Sztálinvárosi Hirlap, 1959 (4. évfolyam, 1-101. szám)
1959-04-17 / 30. szám
it ^ÁRTÉLET Harcban a határidők lerövidítéséért A Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat házalóján Fél három óra tájban minden munkanapon eresztő méhkassá változik a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat barakkja, a Martinacélmű szomszédságában. A 2. számú kokszolóblokk építését nemrégiben megkezdték, teljes erővel épül a hengermű, nagyjavítás előtt áll az 1. sz. nagyolvasztó. Szükség van munkáskezekre, ezért népesedett be ennyire a VKV telephelye. — Tavaly október óta állandóan szaporodunk — mondja Sándor Elek elvtárs. — Előtte évekig alig hetvennyolcvanan voltunk a vállalatnál. A több mint négyszeresére növekedett vállalat pártszervezete nem kevés bajjal küzdött meg, amíg eljutott a kongresszusi verseny erőteljes kibontakoztatásához. Jöttek az emberek, egy részük maradt, más részük két-három hét után továbbállt. Az év első három hónapjában kétszáz munkást vettek fel, s ebből kilencven ment el. Persze, jónéhányan gyökeret is vertek nemcsak a vállalatnál, de a városban is. Itt van lakásuk, és úgy számítanak, hogy a vállalat egy kisebb állandó része majd az építkezések befejezése után is itt maradhat a Vasműben, mint kemenceépítő karbantartó egység. Ezekkel az állandó munkásokkal különösebb baj nincs is. Annál több azokkal, akik most kerültek az iparba. Nehezen tudták megszokni az üzemi fegyelmet. Hétfőnként és fizetési napok után az igazolatlan mulasztások fantasztikus méreteket öltöttek. Jócskán akadt probléma a munkaidő kihasználásával is. A számszerű felhígulás kihatott a szakszervezeti szervezettség arányára is. Ma alig haladja meg a hatvan százalékot, pedig Molhos János elvtárs, a műhelybizottság elnöke a megmondhatója, hogy fél évvel ezelőtt még közel jártak a száz százalékhoz. A fegyelmezetlenek ellen szankciókat kellett alkalmazni. Hiszen olyan munkahelyek ezek, ahol milliókat lehet megtakarítani, de elfecsérelni is. — Nálunk — mondja Müller bácsi, akit nyugdíjból hívtak vissza a 2. kokszolóblokk építéséhez — olyan értékes téglákkal dolgoznak a kőművesek, hogy ha vigyázatlanságból egyet eltörnek, a kár nagyobb összeget tesz ki, mint egy segédmunkás egésznapi termelési értéke. Nem mindegy hát, hogy az emberek átérzik-e, amit csinálnak, vagy sem. Hát lehet ilyen körülmények között eredményeket elérni? A VKV huszonhárom kommunistája igennel válaszolt a kérdésre. Ott nyúltak a munkafegyelemhez, ahol senki sem várta. Kimutatták például, hogy egy kőműves egy napi igazolatlan mulasztással 450 forinttal károsítja meg saját magát. Egy segédmunkás 350 forinttal. Ez az érvelés erősebbnek bizonyult a kisebb-nagyobb „megtorló intézkedéseknél“, amelyeket a gazdasági vezetés alkalmazott. De a pártszervezet más oldalról is próbálkozott. A jó, fegyelmezett munkások feleségének, a fiatalabb fiúk anyjának levelet írtak, amelyben a család tudomására hozták, hogy a férj vagy a fiú becsületes, derék munkásember. Vagy a napokban végrehajtott béremelésnél az egyenlősdi elvetésével azokat részesítették előnyben, akiknek a munkájára a vállalat mindig számíthat. Konrád Árpád főépítésvezetőnek ezt a véleményét osztotta a párt és a KISZ szervezet vezetősége, a művezetők és a szakszervezeti bizalmiak is, akik együttesen állapították meg, hogy kinek milyen arányban emeljék az órabérét. Varga János elvtárs, a pártszervezet titkára elmondta például Kecskés József fiatal szakmunkásról, hogy nem csak derék, szerény és jó szakmunkás, de „titokban“ képezi is magát. Erre nemrégen jöttek rá, amikor egy ebédszünetben a fiú félrevonulva