Dunaújvárosi Hírlap, 1967. augusztus (12. évfolyam, 61-69. szám)
1967-08-01 / 61. szám
A* MP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR 1967. AUGUSZTUS 1., KEDD A munkaidő-csökkentés tervezete a vasműben — A munkaügyi főosztályvezető nyilatkozata — Kivonata a 1021/ 1967. számú kormányrendeletből : „Az ipari vállalatok és szövetkezetek belső tartalékaik és egyéb forrásaik e célra történő felhasználásával a heti munkaidőt 1967. július 1.—1970. december 31. között 44 órára csökkenthetik. Az egészségre ártalmas munkaterületeken 1970. fejezni végéig be kell a munkaidő 36—42 órára csökkentését.” Rövid idő telt el a kormányrendelet megjelenése óta. A vállalatok, sőt kisebb egységek vezetői nem feledkeztek meg róla, keresik a kettős munkaidő-csökkentés megvalósításának lehetőségeit. Tervezetek, felmérések és gazdaságossági számítások készülnek e tárgyban. A munkaidőcsökkentés a városi vállalatok közül a Dunai Vasműben érinti legtöbb embert, tudomásunk szerint a itt a legelőrehaladottabb ez a nagy körültekintést, gondosságot igénylő munka. A vasmű munkaidő-csökkentési tervezetéről Budai Tibor terv- és munkaügyi főosztályvezető nyilatkozott lapunk számára. — Az MSZMP IX. kongresszusának határozatai közül a munkaidőcsökkentéssel kapcsolatos határozat egyike azoknak , amelyek megvalósítása kérdéseknek, leginkább foglalkoztatja a dolgozókat — mondotta elöljáróban Budai Tibor — az iparban foglalkoztatott dolgozók közül úgyszólván mindenki érdekelt, ugyanis az általános munkaidőcsökkentés (a 44 órás munkahét) egyaránt kiterjed a munkás- és alkalmazotti állományra. Mielőtt az általános munkaidő-csökkentéssel részletesen foglalkoznék, el kell ismerni, hogy eddig a kohászati iparágban, így a Dunai Vasműben is, nem terjedt ki mindegyik, egészségre ártalmas körülmények között dolgozó munkásra a munkaidő-csökkentés. Elsősorban az ő helyzetükön kell könnyítenünk. — Miért maradtak ki egyes, egészségre ártalmas munkahelyek dolgozói a munkaidő-csökkentésből? — Ennek lényegében az az oka, hogy a csökkentés úgynevezett harmadik lépcsőjét, melyre az érvényes rendeletek is csupán lehetőséget adtak a vállalatoknak, kellő munkaügyi eszközök (létszám-, bérkeret) hiányában — a többi kohászati vállalattal egyetemben — nem tudtuk megvalósítani, így bizonyos feszültségek maradtak az egyazon munkahelyen, vagy hasonló körülmények között dolgozó munkások között, illetve a későbbi átszervezések következtében. — Hogyan döntik el azt, hogy kikre vonatkozik az egészségügyi munkaidőcsökkentés? — A munkásvédelmi és pszichológiai osztály felmérést v végez a vasmű kilenc gyárrészlegénél a SZOT 6/1965. számú általános balesetelhárítási és egészségvédő óvórendszabálya alapján. A felmérés a kokszvegyészeti gyárrészlegnél kezdődik, és november 30-ig mindenütt befejeződik. Megállapítják az egészségi ártalom fokát, javaslatot tesznek a munkaidő-csökkentés mértékére: 6, 8, vagy 12 órás heti csökkentésre az egészségi ártalom függvényében megállapítják a csökkentés sürgősségi sorrendjét, valamint a gyakorlati végrehajtás módját, lehetőségeit. A szükséges döntéseket egy — általunk javasolt — pártatlan kohászati közös bizottság hozza meg, melynek tagjai: a vasas-szakszervezet, a Vaskohászati Igazgatóság, valamint az érdekelt kohászati vállalatok munkásvédelmi, munkaügyi képviselői lennének. — Körülbelül hány vasmű dolgozó részére tartják indokoltnak a 36—42 órás munkahetet és mikorra vezetik be? — Az előzetes becslések alapján körülbelül háromezer dolgozónk jöhet számításba, a már csökkentett munkaidőben dolgozókkal együtt. A most kezdődő mérések, vizsgálatok ezt a számot bizonyára módosítják. Véleményem szeret elsősorban kokszvegyészeti gyárrészleg, az érca tömörítő, az öntöde, a kovácsüzem és a hengermű egészségi ártalmaknak kitett dolgozói tarthatnak igényt a munkaidő-csökkentésre. A megvalósulás a felmérések és a szükséges közös bizottsági elbírálás után az év végén, vagy 1968 elején várható. — Beszéljünk az általános munkaidő-csökkentésről is. A fentebb idézett kormányrendelet kimondja, hogy a 44, illetve folyamatos üzemek esetében 42 —44 órás munkahétre minden ipari üzem, vállalat áttérhet már július elsejétől. Mi a vasmű álláspontja ebben a kérdésben? — Áttérhetünk a rövidebb munkahétre, ha ez gazdaságos termelő tevékenységünket semmilyen vonatkozásban nem rontja és nem