Sztálinvárosi Hirlap, 1959 (4. évfolyam, 1-101. szám)

1959-04-17 / 30. szám

it ^ÁRTÉLET Harcban a határidők lerövidítéséért A Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat házalóján Fél három óra tájban min­den munkanapon eresztő méhkassá változik a Vaskohászati Kemence­építő Vállalat barakkja, a Martin­acélmű szomszédságában. A 2. számú kokszolóblokk építését nemrégiben megkezdték, teljes erővel épül a hen­germű, nagyjavítás előtt áll az 1. sz. nagyolvasztó. Szükség van munkás­kezekre, ezért népesedett be ennyire a VKV telephelye. — Tavaly október óta állandóan szaporodunk — mondja Sándor Elek elvtárs. — Előtte évekig alig hetven­­nyolcvanan voltunk a vállalatnál. A több mint négyszeresére növeke­dett vállalat pártszervezete nem ke­vés bajjal küzdött meg, amíg eljutott a kongresszusi verseny erőteljes ki­bontakoztatásához. Jöttek az emberek, egy részük ma­radt, más részük két-három hét után továbbállt. Az év első három hónap­jában kétszáz munkást vettek fel, s ebből kilencven ment el. Persze, jó­­néhányan gyökeret is vertek nemcsak a vállalatnál, de a városban is. Itt van lakásuk, és úgy számítanak, hogy a vállalat egy kisebb ál­landó része majd az építkezések befejezése után is itt maradhat a Vasműben, mint kemenceépítő karbantartó egység. Ezekkel az­ állandó munkásokkal kü­lönösebb baj nincs is. Annál több azokkal, akik most kerültek az ipar­ba. Nehezen tudták megszokni az üze­mi fegyelmet. Hétfőnként és fizetési napok után az igazolatlan mulasztá­sok fantasztikus méreteket öltöttek. Jócskán akadt probléma a munkaidő kihasználásával is. A számszerű fel­hígulás kihatott a szakszervezeti szer­vezettség arányára is. Ma alig ha­ladja meg a hatvan százalékot, pedig Molhos János elvtárs, a műhelybizott­ság elnöke a megmondhatója, hogy fél évvel ezelőtt még közel jártak a száz százalékhoz. A fegyel­mezet­lenek ellen szankciókat kellett alkalmazni. Hi­szen olyan munkahelyek ezek, ahol milliókat lehet megtakarítani, de el­fecsérelni is. — Nálunk — mondja Müller bácsi, akit nyugdíjból hívtak vissza a 2. kokszolóblokk építéséhez — olyan ér­tékes téglákkal dolgoznak a kőműve­sek, hogy ha vigyázatlanságból egyet eltörnek, a kár nagyobb összeget tesz ki, mint egy segédmunkás egésznapi termelési értéke. Nem mindegy hát, hogy az emberek átérzik-e, amit csi­nálnak, vagy sem. Hát lehet ilyen körülmények kö­zött eredményeket elérni? A VKV huszonhárom kommunistája igennel válaszolt a kérdésre. Ott nyúltak a munkafegyelemhez, ahol senki sem várta. Kimutatták például, hogy egy kőműves egy napi igazolat­lan mulasztással 450 forinttal károsítja meg saját magát. Egy segédmunkás 350 forinttal. Ez az érvelés erősebbnek bizonyult a ki­­sebb-nagyobb „megtorló intézkedé­seknél“, amelyeket a gazdasági veze­tés alkalmazott. De a pártszervezet más oldalról is próbálkozott. A jó, fegyelmezett munkások feleségének, a fiatalabb fiúk anyjának levelet írtak, amelyben a család tudomására hoz­ták, hogy a férj vagy a fiú becsüle­tes, derék munkásember. Vagy a napokban végrehajtott bér­emelésnél az egyenlősdi elvetésével azokat részesítették előnyben, akiknek a munkájára a vállalat mindig számíthat. Konrád Árpád főépítésvezetőnek ezt a véleményét osztotta a párt és a KISZ szervezet vezetősége, a műveze­tők és a szakszervezeti bizalmiak is, akik együttesen állapították meg, hogy kinek milyen arányban emel­jék az órabérét. Varga János elvtárs, a pártszervezet titkára elmondta pél­dául Kecskés József fiatal szakmun­kásról, hogy nem csak derék, szerény és jó szakmunkás, de „titokban“ ké­pezi is magát. Erre nemrégen jöttek rá, amikor egy ebédszünetben a fiú félrevonulva könyvet