könyvet olvasott. Mikor érdeklődtek nála, elmondta, hogy csak hat osztályt végezhetett és most pótolja az elmaradását, hamarosan a VIII. osztályból vizsgázik. Mindenki egyetértett abban, hogy megérdemelte az egy forint húszfilléres órabér emelést. Ezernyi hasonló epizódon keresztül értették meg egyre többen a VKV munkásai közül, hogy érdemes becsületesen dolgozni. Április elsején, mikor a 2. kokszolóblokk falazási munkáit megkezdték, a pártszervezetnél huszonnyolc brigád kérte, hogy részt vehesssen a szocialista munka brigádja címért folyó kongresszusi versenyben. Sok az új kőműves, akik tűzállótéglákkal még sohasem bántak. A régi kőművesek vállalták, hogy ezek betanításával még április hónapban elérik a 100 százalékos teljesítményszintet. A Központi Bizottság március 6-i határozata helyesnek találta az építkezéseknél a határidő előtti befejezést. Ezért a kokszolóblokk tűzállófalazását két héttel a határidőcember 15-én akarják előtt debefejezni a VKV kőművesei. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy az építkezés idejét 5840 munkaórával rövidítik le. Persze a brigádok azzal is tisztában vannak, hogy a blokknak legalább 15—20 évig üzemelnie kell. Ezért a minőséget is előtérbe helyezték. Így született meg az a vállalás, hogy ha a minőségi ellenőrzés valahol selejtes munkát észlel, azt az érintett brigád munkaidőn túl helyrehozza. Baj van a munkafegyelemmel? A szocialista munka brigádjaiban csak egy esetben lehet igazolatlanul mulasztani. Természetesen a feddés akkor sem marad el. Második esetben az igazolatlan mulasztót a brigád kizárja soraiból. Ugyancsak a munkafegyelem erősítését célozza a KISZ szállítóbrigádoknak az a vállalása is, hogy a 360 féle tűzállótéglát sértetlen állapotban, rendszerezve és időben szállítják a felhasználás helyszínére. A műszakiak ott segítenek, ahol tudásuk legjavát adhatják: a munka megszervezésénél és a szakmai oktatás kiszélesítésénél. Az általános vállalások új lendületet adtak az egyéni kezdeményezéseknek is. A Jancsó-brigád külön versenyre hívta a Mayer-brigádot. Az anyagkiadónál a Kovács-brigád azzal toldotta meg a vállalást, hogy a tehergépkocsik állásidejét minimálisra csökkenti. Szalai Géza építésvezető a kokszolói brigádok szakmai tanfolyamának gyors megszervezését és beindítását vállalta magára. A vállalások nem fizikai többletmunkát jelentenek. A verseny sikeréhez egy kis szív, valamivel több lelkiismeretesség és egy kevés leleményesség kell csupán. Meg az is, hogy mindenki — régi és új munkások egyaránt — megtalálják helyüket a termelésben, érezzék a személy szerint rájuk eső felelősség súlyát. S ebben ma már talán nincs is hiány. Növekszik a pártszervezetbe vetett bizalom, s ahogy ez lenni szokott, vele növekszik a munkások aktivitása is. Egyre többen kopogtatnak a kis barakkszoba ajtaján, ahol a pártszervezet működik. Őszintén elmondják a munkások azt is, ami jó, nem hallgatják el az olyan dolgokat sem, amivel nem értenek egyet. Tanácsot kérnek, javasolnak. Érdeklődnek, mikor indulhatnak már az új termelőszövetkezetekbe a gazdasági épületek felépítésére. Mert egy-két szabad szombatot, vasárnapot erre is „beütemeztek“ jónéhányan a kőművesek közül. A vállalat a közeljövőben 150 új kőművest és 200 segédmunkást vesz fel. Új emberek — újabb feladatok a pártszervezet előtt. De ahol már ennyi problémát megoldottak, ott megoldják azokat is, amik még előttük állnak. N. J. Rácz Pál, Iskola tér 3. szám alatti olvasónk szerkesztőségünkhöz intézett levelében felveti azt a már korábban is hogy takarító elhangzott javaslatot, vállalatot kellene a városban