Sztálinvárosi Hirlap, 1958 (3. évfolyam, 1-102. szám)
1958-05-23 / 40. szám
Teremtsünk élénk úszóéletet Városunkat ismét egy új színfolt gazdagítja. Az Építők útján, a víztorony és a Béke tér között befejezés előtt áll egy korszerű és gyönyörűnek ígérkező uszoda. Nagy szó ez, nemcsak városi, hanem országos viszonylatban is. Ilyen létesítménnyel nem sok város dicsekedhet. Gyakorlati vonalon pedig azt jelenti, hogy az úszósport nem marad úgy el a fővároshoz viszonyítva, mint eddig. Remélhetőleg a többi nagyobb vidéki városhoz, mint Eger, Miskolc, Szeged mi is fel tudunk zárkózni. Sztálinvárosban a labdarúgópályák, a kézilabda, röplabda és teniszpályák eddig is szép sportlehetőségeket nyújtottak. A vízisport kedvelőinek is rendelkezésére állott a Duna, de ott sportszerű úszásról, az úszás oktatásáról nem beszélhetünk. A kikötői öböl vizének hőfoka ugyan kedvező volt, de tisztátlansága miatt az úszás tömeges oktatására nem volt kielégítő. Ezért keltett nagy érdeklődést a lakosság, főleg pedig az ifjúság körében az a földkotrógép, amely az 1956-os évben megkezdte az uszoda földmunkáit. Ez az érdeklődés most, hogy a munkálatok a befejezéshez közelednek, s kibontakoznak az uszoda falai, egyre fokozódik. Ez érthető. Az úszást, fürdést mindenki kedveli. Kellemes, üdítő szórakozás. S aki egyszer belekóstolt a sportszerű úszásba, az nehezen tudja abbahagyni. Az iskolás gyermekek között meglepően sokan nem tudnak még úszni Testnevelési órákon, vagy külön foglalkozáson őket is meg kell tanítani az úszás tudományára. Akik pedig már megtanultak úszni, szívesen kapcsolódnának be versenyekbe. Tervünk az, hogy városunkban olyan úszóéletet teremtsünk, amely felveheti a versenyt az „öreg“ vidéki „úszó városokkal“. Hisszük, hogy ez a tervünk sikerrel jár, hiszen munkánkban a városi tanács minden segítséget megad, amelyre legszebb példa a korszerű uszoda megépítése. Hammer Ferenc testnevelő tanár Épül az uszoda medencéje labdarúgó városi kupa Építők—Épületelemgyár 2:1 (0:0) L-pálya, 600 néző. Vezette: Erdélyi. Gól: Szalai, Szombat, ill. Mihalovics, Jók, Krizsán, Kopácsi, Dénes, ill. Bíró, Jilling. Lokomotív—Ingatlan 3:1 (1:1) L-pálya, 800 néző. Vez.: Álmos. Gól: Berta, Inotai (11-esből), Szabó II, ill. Gebhart. Jók: Kozma, Inotai, Varga, ill. Gebhart. [ételemgyár 2:1 (0:0) Martin—Előre 3:3 (2:1) néző. Vezette: Erdélyi. Edzőpálya, 500 néző. Vez.: Hochombai, ill. Mihalovics, reiter. Gól: Semsei, Darázs, Hegedűs, Kopácsi, Dénes, ill. ill. Tar (2), Szabó. Jók: Darázs, Semsei, ill. Tar és Szabó. TMK—Tűzálló 3:1 (1:1) Ingatlan 3:1 (1:1) Edzőpálya, 200 néző. Vez.: Mezei, néző. Vez. Álmos. Gól: Kádár, Kondrich, Bognár, ill. min- Cobor. Kiállítva: Cobor, Ritter és Otai (11-esből), Szabó és Deák durva játék miatt. Jók: Bog;. Jók: Kozma, Inotai, ngr Tóth L., Kádár, ill. Takács, Lastart sa és Kárász. Óváros—Technikum 3:1 (2:0) Technikumi pálya, 600 néző. Vez.: Majoros. Gól: Sárközi (2), Németh, ill. Villányi. Jók: Horváth, Sárközi, Németh, ill. Villányi. Vízművek—Energia II 4:0 (1:0) Edzőpálya, 300 néző. Vez.: Nagy Z. Gól: Makovics (2), Paksi, Felföldi. Jók: Tancsár, Makovics, Bokros, ill. Kőszegi, Mihaldinecz. Kiállítva: Bita (Energia). Kohó—Óváros II 5:1 (1:1) Edzőpálya, 100 néző. Vez.: Oláh. Gól: Kriston (2), Király, Zsikla, Tóth, ill. Zörgényi. Jók: Hanák, Kramli, Magyar ill. Piri. Kiállítva: Nagy F. (Óváros). Kokszoló—Épületelemgy. 