Dunaújvárosi Hírlap, 1963. április (8. évfolyam, 26-34. szám)
1963-04-02 / 26. szám
Máte PROLETÁRJAI. EGYESÜLETEKl AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA VIk. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM ARA: 60 FILLÉR 1963. ÁPRILIS 2., KEDD (Pálfalvi János rajza) Szabadságunk születésnapján Hazánk felszabadulásának tizennyolcadik évfordulóját ünnepeljük. Köszöntjük április negyedikét, mely tizennyolc évvel ezelőtt, 1945 tavaszán az ezernyi sebből vérző országnak a megpróbáltatások közt elfáradt embereknek, az egymást kereső családoknak csak egy szűkszavú hírt jelentett: Magyarország területét elhagyta az utolsó fasiszta egység. Akkor talán fel sem figyeltünk erre a hírre. Hiszen hetekkel előtte még az is vakmerőség volt, ha holnapra, holnaputánra mertek gondolni az emberek. Talán fel sem figyeltünk a hírre, mert minden idegszálunkat egy darab kenyér gondja, a szétlőtt lakás összetákolásának gondja kötötte le. S e napot megelőzően 25 éven át gondoskodtak a hatalom bitorlói arról, hogy ne törődjünk a történelmi horizonttal, ki-ki elégedjék meg azzal, ha az orráig ellát. S most, hogy a tizennyolcadik mérföldkő is mögöttünk marad, most értjük meg igazán azt a hírt, most tudjuk megérteni milyen drága kincs egy nép számára a szabadság, csillagos kis obeliszkek alatt eladtak már azok a testek, amiacélfalat vontak a mi szabadok védelmében. Az a kisgyerek, akkor tágra nyílt szemmel húzómeg a bunker zugában, felnőtt é s már régen elfelejtette a dohos levegő után a napfény éltetőjét. S elmosódott előtte a katorca, aki holtan feküdt az utcán. Az egykori kisgyerekben felnőtt budas, s mikor szívét, munkáját gy közösség szolgálatába adja. Mint egy-egy rövid hír röppen a világba a szocializmust építő az országról. Magyarország. Eallatára ki tudja hány tízezer szív szorul össze Ukrajnában, a vidéken vagy a távoli Ural- Mert az anya emlékében tizenév sem mosta el katona-fia arcát. A késői fájdalmat bizonyosan enyhítik, ha jó hírek érkeznek Magyarországról. Szeretnénk elmondani nektek, szovjet anyák hogy fiaitok véréből új élet született ebben a hazában. Nem egészen gondtalan, de olyan élet, amelyben mindenki ember lehet. Olyan élet, amelyben az anyáknak mind kevésbé gond a mindennapi kenyér gondja, a meleg takaró, a kiscipő gondja. Egy nép sorsán enyhíteni, az emberekről gondoskodni mindig is dicsérendő cselekedet volt. De most a tizennyolcadik évfordulón mindenki megérti már nálunk, hogy az emberiességnek, a szolidaritásnak más-más értelme lehet. Voltak honfitársaink, akik a nép véréből meggazdagodtak, s aztán népkonyhákon egy tál lencsével vásárolták meg jogukat a néppel való szolidaritásra. A nemzet történelmi hivatásáról fecsegtek, miközben a nemzetet puskagolyók, tuberkulózis és a nyomor tizedelte. És voltatok ti egyszerű anyák, akik számotokra a legdrágábbal, fiaitok életével adtatok új értelmet ennek a szónak: szolidaritás. S amikor azt mondjuk, proletár internacionalizmus, rátok, s halott fiaitokra gondolunk. Ti nyitottátok meg a szabadulás útját, amelyen valóban nemzetté, szocialista nemzetté lehettünk. Mi mindenre képes egy nép, a szabadság árnyékában! Úrrá tud lenni a népbetegségeken, képes száműzni a tudatlanságot, városokat emel, alkotássá emeli az emberi munkát. Tizennyolc év alatt évszázadok bűneit lehet jóvá tenni. Évszázados elmaradást lehet behozni. Tizennyolc év hozzászoktatott bennünket hogy évről-évre évtizedeket ugorjunk előre. S az életnek ehhez az új ritmusához alkalmazkodtak igényeink is. És az igények néha gyorsabban nőnek a házfalaknál, néha jobban terebélyesednek tudatunkban, mint a világról szerzett ismereteink. S most azt is meg kell tanulnunk, hogyan lehet az igényeket a fejlődés szolgálatába állítani, hogy azok soha ne gátolják lehetőségeinket, soha ne legyenek a fejlődés torlaszaivá. Ezek az új gondok az új feltételek velejárói. Számolnunk kell az új gondokkal is, és nem szabad félnünk azoktól. A szabadság — ezt is tizennyolc év alatt tanultuk meg — csupán