olvasott. Mikor érdeklődtek nála, elmondta, hogy csak hat osztályt végezhetett és most pó­tolja az elmaradását, hamarosan a VIII. osztályból vizsgázik. Mindenki egyetértett abban, hogy megérdemelte az egy forint húszfillé­res órabér eme­lést. Ezernyi hasonló epizódon keresz­tül értették meg egyre többen a VKV munkásai közül, hogy érdemes be­csületesen dolgozni. Április elsején, mikor a 2. kok­szolóblokk falazási munkáit meg­kezdték, a pártszervezetnél huszon­nyolc brigád kérte, hogy részt ve­­hesssen a szocialista munka brigád­ja címért folyó kongresszusi ver­senyben. Sok az új kőműves, akik tűzálló­téglákkal még sohasem bántak. A régi kőművesek vállalták, hogy ezek betanításával még április hónapban elérik a 100 százalékos teljesítmény­szintet. A Központi Bizottság már­cius 6-i határozata helyesnek találta az építkezéseknél a határidő előtti befejezést. Ezért a kokszolóblokk tűzállófalazását két héttel a határidő­cember 15-én akarják előtt­ de­befejezni a VKV kőművesei. Hogy ez mit je­lent? Azt, hogy az építkezés idejét 5840 munkaórával rövidítik le. Per­sze a brigádok azzal is tisztában vannak, hogy a blokknak legalább 15—20 évig üzemelnie kell. Ezért a minőséget is előtérbe helyezték. Így született meg az a vállalás, hogy ha a minőségi ellenőrzés valahol selejtes munkát észlel, azt az érintett brigád munkaidőn túl helyrehozza. Baj van a munkafegyelemmel? A szocialista munka brigádjaiban csak egy esetben lehet igazolatlanul mu­lasztani. Természetesen a feddés ak­kor sem marad el. Második esetben az igazolatlan mulasztót a brigád ki­zárja soraiból. Ugyancsak a munka­­fegyelem erősítését célozza a KISZ szállítóbrigádoknak az a vállalása is, hogy a 360 féle tűzállótéglát sértet­len állapotban, rendszerezve és idő­ben szállítják a felhasználás hely­színére. A műszakiak ott segítenek, ahol tudásuk legjavát adhatják: a munka megszervezésénél és a szak­mai oktatás kiszélesítésénél. Az általános vállalások új lendüle­tet adtak az egyéni kezdeményezé­seknek is. A Jancsó-brigád külön ver­senyre hívta a Mayer-brigádot. Az anyagkiadónál a Kovács-brigád azzal toldotta meg a vállalást, hogy a te­hergépkocsik állásidejét minimálisra csökkenti. Szalai Géza építésvezető a kokszolói brigádok szakmai tan­folyamának gyors megszervezését és beindítását vállalta magára. A vállalások nem fizikai többlet­­munkát jelentenek. A verseny sikeréhez egy kis szív, valamivel több lelkiismeretesség és egy kevés leleményesség kell csupán. Meg az is, hogy mindenki — régi és új munkások egyaránt — meg­találják helyüket a termelésben, érezzék a személy szerint rájuk eső felelősség súlyát. S ebben ma már talán nincs is hiány. Növekszik a pártszervezetbe vetett bizalom, s ahogy ez lenni szo­kott, vele növekszik a munkások ak­tivitása is. Egyre többen kopogtat­nak a kis barakkszoba ajtaján, ahol a pártszervezet működik. Őszintén elmondják a munkások azt is, ami jó, nem hallgatják el az olyan dol­gokat sem, amivel nem értenek egyet. Tanácsot kérnek, javasolnak. Érdeklődnek, mikor indulhatnak már az új termelőszövetkezetekbe a gazdasági épületek felépítésére. Mert egy-két szabad szombatot, vasárna­pot erre is „beütemeztek“ jónéhá­­nyan a kőművesek közül. A vállalat a közeljövőben 150 új kőművest és 200 segédmunkást vesz fel. Új emberek — újabb feladatok a pártszervezet előtt. De ahol már ennyi problémát megoldottak, ott megoldják azokat is, amik még előt­tük állnak. N. J. R­á­c­z Pál, Iskola tér 3. szám alat­ti olvasónk szerkesztőségünkhöz in­tézett levelében felveti azt a már korábban is hogy takarító elhangzott javaslatot, vállalatot kellene a városban létesíteni. — Városunkban ugyanis