4:1 (2:1) L-pálya, 600 néző. Vez.: Moskóla. Gól: Mészáros (2), Richter, Bodó, ill. Milotovics. Jók: Horváth, Krakker, Szallár, ill. Jilling, Milotovics, Bíró, Yakar—Kokó 2:2 (1:1) L-pálya, 400 néző. Vez.: Álmos. Gól: Janszenkó, Dobnya, ill. Király, Kriston. Jók: Janszenkó, Martinyenka, ill. Molnár, Király. Vakar—Vízművek 4:2 (2:0) L-pálya, 400 néző. Vez.: Oláh. Gól: Mihajlo, Martinyenka, Dobnya, ill. Varga, Paksi. Jók: Janszenkó, Dobnya, ill. Felföldi, Dancsár. Soron következő mérkőzések: Május 22. Óváros I—Martin 17 ó., Technikum-pálya. Május 23. Kokszoló—Építők 17 ó., Déliváros. Lokomotív—Karbantartó 17 ó., Technikum-pálya. Ingatlank.— Tűzálló 17 ó., L-pálya. Május 24. Energia II—Kohó 15 ó., Edző-pálya. Energia I—Szénelők 17 ó., Edzőpálya. Vízművek—Óváros II 16 ó., L-pálya. Május 28. Épületelem.—Energia I 17 ó., L-pálya. Május 29. Dakar—Energia II 17 ó., Edzőpálya. (markó) A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: „A” csoport: 1. Óváros 4 2 2 — 9:3 6 2. Martin 5 2 2 1 15:8 6 3. Technikum 5 2 — 3 4:14 4 4. Előre 4 — 2 2 5:11 2 „B” csoport: 1. Kohó 6 4 1 1 20:7 9 2. Vízművek 6 3 — 3 13:10 6 3. Óváros II 5 2 — 3 4:11 4 4. Dakar 3 1 2 — 8:6 4 5. Energia II 6 114 9:19 3 „C” csoport: 1. Energia 5 5 -------- 23:4 10 2. Kokszoló 6 4 — 2 16:6 8 3. Szénelők 6 4 — 2 9:9 4. Építők 6 1 — 5 5:15 2 5. Épületelem 5 ■— — 5 4:23 — „D” csoport: 1. Lokomotív 4 3 1 — 7:2 7 2. TMK 5 2 1 2 4:45 3. Tűzálló 4 2 — 2 8:84 4. Ingatlank. 5 1 — 4 6:11 2 Heti TOTO kalauz szerkesztőség tippjei 21. hét a május 25-i 1958._____versenyekre -J 749.28? Igazoló szelvény VIGASZ (Fogadónál marad) 1 ,o Sorozat: UCA 3 I csapat 2. csapat (fi Jl j) Ferencváros—Radnicsjó__Duna Kupa ^ Tatabánya—Levszfci „ „ 2 XT& CÄ—MT^K _____.. _ / K RH Brno—Salgótarján _4 üX JU Bakaalla—Bp. Előre_____NBII._Ü kaglyasal]a—Csepel Autó______1 6 1 Xj Xj ózd—Debreceni VSC_____ _ ^ Debreceni Honvéd—Egyetértés & JiX Pereces—Szállítók....... ......2. A § Gázművek—Kőbányai Lombik__„ 10 ■4 XLJ^szfagrény—PénzfigyOrtik____„ 1 * 5^, 1j KISTEXT—Budapesti VSC „ 12 / PC Baja—Szolnok KB u. 1^| Bp. Pető»—pegléti_______ I 14? m ztgedi VSC—Vác___ I 15 j ^ ^ 1.IAvAQ—Nagybátony A víziterep építkezése titkára meghívta a szakosztályvezetőséget az építkezéssel kapcsolatos javaslatainak megtárgyalására. Sztálinváros ideális adottságokkal rendelkező dunamenti város. Az öböl az ország legremekebb versenypályája, a környező szigetvilág a legszebb kiránduló terület a Duna nemzetközi útvonalán. A párt és a tanács a dolgozók igényeinek kielégítése, szórakozási lehetősége, üdülése, sportolása, egészsége és nem utolsó sorban az ifjúság nevelése érdekében elhatározta, hogy módot nyújt az uszoda és a kisvasút építkezésének befejezése után a vízitelep felépítésére. Fentiekre hivatkozva, felkérem mindazokat, akik csónakjaikat telepünkön akarják tárolni, egyelőre