befolyásolja hátrányosan a népgazdaság szükségleteinek kielégítését, valamint a munkaidő-csökkentésben részesült dolgozóink keresetét. Az 1021-es kormányrendelet feltételként köti ki ehhez nemcsak az eddigi termelési, műszaki és gazdaságossági szint tartását, hanem ezek egyenletes fejlődését is. Rögtön látható, hogy az általános munkaidőcsökkentés csak kellő műszaki fejlesztési és munkaszervezési feladatok megoldásával egyidejűleg vezethető be. Ezen kívül nem kis gond a kiesett munkaidőalap pótlása sem, hiszen a rövideebb munkahét nem vonhatja maga után termelés kiesését, vagy a gazdasági a mutatók romlását. A kormányrendelet a megoldást elsődlegesen a belső tartalékok felhasználásában jelöli meg. — Ez pedig bizonyára jobb munkaszervezést és létszámgazdálkodást követel az üzemektől. Mekkora lenne az egész vasmű munkaidő-csökkentés miatti létszámigénye ? — Az általános munkaidő-csökkentés hozzávetőleg nyolcezer munkást és alkalmazottat érintene. Az egészségügyi munkaidő-csökkentéssel együtt a kieső munkaidő pótlásához mintegy ezer új dolgozó munkába állítása válna szükségessé — csupán a jelenlegi termelési szint fenntartása mellett. Természetesen ilyen körülmények között egyszerre nem vállalkozhatunk a munkaidő-csökkentésre, csak fokozatosan, ahogy a lehetőségek engedik. — Ezek szerint az általános munkaidő-csökkentés megvalósítására nem kerül sor a közeljövőben? — Bíztató jelenség, hogy özelmeink társadalmi és gazdasági vezetői behatóan foglalkoznak a rövidebb munkahét bevezetésének lehetőségeivel. Az eddigi tapasztalatok, illetve elképzelések szerint műszaki és munkaszervezési megoldások, valamint a termelékenység körülbelül tíz százalékos növekedése a kieső munkaidő-alapot többletlétszám felvétele nélkül pótolni tudják. Az általános munkaidő-csökkentés bevezetése tehát kizárólag az illető üzemek, gyáregységek vezetőinek és dolgozóinak akaratán, leleményességén, hatékonyabb munkáján múlik — fejezte be nyilatkozatát Budai Tibor főosztályvezető. Zs. Cs. Kibővítették az átutalási betétszámlát Az OTP és a posta közötti megegyezés alapján lehetőség van hírlap- és folyóirat előfizetésre is az átutalási betétszámla révén. Ennek igénye már megvolt a befizetési rendszer életbelépésekor is. A lakosság kényelmét szolgáló betétszámlarendszer a számok bizonysága szerint bevált, egyre többen veszik igénybe. A tavaszi szervezés eredményeként már akkor 400 előfizető jelentkezett. A múlt héten pedig már 600-n felül számolhgattak össze neveket az igénylők névsorában. Az ügyfelek jelentős része alkalmi takarékként is használja a betétszámlát. A hóvégi számlakiegyenlítések után általában 350 ezer forin marad a betétekben, nem ritka a befizetőkénti egy-két ezer forint vagy még ennél is több a maradék. Magyarázata? A viszonylag magas, három százalékos kamat. De ez csal mellékes haszna az átutalási betétszámlának. Lényegesebb ennél, hogy időt, fáradságot takarítanak meg tulajdonosaik vele. o Csütörtökön befejeződik az érctömörítő nagyjavítása 120 ezer darab tűzálló téglát falaznak be a II. kohóba A II. kohó átépítése az előre megállapított ütemterv szerint halad. A falazással egyszerre a kohó külső páncélzatát is javítják és megkezdték az elegyszintet mérő izotópos berendezés felszerelését is. Az ózdi részleggel megerősített kemencekőművesek az aknában falazás felét elvégezték. A munka a során 120 ezer tűzálló téglát kell rövid idő alatt beépíteniük a II-es kohóba. A vasmű tűzálló téglagyára elsőízben szállított a kohó átépítéséhez nagyság szerint osztályozott és csiszolt samottéglákat. A négyféle vastagságú téglákat külön lapokon szállították, ami megkönnyíti mozgó állványról falazó 80 kemenncekőműves munkáját A kohó átépítéssel párhuzamosan és azzal összhangban az érctömörítő üzemben is megkezdték a nagyjavítást. Július 23-án este álltak le a gépek, miután annyi anyagot készítettek elő amennyi az újbóli indulásig a termelő I. kohó számára biztosítja a zavartalan üzemelést Az érctömörítő 10 napos nagyjavítását használják fel arra, hogy porártalmak megszüntetésére nagya teljesítményű szereljenek fel. elszívóberendezéseket Két darab egyenként 50 ezer köbméter/óra teljesítményű elszívó ventillátort kap az üzem. Ugyancsak felújítják az érctéri vagonbuktatót is és a transzfer vágányt. Az érctömörítő a tervek szerint csütörtökön ismét üzemelni kezd míg a II-es kohó