aránylag sok a dolgozó nő — írja — miért ne állíthatnánk fel a budapestihez hasonló takarítórész­leget, amely a lakásokat megfelelő havi díjazás ellenében hetenként egyszer vagy kétszer kitakarítaná. Ez nagy segítséget nyújtana a dol­gozó nőknek és egyben újabb mun­kaalkalmat jelentene több sztálinvá­­rosi nőnek. Olvasónk levelére módunkban van azonnal válaszolni. A nemrégen megalakult Városgazdálkodási Vál­lalat, amely a Köztisztasági Vállalat és Kertészeti Vállalat összevonásá­ból alakult meg, rendelkezik olyan takarítórészleggel, amely a takarítá­si munkálatokat elvégzi, így hát kér­jük, forduljon bizalommal ehhez a vállalathoz, amelynek központja az Irodaházban van. A 26. Építőipari Vállalat városi főépítésvezetőségének egyik dolgozó­ja a következő panasszal fordult a szerkesztőséghez: „Restellem a szer­kesztőséget ismét konyha ügyekkel terhelni, de az ünnepnapok koszto­­lási lehetősége még mindig nincs megoldva a vállalaton belül. Példá­ul április 4-re a vállalat nem adott ebédjegyet, ami nagyon nehéz hely­zetbe hozza a dolgozókat. Azok, akik az ünnepségen részt akarnak venni, nem tudnak maguknak ebédet ké­szíteni, a vendéglői kosztolás pedig túlságosan drága, így hát igen cél­szerű lenne a fizetett ünnepnapo­kon az ittmaradottak részére leg­alább ebédelési lehetőséget biztosí­tani.. Jó és rossz példa Varga Ági és Horváth Marianna, Kossuth Lajos utcai kislányok, a húsztantermes iskola úttörői (az egyik még csak kisdobos) a körzet tanácstagjának levelet írtak, mely­ben elpanaszolták, hogy egy kisfiú letépett a babarózsafáról egy gyö­nyörű ágat, mire figyelmeztették, hogy „ne tépje le, mert nem azért ültették, hogy leszedje, hanem azért, hogy díszítse a parkot”. A jelenetnek — a levél szerint — tanúja volt a kisfú apja is, Sz. Fe­renc Kőműves utcai lakos, aki ahe­lyett, hogy a fiát szintén figyelmez­tette volna, azzal intézte el a dol­got: „... ha leszedte, akkor lent van”. És még a kislányokra neheztelt, íme, két példa. Nem nehéz eldön­teni, hogy melyik a jó és melyik a rossz. * egy hét a külpolitikában iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii * A közelmúltban lezajlott NATO tanácskozások elején úgy látszott, hogy az angolok rugalmasabb állás­pontja jut érvényre. Von Brentano nyugatnémet külügyminiszter közbe­lépésével azonban a helyzet lényege­sen megváltozott. Nyilvánvalóvá lett, hogy a hidegháborús erők még mindig nagyobb befolyással vannak a nyugati kormányokra, mint a jó­zanabb körök. A NATO tanácskozás végére kiderült, hogy a nyugati kor­mányok eleve kudarcba akarják ful­­lasztani a genfi külügyminiszteri találkozót, melyhez pedig a békesze­rető emberiség oly nagy­ reménye­ket fűzött. Csak a­ hidegháború fel­idézésével, az eddigi hajlékonyabb diplomácia megmerevedésével sike­rült helyreállítani a NATO egységét, mely a tanácskozások első szakaszá­ban meginogni látszott. értekezlet zárónyilatkozata A NATO alapján joggal merül fel a eredményre számítani, kérdés, lehet-e csak eleve azzal ülnek ha a nyuga­k­ tárgyalni, hogy egy lépést sem engednek ko­rábbi­ álláspontjukból. Az angol lapok az során bírálták a merev elmúlt hetek nyugatné­met adenaueri vonalat. Erre április 8-án rádió- és televízió beszédet mondott Adenauer, s beszédében fel­háborodottan utasította vissza azt a bírálatot, mely az angoloktól indult ki. Beszéde során ezúttal sem mu­lasztotta el az alkalmat, hogy meg ne ismételte volna szovjetellenes ki­rohanásait. A bonni kancellár angol­ellenes kirohanása annyira érzéke­nyen találta a londoni kormányt, hogy Selwyn Lloyd külügyminiszter magához kérette a nyugatnémet nagykövetet és kormánya nevében erélyes tiltakozását