az emberhez méltó élet kereteit adja meg. S ez nem kevés. De ezeket a kereteket nekünk magunknak kell tartalommal, a szocialista módon végzett munka, a szocialista élet- és gondolkodásmód tartalmával megtöltenünk. S ez korántsem egyszerűen elhatározás kérdése. Valami jobbat várni az élettől, anélkül, hogy valamit tennénk is érte, azt jelentené hogy nem tudunk mit kezdeni a szabadsággal. Aki életszemléletében csak a várakozásig jutott el, az rabja önmagának. S hányszor vagyunk még úgy, hogy kívülállóként szemléljük az élet lüktetését, nem kérünk helyet és felelősséget, hogy ami értünk történik, az velünk együtt történjék. Pedig a szabadság valahol a felelősség vállalását is jelenti. És a mi népi-nemzeti egységünk csak úgy tudhat szilárddá, egészségessé kovácsolódni, ha a társadalom minden tagja vállalja azt a felelősséget Fegyelmezetten dolgozni, hozzáértéssel dolgozni felelősséggel élni, önző érdek nélkül élni biztosan nem a legkényelmesebb megoldás. De tizennyolc év alatt azt is megtanultuk hogy a szabadság és kényelem között soha nem volt egyenlőségjel. A kényelem a kispolgárban magasztosul életeszménnyé, mert kényelméért feláldozza hitét, elveit, emberségét. S különben sem lehet egyenlő a szabadsággal az, amit a szabadságért meg lehet vásárolni. Márpedig sok példát ismerünk, amikor emberek a szabadságuk eladásával vásárolták meg kényelmüket. Úgynevezett „révbe jutott” emberek ma is élnek köztünk, akik azt hiszik, felépítették a maguk kis kétszoba összkomfortra kiterjedő világukat, amit jól elhúzott csipkefüggöny választ el a külvilágtól. Tudják-e itt a csipkefüggönyök mögött, milyen nehéz az a harc amit társadalmunk folytat, hogy minden családnak otthona legyen, hogy elegendő tanterem legyen, hogy üzemeinkben jobban, szervezettebben menjen a munka, hogy erősek legyenek termelőszövetkezeteink? összkomfortjáért óriási A mindenki társadalmi erők mozognak. Fizetség nélkül csapódnak a földbe a csákányok ezrei, emberek napi munkájuk után fáradhatatlanul járnak a közösség dolgaiban, munkatársak félresikló életutakat egyengetnek, fáradságot nem ismerve segítenek egymásnak a tanulásban, önkéntes traktorosnak jelentkeznek a pártirodákon, utakat terveznek társadalmi munkások társadalmi munkásoknak, mérnökök kutatják késő éjszakáit; a munka termelékenyebb útjait ezrek és ezrek gondoskodnak egymásról, mindenkiről határtalan felelősséggel társaik iránt — a szabadság árnyékában. Nem önmaga elől bújik-e el, aki pezsgő, szépülő életünk elől a csipkefüggönyök mögött keres menedéket? Nem válik-e ezzel a szabadság nem éppen becsületes haszonélvezőjévé? Hiszen a népünk szabadságáért elesettek mindenki boldogságáért, mindenki szép életéért haltak meg Nem zárkóztak be otthonaikba, mikor riadó szólt a felszabadító háborúra. Mindent vállaltak, mikor az emberiséget legádázabb ellenségétől, a hitleri fasizmustól megszabadították. nagy évfordulón kegyeletté, adózunk a hősök emlékének Nem haltak meg azok, akik másokért éltek. A vörös csillagos obeliszkek számunkra nem az elmúlás, hanem az élet, az örökös születés az emberség és halhatatlanság jelképei. Az április 4-i ünnepségek programja Hazánk felszabadulásának 18. évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékezik meg városunk lakossága. A Magyar Szocialista Munkáspárt Városi Bizottsága, a Városi Tanács és a Hazafias Népfront Városi Elnöksége rendezésében ünnepi műsor köszönti az évfordulót. Április 3-án délután 18 órakor ünnepséget rendeznek a Bartók Béla Művelődésházban. Tapolczai Jenő elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a Városi Tanács elnöke mond ünnepi beszédet. Ezt kultúrműsor követi, amelyen fellépnek a Központi Énekkar, a Munkásőrség fúvószenekara, az Irodalmi Színpad tagjai, a Dunai Vasmű tánckara és a Móricz Zsigmond Általános Iskola gyermekkórusa. Április 4-én délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között megkoszorúzzák a Hősi emlékművet Óvárosban. A város valamennyi iskolájában is megemlékeznek az évfordulóról.