ne hozzák el jelenlegi helyükről, mert fedett helyiséget nem tudunk biztosítani részükre. Több száz dolgozó és sportoló nevében kérdem a vízművek vezetőségétől: miért nem kötik be a vízvezetéket a hálózatba, mikor erre felelős személyek rendelést, utasítást adtak? A sportolóknak, a pihenő, üdülő Duna mellett szórakozó dolgozóknak különösen a nyári melegben, ivóvízre van szükségük, és A vizisportot kedvelők érdekében a kajakszakosztály anyagi alapjának növelése céljából vízi jártassági vizsgára előkészítő tanfolyamot indítunk. Jelentkezni lehet a csónakház gondnokánál és a Vasmű 21-31-es telefonon a szakosztály vezetőjénél. A tanfolyam díja 20 forint, s ezért elméleti és gyakorlati oktatásban részesítjük a dolgozókat. A szakosztály vezetősége felhívja az evezősök és fürdőzők figyelmét, hogy a balesetek és a kihágások miatti kellemetlenségek elkerülése érdekében mindenki szigorúan tartsa be a vízirendészet szabályait. Kutassy József még a nyári hónapokban megkezdődik. A csónakház terve már kész. A melléképületek és a tereprendezés tervein pedig szorgalmas munka folyik. A közelmúlt napokban Juhász János elvtárs, a Sztálinvárosi Pártbizottság első titkára, Tapolczai Jenő elvtárs tanácselnök és Lánci Richárd elvtárs, a Vasmű pártbizottság Sakk 103. sz. feladvány Csontos Jenő (Budapest) Eredeti Világos: Kc2,h7. — Sötét: Ka2,a3. Matt 3 lépésben. A feladvány megoldását a közléstől számított 10 napon belül kell postára adni rovatvezetőnk címére (Siklósi Pál, Dunasor 1., fsz. 2.). 99. sz. (Makky) feladványunk (máj. 9.) megoldása: 1.Hb6-a4. — Fenyeget 2.Bb6 matt. Változatok: a)l...,Bc6 2.Bb6+1.Bb6 3.Hc5 ír... b)l...,Bb7 2. Ba8+,Ba7 3.Ba7: m. Sötét öntorlaszos károsodások bemutatása. A feladvány sajnos mellékmegoldásos: 1.Hb6- d5. Fenyeget: 2.Bb6 matt és 2.Hc6 matt. Változatok: a)l...,Bc6 2.Ka4!,tsz 3. Hb4 m., b) mint fent. Rovatvezetői üzenet: Hegedűs T.: A „Művelődés“ havonta egyszer jelenik meg 1 oldalnyi terjedelmű sakkrovattal (4 feladvány). Május—szeptember hónapokban az I. sztálinvárosi feladványverseny kitüntetett műveit közli a versenybírói jelentés sorrendjében. A májusi számot postára adtam címére. Levélválaszt később tudok küldeni. Kérését egyébként méltányosnak tartom. □ A BUDAPESTI IPARI VÁSÁR alkalmából, valamint a nyári idényben mind több vidéki látogat a fővárosba. Ezért a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal, Budapest VII, Lenin körút 30. helyiségében szállodai szobaszolgálat létesült, amely szerv Budapest valamennyi szállodájában el tudja helyezni a vidékieket. Emellett fizető vendéglátó szolgálat is működik és így előreláthatólag biztosíték van arra, hogy a fővárosba érkezők szálláshoz jussanak. A szobaszolgálat telefonszáma: 426-159 és előzetes szobafoglalásra is van lehetőség. □ A VÁROSI NŐTANÁCS a Fejér megyei Nőtanács sztálinvárosi bizottságával együtt, a KISZ közreműködésével május 24-én, szombaton rendezi meg az idei gyermeknapot. Ezen a napon minden sztálinvárosi gyermeknek nemcsak díjmentes belépőt adnak a Vidám Parkba, de ezen kívül még 6—6 jegyet, amelyekkel a vidám parki játékokon szórakozhatnak. Felülhetnek