fejezte ki Ade­nauer rádióban elhangzott kijelenté­sei miatt. A nyugatnémet és angol viszály érthetően aggasztja az USA vezető köreit. Az amerikai sajtó terjedel­mes kommentárokban foglalkozik az angol—nyugatnémet viszonnyal, s kénytelen elismerni, hogy Adenauert és Macmillant egyre szélesebb sza­kadék választja el egymástól, és sür­getik, hogy minél előbb vessenek véget a szövetségesek közötti ellen­téteknek. A nemzetközi közvélemény köz­pontjában áll továbbra is Adenauer államelnökké való jelölése. A heves angol sajtókampány bátorítóan hat a kancellár pártján belül erősödő ellenzékre, ami bizonyítja, hogy a hidegháború bonni politikája csőd­be jutott. Az események világosan mutatják, hogy a hidegháborús erők válságba kerültek. A szovjet diplo­mácia kezdeményezései során a vi­lág olyan helyzetbe került, amikor a tárgyalások gondolatától irtózok is a tárgyalóasztalhoz kényszerülnek, s így Adenauer bukása a hidegháború csődjét jelenti. A nemzetközi vitás kérdések alapját jelentő német kér­dés megoldására az NDK kormá­nya lépést tett azzal, hogy levélben javasolta: az NSZK és az NDK kor­mányai dolgozzanak ki közös német álláspontot, a javaslat felvetése ak­tuális és logikus. Ha a két német kormány közös nevezőre jutna, ez megkönnyítené a nagyhatalmak munkáját. Az NDK közeledésére a nyugatnémet kormány szóvivője ad­ja meg a választ: „Nem válaszolunk erre a levélre. Más megjegyezni va­lóm nincs.” Újabb viharfelhők tornyosulnak Közép-Keleten. Az elmúlt hét esemé­nyeit jellemezve három mozzanatot lehet kiemelni: Az első mozzanat, hogy Irak belső helyzete tovább szilárdult. Ezt bizo­nyítja, hogy Kasszem miniszterelnök amnesztiát hirdetett annak a törzs­nek, melynek több tagja részt vett a Mosszuli kormányellenes lázadás­­i­ban. További jellemzői a középkeleti helyzetnek a beiruti konferencia és az EAK kudarca, melynek során az Egyesült Arab Köztársaság vezetői megpróbálták Irak-ellenes kormá­nyukhoz megnyerni a többi arab or­szág támogatását. Az „iraki kommu­nista veszély“ elhárítására nagy hir­­telen összehívott beirúti konferen­cián már az elején bajok mutatkoz­tak, mert nem minden megrúvott ország képviseltette magát, s az EAK által előterjesztett, s a kivizs­gálást (milyen alapon más ország belügyeiben?) magába foglaló indít­ványt a konferncia végül is elutasí­totta. Az elfogadott nyilatkozat az eredeti EAK tervtől teljesen eltérő és csupa általánosságokat tartalmaz. Jellemző, hogy még ezt a semmit­mondó zárónyilatkozatot sem írta alá minden résztvevő. Az EAK vezető körei, hogy kudar­cukat feledtessék, fokozták az Irak elleni hisztéria-hadjáratot. E hiszté­ria-kampány során vajmi keveset törődnek a történeti hűséggel. Ál­landó iraki felkelésekről, ütközetek­ről adnak hírt a kairói lapok. E hí­rek megbízhatóságára és komolyta­lanságára jellemző, hogy még ke­nyéradó gazdáik szócsöveinek, nyugati hírügynökségeknek sem kel­­­lenek e záptojásból kelt, s napvilá­got látott kacsák. Az imperialista sajtó úgy látszik e téren igényesebb lett. D­unapentele történetéről Az alábbiakban folytatá­sokban közöljük Dani Lu­kács történelemszakos ta­nár munkáját, mely tanul­mány formájában ismerteti a régi Dunapentele pa­rasztmozgalmait, különös tekintettel az 1917—19-es időkre. Dolgozó népünk _____________________ emlékezetében kitörölhetetlen nyo­mot hagyott az első proletár-diktatúra. Népünk legjobbjai a fehér terror, majd annak intézményesített formája, a magyar fasizmus idején önfeláldozó harcot folytattak a dolgozók ér­dekeiért, a gazdasági nyomor, a politikai jogfosztottság ellen, a második magyar proletárhatalom megteremtése érdekében. Segítette és lelkesítette őket a világ első szovjet hatalmának létrejötte. Feladatuknak tekintették Lenin jövendölésének valóra váltását: ‘■ ‘■Az első után, mely elveszett, következik a győzelmes második.