ez ivódott zsigereibe a kiskunhalasinak — távol a hazától, ahol az itthon maradtakkal való sorsközösségét soha nem tagadta meg. És mert markánsan más elképzelése volt a gerincegészségről, mint a villongóknak. Az utolsó és egyetlen, ám kikezdhetetlenül bevésődő kívánalom! Ez pedig az volt, hogy a szabadságharc (mert 1956 októbere az volt!) 50. évfordulójára hazajöhessen Magyarországra, szülőfalujába, Kiskunhalasra. Az elmúlás fizikai kényszere meggátolta. Amíg élt, addig viszont emlékezett, pontosan, így: „Jó volt egymás szemébe nézni/ s hazugság nélkül kezdeni/ jó volt az ésszel is remélni/ s nem rejteni az emberi/ arcot mint bűnt vagy férges rongyot” - írta a ritkán idézett versfolyamában ’56-ról, aminek idézetéért éppen közös nemzeti ünnepünkön millongani készülők egyszer le nem hajoltak a humuszig, nemhogy az ünnep tisztaságát, a hazában élők együvé tartozásának megidézését értenék. Nemhogy a hazugság nélküli egymás szemébe nézést kibírnák! Arra gondolni sem merek. S lám most is, a Magyar Szabadság napján is termeszként rágják a hitelességet. Mindszentek hava, október, juttasd eszükbe az elszánt, forradalmi türelmet, mert nem ismerik: „Csak álltak vártak és beszéltek/ fogak körmök tépték a kérget/kéz kért a tank alól/ az arcból nyúlós szürke mész lett/ a vérből barna por/ megnőtt az éj lilás sötétet/ húztak a csillagok/ egy hang még sírt ahogy/ bölcsőben sír az élet/csak álltak és beszéltek”. Ahogy a kegyelmet sem ismerik, Kiskunhalast is csak valami lila-kék-ködalapú háttérképről, a monitorról, nemhogy a helyhez kötődő szeretet, alázat által. Az elszakíthatatlan szálakat meg nem is értik. Neeem! A valóságos történetet pedig képtelenek fejben tartani, képtelenek megélve megérteni. Megőrizni egyáltalán nem megy nekik. Erre szocializálódtak. Őket már csak a „sajtószabadság hiányáról való komoly eszmecsere” tartja össze éppen 2010 óta! Csak az ő számukra érthető fércek mentén, Biszku Béla báj meg az alföldi libatollhoz ragadt offshor-cégek milliárdokat kiáramoltató képessége révén. És a külföldről médiaüzengetők libaürülék-homályába tapadva milládznak. Arról, hogy miről beszélnek, egyáltalán fogalmuk sincsen — tisztelet a kivételnek, persze , akikhez ebben az általuk „médiaterrorban” tartott országban eljutott idén a január 21-ei békemenet híre. Annak szándéka, üzenete, a valós résztvevők komolyan becsült száma. Igen, az a nem kevés súlyt és összetartozást kifejező tény, amiről éppen ők mondták, nyilatkozták, vulgarizálták, hogy nem voltak többen pár ezernél... Na, most megint éppen Ők Milládznak! S megül majd rajtuk saját hangjuk szépen, vastagon. Mint a guanó. Nekem pedig továbbra sem kell attól rettegnem — mint az ő hivatásos sajtószabadság-védőiknek —, hogy millongásaik átsatírozzák a Szabadság napjának valódi lelkületét Kiskunhalastól Los Angelesig: „Nem félt bár tudta hogy hiába üres üvegtől nem gyűl lángra a tank s tölténye elfogyott és nem gondolt dicső halálra csodára sem mely égbe rántja s ragyogtatná mint csillagot nem félt bár tudta éjszakára az anyja már hiába várja először lesz hogy elmarad gyerekkezével a Dunára vntett s oroszul kiabálta Szuez nem itt... magyar diákra... s eltűnt a hernyótalp alatt” Pálinkás István * Bajnai Gordon felszólal a Milla (ez egy egyesület a sajtószabadságért) tüntetésen október 23-án Budapesten V A ÍFgyvmk ha!EtfUN«f*mj|í. de a btiifiM r»:,v(aisMufa! A ksrwcínj az .tv. lit*«, ffoúnk eteti 4M. a mkh*trfcwá 4vm tűién. aahtyct ! ntiannl surr» Kaiért **vetóntemidi au* hsaire »*■ rgr*/ Mentnkct atamt » te* előtte » fenirúúí be Itusanar it a terrettana W*** eteprete tettetett j űáteta* swi. kW *1»at............. - • DUNAÚJVÁROSI ÜNNEPI PROGRAM Október 23. (kedd) — Nemzeti Ünnep I. 2012. október 23. (kedd) 09:00 Kopjafa A MEGEMLÉKEZÉS MENETE: 1. Himnusz 2. Ünnepi műsor: a Bartók Kamaraszínház Társulatának fellépésével 3. Ünnepi beszédet mond: Ábrahám János, az Arany János Általános Iskola pedagógusa mondja. 2010-ben a „Dunaújváros Érdemes Pedagógusa’’ díjazottja 4. Ezt követően ünnepi koszorúzásra kerül sor, majd a Szózat közös éneklésével zárjuk tradicionális megemlékezésünket II. Ünnepi közgyűlés 11:30 — Városháza „C” szárny, Színházterem Forgatókönyv: 1. Himnusz 2. Az ünnepi műsor első részében Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét ifj. Pálfalvi János adja elő, majd a Zenei Egyesület közreműködésével felcsendül egy Schubert dal Zenei Egyesület - vonósnégyes közreműködik: White Julianna - hegedű P. Zelena Erzsébet - hegedű Söjtör Sarolta - brácsa Garzos Jenő - cselló 3. Ünnepi beszédet mond Cserna Gábor polgármester úr Ezt követően kerül átadásra a Dunaújvárosért díj(ak) (Hagyományainknak megfelelően a díjazottak személye a díj átadásáig nem sajtónyilvános.) A díjazottak tiszteletére az ünnepi műsor második részében Bach: Air c. műve csendül fel a vonósnégyes előadásában. Végezetül Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester ünnepélyes pohárköszöntőt mond az aulában a díjazottak tiszteletére tartandó fogadáson. \