az úttörővasútra, amellyel egy utat tehetnek meg. Ezen kívül vidám rollerversenyt is rendeznek a Május 1 utcában. Délután pedig Gergely Márta írónő mesedélutánt tart a gyermekeknek. □ Josephine Baker, a világhírű néger énekesnő, aki június elején érkezik hazánkba, vidéken is több hangversenyt ad. Június 9-én és 10- én Miskolcon és Debrecenben szerepel. EH VASÁRNAP német, délszláv és szlovák békeharcosokat várnak Népek Barátsági Hónapja keretében a rendezendő sztálinvárosi béketalálkozóra. A sztálinvárosi Hazafias Népfront gazdag programmal várja a vendégeket. □ MÁJUS HÓ 25-TŐL a MAHART életbe lépteti a nyári hajózási menetrendet. Ezek szerint a Budapest— Mohács között közlekedő személyhajó járat munkaszüneti napokon 12 óra helyett 21 órakor indul Budapestről. A Budapestről vasárnaponként 7 órakor induló és Rácalmás—Kulcsig közlekedő hajójárat Dunaföldvárig közlekedik, ahonnan 16 órakor indul vissza Budapestre. □ A városi tanács kereskedelmi osztálya értesíti a lakosságot,hogy 1958. május hó 2-tól egyes tejtermékeknél az árak változatlan tartása mellett az alábbi minőségjavítások történtek: 3.— Ft-os kannatej zsírszázaléka 2.2% volt, 2.5%/sHra emelkedett. 3.60 Ft-os minőségi tej zsírszázaléka 2.7%-ról 3n/o-ra emelkedett. 1.50 Ft-os utalványos tej zsírszázaléka egységesen 3%-ra emelkedett. 6.60 Ft-os 10 dkg csomagolt vaj zsírszázaléka 78%-ról 80lVn-ra emelkedett. □ A Vasmű és a székes Vadásztölténygyár dolgozói 1karékossági verseny folyik, a verseny a székesfehérváriakével végződött. A székes Vadásztölténygyári dolgozók veséig részesedésből 25,5 száz Dunai Vasmű dolgozói visz 11 száazlékot helyeztek rak. Egyébként a Fejér megyei karék megbízottak és az OTP vezetői hétfőn Sztálinvárost kerték a takarékossági 1 Megállapították, hogy Szt Szekszárd után a második lakosabb város az országban, fékbetét tulajdonosok szál haladja a lakások számának red részét. □ A SZTÁLINVÁROSI MÚZEUMBAN szombaton 10 órakor nyitják meg a gye alkalmából rendezett ham szagos gyermekrajz-kiállítást. Dr. Kiss Dezső, a szülés ház főorvosa kedden este ; Béla Művelődésház kultúrter „Terhesség szabályozása“ ontott előadást. Az előadó e kapcsolatos egész nyes kérdésre adott sor fonto, felvilágosítást. Elsősorban hangsúlyozta a művi beavatkozások tiltott úton való végreahajtásának életveszélyességét, amire jelenlegi törvényes lehetőségek mellett semmi szükség nincs. Az előadó ismertette azokat az orvosilag engedélyezett fogamzásgátló szereket, amelyek használata orvosi szempontból javasolható és azokat,, amelyek kevésbé hasznosak. Az előadást, amely színvonalas, hasznos és tanulságos volt, nagyszámú, főként nőkből álló hallgatóság hallgatta végig. □ A KERPELY ANTAL Kohászati Technikumban befejeződtek az írásbeli és a gyakorlati érettségi vizsgák, írásbeli vizsgák magyar nyelvből, matematikából, kohászatból és géptanból voltak, a gyakorlati vizsgák pedig laboratóriumi és gépműhelyi gyakorlatból. A tanulók felkészültsége általában megfelel a követelményeknek. Az érettségizők jó hangulatban készülnek a júniusban sorra kerülő szóbeli érettségi vizsgákra. Filmszínházaink