átépítése a jövő hét elején fejeződik be. A leghasznosabb kánikulai időtöltés Két évtizedes iskola Az új gazdaságirányítási rendszer közelsége a különböző nézetek, állásfoglalások valóságos láncreakcióját indította el a közvéleményben. Ezen azonban csak az lepődhet meg, aki nem számol eleve vízbedobott kő természetes és egymásra torlódó hula lommozgásához hasonló gondolati gyűrűzéssel. A gazdasági reformmal kapcsolatos kérdőjelek, aggodalmak között van egy, amelyről azért is fontos egyértelmű nyíltsággal beszélni, mert az új mechanizmus lényegét érinti. Ez pedig, röviden összegezve, az a kétség, hogy vajon a vállalatok különböző posztokon dolgozó mai irányítói megfelelnek-e majd az újszerű gazdálkodás követelményeinek? Aki erre a kérdésre általánosan érvényes igennel, vagy nemmel próbál válaszolni, anélkül, hogy a gazdálkodás tényleges folyamatait vizsgálná, az legfeljebb jósol, de nem felel az aggodalomra. A vállalati vezetést csupán azoknak a tényezőknek az elemzésével lehet megítélni, amelyek azt a bizonyos vezetői stílust, magatartást folyamatosan alakították. E tényezők összegezett, sűrített kifejezése pedig: a gazdasági mechanizmus, az irányítás ilyen, vagy olyan struktúrája. Ez azt jelenti, hogy a „régi” mechanizmus történelmileg szükségszerű periódusa a feladatokhoz „szabott” vezetést és stílust érvényesített, s ebben csak akkor jelentkeztek új tünetek, új követelmények, amikor a gazdaságirányítás rendszerében is sokasodnak a korszerűsítés irányába mutató jelek. Ami azonban a „régi” mechanizmus követelményrendszerét illeti, ebben a gazdálkodási atmoszférában i benne működő vállalati, minisztériumi vezetők teeintették meg az irányítás feltételeit annak, hogy nemzeti jövedelem — nemzetközi méretekben is kimagasló ütemében —, 1949—1965 között évi 6,7 száalékkal növekedjék, hogy az ipar a háború előtti szint hatszorosát termelje, s hogy ebben a félfeudális-félkantalista elmaradott országban modern ipari ágazatot e gesz sora alakuljon ki. S tegyük hozzá: mindezt azok a vezetők irányították, akik annak idején egyik napról a másikra, minden tapasztalat híján vették át ipari nagyüzemek ágazatok vezetését. Közben, tudjuk, a gazdaság fejlődött, a kereslet differenciálódott, fokozatosan bekapcsolódtunk a nemzetközi kereskedelem árrendszerébe, és mindez, meg tucatnyi tényező történelmi értelemben napirendre tűzte a gazdaságirányítás rendszerének korszerűsítését. E roppant hatású gazdasági változásokkal együtt formálódott a vállalati vezetők zöme is — bár természetesen nem valamennyi. S itt nem csak arra utalunk, hogy e vezetők számottevő része időközben — a tapasztalatok mellé — a tárgyi tudást, a képzettséget is megszerezte. De talán ennél is fontosabb az a gazdasági körökben ismert tapasztalat, hogy a vállalatok vezetőinek egy része már jónéhány esztendeje korlátnak érzi a gazdaságirányítási kötöttségeket, hogy olykor még különböző furfangos eljárásokkal is megkísérelte érvényesíteni ötleteit, gondolatait, vagyis: sokan alig várják, hogy önállóan elvi és gyakorlati tapasztalataikra alapozva dolgozhassanak. Természetes, hogy ez nem vonatkozik kivétel nélkül minden vezetőre. Az új gazdaságirányítási rendszer egész sor új ismeretet is követel, — a nálunk még szokatlan piackutatási módszerektől a matematikai modellekig, az elektronikus termelésprogramozás alkalmazásától az iparszociológia előnyeinek hasznosításáig. Megalapozatlan és tudománytalan feltételezés lenne azt állítani, hogy ennek minden vezető megfelel majd. Csakhogy figyelembe kell venni az új mechanizmusnak azt az alapvonását, hogy sok mindent — a vezetői készséget, rátermettséget is . ..letisztítva’’ mutatja fel; amíg ugyanis a tervalkudozás rejthette olykor az alacsonyabb színvonalú irányítás következményeit, a jövőben a vállalati nyereség voltaképpen egyetlen és bárki által leolvasható műszerskálán" fejezi ki majd a vezetés színvonalát nyilvánval;niszont, hogy itt sem vezethet eredményre a kapkodási türelmetlenség, hiszen olyan méretű változás teljes fordulatsebességének eléréséhez, amilyen az új mechanizmus, nemcsak az anyagi javak felhalmozásában, de az új irányítási módszerek, ismeretek tekintetében is időre van szükség. Két évtized gazdálkodási eredményei, tényei bizonyítják azonban, hogy vállalati irányítók, zöme képes a legnehezebb feladaatok megoldására is. «_ Tábori András