Dunaújvárosi Hírlap, 1963. július (8. évfolyam, 52-60. szám)

1963-07-02 / 52. szám

Morbus hungaricus Manapság száz, meg száz ajtón csenget, kopogtat a postás. Aki levelet várt csalódottan legyint: csak egy zöld cédula! Zöld cédula, rajta a pecsét. Én is kaptam, én is legyintettem: ugyan már. idézés tüdőszűrésre, ekkorra, meg akkorra... Nem mentem el és most már tudom, hogy sokan vagyunk olyanok, akik a postás kezéből egyenesen a sze­métkosárba dobtuk a cédulát. Közömbösen, nem veszünk tudo­mást arról, hogy államunk életre hívott egy apparátust, nagy költ­séggel felszereltette, csak azért, hogy engem, minket megszaba­dítson attól a kórtól, amely apá­ink, nagyapáink idejében a morbus hungaricus nevet kap­ta. Iilgem június 25-én, máso­kat májusban, június más nap­jain várt hiába fehérbe öltözött orvos, ápolónővér. Hiába moz­gósította értünk polgárai egészsé­gét védő államunk a röntgen műszerészt, a szakorvost, a pos­tást. Közömbösségünkben odáig merészkedtünk, hogy saját egész­ségünkkel sem törődtünk. Pedig fizetni sem kellene érte, nem is fáj, és azt mondják, percek alatt végez az ember. De mi, sok ezren nem vesszük igénybe ezt A társadalom­bizto­sító tevékenységéből csak annyit vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy másfél órát kell vár­ni egy migrén­panasszal a ren­delő folyosóján, hogy az ügyeletes orvos nem azonnal rohan, ha in­fluenzás megbetegedéssel 38 fok lázban nyomjuk otthon az ágyat, így van, tudom. Bizony, az egészségvédelem területén is ter­mészetesnek veszünk — ha egyál­talán ésszerevesszük — olyan dol­gokat, amelyek igenis csak a mi társadalmi rendszerünkben olyan természetesek. Nem kell nyugati amerikai példákkal előhozakodni. Köztudott, hogy ott egy betegség teljes anyagi romlást hoz magá­val. Kérdezzük meg édesanyánkat, vagy a nagyszülőket, hány család­ból hiányzott régen a magyar be­tegség? Alig volt néhány. A csa­ládi iratok között keresgélve, hány halottas levélen áll ez: ért 23, 25, 26, 31 évet, meghalt tüdővészben? Magyar betegségnek hívták szer­te a világon, mert nyomorban élt népünk, egészségtelen lakásokba zárt fal-fehér gyerekek, horpadt mellű munkások és kishivatalno­­kok, köhögő parasztok, vért köpő munkáslányok ezreit kísérték a halálba, míg a kormány, legfel­jebb csak konstatálta a szomorú valóságot. Statisztikát olvasok arról, men­­nyivel csökkent a tüdővészes meg­betegedések száma az elmúlt 17 év alatt. De kell-e ahhoz statisztika bármelyikünknek, hogy ezt ész­revegye. Sok embert ismerek, de közöttük talán egy sem szenvedi ezt a betegséget. Sok gyereket lá­tok strandon, Dunán, játszótéren, moziban. Pirospozsgás valamen­­­nyi, élénk, vidám, egészséges. S ha ez így van, van rendes la­kásunk, enni is eszünk bőségesen, napfény, víz, táborozás várja gyer­mekeinket, egészséges munkakö­rülmény, a munkást, normális munkatempó a parasztot, miért van mégis szükség arra a zöld cé­dulára? Hogy a pír, még véletle­nül sem fakuljon le a gyerekek arcáról, hogy még kevesebb le­gyen a sápadt, betegséget hordozó felnőttek száma. S ez már nem csak az egyén, hanem mindannyi­unk érdeke, társadalmi szempont. Zöld cédulát hozott a postás. Idézést kaptam, de nem mentem el. Könnyelmű vagyok magam­mal szemben, de nem lehetek