létesíteni. — Városunkban ugyanis aránylag sok a dolgozó nő — írja — miért ne állíthatnánk fel a budapestihez hasonló takarítórészleget, amely a lakásokat megfelelő havi díjazás ellenében hetenként egyszer vagy kétszer kitakarítaná. Ez nagy segítséget nyújtana a dolgozó nőknek és egyben újabb munkaalkalmat jelentene több sztálinvárosi nőnek. Olvasónk levelére módunkban van azonnal válaszolni. A nemrégen megalakult Városgazdálkodási Vállalat, amely a Köztisztasági Vállalat és Kertészeti Vállalat összevonásából alakult meg, rendelkezik olyan takarítórészleggel, amely a takarítási munkálatokat elvégzi, így hát kérjük, forduljon bizalommal ehhez a vállalathoz, amelynek központja az Irodaházban van. A 26. Építőipari Vállalat városi főépítésvezetőségének egyik dolgozója a következő panasszal fordult a szerkesztőséghez: „Restellem a szerkesztőséget ismét konyha ügyekkel terhelni, de az ünnepnapok kosztolási lehetősége még mindig nincs megoldva a vállalaton belül. Például április 4-re a vállalat nem adott ebédjegyet, ami nagyon nehéz helyzetbe hozza a dolgozókat. Azok, akik az ünnepségen részt akarnak venni, nem tudnak maguknak ebédet készíteni, a vendéglői kosztolás pedig túlságosan drága, így hát igen célszerű lenne a fizetett ünnepnapokon az ittmaradottak részére legalább ebédelési lehetőséget biztosítani.. Jó és rossz példa Varga Ági és Horváth Marianna, Kossuth Lajos utcai kislányok, a húsztantermes iskola úttörői (az egyik még csak kisdobos) a körzet tanácstagjának levelet írtak, melyben elpanaszolták, hogy egy kisfiú letépett a babarózsafáról egy gyönyörű ágat, mire figyelmeztették, hogy „ne tépje le, mert nem azért ültették, hogy leszedje, hanem azért, hogy díszítse a parkot”. A jelenetnek — a levél szerint — tanúja volt a kisfú apja is, Sz. Ferenc Kőműves utcai lakos, aki ahelyett, hogy a fiát szintén figyelmeztette volna, azzal intézte el a dolgot: „... ha leszedte, akkor lent van”. És még a kislányokra neheztelt, íme, két példa. Nem nehéz eldönteni, hogy melyik a jó és melyik a rossz. * egy hét a külpolitikában iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii * A közelmúltban lezajlott NATO tanácskozások elején úgy látszott, hogy az angolok rugalmasabb álláspontja jut érvényre. Von Brentano nyugatnémet külügyminiszter közbelépésével azonban a helyzet lényegesen megváltozott. Nyilvánvalóvá lett, hogy a hidegháborús erők még mindig nagyobb befolyással vannak a nyugati kormányokra, mint a józanabb körök. A NATO tanácskozás végére kiderült, hogy a nyugati kormányok eleve kudarcba akarják fullasztani a genfi külügyminiszteri találkozót, melyhez pedig a békeszerető emberiség oly nagy reményeket fűzött. Csak a hidegháború felidézésével, az eddigi hajlékonyabb diplomácia megmerevedésével sikerült helyreállítani a NATO egységét, mely a tanácskozások első szakaszában meginogni látszott. értekezlet zárónyilatkozata A NATO alapján joggal merül fel a eredményre számítani, kérdés, lehet-e csak eleve azzal ülnek ha a nyugak tárgyalni, hogy egy lépést sem engednek korábbi álláspontjukból. Az angol lapok az során bírálták a merev elmúlt hetek nyugatnémet adenaueri vonalat. Erre április 8-án rádió- és televízió beszédet mondott Adenauer, s beszédében felháborodottan utasította vissza azt a bírálatot, mely az angoloktól indult ki. Beszéde során ezúttal sem mulasztotta el az alkalmat, hogy meg ne ismételte volna szovjetellenes kirohanásait. A bonni kancellár angolellenes kirohanása annyira érzékenyen találta a londoni kormányt, hogy Selwyn Lloyd külügyminiszter magához kérette a nyugatnémet nagykövetet és kormánya nevében