­"' A fehérterror _______________kegyetlenkedése nem sokkal a Ta­nácsköztársaság megdöntése után Dunapentelén is elkezdő­dött. Megindult a két forradalom hatására kommunistává ér­lelődött, vagy a dolgozó nép szolgála­tát vállaló hazafiak ül­dözése. A régi elöljáróság újra elfoglalta hivatalát. Egyes vis­­­szaemlékezők szerint a régi rend helyi képviselőinek ha­talma véglegesen csak az angol monitorok katonáinak partra­szállásával állt helyre. A partraszálók — akik a Dunán­túlra átvonuló román csapatok hátában, Horthy támogatá­sára ezt a demonstrációt szervezték — augusztus 25-én köve­telték a régi elöljáróság jogainak teljes visszaállítását, a kommunista szimpatizánsok eltávolítását a helyi közigazga­tásból. A visszaemlékezések szerint az üldöztetés már a kom­­mün bukását követően megindult. Németh Mihályt, a helyi, járási és megyei tanács tagját három nappal a tanácshata­lom megszűnése után falhoz szólították a fehérek. Megmene­külését egy volt katonatársának köszönhette. Paksi Györgyöt, Kain Gusztávot a helyi tanács tagjait véresre verték, Va­­gyóczky Mihályt, az Oroszországot járt hadifoglyot, volt vörös őrt félholtra verve kocsiról dobták le. Tóth György vörös őrt 8 hónapi börtönre ítélték. Kallós­i Dezsőnek, a helyi vörös őrség volt parancsnoká­nak Nagykanizsán két bordáját törték össze, Kaposvárott a veséjét verték le. 9 és fél évi börtönbüntetését nem tudta letölteni, mert a kínzásokba belehalt. Gerendai Gyulát, volt direktóriumi elnököt Siófokra, majd Székesfehérvárra szállították. Bánkúti Jánost — aki mint vörös őr májusban a Tanácsköztársaság védelmében vett részt, és bukása után két hónappal tért haza — letartóz­tatták. A helyi csendőrőrsön több fogát kiverték. A vértől átitatott ruháját háromszor cserélték ki. A letartóztatottakat Budafokra, majd Siófokra szállí­tották. A Deutsch-féle gabonaraktárban helyezték el őket. Embertelenül kínozták a letartóztatottakat. Minden hajnal­ban 30—40 embert vittek el a kivégzési helyre. Bánkúti János 6 hetet töltött ott, majd 8 hónapot vizs­gálati fogságban. A főtárgyaláson — az alaptalan vádak meg­dőlte után — felmentették. A rendőri felügyelet, a fekete lista elől Zsákics Bogdán, az ercsi direktórium volt tagjának közreműködésével, Ge­rendái Gyula és Bánkúti János Ausztriába távoztak. Geren­dái hazajött, Bánkúti Franciaország, Olaszország meg­járása után 1927-ben tért haza. Gecse Zsigmond, a munkástanács volt elnöke, aki később a vörös őrség politikai nyomozója lett, Romániába menekült. Az itthonmaradottakban is mély nyomokat hagyott a proletárdiktatúra emléke. A megyei alispán 1920-txmi foko­zódó éberségre szólítja fel a közigazgatási és karhatalmi szerveket. A május 1-i ünnepségeket megyeszerte betiltja. Az illegalitásba szorított KMP tevékenysége érinti a járás területét is. Az adony-pusztaszabolcsi vasútállomá­son 1921-ben kommunista nyomtatványokat terjesztenek. Az alispán utasítja a helyi közigazgatási szerveket, hogy készítsenek kimutatást­­ a bolsevik uralom alatti Oroszor­szágban volt hadifoglyokról«. Dunapentelén a kimutatás sze­rint 76 személyt vesznek nyilvántartásba. Figyelemmel kísé­rik őket, mivel »­ezek a bolsevik eszmék befogadására a leg­alkalmasabbak«. Az uralkodó osztály kísérlete tömegbázisának kiszélesí­tésére, nem hozta meg a kívánt eredményt. 1921-ben végre­hajtott »földreform« itt sem változtatott a fennálló birtok­­viszonyokon. A 93 földhözjuttatott összesen 112 hold földet kapott. (Folyt. köv.)

Next