fe­lelőtlen az utcán játszó, gyanútlan gyerekekkel! M. M. AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR 1963. JÚLIUS 2., KEDD A tanácstagi beszámolók nyomában Tudósítás a hajóállomás-avatásról ^­z ítélet ifj. fehéri mátyás ügyében a várkapitány és Hí „TILTOTT HELYEN FÜRDÖTT.. D. KOHÁSZ-SZÁLLÍTÓK 3:0 KÁNIKULA ! KÁNIKULA ! KÁNIKULA ! KÁNIKULA ! KÁNIKULA! KÁNIKULA! Rekord­ forgalom a városi uszodában — Népvándorlás a Duna-partra — Megittunk 55 ezer pohár sört és megettünk 71 ezer gömb fagylaltot A vasárnapi hőség krónikája Reggel 6 óra sincs. A város ablakaiból sárgás-szürké­nek látszik a Duna. Feke­te pára, s tükrén már megjelentek a szorgal­mas kajakozok, a halászok ladikban, s a keszonok mellett az első fü­rdő­­zők. A strand is nyitásra készen áll. Mi újság a Duna-parton? Délelőtt 9-re alig lehet helyet kap­ni a Duna-parton. Ahol csak fürdőz­ni lehet, minden talpalatnyi helyet megszálltak a fürdőzők. Kicsinyek és nagyok egyaránt. Olyan nagy a hő­ség, hogy még a labdázás is csak a vízben megy. A víz ugyan lehetne tisztább is — kátrány­foltok úszkálnak a tetején — de kellemes húst ad, s elég magas a szintje. Sokan kiúsznak a bójákig, sőt, még azon túlra is! — Sok baj van velük — mondja a strand felügyelője — még akkor is túl úsznak a bójákon, ha itt vannak a rendőrök. A büfénél hosszú sor áll. Érthető. A nagy melegben szívesen enyhítik szomjaikat az emberek. Jól csúszik a sör a piros ulti mellett. — Csak az a kár, hogy meleg — panaszkodnak az emberek —. El kel­lene intézni, hogy kapjon elég je­get ez a büfé... — ... és fagylalt is kellene — kap­csolódik a beszélgetésbe egy „mama”. — Reggel óta nyafognak a fiaim: „Anyu, vegyél fagylaltot...” Dehát nem lehet kapni, így éltek a strandon Ha a város Duna-partra vonulá­sát népvándorlásként értékeltük, a strand „megszállása” is felér egy ki­sebb fajt a honfoglalással. — Körülbelül négyezer ember volt kint vasárnap a strandon — mondta hétfőn délelőtt Preiner Sán­dor, a városi uszoda vezetője. — Sok volt közöttük a gyerek. Amióta ez a strand megvan, ilyen forgal­munk még sohasem volt. A termál­víz beváltotta a hozzáfűzött remé­nyeket. Itt is bosszúságot okozott viszont­­, hogy szokás szerint most sem lehetett igazi hűs innivalót kap­ni, mert a strandon nem jegelik megfelelően a sört és a hűsítő ita­lokat. — Csak ezek a csu­borok ne vol­nának! — panaszkodott még az egyik fürdőző. — Alig ülünk le, máris jönnek és csípnek... — Vegyszerrel védekezünk ellenük — adta meg erre a problémára a választ Preiner Sándor. Sajnos, a víztorony felől olyan mennyiségben érkeznek, hogy egyelőre nem sike­rült inváziójukat megtörni. Kétezer bátor ember Délben szinte fullasztó a hőség. A hőmérő higanyszála árnyékban is plusz 35 fok fölé kúszott, s nem sokkal csökkent a meleg a délutáni órákra sem Fenyvesi játékve­­zállítók­­ér­­t adott, 2000 iber izzadt a csapatát győ­­r( míg a Duna­Mégis, amikor tető sípja a Ki­kőzés megye: önfeláldozó, há napon, hogy ki­zelemre buzdítsa, parton, a strandon a hűs víz, addig itt a mérkőzés keménysége „hűtöt­­te” a kedélyeket S akik a mérkőzés után is kinn­a­r­adtak a központi sporttelepen, azok igencsak jól szórakoztak a Ko­hász sportbálján. Kis vendéglátóipari statisztika a sportbálb­ól: — Tízezer forint bevétel. A fa­vorit a sör volt. 1300 pohárral ad­tunk el, de ha a duplája lett volna, az sem lett volna elég — ismertette velünk Szabó Gyula, a sportbál büfé­főnöke. — A sör mellett na­gyon jól fogyott a bambi és a bor is. 500 üveg üdítőitalt adtunk el. Ezt vészelte át a vendéglátóipar Ilyenkor mindig érdekes, hogy milyen­ forgalma lehetett ilyen rend­kívüli hőségű napon a vendéglátó-i ipari létesítményeknek. Azt már em­lítettük, hogy a strandokon hosszú sorok álltak sörért, bambiért, fagy­laltért ... de mi volt az éttermek­ben, a presszókban? — A szokásosnál lényegesen magasabb volt a forgalmaink — vá­laszolták az Arany Csillagban. — 11 hektó sört, 255 kiló fagylaltot ad­tunk el. A fagylalt-fogyasztás közel kétszerese volt a megszokottnak, de nagy sikere volt a jégbehűtött meggyvérnek is. — Volt-e a vendégeknek valami különös igénye? — Hát... ha az napjainkban kü­lönösnek számít, hogy hideg italo­kat kértek.. ! Plesz Magdolna a Vendéglátóipari Vállalat, összforgalmáról adott fel­világosítást: — Kétszázezer forint forgalma volt egységeinknek. Több mint 150 hektó sört, 15 mázsa fagylaltot, 18 ezer liter szódavizet és félezer üveg bambit adtak el... Különösen a Bisztrónak volt nagy forgalma ez­úttal ... Az első igazán trópusi vasárnap tehát hozott néhány rekordot. Re­kordmeleget, rekordforgalmat, re­kord­fogyasztást. A nyár nagy része még előtt­ünk van. Újabb „csúcs­­hullás” vajon várható?! r. a. * MA az eisenhüttenstad­ti tanácselnök-helyettes városunkban Testvérvárosunk, az NDK-sbeili Eisenhüttenstadt tanácselnök-helyet­tese, Breitkopf elvtárs néhány napja városunkban tartózkodik. Látogatása során megtekintette a várost, részt vett a hajóállomás avatásán, épí­tészekkel folytatott megbeszélése­ket városrendezési problémákról, és Dunaújvároson kívül itt-tartózkodá­­sa alatt más városokat is megtekint. Breitkopf elvtárs július 4-ig tar­­­­tózkodik hazánkban. MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS U Thant Budapesten U Thant, az ENSZ főtitkára hét­főn délután 14 óra 10 perckor meg­érkezett Budapestre. A ferihegyi re­pülőtéren Kállai Gyula, a miniszter­­tanács elnökhelyettese, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Péter Já­nos külügyminiszter fogadta. Jelen volt a diplomáciai testület számos vezetője és tagja. Az ENSZ főtit­kárát Kállai Gyula miniszterelnök­­helyettes köszöntötte, majd a főtit­kár köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért. (MTI) A televízió közvetítése a berlini nagygyűlésről Berlinben július 2-án, kedden 16 órai kezdettel nagygyűlést rendeznek. A nagygyűlés szónokai: N­y­i­k­i­t­a Szergejevics Hruscsov és Walter Ulbricht. Az NDK te­levíziója helyszíni közvetítést ad a nagygyűlésről. Ezt 16,15-től a Ma­gyar Televízió is átveszi. (MTI) cs hniről beszé­lünk. Nincs semmi hiba a címben. Nem a kenyér van a zsákban, hanem ezúttal megfordítva­­ a zsák a kenyérben. Olykor-olykor előfordul ilyen. Nincs kellő óvatosság, s aztán hol egy spárga­darab, hol egy zsák­darab akad meg késünk éle alatt. Az igazságszolgáltatásnak az csak a mesebeli for­mája, hogy pont ahhoz kerül az ilyen kenyér, aki sü­tötte. Pedig megérdemelné. Akkor talán elgondolkozna, hogy felelősséggel tartozik munkájáért. Természetesen