erélyes tiltakozását fejezte ki Adenauer rádióban elhangzott kijelentései miatt. A nyugatnémet és angol viszály érthetően aggasztja az USA vezető köreit. Az amerikai sajtó terjedelmes kommentárokban foglalkozik az angol—nyugatnémet viszonnyal, s kénytelen elismerni, hogy Adenauert és Macmillant egyre szélesebb szakadék választja el egymástól, és sürgetik, hogy minél előbb vessenek véget a szövetségesek közötti ellentéteknek. A nemzetközi közvélemény központjában áll továbbra is Adenauer államelnökké való jelölése. A heves angol sajtókampány bátorítóan hat a kancellár pártján belül erősödő ellenzékre, ami bizonyítja, hogy a hidegháború bonni politikája csődbe jutott. Az események világosan mutatják, hogy a hidegháborús erők válságba kerültek. A szovjet diplomácia kezdeményezései során a világ olyan helyzetbe került, amikor a tárgyalások gondolatától irtózok is a tárgyalóasztalhoz kényszerülnek, s így Adenauer bukása a hidegháború csődjét jelenti. A nemzetközi vitás kérdések alapját jelentő német kérdés megoldására az NDK kormánya lépést tett azzal, hogy levélben javasolta: az NSZK és az NDK kormányai dolgozzanak ki közös német álláspontot, a javaslat felvetése aktuális és logikus. Ha a két német kormány közös nevezőre jutna, ez megkönnyítené a nagyhatalmak munkáját. Az NDK közeledésére a nyugatnémet kormány szóvivője adja meg a választ: „Nem válaszolunk erre a levélre. Más megjegyezni valóm nincs.” Újabb viharfelhők tornyosulnak Közép-Keleten. Az elmúlt hét eseményeit jellemezve három mozzanatot lehet kiemelni: Az első mozzanat, hogy Irak belső helyzete tovább szilárdult. Ezt bizonyítja, hogy Kasszem miniszterelnök amnesztiát hirdetett annak a törzsnek, melynek több tagja részt vett a Mosszuli kormányellenes lázadásiban. További jellemzői a középkeleti helyzetnek a beiruti konferencia és az EAK kudarca, melynek során az Egyesült Arab Köztársaság vezetői megpróbálták Irak-ellenes kormányukhoz megnyerni a többi arab ország támogatását. Az „iraki kommunista veszély“ elhárítására nagy hirtelen összehívott beirúti konferencián már az elején bajok mutatkoztak, mert nem minden megrúvott ország képviseltette magát, s az EAK által előterjesztett, s a kivizsgálást (milyen alapon más ország belügyeiben?) magába foglaló indítványt a konferncia végül is elutasította. Az elfogadott nyilatkozat az eredeti EAK tervtől teljesen eltérő és csupa általánosságokat tartalmaz. Jellemző, hogy még ezt a semmitmondó zárónyilatkozatot sem írta alá minden résztvevő. Az EAK vezető körei, hogy kudarcukat feledtessék, fokozták az Irak elleni hisztéria-hadjáratot. E hisztéria-kampány során vajmi keveset törődnek a történeti hűséggel. Állandó iraki felkelésekről, ütközetekről adnak hírt a kairói lapok. E hírek megbízhatóságára és komolytalanságára jellemző, hogy még kenyéradó gazdáik szócsöveinek, nyugati hírügynökségeknek sem kellenek e záptojásból kelt, s napvilágot látott kacsák. Az imperialista sajtó úgy látszik e téren igényesebb lett. Dunapentele történetéről Az alábbiakban folytatásokban közöljük Dani Lukács történelemszakos tanár munkáját, mely tanulmány formájában ismerteti a régi Dunapentele parasztmozgalmait, különös tekintettel az 1917—19-es időkre. Dolgozó népünk _____________________ emlékezetében kitörölhetetlen nyomot hagyott az első proletár-diktatúra. Népünk legjobbjai a fehér terror, majd annak intézményesített formája, a magyar fasizmus idején önfeláldozó harcot folytattak a dolgozók érdekeiért, a gazdasági nyomor, a politikai jogfosztottság ellen, a második magyar proletárhatalom megteremtése érdekében. Segítette és