műsora: Dózsa filmszínház Május 22—25: Több mint gyanú- Csehszlovák bűnügyi film. Május 26—28: Akinek meg kell halnia. Francia film. Május 29—június 1: Becsületrablók. Francia film. Hirdetések — Fekete Pannónia oldalkocsi eladó. Telefon: 68-61. — Információképes, adminisztratív munkában jártas központi fűszerraktár vezető és húsüzem vezetőt keresünk, ajánlatokat „Jó szakember“ jeligére kérjük a szerkesztőségbe. — Eladó 2 db fehér csőágy, 6 db matrac, 1 asztal, 2 szék. Érdeklődni délután 4-től Liszt Ferenc kert 17., II. 3,_______________________________ — Albérleti szobát keres két tisztviselőnő elsejére. Telefon 69-01. 208- as mellék. ____ — Óváros, Arany János u. 874. és a Felszabadulással szemben 887. sz. alatti lakóház eladó.______________ — Két szoba, komfortos, központi fűtéses, gázos lakásomat elcserélném budapestire. Dózsa György út 13., Hl. 3. sz. — Gyönyörű kivitelű egy és kétszemélyes, önműködő epedás rekamiék, fotelek, székek, raktáron készítőnél kaphatók. Szakács Ottó, Budapest, Lenin körút 60., kapu alatt — Sztálinvárosi kétszobás lakásomat elcserélném egyszobásra. Érdeklődni: Táncsics M. u. 15., III. 1. *— Óváros, Vasút u. 377. szám alatt családi ház eladó. *— Elcserélném sztálinvárosi kettőszoba, összkomfortos és gázszolgáltatásos lakásomat hasonló budapestiért. József Attila u. 3., I. 3. Telefon 15-60 és 25-65. — Szegedi 3 szobás, fürdőszobás lakásom elcserélném belvárosi két szobásért. sztálinvárosi Érdeklődni: 67-89. — Még vizsgázatlan K. 55. motorkerékpár csónakvásárlás miatt 9 ezerért eladó. Dr. Balogh, Görbe u. 8.— Elcserélném két szobás, összkomfortos lakásomat budapestire. Felvilágosít: Sztálin u. 33., 1. 4. — 3 lóerős Hoffher benzinmotor, 2 db 16 kalapácsos daráló ciklonnal, 11 lóerős villanymotor, 300 kg tolósúlyos mázsa, „Alfa“ 22 cm átmérőjű köves daráló eladó^öreghegy 799.__ — Konyhabútort, rekamiét kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin térnél).____ — Baracs, Ady Endre utcában egy családi ház 600 eladó. Érdeklődni négyszögöl telekkel Szabó Istvánnál ugyanott. — Elcserélném két szobás, belterületen lévő, távfűtéses, összkomfortos lakásomat háromszobás hasonlóra. Sztálin út 6., I. 2.__________________ — Príma asztali bor 25 literes tételben 14 forintért kapható (melyben a hivatalos boradó bennfoglaltatik). Nagyobb tételnél árengedményt adok. Dunaföldvár, Paksi u. 10. ________ — Háromszobás családi ház mellékhelyiségekkel. 840 é telekkel eladó. Óváros, Baracsi út 958. Érdeklődni egész nap.__________________________ — 500-as Horex oldalkocsival igényesnek eladó. Megtekinthető Radar 13/1., délután 4-től. Megjelenik kedden és pénteken Kiadja az MSZMP Sztálinvárosi Pártbizottság és a Városi Tanács Végrehajtóbizottsága Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Méry György Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sztálinváros, Lenin tér 1. L 108. Telefon: 65-11, 60-10 Terjeszti a Városi Postahivatal Hírlapcsoportja. Előfizetés a postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 1— Ft. Sztálinvárosi Nyomda Sztálinváros, Táncsics Mihály *. 8. Felelős vezető: Habányi György