nemcsak a pék, de a martinász csak úgy, mint az or­vos, a pedegógus vagy éppen egy termelőszövetkezeti brigádvezető. Ez az egyik titka annak, hogy ma jobban éljünk, mint tegnap, s holnap nagyobb kenyér, több hús jus­son mindannyiunk asztalára, hogy akadály nélkül tud­junk vásárolni hűtőszekrényt és motorkerékpárt, kises­­télyit, kajakot vagy éppen gépkocsit. A mi munkánk hozza létre azt az értéket, ame­lyik bennünket juttat jobb élethez, gondatlanabb jö­vőhöz. Erről megfeledkezni annyit jelent — lemondani az élet örömeinek növeléséről, gondjaink csökkentésé­ről. Pénzt nyomni, pénzt gyártani például nagyon könnyű. Papír és pénznyomógép kérdése csupán. De­hogy annak a pénznek van-e fedezete, van-e érték mö­götte? — ez a nagy kérdés! Így kerül át a mi ke­zünkbe, a dolgozó emberek kezébe a pénzverés. Annál több, annál értékesebb pénzünk lesz, mennél jobb a munkánk, mennél több értéket termelünk, mennél kevesebb hibát követünk el, mennél körültekintőbben, alaposabban dolgozunk. Általában elég gyakori a panaszkodó ember. Itt is, ott is arról beszél: nem lehet kapni ezt, nem lehet kapni azt. Hol azért panaszkodik, mert nem jutott neki bélszín, hol azért, mert jutott. Egyszer hűtőszekrényt nem kap, máskor a szifon miatt csap paláliát. De még sohasem tette fel önmagának a kérdést: vajon mu­lasztásaim hány hűtőszekrénnyi kárt okoztak a nép­gazdaságnak? A munkafegyelem ellen elkövetett vét­ségeim vajon hány mázsa bélszínnel, vagy hány doboz szifonnal egyenértékűek? Pedig munkabért emelni csak úgy van értelme , ha a megemelt összeg mögött komoly és tartós áru­alap van. Ha a több pénzemért több mindent tudok megvásárolni, nem pedig magasabb összeget fizetni hiánycikkért. Vagy még egyszerűbben: hogy pénzemért hány tojást tudok vásárolni, az nemcsak attól függ, mennyi a pénzem, de attól is, mennyi a tojás a pia­con?! Ha sok van — olcsóbb. Ha kevés — drágább! Vagyis, hogy visszakanyarodjunk a címhez, nem is „mesebeli” a rosszul végzett munkáért az igazság­szolgáltatás. Csak az esetek nagy részében nem en­­­nyire konkrét, tehát nem vagyunk hajlandók észre­venni. A pék, akinek a kése megakad a zsákdarabban, s rájön, hogy ő sütötte a kenyeret, bizonyára, legköze­lebb jobban vigyáz, óvatosabb lesz, hiszen közvetlenül bűnhődött — mi viszont vegyük észre, ha nincs több mindenünk, ha vannak gazdasági nehézségeink, azok­nak nemcsak „objektív” okai vannak, azokért nem­csak másokban kell keresni a hibát, hanem mindenek­előtt saját magunkban. Az építő ne csak akkor vegye észre felületes mun­káját, ha a­­ mennyezet fejére dől. A hengerész ne csak akkor fedezze fel, hogy selejtet gyártott, amikor az acéllemezéből készült híd leszakad alatta. A peda­gógus ne csak akkor tapasztalja gondatlanságát, ami­kor neveltjei esetleg vele közvetlenül szemtelenked­­nek. Ez az igényünk, s érzésem szerint — jogos igény És ha egyszer eljutottunk, hogy a közvetett dol­gokat is érzékeljük, akkor nem lesz baj soha a mun­kánkkal Akkor talán meggondoltabbak leszünk, s bizonyára kevesebb lesz a jogtalan, indokolatlan igényeskedés is. Ezt tudomásul venni nem igénytelenség, hanem a becsületes ember önmérlege. A „becsületes ember titulusra pedig ugye mindenki igényt tart. ZSÁK A KENYÉRBEN

Next