lelkesítette őket a világ első szovjet hatalmának létrejötte. Feladatuknak tekintették Lenin jövendölésének valóra váltását: ‘■ ‘■Az első után, mely elveszett, következik a győzelmes második."' A fehérterror _______________kegyetlenkedése nem sokkal a Tanácsköztársaság megdöntése után Dunapentelén is elkezdődött. Megindult a két forradalom hatására kommunistává érlelődött, vagy a dolgozó nép szolgálatát vállaló hazafiak üldözése. A régi elöljáróság újra elfoglalta hivatalát. Egyes visszaemlékezők szerint a régi rend helyi képviselőinek hatalma véglegesen csak az angol monitorok katonáinak partraszállásával állt helyre. A partraszálók — akik a Dunántúlra átvonuló román csapatok hátában, Horthy támogatására ezt a demonstrációt szervezték — augusztus 25-én követelték a régi elöljáróság jogainak teljes visszaállítását, a kommunista szimpatizánsok eltávolítását a helyi közigazgatásból. A visszaemlékezések szerint az üldöztetés már a kommün bukását követően megindult. Németh Mihályt, a helyi, járási és megyei tanács tagját három nappal a tanácshatalom megszűnése után falhoz szólították a fehérek. Megmenekülését egy volt katonatársának köszönhette. Paksi Györgyöt, Kain Gusztávot a helyi tanács tagjait véresre verték, Vagyóczky Mihályt, az Oroszországot járt hadifoglyot, volt vörös őrt félholtra verve kocsiról dobták le. Tóth György vörös őrt 8 hónapi börtönre ítélték. Kallósi Dezsőnek, a helyi vörös őrség volt parancsnokának Nagykanizsán két bordáját törték össze, Kaposvárott a veséjét verték le. 9 és fél évi börtönbüntetését nem tudta letölteni, mert a kínzásokba belehalt. Gerendai Gyulát, volt direktóriumi elnököt Siófokra, majd Székesfehérvárra szállították. Bánkúti Jánost — aki mint vörös őr májusban a Tanácsköztársaság védelmében vett részt, és bukása után két hónappal tért haza — letartóztatták. A helyi csendőrőrsön több fogát kiverték. A vértől átitatott ruháját háromszor cserélték ki. A letartóztatottakat Budafokra, majd Siófokra szállították. A Deutsch-féle gabonaraktárban helyezték el őket. Embertelenül kínozták a letartóztatottakat. Minden hajnalban 30—40 embert vittek el a kivégzési helyre. Bánkúti János 6 hetet töltött ott, majd 8 hónapot vizsgálati fogságban. A főtárgyaláson — az alaptalan vádak megdőlte után — felmentették. A rendőri felügyelet, a fekete lista elől Zsákics Bogdán, az ercsi direktórium volt tagjának közreműködésével, Gerendái Gyula és Bánkúti János Ausztriába távoztak. Gerendái hazajött, Bánkúti Franciaország, Olaszország megjárása után 1927-ben tért haza. Gecse Zsigmond, a munkástanács volt elnöke, aki később a vörös őrség politikai nyomozója lett, Romániába menekült. Az itthonmaradottakban is mély nyomokat hagyott a proletárdiktatúra emléke. A megyei alispán 1920-txmi fokozódó éberségre szólítja fel a közigazgatási és karhatalmi szerveket. A május 1-i ünnepségeket megyeszerte betiltja. Az illegalitásba szorított KMP tevékenysége érinti a járás területét is. Az adony-pusztaszabolcsi vasútállomáson 1921-ben kommunista nyomtatványokat terjesztenek. Az alispán utasítja a helyi közigazgatási szerveket, hogy készítsenek kimutatást a bolsevik uralom alatti Oroszországban volt hadifoglyokról«. Dunapentelén a kimutatás szerint 76 személyt vesznek nyilvántartásba. Figyelemmel kísérik őket, mivel »ezek a bolsevik eszmék befogadására a legalkalmasabbak«. Az uralkodó osztály kísérlete tömegbázisának kiszélesítésére, nem hozta meg a kívánt eredményt. 1921-ben végrehajtott »földreform« itt sem változtatott a fennálló birtokviszonyokon. A 93 földhözjuttatott összesen 112 hold földet kapott. (Folyt. köv.)